James Richard Ellis egy amerikai krimi novellista volt. Az oklahomai Hugóban született. A második világháború végén bevonult a haditengerészethez. Miután 1946-ban leszerelt, visszatért Oklahomába. Az ötvenes években figyelme az újságírás felé fordult, s cikkeket írt az Oklahoma City Times-ba. Majd fokozatosan átterelődött érdeklődése bűnügyi történetek felé.
Rövid történeteket kezdett írni, de nem a saját nevén, hanem Dick Ellis, Jamie Ellis, Elijah Ellis és Richard M. Ellis nevek alatt. Hol ezt, hol azt az álnevét használta.
Krimi novellisták: James Richard Ellis
2016. július 17., vasárnap 16:06:00 Europe/Budapest
Krimi novellisták: Edward Wellen
2015. november 16., hétfő 16:51:44 Europe/Budapest
Edward Paul Wellen egy professzionális rövidtörténet író volt. Az amerikai New Rochelle-ben született (New York állam). Több mint negyven év írói működése alatt végig megmaradt novellistának, és több mint 200 rövid történetet írt (mindössze két regénnyel próbálkozott).
Az 1950-es évek elején kezdett el novellák írásával foglalkozni. Az első írása, az Origins of Galactic Slang, a Galaxy 1952. júliusi számában jelent meg. Ez tkp. egy nonfikciós elméleti paródia sorozat első része volt. Mindegyik címe Galactic Origins...-el kezdődött és 1962-ig 8 ilyet írt. Az első igazi novellája azonban nem scifi, hanem egy western volt: Enough Rope címmel, és a Two-Gun Western 1953. augusztusi számában jelent meg. Ezután viszont már csak scifi történeteket írt és olyan magazinokban jelentek meg az ötvenes években a novellái, mint a Galaxy, Imagination, Science Stories, Two-Gun Western, Universe Science Fiction, Infinity Science Fiction, Playboy, vagy az Astounding Science Fiction. A scifi novelláira jellemző a cinikus, parodisztikus hangvétel, finom humorral fűszerezve.
Krimi akták: Edgar Award - Legjobb Novella kategória
2015. november 15., vasárnap 22:32:53 Europe/Budapest
Edgar díjat a legjobb rövid történet kategóriában 1951 óta ítélik oda. Itt is, akár a legjobb regény kategóriában, 3-6 novellát jelölnek a díjra (melyeket a benevezett novellákból választanak ki). A zsűri a legjobb jelöltre szavaz. 1951-ben az első díjazott Lawrence G. Blochmannak egy novellája volt.
Krimi akták: Edgar Award - Legjobb Regény kategória
2015. november 14., szombat 17:59:58 Europe/Budapest
Az amerikai Edgar díj (Edgar Award) jelenleg a legrangosabb díj a krimi irodalomban. A díjat az 1945-ben alapította az amerikai krimiírók szövetsége (Mystery Writers of America), Edgar Allan Poe neve után. 1946 óta osztják ki a legkülönbözőbb kategóriákban. A Legjobb Regény kategória 1954-től szerepel a díjazottak sorárában. Általában elég sok regényt neveznek be, amiből 3-6 regényt jelölnek a díjra és egy 68 fős zsűri dönti el ezek közül melyik kapja az Edgart. Kétségkívül, már a díjra jelölés is jelentős és előfordult, hogy egy előző évi jelölt, jobb, mint a következő évi díjnyertes. Nevezést és jelölést nem csak amerikai szerző kaphat, hanem bármely más nemzetbeli is, akinek regénye megjelent angolul.
Krimi akták: Sorozatgyilkosos krimik
2015. november 13., péntek 21:51:59 Europe/Budapest
Sorozatgyilkosok manapság sok regényben szerepelnek, de többféle típusa is van ezeknek. Vannak olyanok, melyek inkább dokumentumregények, megtörtént eseteket dolgoznak fel, mint Erik Larson: Az Ördög a Fehér Városban, Patricia Cornwell: Egy gyilkos arcképe vagy Richard Lourie: Csikatilo, és hasonlók. Hasfelmetsző Jack történetét is sok regény feldolgozta, de őt is megelőzi Charles Perrault 1659-es Kékszakáll-ja. A francia Michel Tournier pedig 1983-ban a hírhedt Giles de Rais történetét regényesítette meg (Gilles et Jeanne).
Krimi akták: S. S. Van Dine: A kínai négyszög
2015. november 13., péntek 16:53:07 Europe/Budapest
Kiadónk gondozásában szeptemberben jelent meg S. S. Van Dine klasszikus bűnügyi regénye A kínai négyszög. Ez a Hermész kiadó Skorpió-könyvek sorozatának második regénye. A regény korábban csak 1940-ben jelent meg a Pengős Regények sorozatban, Sándor Imre fordításában.
A ponyva királyai: Sapper
2015. szeptember 14., hétfő 18:30:26 Europe/Budapest
Herman Cyril McNeile egy brit populáris thriller író volt. Hivatásos katona akart lenni, akárcsak az apja. Az első világháború alatt, a lövészárkokban kezdett el novellákat írni, amiket elküldött a Daily Mailnak. Nem engedték, mint hivatásos brit tiszt a McNeille név alatt közölje ezeket, így kapta a Sapper álnevet, ami annyit tesz: „utász”.
Rengeteg rövid történetet írt, nagyrészt háborús és kalandos novellákat, melyek kötetekbe összegyűjtve már 1915-től folyamatosan megjelentek (az első ilyen háborús novelláskötete a The Lieutenant and Others c. volt, a borítóját lásd lentebb). Életében összesen 19 novelláskötetet jelentetett meg (ami több, mint regényei száma!).
A ponyva királyai: Alistair MacLean
2015. augusztus 28., péntek 0:00:55 Europe/Budapest
Alistair (Stuart) MacLean egy skót születésű thriller és kaland regényíró volt. 1941-ben bevonult a brit hadseregbe, végig harcolta a háborút. Leszerelése után tanári diplomát szerzett és iskolai tanárként dolgozott. Már az első novellája, egy tengeri történet, a The Dileas, amit Glasgow Herald közölt 1954 márciusában, díjat nyert. Viszont novellát egész élete során keveset írt, végig megmaradt regényírónak. Rövid történeteiből kiadták a The Lonely Sea (1985) c. kötetet. Első regénye, a HMS Ulysses 1955-ben szintén sikert aratott. MacLean ezután főállású író lett.
Krimi írónők: Patricia Highsmith
2015. augusztus 19., szerda 23:20:40 Europe/Budapest
Patricia Highsmith egy amerikai thriller író volt, Mary Patricia Plangman néven született Texasban. Születése után tíz nappal szülei elváltak. 1927-ben hivatalosan adoptálta anyja új férje, Stanley Highsmith. A család New Yorkban élt. Patricia 1942-ben diplomázott. A főiskolán drámaírást is tanult. A 1942-től képregények számára írt szövegeket. Első regénye, a Strangers on a Train 1950-ben jelent meg, és hozott számára egy mérsékelt sikert.
Tovább olvasom ►
Krimiírók: Joe Gores
2015. július 29., szerda 17:04:07 Europe/Budapest
Joseph Nicholas Gores amerikai krimiíró a minnesotabeli Rochesterben született. Később Sanfranciscóban élt. Angol irodalomból diplomázott. Más bűnügyi szerzőkkel ellentétben Goresnek a legjobb forrásai voltak a témában, ugyanis 12 éven keresztül, mint magándetektív tevékenykedett a David Kikkert & Associates cégnél. Ebben és több minden másban is hasonlít nagy példaképére Dashiel Hammettre.
Álnevet a kiadásoknál nem használt, azok mind Joe Gores néven jelentek meg. A szerző angolszász nyelvterületen sokkal ismertebb, mint nálunk, amit bizonyít, hogy Westlake-hez hasonlóan háromszor is elnyerte a rangos Edgar-díjat.