Raymond Chandler
(1888-1959)

Raymond Thornton Chandler Chicagóban született, a szülei válása után még gyerekként Angliába került. 1907-től brit állampolgár. Előbb köztisztviselő, majd újságíró. 1908-tól verseket adott közre, főként a The Westminster Gazette nevű liberális lapban, majd 1911-től esszéi jelentek meg a The Academy nevű irodalmi lapban.
1912-ben visszatért az Államokba. A világháború vége felé harcolt Franciaországban. Még 25 éves volt, mikor belebolondult egy 43 éves, férjezett nőbe, Cissybe, akit csak jóval később 1924-ben tudott feleségül venni. 1922-ben a Dabney olajcégnél helyezkedett el, ahol egészen az aligazgatóságig küzdötte fel magát, hogy aztán az iszákossága miatt és amiatt, hogy a hivatali titkárnőkkel is kikezdett, 1932-ben elbocsátották.

Ezután határozta el magát, hogy bűnügyi történeteket fog írni pulp magazinok számára. Ezekből sok volt az akkori Amerikában. Mindenesetre a leghíresebb ilyen bűnügyi magazinnak, a Black Masknak küldte élete első 18 ezer szavas történetét, Blackmailers Don't Shoot címmel (A zsarolók nem szoktak lőni).

Chandler Hamish Hamilton kiadóhoz írt levelében így beszélt a pályája elejéről: „Autóval utazgatva a Csendes-óceán partvidékén, ponyvaregényeket kezdtem olvasni, mert elég olcsók voltak ahhoz, hogy elolvasás után eldobhassam őket, és mert a családi magazinokat sohasem kedveltem. Ezek voltak a Black Mask krimimagazin nagy időszakai (ha nagynak nevezhetjük az ilyesmit). Meghökkentett, hogy igen szuggesztív és becsületes írásokat tálaltam benne, még ha egyik-másik kissé primitív volt is. Úgy döntöttem érdemes megpróbálkozni az írással, és keresni vele pár centet, öt hónapig kotlottam az első novellán (tizennyolcezer szó), és 180 dollárért adtam el. Aztán már nem tanakodtam, bár még sok nehéz időszak várt rám. Három hónap alatt megírtam A nagy álom című regényemet, de anyagának jó részét néhány korábbi novellámból merítettem. Volt hát anyagom, de ez még nem jelenti azt, hogy könnyen írtam. Mindig lassan dolgoztam, életem legjobb hónapjában két 18.000 szavas novellát és egy kisregényt írtam, amelyet a The Post közölt. Earl Stanley Gardnernek ez pár nap alatt sikerült volna, de nekem titáni eredmény volt, és sohasem tudtam megismételni.” (Feladó: Chandler, IPM, 1982/12. sz. [Chandler levelei])

A Black Mask magazin volt az „otthona”, szellemi „bázisa” a húszas években a perifériáról indult ún. „kemény kriminek” vagy más néven hard-boiled fictionnak. Ezen új műfaj képviselői is ott voltak a magazinban: Carroll John Daly vagy Dashiell Hammett. A magazin szerkesztői azonnal felismerték Chandlerben a zsenit, mert a történet tökéletesre sikeredett. A novella a Black Mask 1933. decemberi számában jelent meg. Az elbeszélés hőse egy Mallory nevű magándetektív: „A kobaltkék öltönyt viselő férfi – akinek az öltönye egyébként a Club Bolivar fényeinek megvilágításában egyáltalában nem tűnt kobaltkéknek – magas ember volt. A szeme szürke, távol ülő, az orra keskeny, az álla akár egy szikla. Meglehetősen érzéki szája volt. Sprőd, fekete haja enyhén őszült, de épp csak annyira, mintha egy lisztes kéz lopva végigsimított volna rajta. A ruha úgy állt rajta, mintha legalábbis saját lelke lenne, s nem csak holmi kétes múltja. Mellesleg Mallorynak hívták.”

A következő novellája a magazinban csak 1934 júliusában jelent meg, Smart-Aleck Kill címmel (Az okoskodó gyilkos), szintén Malloryval a főszerepben. Mindkét történetet harmadik személyben mesélte el. Ilyen később nem fordult elő, hiszen a többi detektívjei mind egyes szám első személyben adják elő a történeteket. De csak ebben a két történetben szerepelt Mallory, mert 1934. októberi számban kijött Finger Man (Koronatanú) magánhekusa már névtelen, de a későbbi novellákból kiderül, hogy Carmady a neve.
Ebben már a történetet a főhős saját elmondásából olvassuk. Összesen hat novellájának volt hőse Carmady, ez a Los Angeles-i magándetektív, akinek karaktere meglehetősen hasonló a későbbi Philip Marlowe-ra. Az igazsághoz tartozik, hogy a Finger Manban és az azt követő Killer in the Rainban soha nem hangzik el a főhős, Carmady neve, viszont a Goldfishben, amiben már szerepel Carmady neve, vannak utalások Finger Man történéseire, így elég nyilvánvaló, hogy az első kettőben is Carmady volt a főhős.

A következő karaktere Ted Malvern nevű detektív, aki a Guns at Cyrano's-ban tűnt fel (1936). Később (1950) ennek a történetnek a főhősét átnevezte Ted Carmady-ra. Innen eredt az a téves elképzelés, hogy a hat Carmady-novella hősének keresztneve „Ted”, ennek azonban semmi alapja nincs.

A Black Mask szerzői közül Dashiell Hammettre tekintett fel leginkább, s bevallottan elismerte mesterének. Chandler 1937-ben átpártolt a Black Masktól a Dime Detective Magazine-hoz, ahol 1937 novemberében megjelent Mandarin's Jade c. novellájában egy új sorozatkarakterét, John Dalmast mutatta be. Talán Dalmas volt a leghíresebb alakja Marlowe után. Öt vagy hat novellát is írt vele, sőt még egyet, Az okoskodó gyilkos hősét is átkeresztelte Dalmasra.

Chandler biográfusa és csodálója, Frank MacShane írja: „Chandler úgy fogadta el a detektívirodalom keménylegény iskoláját, hogy az fekszik neki a legjobban. Az ő számára az angol iskola reménytelenül irreális volt. A valós életben a detektívek nem arisztokraták vagy vidéki lelkészek, hanem emberek, korlátok közé szorított értelemmel, akik éppen a munkájukat végzik. Saját írásaiban azonban Chandler megalkotta a detektíveket, akik megfeleltek a szigorú szabályoknak. Kevés egyéniségük volt, és a nevük is keveset mondott el róluk: Johnny Dalmas, Ted Carmady, Johnny De Ruse, Pete Anglich, Sam Delaguerra és Mallory. Ők időnként a saját történeteiket mondták el, gyakran pedig volt egy mindentudó narrátor. Ennek nem sok jelentősege volt, mivel valamennyien hasonlónak hangzottak, és a történetek annyira akciódúsak voltak, hogy kevés hely maradt karakterre vagy atmoszférára.”

MacShane 1976-ban jelentette meg a The Life of Raymond Chandler c. könyvét (ami az első komoly biográfia volt Chandlerről). A szerző leírja, hogy az olvasók Chandler regényeiben, különösen Philip Marlowe alakjában sok önéletrajzi adatot véltek felismerni, Chandlert amolyan „kemény fickónak" gondolták (ahogy Ian Fleming is hasonlított hősére, James Bondra). A könyvből kiderül, hogy Raymond Chandler félénk, gátlásos, mélabúra hajlamos, magányos ember volt. Felesége, Chissy halála (1954) után teljesen az alkohol rabjává vált és többször kisérelt meg öngyilkosságot.

Viszont érdekes, hogy Philip Marlowe-val mindössze egy eredeti novellát írt, azt is nem sokkal a halála előtt. Chandler ezt az angol olvasóközönségének szánta. Úgy néz ki még címet sem érkezett neki adni, mert 1959. március 26-án meghalt San Diegóban. A novellát London Daily Mail közölte egy jó héttel később Marlowe Takes on the Syndicate címmel (később még vagy három különböző címen megjelent). Viszont Chandler több gyűjteményes munkájában még hét novellának a főhősét átkeresztelte Philip Marlowe-ra, azaz így összesen már nyolc Marlowe-novellát tartanak számot.

Hogy a novelláinak többségének főhősei így átnevezhetőek, arról persze maga Chandler tehet, hiszen gyakorlatilag egy igazi főhőse, karaktere volt, a keményöklű, intelligens, cinikus magándetektív, és tökmindegy hogyan nevezzük: Dalmas/ Mallory/Marlowe/Carmady…

*

Chandler már 51 éves volt, mikor az első regénye, a The Big Sleep 1939-ben megjelent. Ebben mutatkozott be új főhőse, aki máig a leghíresebb irodalmi keményöklű magándetektív: Philip Marlowe.

Már a regény elején megtudjuk, hogy a főhősünk magas, jóképű, karcsú, de mégis erőteljes ember benyomását kelti, de adjuk át a szót Chandlernek:

„Belekortyoltam az italomba. Az öregúr megnyalta az ajkát, újra és újra végignézett rajtam, majd elhúzta egyik ajkát a másik fölött olyan lassan és gyászos elmélyedéssel, ahogy egy temetkezési vállalkozó a kezét tördeli.
– Beszéljen önmagáról, Mr. Marlowe. Azt hiszem, van jogom ehhez a kérdéshez.
– Természetesen, habár nem sokat mondhatok. Harminchárom éves vagyok, valamikor főiskolára jártam, és ha szüksége van rá valakinek, még beszélek angolul. A mesterségem sem különösebben érdekes, Mr. Wilde-nak, a kerületi ügyésznek dolgoztam valamikor, mint nyomozó. A főnyomozója, egy Bernie Ohls nevű ember, felhívott, és közölte, hogy ön látni kíván. A rendőrfeleségeket ki nem állhatom, így nőtlen vagyok.”

Chandler összesen hét regényt írt Philip Marlowe nevű hősével. A nyolcadikat már 71. évében kezdte írni, de csak a negyedik fejezetig jutott, mikor meghalt. Ezt csak évtizedekkel később, Robert B. Parker amerikai író fejezte be.

Marlowe-ról azonban nem sok derül Chandler regényeiből. A kaliforniai Santa Rosa-ban született. 1933-ban 33 éves, 1953-ban 42 éves és 1958-ban 43 és fél éves volt. Nem veti meg a szeszes italokat, szereti a nőket, az olvasást és a sakkot. Van önbizalma, szemtelen és cinikus.

Chandler sok korábbi novellájának történéseit arra használta fel, hogy beledolgozza valamelyik Marlowe-regénybe. Például a The Big Sleep-ben (1939) felhasználta a The Curtain és a Killer in the Rain c. novellákat. A Farewell, My Lovely-ben (1940) a The Man Who Liked Dogs, a Try the Girl és a Mandarin's Jade lett felhasználva. A The Lady in the Lake-ben (1943) a Bay City Blues, a The Lady in the Lake és a No Crime in the Mountains lett bedolgozva.

*

Olyan téren Chandler sok más nyugati krimi szerzőtől jobban áll, hogy legalább volt egy mérsékelt érdeklődés személye és irodalmi jelentősége iránt.

Bognár Tibor a Világirodalmi lexikon 2.-ben egy rövid szócikkel intézte el szerzőnket, akinek pedig a 20. századi bűnügyi irodalomra kifejtett hatása felbecsülhetetlen: „Feszes szerkezetű, gyors sodrású, cselekményes detektívregényeivel a tough school ('kemény irányzat') megalapítója lett. Philip Marlowe, az egyes regényekben visszatérő magándetektív, a szívós amerikai detektívfigurák őse.” (1972).

Keszthelyi Tibor természetesen szólt róla a detektívirodalom történetében: „A harmincas években Hammett, a negyvenes években Raymond Thornton Chandler a „keménykötésű iskola” legjellegzetesebb és legkiemelkedőbb képviselője Amerikában. Hőse, Philip Marlowe, édestestvére Hammett szívós nyomozóinak. Közeli rokon még abban is, hogy szintén kritikus szemmel néz körül, határozott véleménye van arról a társadalomról, amelynek a védelmében szolgálatait felhasználják. Könyveinek témája mondanivalóval párosult: a dollár utáni hajsza, a pénz-központú szemlélet megrontotta, erkölcsileg kikezdte az amerikai életformát. A felfogás és a kitekintés azonossága azonban távolról sem vetheti az epigonság árnyékát Chandlerre. Szuverén egyéniség, aki történelmi visszapillantással párban áll Hammett-tel, s nem utána kullog, írói mesterség dolgában egyenesen fölülmúlja. A kicsi nővér, Kedvesem, isten veled!, A magas ablak, Asszony a tóban, Elkéstél, Terry! mind elsöprő sikert aratott. Életszagú meséit majdhogynem szépirodalmi rangra emelte néhány kritikus - az pedig bizonyosra vehető, hogy sok milliónyi olvasója új Hemingwayt ünnepelt benne, s könyveit a második világháborús regények mellé sorolta, amelyek szintén a nyers valóság, a kendőzetlen emberi brutalitás krónikái voltak. Alkotásainak színvonala még William Faulkner ízlését is kielégítette; A hosszú álom című munkájából ő írt filmet.” (1979)

Végh György írja róla: „1939: R. Chandler: Hosszú álom c. könyvének megjelenése. Chandler (költőnek indult) feltűnésével véget is ér a rejtvényregény aranykora; 1939-et jelölik meg „halála”, „kimúlása” évéül. Magándetektíve, Philip Marlowe szintén fogalom lett. Morális méltóságával különbözik a többi detektívhőstől és azzal is, hogy olvasott detektív, kedvenc írója Hemingway, T. S. Eliot és Flaubert. Nem hős, nem félénk, nem zseniális, nem hajlíthatatlan, sokszor maga is áldozatul esik mások erőszakosságának, de végül is mindig ura lesz a helyzeteknek. Magányos és tisztességes az őt körülvevő korrupt, romlott és rothadt világban, amely az amerikai felső tízezer életére annyira jellemző. Chandler nem áll messze stílusban és koncepcióban Steinbecktől és J. Caintól, akiknek a regényeiből készült filmekben született meg tulajdonképp a suspense, ami új mellékággá, sőt szinte új műfajjá nőtte ki magát a detektívregényen belül.” (1972)

Varga Bálint bővebben szólt könyvében Chandlerről és magánnyomozójáról, de nem nehéz megállapítani, hogy nem olyan mélyen, mint Végh vagy Keszthelyi, szinte süt az általánosságoktól és közhelyektől, innen-onnan összeollózott megállapításoktól: „Míg Hammett reális képet festett az amerikai valóságról és benne a magándetektívről, addig Raymond Chandler olyan főhőst alkotott, aki ugyanazokat a mocskos utcákat rótta, mint a bűnözők, mégsem tartozott közéjük. Philip Marlowe, Hammett főhőseivel szemben biztos erkölcsi alapokon állt, őt a világ nem tudta beszennyezni. A legfontosabb különbség kettejük közt az, hogy Hammett hősei két lábbal a földön álló férfiak, akiknek nincsenek illúzióik, Marlowe viszont egy reménytelenül romantikus alak.
Raymond Chandler első írásai szintén a Black Mask-ben jelentek meg 1933-tól kezdődően, ám első, zajos sikerét az 1939-ben kiadott Hosszú álom (1967) című regényével aratta (amelyből egyébiránt kiváló film is készült Humphrey Bogart-tal a főszerepben, és amelynek forgatókönyvét a későbbi Nobel-díjas William Faulkner írta). Marlowe már kevésbé olyan érdes, mint Hammett hősei. Marlowe nyomozás közben ritkán irányítja az eseményeket, ő inkább egy szemlélődő típus, nemritkán önironikus távolságtartással figyeli saját magát is nyomozás közben. Bizonyos szempontból ez érthető is. Az 1929-es gazdasági válság, majd az azt követő depresszió már a múlté. A kor krónikásai már mindent feljegyeztek a korról, amit csak lehetett. Philip Marlowe figurája egyszerre romantikus és cinikus, de ha kicsit mélyebbre kaparunk a személyiségében, azt látjuk, hogy a cinizmus csak álca, hisz valójában egy olyan fénylő páncélú lovag, akinek a feladata védelmezni a gyengéket és az elesetteket, elfogni a gonoszakat és a rosszakat, és helyreállítani a társadalom kizökkent morális rendjét.
Chandler iskolát teremtett Marlowe-val, egy máig ható tradíciót. Mert bár Marlowe is az élet sötétebbik oldalán nyomozott, ő is szerette az italt és a nőket, ő is cinikus volt, de személyiségét belengte egyfajta csendes melankólia, és csak nagyon ritkán keveredett olyan kegyetlen és véres verekedésbe, mint mondjuk Hammett Ned Beaumont-ja. És még ennél is ritkábban tévedt az élet olyan sötét oldalára, mint Hammett hősei. Nem is kell különösebben figyelmesen olvasnunk a későbbi szerzők magándetektív hőseit, hogy belássuk, szinte mindegyik Marlowe ballonkabátja alól bújt ki. A fikcionális magándetektív kemény fickó, aki egy ócska irodát bérel, és nincs titkárnője. Ha van, akkor se nagyon veszi hasznát. Amikor felvállal egy ügyet, nem az számít, hogy mennyit keres vele, hanem az, hogy segítsen a bajbajutotton. Fegyvert ritkán hord, egyszerre egy ügyön dolgozik, és legalább egyszer alaposan megverik a regényben, amiért természetesen kiadós bosszút áll. Nagyvárosban él és dolgozik, mert itt az utcák mocskosak, a nők erkölcse feslett – és mert itt van rá a legnagyobb szükség. A nagyvárosok termelték ki az egyre erőszakosabb bűncselekményeket, itt futhatott ki leghamarabb a talaj az ember lába alól, itt kellett leginkább féltenie az életét, tulajdonát, integritását. Chandler és iskolája ezért olyan népszerű mind a mai napig: amikor őket olvassuk, szeretjük tudni, ki a jó és ki a rossz, és azt is, hogy van valaki, egy magányos detektív, aki képes és hajlandó kilépni a szürkén egybemosódó hétköznapokból, és azt mondani: ez a helyes, az meg a helytelen.” (Magándetektívek, 2005)

Az egyik legvitriolosabb irodalmi kritikus, az amerikai Edmund Wilson egy híres Kit érdekel, ki ölte meg Roger Ackroydot? címmel írt tárcájában a következőket írta szerzőnkről: „A mesemondás adománya ritka, mint minden művészi adottság, s azoknak az íróknak a csoportjából, akiket levelező partnereim felmagasztaltak, az egyetlen, aki bármilyen mértékben is, de rendelkezik ezzel az adománnyal, az Raymond Chandler. Kedvesem, isten veled! (Farewell, My Lovely) című könyve az egyetlen ezek között a könyvek között, amelyet végig elolvastam és élveztem. Viszont Chandler, bár egy nemrég megjelent cikkében Hammettet vallja mesterének, valójában nem tartozik a régi típusú detektívregény-írók Hammett-iskolájába. Amit ír, az kalandregény, amelynek kevesebb köze van Hammetthez, mint Alfred Hitchcockhoz, Graham Greene-hez vagy a modern kémhistóriákhoz, amelyek a Gestapoval ijesztgetnek ahelyett, hogy Phillips Oppenheim luxusvilágával bűvölnének el. Itt nemcsak egy összetákolt rejtélyről van szó, hanem nyomasztó közérzetről is, amelyet az író átvisz az olvasóra, titkos összeesküvések borzalmairól, amelyek a legkülönfélébb és legvalószínűtlenebb formában ismétlődnek. Annak, aki ilyen regényt eredményesen akar megírni, képesnek kell lennie arra, hogy jellemeket, eseményeket, atmoszférát teremtsen, és Chandler minderre képes, ha messze elmarad is Graham Greene mögött. Csak mikor a végére érek, száll meg az én régi detektívregény-depresszióm, mert itt is, mint annyi más esetben, ha elérkezünk a rejtély feltárásához, az sem nem érdekes, sem nem elég meggyőző. Nem igazolja a színes és baljós események előidézte izgalmainkat, és nem tehetek róla, becsapottnak érzem magam.” (Who Cares Who Killed Roger Ackroyd?, New Yorker, 1945. 1. 20.)

Wilson elvetette a detektívregényeket, mint szemetet (a nők által írt detektívregényeket teljesen érdektelen, nyálas, fércműveknek nevezte). De az általa is nagyra becsült Somerset Maugham viszont megvédte a krimit, Chandlerről pedig ezt írta: „Nem tudom, ki léphetne Raymond Chandler nyomába. Én azt hiszem, hogy a detektívtörténetnek mind a tiszta deduktív, mind a kemény válfaja halott. Ez azonban nem fogja megakadályozni, hogy az írók továbbra is tömegesen írjanak ilyen történeteket, s hogy én továbbra is olvassam őket.” (The Decline and Fall of the Detective Story, 1952). V. H. Auden drámaíró és kritikus: „Chandler kifejező, de roppant lehangoló könyveit nem a «menekvés» irodalmaként kell olvasni, hanem szépirodalmi műként.” J. B. Priestley angol regényíró és kritikus a modern detektívregény klasszikusának nevezte Chandlert.

*

Chandler nem csak, mint regényíró, de mint az Új Iskola ideológusa és esztétája nem kevesebbre vállalkozott, mint az aranykori (1930-1950) rejtélyregény lejáratása, a klasszikus iskola nagyágyúinak pellengérre állítása.
De nem mindenkinek tetszett ez az új stílus: Kolozs Pál Utazás Detektíviába c. könyvében (1964) találjuk:
„Chandler polgári szemléletének korlátai között is jó szemű kritikus, de mint író, népszerűsége ellenére – vagy talán éppen a népszerűség érdekében elkövetett „realista” bűnügyi regényeivel – mégis csalódást keltett expedíciós táborunkban. Realizmusa inkább stílusrealizmus, amely a huligánnyelv lekottázásával és „öt collos” bemondásokkal pályázik a történet „reális” hitelére.
A stílusvizsgálat „szúrópróbáit” Chandler három kisregényéből (Spanyol vér, Zűrök a gyöngyök miatt, A Noon Streeten csípték fel) ismét Anne Ross végezte el. Anne egy februári napon, újra csatlakozott a két személyre olvadt selborne-i kutatócsoportunkhoz.
Mielőtt társaságunk magánügyeivel, az Anne-Tóni szerelem drámai befejezésével foglalkoznék, teljes eredetiségében közkinccsé bocsátom a B. B. C. – lány idézet gyűjteményét és az azokhoz fűzött megjegyzéseit. Íme:
„Eddig nem ismertem Chandler újrealista alapon meg írt regényeit. Nem mondom egy szóval sem, hogy unalmasak. Szuperizgalmasak eleinte. Mert főként a hogyan-on van a hangsúly. A kinyírás hogyan-ján, s nem azon, hogy ki a tettes. De torkig vagyok a borzalmakkal, s ezért nem fogok beszámolni arról, hogy az elintézések miként történnek.
A story-kban rengeteg különféle minőségű vér szerepel, friss vér, száradó vér, megalvadt vér. Sőt egy vérre szálló légy is (vegytiszta naturalizmus). Történetei tele vannak állkapocsrepesztő »filmverekedésekkel«, azaz Teddy-boy-okat lelkesítő bunyókkal, meg különféle revolverekkel, karcsú revolverrel, tömör, fekete revolverrel, bulldogorrú pisztollyal, Savage-revolverrel, az amerikai nacionalista büszkeséget pezsdítő 32-es és 38-as Coltokkal.
Majdnem minden vagány kék serge-öltönyt visel a történetekben, s verekedés közben a hősök általában »szolid balegyeneseket adnak le«. Mintha csupa imbecillis és irracionális alakból állna ez a bűnökbe pácolt amerikai világ, amelyet Chandler olyan megzavaróan és részleteiben hihetően állít elénk. Ám az infantilis gyilkosok bábszerűen mozognak, és csokoládé helyett heroint esznek. Lehet, hogy ez a valóságban így van. Nekem Cholmondeley figurája élőbb. Az embernek néha az a gyanúja, hogy a chandleri történetekben megrajzolt életek annyira elrugaszkodtak a valóságtól, hogy már a hollywoodi filmeket utánozzák.
És a stílus!…
»Olyan szag volt itt, mint egy feldúlt piramis-sír belsejében.«
A bűnözők állandóan »olyan hangot adnak, mint egy lehangolt bendzsóhúr«.
Szellemes párbeszédek:
»Hogy hívják?
– Ha ad egy centet, elárulom.
– Nevezhetem Henrynek?
– Nyugodtan. Ezért nem kell adót fizetnie.
– Nyissa ki az ajtót!
– Szart!
Erre a kövér hasába öklöztem, mire elkezdett öklendezni, álla váratlanul érintkezésbe került a térdével. Köhögött, könnyek folytak a szeméből.
– Jóságos ég. Ez nem fair dolog, fiatalember – nyögte.
– Maga húsz évvel fiatalabb.
– Nyissa ki az ajtót, nincs időm arra, hogy magával veszekedjek.«
Általában a történetek szereplői állandóan whisky-t isznak, sokat verekszenek, és időnként ölnek.
»Rögtön rájöttem, hogy ezzel a pacákkal nem lehet tréfálni.« (A pacák ugyanis előzőleg hirtelen támadt rosszkedvében lelőtt valakit.)
Megfigyelés:
»Estélyi ruhák alacsonyrendű jellemekre mindig mély hatást gyakorolnak.«
Emberábrázolás:
»A kövér fickók oly mulatságosan repednek ki, ha az ember megpotyolja őket.«
»– Szívós embert szívesen fojtogatok – mondta egy néger lágy hangon.«
»Ez a fickó egy gengszter kifejezéstelen fényű szemével rendelkezett.«
»Rekedten beszélt, mert valamikor egy revolvergolyó szétroncsolta hangszálait.«
»Mézszínű, sűrű dróthaja volt, és a nyaka olyan, mint egy porosz altiszté.«
Atmoszférateremtés:
»Ez a város lassan szűk lesz, az ember már nem is ihat nyugodtan, hogy közben meg ne lökjék a könyökét.«
A legszebb bemondás:
»Úgy nézel ki, mint a szétolvadt jég.«”
Anne a következő keresetlen mondatokkal fejezte be jelentését:
„Dash it!” [=A fene egye meg!] Tudom, hogy Chandler az izgalomkeltés irodalmilag is értékelt mestere, de nekem nem kell. Hogy stílusosan fejezzem ki magamat, még akkor sem, ha folyékonnyá vernek.”

Kolozs Pál keresztény magyar író, újságíró és fordító (1906-1985) a háború előtt írt sima füzetes ponyvákat is, viszont lefordította Agatha Christie A titokzatos stylesi eset c. bűnügyi regényt 1930-ban a Tolnai Világlapja számára. A 60-as évek elején valahogy kitalpalta, hogy feledjék a háború előtti jobboldali elhajlásait, meg értékelték, hogy 56-os disszidensként Angliából hazatért, úgyhogy aztán, talán Dürrenmatt példáján fellelkesülve, 1966-ban egy „művészi” krimivel, a Reménytelen nyomozással jött ki, amit azonban a szakma nem fogadott elismerően. Majd az Ország-Világ hetilap 1972 novemberétől sorozatban adta az Ismeretlen ember a fán c. rejtélyregényét.
A legérdekesebb, hogy Kolozs könyve, amikor megjelent, tehát 1964-ben, még egyetlen egy regényét, de még novelláját sem lehetett magyarul olvasni Chandlernek! Kolozs bár értékelte Chandler képességeit, de nem nehéz felismerni a szavai mögött a klasszikus iskola, a rejtvényregény nagy hívének érzelmi hullámzásait, sértődöttségét. Teljesen kis stílű Kolozs érvelése, ahogy megpróbálja Chandlert a földbe döngölni. Ráadásul még célt sem ért vele, mert rá két évre elkezdtek magyarul is megjelenni az Albatrosz sorozat kiadásában a könyvei, s mindegyik 100 ezer feletti példányszámokkal! Azaz jóval magasabb példányszámban Kolozs könyveinél.Kolozs szerintem nem gondolta, hogy magyarul kiadják Chandler regényeit. Erre fel a könyve megjelenése utáni tíz évben (azaz 1974-ig) összesen Chandlertől 6 regény és 7 hosszabb novellája volt olvasható (azaz minden magyar olvasó már betekintést nyerhetett az amerikai szerzéletműve nagyobb részébe!).

Raymond Chandler maga írta A gyilkosság szimpla művészete c. híres tanulmányában (1944), mely a krimiirodalomról szól: „Kevésbe nagyképű pillanataimban magam is írok detektívtörténeteket, és a halhatatlanságért folyó versengés túl fárasztó a számomra. Még Einstein sem vitte volna sokra, ha évente háromszáz tanulmány jelent volna meg a legkorszerűbb fizikáról, nem beszélve arról a több ezer egyéb tudományos dolgozatról, amelyeket kitűnően írtak meg, és széles körű olvasottságnak örvendtek. Hemingway azt mondja valahol, hogy a jó írónak csak a holtak lehetnek versenytársai. A jó detektívregény-író (végül is kell akadnia néhánynak) nemcsak az eltemetetlen holtakkal versenyez, hanem az élők légióival is.”

*

Mozifilmen többen eljátszották Philip Marlowe szerepét. Máig a leghíresebbnek és legjobbnak tartják Humphrey Bogart alakítását az 1946-os Hosszú álom c. filmben. Élvezhető még az Elliot Gould alakította Marlowe A hosszú búcsú c. filmben (1973). Érdekes, hogy talán még Gouldra, erre a brooklyni zsidó gyerekre illett leginkább a (feltehetően) brit származású Marlowe cinikus karaktere!

De ha engem kérdeznek, nekem a legjobb filmbeli Marlowe-m Robert Mitchum volt. Két Chandler-regény megfilmesítésében is játszott: Kedvesem, Isten veled (1975) és A nagy álom (1978). Mitchum magasnak magas volt, akár Marlowe, de nem karcsú. Egy hatalmas tagbaszakadt ember, csak süt belőle az erőszak. Mellette kiváló színész. De még elképesztőbb, hogy 1975-ben 58 és 1978-ban már 61 éves volt! Mitchum kiállása lehet nem fedte úgy a karaktert, mint Bogart vagy Gould, de nekem mégis ő maradt a legemlékezetesebb filmbéli Marlowe-m!

Viszont tévéfilmben is előjött többször Marlowe alakja.Volt egy Philip Marlowe c. tévésorozat (1959–1960), amiben Philip Carey, az akkor 34 éves amerikai szinész játszotta a magándetektív alakját. Összesen 26 epizód készült el.

Nekem azonban a legsikerültebb a texasi farmergyerekből lett színész, Powers Boothe (1948-2017) alakítása, aki ennek ellenére elég intelligens arcú férfi volt. Benne meg volt az a képesség, hogy jó vagy gonosz figurát egyforma hitelességgel játszott el. Boothe 1983-ban öt részt forgatott a Philip Marlowe, Private Eye c. filmsorozatban a tévé számára. Majd 1986-ban jött egy második évad, újabb hat epizóddal. A sorozatot a magyar tévé is adta Philip Marlowe esetei címmel 1993-94-ben. A sorozatban egyébként számos olyan Chandler-novellát is megfilmesítettek, melynek az eredetiben nem is Marlowe volt a főhőse, mint a Nevada-gáz, A sárga király vagy a Spanyol vér.

*

Chandlernek az összes regénye megjelent magyarul:

1. Hosszú álom, Albatrosz, 1967 (²Albatrosz, 1977; ³Magvető, 1991; ⁴Raymond Chandler összes Philip Marlowe története I., Szukits, 2001, ⁵Örök álom, Európa krimi, 2008, ⁶Örök álom, XXI. Század, 2018) ford. Lengyel Péter [The Big Sleep, 1939] (Philip Marlowe 01)

2a. Kedvesem, Isten veled!, Albatrosz, 1971 (²Fabula, 1991) ford. Molnár Miklós [Farewell, My Lovely, 1940] (Philip Marlowe 02)
2b. Isten veled, kedvesem!, Raymond Chandler összes Philip Marlowe története I., Szukits, 2001. ford. Juhász Viktor
2c. Kedvesem, Isten veled!, Európa Krimi, ford. Bart István, 2010.

3a. A magas ablak, Albatrosz, 1969 (²Raymond Chandler összes Philip Marlowe története I., Szukits, 2001) ford. Gy. Szentkláray Olga [The High Window, 1942] (Philip Marlowe 03)
3b. Az emeleti ablak, Európa Krimi, 2009. ford. Tandori Dezső

4a. Asszony a tóban, Albatrosz, 1966 (²Magvető, 1988; ³Magvető, 1997; ⁴Raymond Chandler összes Philip Marlowe története II., Szukits, 2002) ford. Gy. Szentkláray Olga [The Lady in the Lake, 1943] (Philip Marlowe 04)
4b. Asszony a tóban, Európa Krimi, 2008. ford. Gy. Horváth László

5a. A kicsi nővér, Albatrosz, 1968. ford. Feleki Kovács Klára [The Little Sister, 1949] (Philip Marlowe 05)
5b. A kicsi nővér, Raymond Chandler összes Philip Marlowe története II., Szukits, 2002. ford. Szántai Zsolt
5c. A hugica, Európa Krimi, 2010. ford. Bart István

6a. Elkéstél, Terry!, Albatrosz, 1973 (²Fabula 1991; ³Saxum, 1996; ⁴Raymond Chandler összes Philip Marlowe története II., Szukits, 2002.) ford. Papp Zoltán [The Long Goodbye, 1953] (Philip Marlowe 06)
6b. Hosszú búcsú, Európa Krimi, 2009. (²XXI. Század, 2019) ford. Sóvágó Katalin

7a. Visszajátszás, Interpress, 1987. ford. Szentgyörgyi József [Playback, 1958] (Philip Marlowe 07)
7b. Visszajátszás, Raymond Chandler összes Philip Marlowe története III., Szukits, 2003. ford. Szántai Zsolt
7c. Visszajátszás, Európa Krimi, 2009. ford. Gy. Horváth László

8. Philip Marlowe a nevem, JLX, 1991. ford. Szentgyörgyi József [Robert B. Parker fejezte be: Poodle Springs, (1959) 1989] (Philip Marlowe 08)

A Poodle Springs nem az utolsó Marlowe-regény! 1991-ben a The Big Sleep folytatásaként Robert B. Parker szintén engedéllyel megírta a Perchance to Dream c. regényt (Philip Marlowe 09). Ez nálunk nem jelent meg, sajnos, de például a csehek már 1993-ban kiadták.

2014-ben John Banville ír regényíró Benjamin Black néven kiadta a The Long Goodbye folytatását The Black-Eyed Blonde címmel (Philip Marlowe 10). Banville-t erre a „Raymond Chandler Hagyaték” kérte fel. A regény magyarul is megjelent 2018-ban, a Gabo kiadónál, Roboz Gábor fordításában. A könyv ajánlója: „Az 1950-es évek elején járunk, Los Angelesben. Philip Marlowe magányos és nyughatatlan, mint mindig, és nem kapkodnak érte az ügyfelek. Aztán egy nap új kliens érkezik: a fiatal, gyönyörű és drága ruhába öltözött Clare Cavendish arra kéri, hogy találja meg volt szeretőjét, egy Nico Peterson nevű férfit. A magánnyomozó hamarosan nemcsak arra eszmél, hogy képtelen ellenállni a fekete szemű szőkének, hanem arra is, hogy Bay City egyik leggazdagabb családjának ügyébe gabalyodott bele.”

A „Raymond Chandler Hagyaték” szintén felkérte a főként pszichológiai thrillereket író Lawrence Osborne-t egy újabb Marlowe-regény megírására. 2018-ban jelent meg Osborne-tól az Only to Sleep c. regény (Philip Marlowe 11). Ebben megismerjük az öreg Philip Marlowe-t, aki 1988-ban már 72 éves, és két férfi látogatja meg Kaliforniában, hogy felkérjék élete utolsó ügyére, ami egy eltűnt milliomos örökségéről szól.

*

Raymond Chandler novelláinak nagy része megjelent magyarul, ha meg nem nyomtatásban, úgy elektronikusan megtalálható. A novellák az angol eredetik sorrendjét követi. Sorozatkaraktereknél zöld színnel az angol novella karakterének neve, míg pirossal a magyarul megjelent novella karakterének neve (néha ugyanis a kettő nem azonos!):

1. A zsarolók nem szoktak lőni, Az okoskodó gyilkos, Európa, 2010. ford. Bart István [Blackmailers Don't Shoot, (Mallory) Dec 1933, Black Mask] (Mallory)

2a. Az okoskodó gyilkos, Az okoskodó gyilkos, Rakéta Regényújság, 1974/32. sz. (²Európa, 2010.) ford. Bart István [Smart-Aleck Kill, (Mallory) Jul 1934, Black Mask ; átdolgozva: (John Dalmas) The Simple Art of Murder, 1950] (John Dalmas)
2b. Az öntelt gyilkos, Zsaru Magazin, 1994/26-32. sz. (7 rész) ford. Schalk Endre (John Dalmas)

3a. Koronatanú, Magvető almanach 1967/2. sz. (²Raymond Chandler összes Philip Marlowe története III., Szukits, 2003) ford. Lengyel Péter [Finger Man, (névtelen, de Carmady) Oct 1934, Black Mask ; átdolgozva: (Philip Marlowe) The Simple Art of Murder, 1950] (Philip Marlowe)
3b. A fecsegő férfi, Visszajátszás, IPM, 1987. ford. Szentgyörgyi József (Philip Marlowe)
3c. A tanú, Az okoskodó gyilkos, Európa, 2010. ford. Bart István (Philip Marlowe)

4. Gyilkos az esőben, Zsaru Magazin, 1995/14-21. sz. (8 rész), ford. Schalk Endre [Killer in the Rain, (névtelen, de Carmady) Jan 1935, Black Mask] (névtelen)

5. Nevada-gáz, Rakéta Regényújság, 1974/35. sz. (²A gyöngy bajjal jár, Európa, 1989; ³2010) ford. Bart István [Nevada Gas, Jun 1935, Black Mask]

6a. Spanyol vér, Ország-Világ, 1972/36-45. sz. (10 részben) ford. Végh György. [Spanish Blood, Nov 1935, Black Mask]
6b. Spanyol vér, Az okoskodó gyilkos, Európa, 2010. ford. Bart István

7a. Lövöldözés Cyrano mulatójában, Magyar Könyvklub, 1999 (csak tervezett megjelenés!). ford. Fazekas András [Guns at Cyrano's, (Ted Malvern) Jan 1936, Black Mask] (Ted Carmady)
7b. Lövések a mulatóban, Az aranyhalak, Európa, 2011. ford. Bart István (Ted Carmady)

8. Az ember, aki szerette a kutyákat, Magyar Könyvklub, 1999 (csak tervezett megjelenés!) ford. Fazekas András [The Man Who Liked Dogs, (Carmady) Mar 1936, Black Mask] (Carmady)

9. Egy lány a Noon Streeten, Rakéta Regényújság, 1974/30. sz. ford. Bart István, [Noon Street Nemesis, May 30, 1936, Detective Fiction Weekly]

10a. Aranyhalak, Magyar Könyvklub, 1999 (csak tervezett megjelenés!). ford. Fazekas András [Goldfish, (Carmady) Jun 1936, Black Mask] (Carmady)
10b. Az aranyhalak, Az aranyhalak, Európa, 2011. ford. Bart István (Philip Marlowe)

11. A redőny, csak elektronikusan, ford. zepgyuri, 2020 [The Curtain, (Carmady) Sept 1936, Black Mask]

12. Keresd a csajt, csak elektronikusan, ford. zepgyuri, 2020 [Try the Girl, (Carmady) Jan 1937, Black Mask]

13. A kínai nyaklánc, Raymond Chandler összes Philip Marlowe története III. Szukits, 2003. ford. Juhász Viktor [Mandarin's Jade, (John Dalmas) Nov 1937, Dime Detective Magazine] (Philip Marlowe)

14a. Frontáttörés, 22 detektívtörténet, Európa, 1966. (²Frontátvonulás, A gyöngy bajjal jár, Európa, 1989; ³2010) ford. Lengyel Péter [Red Wind, (John Dalmas) Jan 1938, Dime Detective Magazine] (John Dalmas)
14b. Vörös szél, Raymond Chandler összes Philip Marlowe története III. Szukits, 2003. ford. Fazekas István (Philip Marlowe)

15a. A király sárgában, Visszajátszás, IPM, 1987. ford. Fehér Katalin [The King in Yellow, Mar 1938, Dime Detective Magazine]
15b. A sárga király, Az aranyhalak, Európa, 2011. ford. Bart István
15c. A sárga Király, Carcosa árnyai, Delta Vision, 2015. ford. Sárközi Gergely

16. Bűn és bánat, Raymond Chandler összes Philip Marlowe története III., Szukits, 2003. ford. Sóvágó Katalin [Bay City Blues (John Dalmas) June 1938; Dime Detective Magazine] (Philip Marlowe)

17. Asszony a tóban, Raymond Chandler összes Philip Marlowe története III., Szukits, 2003. ford. Szántai Zsolt [The Lady in the Lake, (John Dalmas) Jan 1939, Dime Detective Magazine] (Philip Marlowe)

18. A gyöngy bajjal jár, Rakéta Regényújság, 1974/29. sz. (²A gyöngy bajjal jár, Európa, 1989; ³2010) ford. Borbás Mária [Pearls Are a Nuisance, (John Dalmas) Apr 1939, Dime Detective Magazine] (Walter Gage)

19a. Bajban utazom, Magyar Könyvklub, 1999 (csak tervezett megjelenés!) ford. Fazekas András [Trouble Is My Business, (John Dalmas) Aug 1939, Dime Detective Magazine] (John Dalmas)
19a. Veszélyes szakma, Raymond Chandler összes Philip Marlowe története III., Szukits, 2003. ford. Vándor Judit (Philip Marlowe)
19b. Nekem a balhé a specialitásom, Az aranyhalak, Európa, 2011. ford. Bart István (Philip Marlowe)

20a. Várni fogok, Mai Magazin, 1984/1. sz. ford. Szántó Péter [I'll Be Waiting, (Tony Reseck) Oc 14, 1939, Saturday Evening Post] (Tony Reseck)
20b. Várni foglak, Egy angliai nyár, Európa, 2011. ford. Bart István (Tony Reseck)

21. A bronzkapu, Egy angliai nyár, Európa, 2011. ford. Bart István [The Bronze Door, Nov 1939, Unknown Worlds]

22. Nincs béke a hegyekben, Magyar Könyvklub, 1999 (csak tervezett megjelenés!) ford. Fazekas András [No Crime in the Mountains, Sep 1941, Detective Story] (John Evans)

23. Bingo professzor tubákja, Egy angliai nyár, Európa, 2011. ford. Bart István [Professor Bingo's Snuff, Jun-Aug 1951, Park East Magazine]

24. Egy angliai nyár, Egy angliai nyár, Európa, 2011. ford. Bart István [English Summer, 1957; first printed in 1976, The Notebooks of Raymond Chandler]

25a. A ceruza, Raymond Chandler összes Philip Marlowe története III., Szukits, 2003. ford. Vándor Judit [Marlowe Takes on the Syndicate, (Philip Marlowe) Apr 6-10, 1959, London Daily Mail; Wrong Pigeon, February 1969, Manhunt; Philip Marlowe's Last Case, Jan 1962, EQMM; The Pencil, Sep 1965, Argosy] (Philip Marlowe)
25b. A ceruza, Philip Marlowe visszatérése: Raymond Chandler emlékére - újabb Philip Marlowe-történetek világhírű krimiszerzőktől, Indaba, 2004. ford. Lehőcz Rudolf (Philip Marlowe)
25c. A ceruza, Egy angliai nyár, Európa, 2011. ford. Bart István (Philip Marlowe)

Mivel a magánnyomozói nagyon hasonló karakterek, akik csak néha az erőszakos fellépésükben különböznek egymástól. Mikor Chandler összeállította az 1950-ben megjelent The Simple Art of Murder c. novelláskötetét, abban több korábbi hősét, karakterét átnevezte. A Smart-Aleck Kill c. novella hősét átírta Malloryról Dalmasra. A Guns at Cyrano's főszereplője Ted Malvern helyett Ted Carmady lett. A Pearls Are a Nuisance John Dalmasnak elkönyvelt (bár a novellában névtelen) hősének a Walter Gage nevet adományozta.
A két Carmadynak elkönyvelt novellában, a Finger Man és a Killer in the Rain címűekben, a hős nevét Chandler szintén átírta Philip Marlowe-ra. Ez annál is könnyebb volt, hogy az eredeti novellákban a detektív névtelen volt. Több John Dalmas novellában is átkeresztelte a hőst Marlowe-ra.
A Trouble Is My Business novelláskötetben (1950) a Trouble Is My Business főhősét, John Dalmast átírta Marlowe-ra, akár a Finger Man, Goldfish és a Red Wind novellák detektívje is Marlowe lett. Egyébként a Szukits kiadó által megjelentetett, három kötetes Raymond Chandler összes Philip Marlowe története címűből a Goldfish hiányzik, pedig ezen kívül az összes Marlowe-ra hangolt novella benne van.

Fazekas András a Magyar Könyvklub 1999-ben kötött megbízásából Chandler-novellákat fordított, de végül a kiadó nem jelentette meg. Fazekas ezeket fordította:
Aranyhalak (Goldfish)
Az ember, aki szerette a kutyákat (The Man Who Liked Dogs)
Bajban utazom (Trouble Is My Business)
Lövöldözés Cyrano mulatójában (Guns at Cyrano's)
Nincs béke a hegyekben (No Crime in the Mountains)
Ezek azonban elektronikusan elérhetők (ezért is szerepelnek a listán).

Chandlertől magyarul kifejezetten novelláskötet négy jelent meg:
1. A gyöngy bajjal jár, 1989 (Frontátvonulás; Egy lány a Noon Streeten; Nevada-gáz; A gyöngy bajjal jár)
2 Az okoskodó gyilkos, 2010 (A zsarolók nem szoktak lőni; Az okoskodó gyilkos; A tanú; Spanyol vér)
3. Az aranyhalak, 2011 (Lövések a mulatóban; Aranyhalak; A sárga király; Nekem a balhé a specialitásom)
4. Egy angliai nyár, 2011 (Várni foglak; A bronzkapu; Bingo professzor tubákja; A ceruza; Egy angliai nyár)
Kiemelendő ezeken kívül a szegedi Szukits kiadó három kötetes vállalkozása: Raymond Chandler összes Philip Marlowe története (2001-2003).

Chandler novelláiból az The Internet Speculative Fiction Database 4-es sorol be a fantasztikus elemeket is tartalmazók közé (ezek kétségkívül nem tartoznak a szerzőnk legjobbjai közé):
    The Bronze Door (1939)
    The King in Yellow (1950)
    Professor Bingo's Snuff (1951)
    English Summer (1976)

*

Chandler élete utolsó novellájának rejtélye

Ennek a novellának három különböző fordítása is van, és mindegyik A ceruza címet adja a hosszabb elbeszélésnek. Mára az angol kiadások is általában The Pencil címmel adják ki. Chandler 1959. március 26-án meghalt. A novellát a London Daily Mail csak tíz nappal a szerző halála után kezdi közölni, azaz április 6-ától. Ez volt élete utolsó novellája. A szerző a következő kis bevezetőt írta a novella elé:
Húsz év óta ez az első Marlowe-novellám, elsősorban az angoloknak készült. Sokáig nem szántam rá magam novellára, kisregényre, mert úgy éreztem, írói létem természetes közege a regény. Mégis rávettek azok, akiket nagyra becsülök, ezt az ő kedvükért írtam. Egyébként pedig mindig is szerettem volna megmutatni, milyen technikákkal gyilkol a szindikátus.
1959
Raymond Chandler

Ez Vándor Judit fordítása, viszont Bart István fordításában a szindikátus helyén "maffia" áll. Ez azért is érdekes, mert a novellát közlő London Daily Mail a következő címmel közölte a novellát: Marlowe Takes on the Syndicate ("Marlowe a szindikátus ellen"). Azonban ugyanezt a novellát a Manhunt 1960. februári száma "A bűnbak" címmel közölte, majd az EQMM nívós krimimagazin Philip Marlowe utolsó esete címmel 1962-ben, s végül 1965-ben az Argosy "A ceruza" címmel adta közre! Ezek alapján nekem nagyon úgy tűnik, hogy a novellát Chandler eredetileg cím nélkül küldte el az angol lapnak. Talán még gondolkodott rajta, vagy csak lehagyta. Mindenesetre a halála miatt erre nem is került sor. Az angol lap valószínűleg a rövid bevezető alapján egy elég rosszízű, inkább képregénynek való címet adományozott neki. Bart István fordításában a novella 10 fejezetet tartalmaz, és az utolsó mondata ez: "Kérek még egy kis pezsgőt." Bart a fordítás alapjául ezt adta meg: Raymond Chandler: Collected Stories, Everyman's Library, Knopf, 2002. Ez amolyan "kritikai" kiadásnak hat és ebben is a novella utolsó mondata ez: "More champagne, please."
Csakhogy Vándor Judit fordításában nem ez az utolsó mondat, sőt a 10. fejezet után van egy 11. nagyon rövid, lezáró fejezet is! Tehát ez:
"Kérek még pezsgőt.
11
„Ikkyt” kiadták, a nyomás alatt megtört, és megnevezte a két bérgyilkost – miután én már megtettem: a Torri testvérek voltak. Egyébként nyomuk veszett. Nem mentek haza. És egyetlen embert nem lehet összeesküvéssel vádolni. A törvény még a bűnrészességét sem tudta tényekkel alátámasztani. Nem tudták rábizonyítani, hogy tudta, a valódi Ikkyt lelőtték.
Valami apróságért lecsukhatták volna, de jobb megoldást találtak. A barátaira bízták. Szabadon engedték.
Hogy most hol van? Érzésem szerint sehol.
Anne Riordan örült, hogy vége, és biztonságban vagyok. Biztonság – ezt a szót a mi munkánkban nem használjuk."

Lehőcz Rudolf fordítása bár nem tartalmaz fejezetszámozást, ugyanígy végződik. Mindkét novelláskötet az angol eredeti novella címét "The Pencil"-nek adja meg! Most Lehőcz a Byron Preiss szerkesztette novelláskötetből fordított, és Preissről is nehezen képzelhető el, hogy a novella végén hagy egy bizonytalan eredetű befejezést. Ennek ellenére Bart fordítása: 11.561 szó, Vándor Judit fordítása 10.068 szó és Lehőcz Rudolf fordítása 10.310 szó.
Toby Widdicombe A Reader's Guide to Raymond Chandler c. munkájában (2001) a Marlowe Takes on the Syndicate-t rövidítettnek (abriged), míg a Manhuntban megjelentet, a Wrong Pigeon-t, teljes verziójúnak (full version) mondja. Lehetséges, hogy Chandler halála után találtak még egy példányát a novellának, ez ugyanaz volt, amit Londonba küldött, de a befejezés után még odaírta azt a pár sor? Ezt kaphatta meg az amerikai Manhunt és közölte le? Matthew Joseph Bruccoli a Raymond Chandler: a descriptive bibliography c. könyvében (1979) is a Wrong Pigeont tartja a novella teljes változatának.

*

Chandler születésének századik évfordulóján Byron Preiss szerkesztésében megjelent: Raymond Chandler's Philip Marlowe: a Centennial Celebration (1988) c. rendhagyó kötet.
Preiss írja a bevezetőben: „Csaknem egy évszázaddal Chandler születése után, s közel harminc évvel azt követően, hogy Philip Marlowe irodalmi karrierjének utolsó betűit legépelte, mintegy huszonöt kortárs krimi írót kértem fel Chandler munkásságának megünneplésére, arra ösztökélve őket, hogy járuljanak hozzá az író hagyatékához, írjanak új Philip Marlowe-történeteket.”
És valóban a legjobbak beküldték a felhívásra a novellákat, íme a lista:
    The Perfect Crime by Max Allan Collins
    The Black-Eyed Blonde by Benjamin M. Schutz
    Gun Music by Loren D. Estleman
    Saving Grace by Joyce Harrington
    Malibu Tag Team by Jonathan Valin
    Sad-Eyed Blonde by Dick Lochte
    The Empty Sleeve by W. R. Philbrick
    Dealer's Choice by Sara Paretsky
    Red Rock by Julie Smith
    The Deepest South by Paco Ignacio Taibo II
    Consultation in the Dark by Francis M. Nevins, Jr.
    In the Jungle of Cities by Roger L. Simon
    Star Bright by John Lutz
    Stardust Kill by Simon Brett
    Locker 246 by Robert J. Randisi
    Bitter Lemons by Stuart M. Kaminsky
    The Man Who Knew Dick Bong by Robert Crais
    Essence D'Orient by Edward D. Hoch
    In the Line of Duty by Jeremiah Healy
    The Alibi by Ed Gorman
    The Devil's Playground by James Grady
    Asia by Eric Van Lustbader
    Mice by Robert Campbell
    The Pencil by Raymond Chandler

A végére Preiss még odatette Chandler élete utolsó novelláját, a The Pencilt. A novelláskötet magyarul is megjelent 512 oldalon: Philip Marlowe visszatérése – Raymond Chandler emlékére, Indaba, 2004. A tartalomjegyzéke teljesen megfelel az előbb közölt szerzők és angol nyelvű novelláinak magyar megfelelőinek:
Max Allan Copllins: A tökéletes bűntény    
Benjamin M. Schutz: A fekete szemű szőkeség
Loren D. Estleman: Pisztolyzene    
Joyce Harrington: Baby Grace megmentése    
Jonathan Valin: Malibúi pankráció    
Dick Lochte: A szomorú szemű szőkeség    
W. R. Philbrick: Az üres ingujj    
Sara Paretsky: A gyenge láncszem    
Julie Smith: A vörös kő    
Paco Ignacio Taibo: A legmélyebb dél    
Francis M. Nevins: Társalgás a sötétben    
Roger L. Simon: A tanúvallomás    
John Lutz: Csillagfény    
Simon Brett: Gyilkosság a Stardust Clubban    
Robert J. Randisi: A 246-os csomagmegőrző    
Stuart M. Kaminsky: A menekülés    
Robert Crais: Az ember, aki ismerte Dick Bongót    
Edward D. Hoch: Kelet ragyogása    
Jeremiah Healy: Szolgálat közben    
Ed Gorman: Az alibi    
James Grady: Az Ördög Játszótere    
Eric Van Lustbader: Asia    
Robert Campbell: Az egér    
Raymond Chandler: A ceruza