ÚRI TOLVAJ, ÚRIEMBER BETÖRŐ, SZÉLHÁMOS DETEKTÍV

„– Fantomas!
– Hogyan mondja?
– Fantomas!
– Mit jelent ez?
– Mindent… és semmit.
– De hát mégis, kicsoda, micsoda ez a Fantomas?
– Senki… és mégis valaki.
– És mit csinál ez a valaki?
– Rémületet gerjeszt!”

Az úri tolvajnak, úriember betörőnek voltak irodalmi előzményeik, mint a „becsületes” útonállók, betyárok, akik a rablott kincsekből a szegényeknek is adtak. Voltak köztük nemes, világot járt emberek is, hiszen Robin Hood is angol gróf volt, ahogy Jókai hőse Fatia Negra is gróf (aki meg nem egy megnyerő regényalak). Viszont a 19. század végén feltűnt úri tolvajok, minden bűnösségük ellenére, rokonszenves alakok.

Rendszerint gentlemanek, előkelő tudósok, mágnások, grófok, márkik, akik nappal úriemberek, éjszaka pedig elegáns rablók, tolvajok, rendszerint műkincseket tulajdonítanak el. Lehetnek hölgyek is, úrinő tolvajok, szépek és kacérak, s nem tehetnek róla, hogy a férfi párjaik lettek a híresebbek. Kedves, sármos, megnyerő figurák, a társalgás mesterei.

Általában gazdagságban, jólétben telt gyerekkoruk, komoly vagyont is örököltek. Viszont több esetben ez a gazdagság elúszott, s éppen ezért is váltak éjszakai besurranó tolvajokká, kincsesházak rafinált betörőivé, állam megkopasztóivá.A következő tulajdonságuk más bűnözőkkel szemben, a kivételes intelligenciájuk és műveltségük. Rendszerint komoly lexikális tudással rendelkeznek (különösen művészetek és az antik tárgyak terén), valamint több nyelven is tudnak beszélni. Szinte mindegyiküket szokatlan izgalomba hozza magának a bűnnek az elkövetése. Mindig van valami morális köret a célpontnak választott gazdag ember kirablásának megokolására. És persze, van Becsületkódexük!

Szinte mindegyiküknek meg van a rendőr ellenfele, akiből rendre bohócot csinálnak, bolondot űznek. Ha nappal van azonban, úgy előfordul, hogy segítségére sietnek a felügyelőnek, rendőrkapitánynak egy rejtély megoldásánál, aki persze mit sem tud az úriemberünk másik életéről.

Van még egy nagyon fontos tulajdonságuk: nappal frakkot vagy elegáns öltönyt hordanak és szinte mind mesterei az arc és a test elmaszkírozásának, valamint az álruháknak. Ha éppen nem viselnek álszakállt, álbajuszt vagy okulárét, akkor szemmaszkot vagy akár egész arcot takaró arcmaszkot hordanak. Johnston McCulley író teremtette 1919-ben a gazdag és nemes mexikói spanyol földbirtokos señor Zorro alakját, akinek arcát ugyanilyen maszk fedi (és aki ebben szolgáltat igazságot az elnyomott népnek). Tőle csak az 1939-ben Gotham városában feltűnt Batman viselt komolyabb maszkot, ami milliárdos Bruce Wayne-t takarta.
A magyar kiadók, főleg a háború előtt, némileg méltányolták a kalandirodalomnak ezt a zsánerét, így aránylag elég széles táralatát mutathatjuk be a gentleman betörőnek és tolvajnak, hisz szinte mindegyik jelentős alakról van magyarra fordítva novella vagy regény...

*

A Whodunit?: A Who's Who in Crime and Mystery Writing c. 2003-as lexikonban T. J. Binyon krimitörténész a Gentleman thief szócikkben így jellemzi az irodalom úri tolvaj típusát: „Az úriember tolvaj olyan jó neveltetésű ember, aki tisztességtelen eszközökkel él. Irodalmi leszármazottja a gáláns útonállónak, s megtalálható olyan korai fikcióban, mint Elizabeth Gaskell The Squire’s Story c. története 1853-ból. Az úriember tolvaj közkedvelt ellentéte a Nagy Detektív, aminek őstípusa Arthur Conan Doyle Sherlock Holmesa. Legnevezetesebb ezen karakterek közt és egyben prototípusa az úriember tolvajnak, E. W. Hornungtól A. J. Raffles: krikettjátékos, betörő és gentleman (The Amateur Cracksman, 1899).”

Gaskell The Squire's Story c. novellája 1769-ben kezdődik, mikor megjelenik Barford kisvárosában egy Robinson Higgins nevű férfiú. Korábban senki nem ismerte. Beköltözik a környék legszebb házába, az ún. Fehér Házba. Senki nem tudja, honnan van a pénze. Bevezetik a város legjobb köreibe, sőt feleségül veszi a helyi földesúr lányát is. Senki sem gyanakodik Robinsonra, egyedül a vénkisasszony Miss Pratt-on kívül…

Keszthelyi Tibor is szánt egy rövidke fejezetet az úri bűnözőknek: „Természetesnek vesszük, hogy a detektívtörténetben a bűnöző és a mesterdetektív elmepárbajt vív. A századfordulón azonban a bűnöző a hős szerepének a jogáért, az olvasó rokonszenvének az elnyeréséért is párbajozott még a törvény képviselőjével.
Grant Allen angol író nyitja a sort 1897-ben. Clay ezredese elbájoló szélhámos, nagyvilági férfiú.
Conan Doyle sógorát is megkapták a nyomozás irodalmi lehetőségei: E. W. Hornung (1866-1921) Rafflese szökésművészetével tartja kellemes izgalomban hódolóit. Mindössze két évvel fiatalabb Clay ezredesnél, 1899-ben mutatkozik be Raffles, a műkedvelő betörő.
Allain és Souvestre a francia irodalomban egy legendás, fantasztikus hőst gyúrt a legyőzhetetlen Fantomas személyében. Teremtményüket – aki a hatvanas években a filmvásznon született újra – Guillaume Apollinaire, Blaise Cendrars, Louis Aragon, Max Jacob, Jean Cocteau a költészet új megjelenési formájaként üdvözölték. 1911-1914 között 32 kötet jelent meg e kalandokból.
A görbe utat rovó hősök közül a leghangosabb tapsot mégis Maurice Leblanc (1864-1941) halhatatlan figurája, Arsène Lupin, az úri betörő kapja. A fegyelmezett angoloknál Sherlock Holmes a király, a bohém franciáknál Arsène Lupin, a tolvajfejedelem. Nemcsak a saját szakállára dolgozik, olykor valóságos detektívmunkát végez. A zsákmányhoz különben is sokszor Sherlock Holmest megszégyenítő dedukcióval jut hozzá. Számos könyv örökifjú hőse – A kivájt tű, 813, Az arany háromszög, Tigrisfog, Harminc koporsó, Cagliostro grófnő stb. –, 1907-ben debütál (Jules Claratie francia akadémikus előszava az ajánlólevele). Gáláns kalandjai szintén akadnak, ezekben is tökéletes úriembernek mutatkozik. Lupin csak kényszerből és illedelmesen folyamodik erőszakhoz betörései során, vért nem ont, sőt, mintha csak rendőrtisztviselő lenne, hivatalból ellenfelének tekinti és üldözi a gyilkosokat. A tolvajlás mágusa. Gunyoros, csipkelődő tréfamester, aki élvezettel tör borsot bürokrata ellenfele, Ganimard felügyelő orra alá. Pontosan kidolgozott manővereiben, stopperórához igazított mozgásában, akcióinak szinte nagyüzemi pontosságú megszervezésében van valami amerikaias is. Francia mivolta mégis túláradó: kedveli a teatralitást, szívesen komédiázik. Élvezi a nyomozómunkát, s természetesen ő is talál megoldást a belülről bezárt szoba titkára, minden idők legnagyobb detektívjeinek az attrakciójára. Anarchista lélek, aki mégis elegáns úrként él; cilinderben, köpenyben, monoklival jelenik meg az estélyeken, sétapálcát hord.
Lupin kisebb képességű rokona Frederick I. Andersonnál a tévedhetetlen Godahl, Frank L. Packardnál a „szürke fóká”-nak becézett Jimmy Dale, E. Phillips Oppenheimnél Michael Sayers, Peter Cheyneynél Alonzo MacTavish, Sax Rohmernél Séverac Bablon – sőt, nők: John K. Bangsnél Mrs. Raffles, Frederick I. Andersonnál Sophie Lang, Edgar Wallace-nál Four Square Jane, Roy Vickersnél Fidelity Dove.” (A detektívtörténet anatómiája, 1979)

*

Grant Allen An African Millionaire c. regényében (1897) tűnik fel Clay ezredes. A regény címadó afrikai milliomosa  Sir Charles Vandrift, aki a vagyonát dél-afrikai gyémántokból szerezte. Okos és kíméletlen üzletember. A történet elbeszélője, a milliomos titkára és sógora, Seymour Wilbraham Wentworth megjegyezte, hogy csak egy embert tudott, aki túljárt gazdája eszén: Clay ezredes. Persze ez egy álnév, és az igazi neve ismeretlen, akár a nemzetisége, mert ugyanúgy tartják angolnak, mint franciának. Mestere a viaszból készült maszkoknak, ami által képes változtatni a saját arcát is. Ez a jópofa szélhámos szabadítja meg sok pénzétől az afrikai milliomost...

E. W. Hornung angol író alkotta meg A. J. Rafflest, az úri tolvajt és cinkostársát, Bunny Manderst. Raffles átható tekintetű, kék szemű, göndör fekete hajú, halvány bőrű, erős, atlétikus termetű férfi: „Raffles, ha minden körülményt tekintetbe veszünk, gazember volt: az ő emlékének csupán árthatna, ha valaki ezt a tényt szépíteni akarná.
De még most is szeretnék barátomhoz hű maradni és vissza kell gondolnom azokra a márciusi napokra is, amikor engem bekötött szemekkel kísértésbe és egy gonosz tettbe vitt. Ez mindenesetre gyalázatosság volt, de erkölcsi tekintetben mégis csupán semmiség ahhoz az alattomos trükkhöz képest, amelyet pár héttel később velem szemben eljátszott. Második bűne, a társadalom szempontjából kevésbé volt ugyan súlyos, és ezt közzé lehetett volna tenni már évek előtt is. Személyes okok azonban hallgatást parancsoltak reám. Az ügy ugyanis nem volt tisztán az én személyes ügyem, ezenkívül nemcsak túlságosan csúf világításba helyezte Rafflest, hanem bele volt keverve egy harmadik személy is, aki még közelebb állt szívemhez, mint maga Raffles és akinek nevét a velünk való összeköttetéssel most sem akarom bemocskolni.” (Egy tolvaj az éjszakában).

Raffles 1898-ban tűnt fel először. Hornung, aki sógora volt Conan Doylének valószínűleg szándékosan teremtette meg Arthur J. Raffles-ben Sherlock Holmes ellentétét, aki Albanyban él. Holmesnak Watson doktor, úgy neki Harry „Bunny” Manders a társa, a korábbi iskolatársa. Bunny elkíséri Rafflest a betöréseire, de a főnökkel ellentétben, neki vannak erkölcsi fenntartásai ezek miatt. Raffles nem csak szakértő tolvaj, hanem – akár Holmes – mestere az álruháknak. Hornung 1898 és 1905 között 26 Raffles-novellát, majd 1909-ben egy Raffles-regényt (Mr. Justice Raffles) is kiadott.

A németeknél 1908-ban színes borítójú ponyvafüzetekben jelent meg Raffles (Lord Lister) alakja, amely imitálta az eredeti Hornung-féle Rafflest. Két német írta ezeket, ugyanazok, akiket a Sherlock Holmes-ponyvafüzeteknél megismertünk, és magyarul is több megjelent ezekből...

*

Maurice Leblanc francia író 1905-ben kreált fikciós úriember tolvaja Arsène Lupin, aki mestere az álruháknak. Angol nyelvterületen Raffles ismertebb, mint Lupin, viszont nemzetközi viszonylatban, Európában, Ázsiában és Afrikában Lupin kétségtelenül népszerűbb figura volt Rafflesnél. Leblanc Lupin főhősével 17 regényt és 39 novellát írt, de a novellákat is könyvekbe gyűjtötte Leblanc, s így összesen 23 Lupin-kötet jelent meg (regény és novellás). Ezekből 16 van meg magyarul. A szintén világhírű francia bűnügyi regényírópáros, Boileau-Narcejac – engedéllyel – öt Arséne Lupin-regényt írtak az 1970-es években.

Leblanc a legelső történetben így kiált fel: „Arsène Lupin! Az elfoghatatlan, akinek tetteiről az újságok hónapok óta írnak! A titokzatos gonosztevő, akivel a vén Ganimard, a legjobb francia detektív, életre-halálra harcol. Az elmés fiú, aki egy éjjel Schormann bárónál hagyta névjegyét ezzel a szöveggel: „Arsène Lupin újra teszi tiszteletét, mihelyt a műtárgyak valódiak lesznek!” Arsène Lupin, akinek ezer alakja van: ma sofőr, holnap tenorista, egyszer bukméker, másszor diák, hol ifjú, hol meg aggastyán, borügynök, orosz nihilista, spanyol torero!”

Ponson du Terrail Rocambole nevű kalandor hőse lehetett az egyik őse Arsène Lupinnek. A Rocambole-regények 1857 és 1870 között jelentek meg, ezek nagy részt magyarul is olvashatók. Ugyanígy meg van a kapcsolat Rafflessel is. Viszont Raffles és Lupin együtt inspirálta Louis Joseph Vance-tól a The Lone Wolf-ot (1914-ben alkották meg) és Leslie Charteristől az Angyalt.

Lupin azonban ösztönzött egy magyar szerzőt is, hogy egy hasonló hőst alkosson. Moly Tamás (1875-1957) egy nagyon tehetséges magyar-zsidó író volt, aki 1918-ban a szépirodalomról váltott át kalandorregények írásárra. A hősét Vörösbegynek nevezte el, s számos történetet írt vele. Vörösbegy szintén az álcázás mestere volt, a gazdagoktól elszedte a pénzt és a nincsteleneket segítette. Az utolsó Vörösbegy-regény 1947-ben jelent meg, majd a vörös rémuralom irodalmi egyhangúsága és színtelensége következett. Moly Tamás méltatlanul, teljesen elfeledve halt meg 1957-ben.

*

Arnold Bennett angol író (1867-1931) megalkotta Cecil Thorold alakját az 1905-ben megjelent The Loot of Cities, Being the Adventures of a Millionaire in Search of Joy c. könyvében. Ez hat novellát tartalmaz: The fire of London, A comedy on the Gold Coast, A Bracelet at Bruges, A solution of the Algiers mystery, In the capital of the Sahara, "Lo! 'Twas a gala night!". A könyvet sorozatban közölte a Prágai Magyar Hirlap 1926-27-ben: Nagyvárosok sarcolója – Egy gyönyört hajhászó milliomos kalandjai címmel.

A könyv első története A londoni tűz. A következő részlet ebből van. Cecil Thorold ebben Bruce Bowringot, az Egyesült Központi Bank és Bányakereskedelmi R. T. nagyhatalmú vezérigazgatóját lopja meg. Ezután beszélget vele egy újságírónő, Miss Fimcastle. Figyeljük meg, hogy a párbeszédben mennyire hozza Thorold a bűnözéssel igazságot szolgáltató milliomos kliséjét:
„Miss Fimcastle kiürítette a pohár tartalmát, közben köhécselt.
– Miért tette ezt? – kérdezte aztán szomorúan, a bankjegycsomóra tekintve.
– Csak nem akarja nekem bebeszélni – tört ki Thorold –, hogy sajnálja Bruce Bowringot? Csak attól fosztottam meg, amit lopott. Az az ember mindenkit meglopott. Tegyük fel, hogy nem vettem volna el tőle a pénzt, mi lenne akkor? Bowring volna jobb helyzetben, de akiket meglopott, egy cseppel sem volnának gazdagabbak.
– Vissza fogja szolgáltatná a pénzt a vállalatnak? – kérdezte Miss Fincastle mohón.
– Nem egészen! A vállalat sem érdemli meg. Ne tartsa az Egyesült részvényeseit ártatlan bárányoknak. Tudták ők nagyon jól, miről van szó. Azonkívül, ha beszolgáltatnám az ötven ezrest, magamat is kellemetlen helyzetbe hoznám. És – és nekem is szükségem van a pénzre.
– De hiszen ön milliomos.
– Éppen azért, mert milliomos vagyok, többre van szükségem. Minden milliomos így van ezzel.
– Sajnálom, de ki kell jelentenem, hogy ön – tolvaj, Mr. Thorold.
– Tolvaj? Nem! Csak gyűlölöm a filiszterséget s kerülni akarom a köznapiságot. Vacsora közben, Miss Fincastle, ön különböző radikális nézőpontokat tárt elém, melyek a tulajdon fogalmával, a házasság intézményével az arisztokrácia agyszerkezetével korántsem szimpatizáló kapcsolatiban voltak. Kijelentette, hogy a társadalom szent sérthetetlen elveit csak az ostoba tömegek részére találták ki, míg az okos s előrelátó kisebbség az elvek mögé is tekint. Most meg nagy bölcsen rámsüti, hogy tolvaj vagyok. Jó! De nézzünk csak egy percre a függönyök mögé s be fogja látni, hogy saját maga szintén csak tolvaj. Az újság, melynek szerkesztőségében dolgozik, minden nap egy csomó hazugságot tálal olvasóközönsége elé, mert különben nem élhetne meg. Más szóval az önök lapja szintén résztvesz a gonosztevők játékában. A mai számukban például ott áll az „Egyesült” hamis mérlegének beállítása, melynek közzétételéért soronként két shillinget fizettek. Az az öt font, amit így felelőtlenül kézhez kapott az ön lapja a hirdetésért, az ön zsebébe vándorol az én meginterjuvolásomért.”

*

Guy Boothby ausztrál regényíró (1867-1905) A Prince of Swindlers c. regénye 1900-ban jelent meg. A regény főhőse Simon Carne az úri tolvaj, sokban hasonlítva Hornung Raffles-ére, csakhogy Carne alakja először feltűnt a Pearson's Magazine-ben 1897-ben, azaz két évvel Raffles felbukkanása előtt. Ez a regény is megjelent magyarul. A Pesti Hirlap 1909-ben közölte sorozatban A kalandorok királya címmel. Carnéről a regény elbeszélője már az elején megsejteti, hogy egy nagyon titokzatos ember: "Egész estig nem nyílt alkalmam ö fenségénél kérdezősködni különös pártfogoltja felől. Készséggel elmondott mindent, amit tudott felőle. A neve Simon Carne. Angol és sokat utazik. Egy bizonyos alkalommal a saját élete kockáztatásával megmentette ö fensége életét s ez idő óta bizalmas barátság fejlődött ki közöttük. Három év óta lakja a szigeti palota egyik szárnyát, ahonnan időközönkint hónapokra elutazik, bizonyára, hogy gyűjteményét ritka példányokkal szaporítsa, de ha ráun a világra, hűségesen visszatér remeteségébe. Ö fensége úgy sejti, hogy nagyon gazdag, de biztosat efelöl nem tud. Ez volt minden, amit e rejtélyes egyén felől megtudhattam."

Barry Pain angol író (1864-1928) 1905-ben jelentette meg a The Memoirs of Constantine Dix c. könyvét. A könyv 12 novellát tartalmaz, melyek főhőse Constantine Dix, egy angol pap. Már korábban, 1904-ben néhány novella megjelent ezekből a The Smart Set magazinban 1904-ben. Csakhogy Dix nem csupán egy prédikátor, hanem egy nagyon tehetséges tolvaj is. Ez a könyv magyarul két fordításban is megjelent. Előbb az Érdekes Újság adta ki 1918-ban A furcsa tolvaj címmel, majd a Tolnai jelentette meg 1924-ben, két kötetben: Egy gyémánttolvaj emlékiratai címmel. Már az első történet elején az olvasmányos szerző elárulja nekünk fő karaktere "titkát":
"Ha valaki a Scotland Yardban tudakozódnék felőlem, ahol nevemet jól ismerik, azt mondanák neki, hogy mentési munkálatokkal foglalkozom, és sok jót teszek. Talán még azt is mondják, hogy tehetős ember vagyok, akit gyakran rászednek. Szeretem, hogy ez így van. Igazán nem nagyon kívánom; hogy a Scotland Yard a véleményét erről megváltoztassa.
Nem csatlakozom semmiféle felekezethez. de nékem valamennyi egyformán kedves. A katolikusok nagyon reménykednek, hogy engem egyszer mégis csak megnyernek maguknak. Épp így vannak velem a nem egyesültek. Egynémely anglikán lelkész mondotta nékem, hogy egyháza nyájában több ilyen munkatársat óhajtana, amilyen én vagyok. Sokat forgolódom gonosztevők között, London legszegényebb negyedében. Nemcsak kitűnő tanácsokat adok, s lelki vigaszt nyújtok nékik, hanem anyagi segélyt is, pénzt vagy eleséget, ha rossz napok járják s néha olyan dolgokat hallok tőlük, melyeket, úgy gondolom, valamikor felhasználhatok, mint például a Binghamre vonatkozó kis közlést is.
Én azonkívül, amint ezt Önök talán már sejtették is, tolvaj vagyok. Jó néhány esztendeje vagyok tolvaj. Fogházban sohasem voltam és nem is szándékozom oda besétálni." (A furcsa tolvaj, 1918).

William Le  Queux angol-francia regényíró (1864-1927) itáliai arisztokratája, Bindo di Ferraris (The Count’s Chauffeur, 1907) is az úriember tolvajok közé sorolandó. A regény narrátora a sofőr, George Ewart, aki elmeséli gazdája, az olasz nemes Bindo di Ferraris csalásait és más nagystílű bűneit. Szintén úri bűnöző  Louis Joseph Vance amerikai író (1879-1933) Michael Lanyard-ja, akit mint The Lone Wolf (Magányos Farkas) ismernek. Egy jómódú amerikai fiatalember, aki éjszakánként amolyan sportból űzi a betörőjátékot. Nyolc könyvet adott ki hősével, kezdve a The Lone Wolf-val (1914). Nem beszélve arról, hogy 1917 ás 1949 közt számos film is készült a Magányos Farkassal. Jack Boyle amerikai író (1881-1928) a The American Magazine 1914 júliusi számában közölte a The Price of Principle c. novelláját, aminek főhőse Boston Blackie volt. Egy széftörő és ékszertolvaj. 1914 és 1920 között mintegy 23 rövid történetet írt hősével (ezek később összegyűjtve könyvformában is megjelentek). Számos mozifilm és rádiójáték készült Boston Blackie-vel. A legjobbnak Chester Morris alakítását tartják, aki 1941 és 1949 közt 14 filmben alakította a mesteri tolvajt. Egyébként Jack Boyle maga sem állt messze a karakterétől: ópiumfüggő újságíró volt, aki csekkeket hamisított, sőt rablásért is elítélték. A híres San Quentin börtönben ült éppen, mikor megalkotta Boston Blackie alakját...

G. K. Chesterton angol regényíró (1874-1936) fikciós karaktere volt Hercule Flambeau, aki 48 rövid történetében kapcsolódik Brown atya személyéhez. A mesteri bűnöző családi neve, a Flambeau csak egy álnév. A szó francia jelentése: „lángoló fáklya”. Elsőként a The Blue Crossban tűnik fel, mint ékszertolvaj. Az utolsó tolvajkénti feltünésekor: a The Flying Starsban, Brown atya meggyőzi, hogy hagyjon fel a bűnözői életmódjával. Később példáját adja annak a mondásnak, hogy a rablóból lesz a legjobb pandúr, mert mint Brown atya segítője és barátja számos későbbi bűneset kiderítésében segít, kezdve a The Invisible Mannal.

Chesterton A kék keresztben így mutatta be Flambeaut: „Flambeau Angolországban volt. Három állam rendőrsége nyomozta a nagy gonosztevőt Genttől Brüsszelig, Brüsszeltől Hook van Hollandig, s valószínű volt a föltevés, hogy felhasználja az eucharisztikai kongresszus szokatlanságát és zűrzavarát, amelyet akkor Londonban tartottak. Valószínűleg a kongresszus valami alsóbbrendű hivatalnokának vagy titkárának képében utazott: de ezt természetesen Valentin nem tudhatta biztosan; semmit sem lehetett biztosan tudni, ha Flambeau-ról volt szó.
Jó pár éve már annak, hogy a bűnnek ez a kolosszusa hirtelen megszűnt izgalomban tartani a világot s ekkor – mint ahogy Roland halála után mondták – nagy nyugalom jött a földre. De legjobb napjaiban (úgy értem, hogy a legrosszabbakban) Flambeau olyan jellemző és nemzetközi alak volt, akár a német császár. Csaknem mindennap jelentették az újságok, hogy valami rendkívüli bűntett következményei elől azzal menekült el, hogy egy másik bűntettet követett el. Gascogne-i ember volt, gigantikus testalkatú és fizikai bátorságú; a legfurcsább mesék voltak forgalomban atlétikai humorának kitöréseiről; hogyan állította fejtetőre a vizsgálóbírót, „hogy megvilágítsa az eszét”, hogyan rohant végig a Rue de Rivolin, mindegyik hóna alatt egy-egy rendőrrel.”

Fantômas alakját Marcel Allain (1885–1969) és Pierre Souvestre (1874–1914) francia írók teremtették meg. Arsene Lupin mellett az egyik legismertebb alakja lett a francia bűnügyi irodalomnak. 1911-ben tűnt fel és 1914-ig, Souvestre haláláig 32 kötetet írtak össze ezzel a karakterrel, majd Allain immár egyedül még 11 kötetet írt össze Fantômassal.

Fantômas egy zseniális bűnöző volt, aki könyörtelen és lehetetlen elkapni. Az ellenfele, Juve felügyelő, aki megszállottan próbálja elfogni Fantômast, de az mindig kicsúszik a markából. Lupinnal ellentétben Fantômasnak nincsenek erkölcsi aggályai a gyilkosság elkövetésével, vagy ha meg kell kínozni valakit, hiszen egy szociopata. Nagyon is illik rá a „negatív hős” kifejezés! Nála nincs kegyelem. Mestere az álöltözeteknek, néha olyan személy bőrébe bújik, akit előzőleg ő juttatott a másvilágra. Ennélfogva számos álnevet használ. A származására csak utalgatnak, tele van homállyal...

*

Filip Collin alakját az első nemzetközileg is sikeres svéd krimi szerző, Frank Heller, igazi nevén Martin Gunnar Serner (1886-1947) alkotta meg. 1912-ben Serner Svédországban számlákat hamisított, s ez miatt kénytelen volt elhagyni az országot. Franciaországba ment, ahol Monte Carlóban belevágott a szerencsejáték üzletbe, ami kezdetben sikeres is volt, majd elveszette mindenét. Ekkor adta a fejét az írásra. 1913-ban jelentek meg első novellái a lapokban. Majd egy svéd kiadónál Frank Heller álnéven megjelent 1914-ben a Herr Collins affärer i London c. novelláskötet ("Collin úr londoni ügyletei"), ami egy bizonyos Filip Collinról szóló novellákat tartalmazott. Collin egyszerre volt detektív és rafinált tolvaj. Magyar nyelven nagyon népszerűek voltak Heller novellái és regényei. Magyar nyelvre sokkal többet lefordítottak Heller műveiből, mint angolra. Ha jól számolom mintegy húsz könyve is meg van magyarul. Ezek jelentős része novelláskötet. Collin is inkább a novellákban tűnik fel, mint Lupin és társai. Egyébként Heller hőse leginkább Arsène Lupinre és magára Sernerre hasonlított leginkább. 1914 és 1936 között 14 Collins-kötetet adott ki, amelyek egy része novelláskötet. Heller művei azonban nem tucatregények, az írójuk szellemes, okos, magas műveltségű ember, hasonló a hőséhez, Collin úrhoz, aki szintén nagyon szellemes és semmit nem vesz komolyan, de ha kell, a nyomozásaiban igen éles eszű, megcsillogtatva ördögi logikáját.

Serner 1933-ban járt Magyarországon is, csak azért, hogy Móra Ferenccel az íróval és szegedi múzeumigazgatóval beszéljen a hun Attiláról, aki fontos szerepet játszik következő regényében: Den stota filmen om Attila (1934). Ez a regény megjelent A nagy Attila film címmel sorozatban 1935-ben Pesti Hirlap Vasárnapja hetilapban.

A magyar megjelenések rendszerint Collin Fülöpként ismerték Heller hősét. Az Ujság nevű napilap már 1917-ben sorozatban közölte Collin úr kalandjai c. könyvét. Ebben az első történet A 12 M 1000 számú automobil ("Automobilen 12 M 1000"), ami a Herr Collins affärer i London-ban első elbeszélése. Tehát ebben kapunk egy alapos információt Collinról, az ő múltjáról, amit már a későbbi kötetekben feleslegesnek lát újból elmondani, inkább csak utalgat ezekre: "Az 1906. esztendőben, mikor e történet kezdődik, Collin Fülöp okos, feketeszemű, feketebajuszú és megnyerő külsejű, középmagas úriember volt. Azonkívül pedig gonosztevő volt, mert a svéd törvénykönyvnek nem kevesebb, mint négy vagy öt olyan paragrafusa is akadt, mely arra késztette, hogy kerülje a találkozást azokkal, kik e paragrafusokat kezelik. Még kellemetlenebbé tette helyzetét az, hogy félreérthetetlenül vágtak esetéhez a dán törvény egynémely bekezdései is.
   Tehát Collin Fülöp gonosztevő volt. Jogászemberből lett azzá..."

*

Frank L. Packard kanadai szerző (1877-1942) igyekezett követni a Raffles-féle modellt a saját hősével, a new yorki Jimmie Dale-vel (The Adventures of Jimmie Dale, 1917). Packard szinte egy egész következő nemzedék pulp-irodalmára hatást gyakorolt. Az általa megfogalmazott klisé átment a képregényekbe is.

Igazság az, hogy Jimmie Dale-t már azok ismerték, akik 1914-ben olvasták a People's Magazine-t, ami sorozatban adta a főhős kalandjait, amit összegyűjtve adtak ki könyvben 1917-ben. 1935-ig összesen öt könyvben jelentette meg az izgalmat kereső milliomos fiú kalandjait. Már a háború előtt mind megjelent magyarul is:
1. Jimmie Dale kalandjai, Palladis, 1931 (The adventures of Jimmie Dale, 1917)
2. A szürke jel - Jimmie Dale újabb kalandjai, Nova, 1936 (The further adventures of Jimmie Dale, 1919)
3. Jimmie Dale és a fantom, Nova, 1936 (The Jimmie Dale and the Phanton clue, 1922)
4. A kék banda, Nova, 1935 (Jimmie Dale and the Blue Envelope Murder, 1930)
5. Vészharang kisasszony - Jimmie Dale legújabb kalandjai, Nova, 1936 (Jimmie Dale and the missing hour, 1935)

Dale napközben gazdag úrifiú, aki éjszaka sötét ruhát és maszkot vesz fel, s a védjegye a „Szürke Bélyeg”. A Jimmie Dale kalandjai c. regény elején így emlegetik: „A londoni alvilágban – kezdte – a Szürke Bélyeg volt a legtitokzatosabb, legérdekesebb, legmulatságosabb egyéniség. A gonosztevők királya volt. Ügyes?... Az semmi... Varázsló! Gyakran gondoltam reá, hogy talán nincs is más célja, mint hogy az erejét próbálja ki és azért követi el tetteit, hogy nevethessen a rendőrségen, amint lógó orral üldözik a nyomát. Még álmomban is gyakran megjelentek azok az átkozott szürke bélyegek: erről kapta a nevét. Tudni illik,- akárhol dolgozott, négyszegletű, gyémántalakú szürke bélyeget ragasztott fel olyan helyen, ahol nyomban szembetűnt és.”

Jimmie apja az ország egyik legnagyobb pénzszekrény-gyárosa volt, aki nagy vagyont hagyott fiára, aki persze a legnagyobb szakértője volt a páncélszekrények, ajtózárak feltörésének. Feltörte a széfeket, de nem vitt el semmit, hanem otthagyta a „szürke pecsétjét”. Michael Grost felhívja a figyelmet Stanley Gardner alkotta Lester Leith és Ed Jenkins úri tolvajok hasonlóságára Jimmie Dale-hez:
„Jimmie elmosolyodott az álarc alatt. Valóságos sértés volt minden szakavatott betörő szemében az ilyen pénzszekrény. Elővette övéből a lapos kis dobozt és apró csipesszel vett ki belőle egy kis szürke bélyeget. Enyves hátát ajkával megnedvesítette, aztán zsebkendőjére tette s úgy nyomta oda a pénzszekrény legfeltűnőbb pontjára. Jimmie Dale tolvajcímerén sohasem volt ujjlenyomat. A rendőrség, sajnos, eleget bosszankodott érte.
Most aztán komolyan munkához látott. A lágy vasba belefúrta fejét a pergőfúró. Koromfekete sötétség volt - sötétség és csend. A fúró alig okozott annyi zajt, mintha egér rágcsált volna valahol a falban. Jimmie szédületes gyorsasággal dolgozott. Egymásután fúrta a lyukakat a szekrény ajtajába…”

Az egyik korabeli magyar ajánló így jellemezte hősünket: „A magyar olvasók már jól ismerik Frank L. Packard remek figuráját, Jimmie Dale-t, a fiatal milliomost, aki többféle álöltözetben száll szembe a new-yorki alvilággal. Hol, mint Denevér Larry küzd a bűnözőkkel, hol, mint Smarlinghue, a beteges, kokainista festő gátolja meg az aljas tervek megvalósulását. Társa és segítője ebben szerelmese, Vészharang kisasszony, aki előkelő családból származó úri dáma, de épp oly kitartással és lelkesedéssel harcol a bűnözők világával, mint vőlegénye.”

Dale is tartott fenn egy titkos házat, amit Szentélynek is nevezett. Itt tudott az egyik személységéről a másikra váltani. Hasonló lakása volt Rafflesnek is. De a későbbi pulp/képregény-hősök is rendelkeztek hasonlókkal, mint Superman, Fantom vagy Lester Dent Doc Savage-ja. Batman ezt a titkos helyet, ahol önmaga lehet és átalakulhat Denevérbarlangnak nevezi. Jimmie Dale titkos szobája ilyen:
„Fülledt, sötét levegőjű pincefolyosóba ért. Felhaladt a rozoga, sötét lépcsőn a ház első emeletére. Az egyik ajtó előtt megállt. Háromszor megfordított egy kulcsot a zárban, aztán belépett és gondosan bezárkózott.
Jimmie búvóhelyének nevezte ezt a helyet. London leghíresebb városrészében bérelte ezt a szobát, ahol az embertől nem kérdeznek semmit, csak a bért fizesse meg pontosan. A lakásnak egyébként az az előnye is megvolt, hogy három kijárat volt belőle: az egyik az alagsorra nyílt, ahol Jimmie most belépett, a másik egyenesen az utcára, a harmadik ajtón keresztül pedig, egy hátsó udvaron át, abba a kocsmába lehetett jutni, melynek homlokzata a szomszéd utcára nézett. Jimmie ritkán használta ezt a búvóhelyet, de néha megesett, hogy ez volt egyedüli menedéke.”

Michael Howard 2017-ben kiadta a Jimmie Dale, Alias the Grey Seal c. regényét, amivel feltámasztotta Jimmie Dale-t, akivel 1935-ben jelent meg a legutolsó regény.

*

Packardot Bruce Graeme bűnügyi szerző (1900-1982) követte a tolvaj Richard Verrell-el, a Blackshirt (1925) c. kötetben. Összesen kilenc regény adott ki 1940-ig a Blackhirstnek, azaz Feketeingesnek is nevezett hősével. A második regény, a The Return of Blackshirt 1927-ben jelent meg. Mindkét regény a Pesti Hírlap könyvek sorozatban jelent meg: A feketeinges és A feketeinges visszatér címekkel magyarul 1937-ben.

A Sexton Blake ponyvasorozat 1893-ban startolt. Blake egy brit detektív volt és Harry Blyth volt a kitalálója, de 1978-ig összesen vagy 4000 Blake-szori jelent meg vagy 200 különböző szerzőtől. Az egyikük, Anthony Skene (George Norman Philips, 1884-1972) vitte a Blake történetekbe Monsieur Zenith figuráját, aki egy úri tolvaj. 1919-ben jelent meg először A Duel to the Death c. ponyvafüzetben. Zenithnek van egy különös tulajdonsága: albínó. A történetek szerint egy száműzetését töltő román nemes. Monsieur Zenith persze ezután több Skene által írt ponyvafüzetben is feltűnt. Ezekből sajnos egy sincs meg magyarul.

A francia Arnould Galopin egy bizonyos Edgar Pipe nevű hősével három regényt adott ki (1922, 1933 és 1934). Pipe-t úgy ismerjük meg az első regényben, ami magyarut A milliomos titka címmel jelent meg, mint egy ügyes bűnözőt és gyémánt-tolvajt. Majd a sorozat második regényében, a Hajsza a detektív után-ban már párizsi magándetektívként ügyködik, John Reed néven. Ezzel is nyugtázva azt a régi keletű mondást, hogy a rablóból lesz a legjobb pandúr...

De meg kell jegyeznem, hogy a rablóból pandúr legnagyobb valóban élt példája a francia Eugène-François Vidocq (1775-1856) volt, aki fiatal éveiben a bűn útjait járta. Volt fegyenc és gályarab. Majd szembefordult az alvilággal, egykori bűntársaival. Az 1828/29-ben négy kötetben franciául megjelent emlékíratai (Mémoires de Vidocq, chef de la police de Sûreté, jusqu'en 1827) nagyon későn és rövidítve jelent meg magyarul 1970-ben Vidocq – Egy kalandor a múlt századból címmel. Vidocq Párizsban 1812-ben saját nyomozó irodát állított fel a gonosztevők kézrekerítésére. Bár Vidocq több nyugati regény hőse is volt, de magyarul csak G. Brühl A gályarab menyasszonya c. regényét találtam, amiben szerepel főhősként (a Makói Újság nevű hetilap adta sorozatban 1936-38 közt).

*

Simon Templar, az „Angyal” Leslie Charteris szüleménye, aki 1928-ban lépett a nyilvánosság elé. Keszthelyi nagyon jól jellemzi a gentleman bűnöző figuráját, mikor Angyal nyomán visszatér a karakterre: „Kiemelkedik ebből az áradatból Leslie Charteris, valódi nevén Leslie Charles Bowyer Yin (1907). A század derekán a világ egyik legtöbbet fordított írója. Sikerét főként Simon Templar, az Angyal humorral egyénített, vagány figurájának köszönheti. Telitalálat volt. A könyvek Angyala zamatosabb egyéniség a televíziós képernyő Simon Templarjánál - és kevésbé feddhetetlen jellem. A rendőrség ékszerlopási ügyekből kifolyólag, továbbá halálos áldozatokkal járó alvilági párbajai miatt nem kívánatos személynek tartja őt, rábizonyítani azonban mit sem tud. Nem nehéz felismerni benne Raffles utódját és Lupin angol rokonát. Ami megkülönbözteti őt a Hammett-epigonok hőseitől: a jó modora, színes egyénisége, továbbá a nemcsak beszédstílusában, hanem a cselekvésében is megnyilvánuló választékosság, néha egyenesen elegancia. Természetesen makulátlanul öltözködik, vizsgázott pilóta, több idegen nyelven folyékonyan beszél. Túl jó ahhoz, hogy igaz legyen: valódi mesehős.” De mi Angyalról már bőven beszéltünk...

*

Peter Cheyney angol regényíró is megalkotta a maga úriember tolvaját, Alonzo MacTavish-t, és a vele egy húron pendülő inasát, Lont. Több mint harminc novellát írt vele (négy magyarul is olvasható). Alonzo egy mesteri ékszertolvaj, aki a sorstársaihoz hasonlóan szintén mestere az álöltözékeknek. Őt már ismerjük Cheyney okán, de egyik novellájából adok egy jellemző részletet:
„– Íme, röviden, mi a helyzet. Holnapután érkezik Dieppe-ből a francia Cartier ékszerüzlet igazgatóhelyettese, egy bizonyos Crallard úr. Egy faragott kazettát hoz, ebben lesz a taipuni maharadzsa híres gyémánt skorpiója, amelyet kiállítanak az Orientalisták Egyesületénél. Arra gondoltam, hogy a gyémánt skorpió olyan tárgy, amely érdekelhetné a másik hat lopásért felelős személyt, szóval egy olyan tárgy, amelyre szívesen rátenné a kezét. És attól tartok, hogy eltűnése után néhány héttel meglepetés szerűen jönne Alonzo MacTavish az információval és kérné a jutalmat!
Gonosz mosollyal az arcán a felügyelő Alonzo MacTavish szeme közé nézett: – Úgyhogy azt tanácsolom, MacTavish, tartsa magát minél távolabb a gyémánt skorpiótól. Miheztartás végett figyelmeztetem, ahogy Crallard hajóra száll Dieppe-ben, a skorpió biztonságáért én felelek. Két legügyesebb emberem tartja szemmel Crallardot mindaddig, míg a skorpió a páncélszekrénybe nem kerül. Úgyhogy ismétlem, tartsa magát minél távolabb a skorpiótól.
A felügyelő felállt és vette kabátját.
– Felügyelő úr – állt fel MacTavish, arcán a jól begyakorolt megnyerő mosollyal – bevallom, nagyon kedves öntől, hogy eljött és figyelmeztetett. De nem értem, miből gondolja, hogy érdekelne ez a skorpió. Gyanítom viszont, ha eltűnik, hatalmas jutalmat kínálnak a nyomra vezetőnek. Mindenképpen köszönöm, hogy meglátogatott, nagy örömömre szolgált, hogy találkozhattunk. Térjen be hozzám bármikor, ha erre vezet az útja.
McCarthy távozása után Alonzo MacTavish körülbelül fél óráig mélyen gondolkodott Majd megnyomott egy gombot. Lon Forrest hívta, aki a házban inasi teendőket látott el, amikor éppen nem volt más dolga.
– Jól figyelj arra, amit mondok, Lon. Holnapután…
– Mindent hallottam.
– Helyes, Azonnal telefonálj Párizsba az emberünknek. Tökéletes rajzot kérek a faragott kazettáról. Holnap délre legyen itt. Ahogy megérkezik a rajz, telefonálj Blooey Stevensnek, hogy valami dolgom van a számára. Valószínű, hogy holnap este utazok Dieppe-be, addig készíts elő bajuszt és álszakállt. Azzal a hajóval térek vissza, amellyel Crallard érkezik.” (A gyémánt skorpió).

John Creasey angol krimiíró (1908-1973) tiszteletre méltó Richard Rollisonja, akit Toffnak is neveznek (Introducing the Toff, 1938) szintén a gentleman tolvajok közé sorolhatjuk. Lawrence Block betörő hősével, Bernie Rhodenbarr-al jutunk el korunkba. Első regény vele a Burglars Can't Be Choosers (1977), és 2013-ig összesen tizenegy regényt írt Rhodenbarr-al, aki egy kimagasló tolvaj és betörő New Yorkban, a zárak és a behatolás specialistája. Az első tíz Rhodenbarr-regényt az Agave kiadó magyarul megjelentette (sőt, még egy novellát is vele). Mivel magyarul Rhodenbarr szerencsére elég ismert és új is, az olyan hősökhöz képest, mint Lupin vagy Angyal, így nem is kívánunk itt kitérni rá.

Egyébként egy magyar szerzőt is megihletett a bűnözőből lett pandúr figurája, mégpedig Louis Lucien Roggert, aki több angol bűnügyi szerzőhöz hasonlóan, egy francia karaktert alakított ki főhősének: Gomar Félixet. Rogger korábban huzamosabb ideig élt Franciaországban, így adva volt a párizsi apacsvilág háttere, ahol Arséne Lupin mellett simán elfért még egy hasonló figura. Gomar egy idősödő volt kasszafúró, az alvilág kedvelt figurája, aki már jó útra tért. Az ő nyomozásait követhetjők nyomon abban a nyolc regényben, ami megjelent Roggertől könyvformában 1934 és 37 között. Vagyis kilenc regényt írt, de a kilencedik: A láthatatlan főnök az Esti Kurír napilapban jelent meg 1937 vége felé. Ez volt az utolsó Gomar-regény, ugyanis a szerző 1938-ban meghalt.

*

Erle Stanley Gardnernek tetszett a gazdag tolvaj típusú karakter, mert több ilyet is megalkotott. Ed Jenkins nem hazudtolta meg a többi gentleman rablót, mert ő is az álruhák mestere. Vele 75 novellát írt Gardner. „Amikor láttam, hogy az ember utánam jön az áruházba, tudtam, hogy nem átlagos zsaru, amint azt a megjelenése mutatja. Odajött hozzám. Könyöke megérintette az enyémet.
– Csak egy percre, haver! – mondta.
Semmit nem tudott volna rám bizonyítani. Ami a bűnözést illeti, tiszta voltam, mint a fehér hó. De saját magam írtam alá a halálos ítéletemet.
A sors iróniája, hogy betartva az összes óvintézkedést néhány hülye rendőr fog elkapni, talán valami egyszerű ügy miatt. Egy unatkozó rendőrőrmester rutinszerűen veszi le az ujjlenyomatomat, és megfeledkezik róla. Két vagy három órával később, a kartoték osztályon, valamelyik detektív, aki felkészültségét a baseball-liga bajnokainak döntő mérkőzésén szerezte, megkeresné az ujjlenyomatomat, és hirtelen rájönne, hogy Ed Jenkins, a Phantom Crook, börtönbe került.” (Esőnap).

Gardner másik hőse, Lester Leith maga is ügyvéd, akár a kitalálója, de egyúttal csaló és tolvaj is! Van egy inasa Beaver, akit azonban Scuttle néven hív, és valójában a rendőrség beépített embere. 65 novellát írt vele. A legkörmönfontabb bűnesetet is képes kibogozni: „Az őr hallotta, hogy azt mondja: „Jó reggelt”, Mr. Navin-nak, és átment a szobán, hogy kinyissa a redőnyöket. Aztán hirtelen hallotta, hogy Lamont felkiált.
George Navint meggyilkolták, elvágták a torkát. A szobát kirabolták; még a bútorokat is darabokra szedték.
Lester Leith nem próbálta elrejteni érdeklődését.
– Mikor történt a bűncselekmény, Scuttle? – kérdezte. – A boncoló orvos ezt meg tudja állapítani.
– Igen, uram – mondta a kém. – Körülbelül éjjel négykor, uram.
– Hogyan jutott be a gyilkos a szobába? – kérdezte Lester Leith.
– Ennél a pontnál, uram – mondta a inas –, a rendőrség is zavarba esett. Az ablakok mind zárva voltak, és a redőnyök mind, belülről be voltak zárva.
– És a gyilkosságot akkor követték el, amikor az őrök váltották egymást, ugye? – mondta Lester Leith.
– Igen, uram – mondta az inas.
– Annak érdekében, hogy bármelyik őrt gyanúba lehessen keverni, ugye?
– Tény, uram, hogy mindkettőt gyanúsítják – mondta az inas. – De kiváló referenciáik vannak.
– Nos – mondta Lester Leith –, elvitte a gyilkos a rubint, Scuttle?” (Pont ellenkezőleg).

Van még egy harmadik hasonszőrű hőse is Gardnernek, Patent Leather Kid, azaz a Lakkbőrös Fiú, aki szintén hozza a klisét: unatkozó, gazdag fiatalember, aki éjszaka fekete kesztyűt és maszkot visel, s retteg tőle a fél alvilág. Gardner 14 novellát írt vele: „A Lakkbőrös Fiú kihúzott néhány papírt, átolvasta őket és nevetett.
– Itt van a végrendelet, Bill – mondta. – Stagg eltüntette.
– Ki az ördög vagy te? – kiáltotta Stagg.
A Lakkbőrös Fiú felnézett. Rejtélyes szemei csillogtak a bőrmaszk nyílásain keresztül.
– Néha a Lakkbőrös Fiúnak hívnak engem – mondta.” (A Lakkbőrös Fiú kötvényt szerez).

*

Gerald Kershnél már szóltam az iró egyedüli sorozatkarakteréről, a mestertolvaj Karmesinről. 1936 és 62 között összesen 17 novellájának volt hőse. Karmesin egy joviális, de erős testalkatú, tekintélyt sugárzó idősebb úr, aki bármit képes ellopni. Sajnos magyarul csak két novella olvasható Karmesinnel.

Edward D. Hoch gentleman tolvaja Nick Velvet, akivel vagy kilencven rövid történetet írt. Hét magyarul is megjelent. Velvet megrendelésre bármit képes ellopni, ha az adott tárgy nem értékes:
„– Nem vagyok bűnöző – jegyezte meg szárazon Nick.
– Csak teljesen értéktelen dolgokat tulajdonítok el. Nevezzük inkább szolgáltatásnak.” (Gyerekjáték)

„Nick Velvetnek azonnal két Sherlock Holmes-történet jutott eszébe, amikor felbérelték, hogy Hálaadás Napján lopja el az ünnepi pulykát. – Vajon nincsenek-e benne kék karbunkulusok? Netalán fekete igazgyöngyök?
– Semmi ilyesmi nincs benne – nyugtatta meg Hope Hastings mosolyogva. A hölgy különben is sokat mosolygott, s Nick első látásra rokonszenvesnek találta. Ha kicsit fiatalabbnak érezte volna magát, még egy sárkánnyal is megküzdött volna a fiatalasszony kegyeiért. Most viszont egyszerűen csak pulykalopásra szerződtették.” (Pulyka-akció)