Patricia Highsmith

(1921 - 1995)

Patricia Highsmith egy amerikai thriller író volt, aki Mary Patricia Plangman néven született Texasban. Születése után tíz nappal szülei elváltak. 1927-ben hivatalosan adoptálta anyja új férje, Stanley Highsmith. A család New Yorkban élt. Patricia 1942-ben diplomázott. A főiskolán drámaírást is tanult. A 1942-től képregények számára írt szövegeket.

Első regénye, a Strangers on a Train 1950-ben jelent meg, és hozott számára egy mérsékelt sikert. A regény azzal kezdődik, hogy Guy Haines utazik egy vonaton, ahol megismerkedik egy Anthony Bruno nevű alakkal. A két idegen a családi problémáikról beszélgetnek. Mindegyiküknek van olyan családtagja, akik nagy terhet jelentene nekik. Bruno zseniális ötlettel áll elő: mi lenne ha megölnék kölcsönösen útitársuk családtagját. Haines ebbe nem megy bele, de nemsokára Bruno megöli feleségét, és követeli, hogy Haines meg ölje meg Bruno apját.

A regényt olvasta Alfred Hitchcock és megvette rá a filmjogokat. Forgatókönyvet Raymond Chandlerrel íratott belőle. 1951-ben megrendezte a regényből az egyik legjobb filmjét, Idegenek a vonaton címmel, ami nagy siker lett (lásd lentebb a film plakátját és egy jelenetet, ahol a két főhős a vonaton beszélget). Ez persze sokat lendített Patricia Highsmith éppen induló írói karrierén.

Következő regénye, a The Price of Salt (Carol címmel is, 1952) azonban nem thriller, hanem egy leszbikus szerelmi történet. Okkal adta ki Clare Morgan álnéven (ezt az álnevet többé nem használta). Highsmith szerencsére visszakanyarodott a lélektani thrillerek felé. Az ezt követő regényei jobbára már bűnregények: The Blunderer (1954), Deep Water (1957), The Cry of the Owl (1962) vagy a The Two Faces of January (1964). Összesen 22 regényt írt.

1955-ben jelent meg a The Talented Mr. Ripley c. regénye. Főhőse egy Tom Ripley kisstílű szélhámos, aki ötévesen lát árva, s utána a szigorú nagynénje nevelte, kitől megszökött. Egy hajógyáros, Herbert Greenleaf megbízza, hogy hozza haza Olaszországban tekergő, mihaszna fiát, Dickiet. Ripley bizalmába férkőzött a fiúnak, de az események itt is sötét fordulatot vesznek, mert megölte a milliomos csemetét. Ez viszont megnyitott számára egy elképesztő lehetőséget, mert annak bőrébe bújva, Dickieként élt tovább. 1991-ig még négy olyan regényt írt, melyek főhőse Ripley volt. Egy igazi sötét karakter: nem fűti a hagyományos értelemben vett „gyilkos vágy”, nem élvezetből öl, csak ha szükség úgy hozza. De minden érzelem nélkül, hiszen Ripley lelkiismeret nélküli pszichopata. Ripley regényekből több film is készült, és olyanok játszották el Ripleyt, mint Alain Delon, Matt Damon, Barry Pepper, Dennis Hopper vagy John Malkovich.

Highsmith regényeiben gyakorlatilag nincsenek detektívek, nincs nyomozás. Egyedül talán A balek-ben jut fontosabb szerep egy Corby nevű kegyetlen nyomozótisztnek. A történet hőse, Walter Stackhouse ügyvéd (a balek) saját magát keveri gyanúba felesége eltűnése ürügyén. Corby hadnagy pedig egyre szorosabbra fonja a nyaka köré a hurkot. De az egész regény Stackhouse egyre kilátástalanabb vergődése, akit már felesége meggyilkolásával gyanúsítanak.

Bár nyomozók nem nagyon futkosnak regényeiben, bűn viszont annál inkább jelen van. A szereplői kérlelhetetlenül sodródnak a várható sötét végkifejletek irányába. Nagyon jól ábrázolja a főbb karakterek jellemeit és azt, hogyan kerülnek egyre mélyebbre. A gyilkos nála mindig valami nagyon intelligens, lélektelen figura, kinek befolyása szinte elnyomja a többi vétlen szereplőket. Tenni nem tudnak ellene, de maga a gyilkos is sodródik, de a gondosan kidolgozott jellemébe egyszerűen mindig bele van kódolva, hogy el fog követni valami szörnyűséget. Az olvasó szinte már várja, hogy mikor következik ez be, és vajon elnyeri büntetését?

Úgy tartják, Highsmith a második világháború utáni rejtély-irodalom egyik legbefolyásosabb írója volt arra nézve, hogyan ment át a detektív történet krimi regénnyé. Szellemi „elődje” nyilvánvalóan Cornell Woolrich, kinek regényeiben szintén pszichopaták és balekok szaladgálnak, hétköznapinak tűnő történések egészen sötét események láncolatát indítják el. Woolrichnál az események gyorsabban pörögnek, filmszerűbb az egész, míg Highsmithnél sokkal lassúbb az események láncolata, kevésbé sejthető a végkifejlet, de az talán még félelmetesebb. Woolrich és Highsmith bár távol álltak egymástól, életük meglepő hasonlóságokat mutat: fojtott öngyűlölet, viaskodás az alkoholizmussal, homoszexualitással, teljes elzárkózás a külvilágtól, s még abban is hasonlóak voltak, hogy vagyonukat valami intézményre hagyták. Két ilyen sebzett, vívódó, kiégett és óriási tehetséggel rendelkező lélek volt alkalmas arra, hogy a detektívregények korszakát felváltsa a sötét árnyalatú lélektani thrillerek irányába. Rejtély-történeteinek nagy része egyben whydunit krimi, azaz nem a gyilkos kiléte a kérdés, hanem, hogy miért történt a gyilkosság.

Patricia Highsmith két regényét is jelölték Edgar-díjra: Strangers on a Train-t 1951-ben a legjobb első regény kategóriában és a The Talented Mr. Ripley-t 1956-ban a legjobb regény kategóriában. A brit krimiírók szervezete, a CWA pedig 1964-ben a The Two Faces of January-t Dagger-díjjal tüntette ki, a legjobb külföldi regény kategóriában.

* * *

Highsmith regényeinek fele magyarul is olvasható (a lista az amerikai megjelenések sorrendjében halad):

1. Két idegen a vonaton, Magvető, 1980 (²Geopen, 2003). ford. Veres Júlia [Strangers on a Train, 1950]

2. Carol, Holistic, 2008, ford. Gálvölgyi Judit [The Price of Salt/Carol, 1952]

3. A balek, Európa: Fekete Könyvek, 1971, ford. Mihályi Gábor [The Blunderer, 1954]

4. A tehetséges Mr. Ripley, Geopen, 2003, ford. Jász István [The Talented Mr. Ripley, 1955] (Ripley 1)

5a. Mély víz, Magyar Szó, 1963. márc. 12 – júl. 16. (121 részben, napi folytatásokban) [Deep Water, 1957]
5b. Mélyvíz, Réz és Társa, 2004, ford. Kelemen László

6. Huhog a bagoly, Magvető, 1989, ford. Mészáros Sándor [The Cry of the Owl, 1962]

7. Kétarcú január, Európa: Fekete Könyvek, 1987, ford. Mészáros Klára (²Tericum, 2014) [The Two Faces of January, 1964]

8. Remegő szívvel, Európa, 1988, ford. Forinyák Éva [The Tremor of Forgery, 1969]

9. Ripley a mélyben, Geopen, 2003, ford. Jász István [Ripley Under Ground, 1970] (Ripley 2)

10. Ripley és a maffiózók, Magvető: Albatrosz, 1987, ford. Lugosi László [Ripley's Game, 1974] (Ripley 3)

11. Vágyak pórázán, Réz és Társa, 2003, ford. Valló Zsuzsa [Found in the Street, 1987]

Highsmith jelentősebb regényei megtalálhatók magyarul, bár a Ripley-sorozat két utolsó regénye hiányzik. Graham Greene írta: „Highsmith legkitűnőbb regénye véleményem szerint a Remegő szívvel, és ha megkérdeznének, miről szól, azt felelném, hogy a »Rettegésről«”… és ez szintén le van fordítva. Magyar nyelven először az újvidéki Magyar Szó napilap jelentetett meg tőle egy regényt 1963-ban. Magyarországon az első bemutatkozása 1971-ben volt, mikor a Fekete Könyvek sorozatban megjelent A balek c. regénye. A Mély víz/Mélyvíz egykori, 1963-as ajánlóját Magyar Szóból, a regény kezdetét, illetve a 2004-es kiadás borítóját és kezdetét adom lentebb:

* * *

Patricia Highsmith jelentős kriminovellista is volt, de kétségtelenül regényeinek sikerei háttérbe szorították novelláit, pedig elég sokat írt, és évekkel előbb írt már novellákat, mintsem az első regénye megjelent. Ezek döntő többsége Ellery Queen’s Mystery Magazine-ban jelent meg, míg kevesebb részük olyan magazinokban, mint a Cosmopolitan, The Saint Mystery Magazine, The Saturday Evening Post, Alfred Hitchcock’s Mystery Magazine, Gamma vagy a Women's Journal. A The Terrapin c. novelláját szintén jelölték Edgar-díjra (ezzel összesen három jelölése volt az Edgar-díjra, de azt egyszer sem kapta meg).

Graham Greene: „Patrícia Highsmithnek a novellái sem okoznak csalódást, bár rövidségük jóvoltából olykor talán könnyebben tesszük túl magunkat rajtuk. Nem élünk bennük elég ideig ahhoz, hogy teljesen beszippanthassanak. Highsmith nem annyira a félelem, mint inkább a rettegés mestere…
Novelláiban természetesen más módszert kell alkalmaznia az írónőnek. Ezekben a rövid történetekben nem az olvasó lassú körülfonása, hanem gyors leterítése a célja, és bámulatos terepismerettel cserkész be minket.”

Életében nyolc novelláskötetet adott ki, melyekbe a különböző magazinokban megjelent novellái voltak összegyűjtve. Első novelláskötete, az Eleven, 1970-ben jelent meg, a második 1974-ben: Little Tales of Misogyny. Az első szerencsés módon megjelent magyarul. Viszont ez az összes magyarul megjelent novelláskötete az írónőnek:

1. Tizenegy, Holistic, 2007, ford. Baló András Márton [Eleven, 1970]

A kötet előszavát Graham Greene írta és szerepel benne a The Terrapin c. novellája is, amit Edgarra jelöltek. A kötet természetesen 11 novellát tartalmaz. Ezenkívül mindössze 7 magyarra fordított novelláját találtam újságokban, de van egy, aminek két különböző fordítása is van. Ráadásul ezen hat novella közt több is van, ami később megjelent más fordításban a Tizenegy c. kötetben. Így aztán összesen csak 14 novellája van magyarra fordítva s ezek közt 3 van, aminek két különböző fordítása is van. Highsmith legkorábbi magyarul közölt novellája a Képes Sport Újság c. hetilap egyik 1958-as számában volt, amit csak 1974-ben követett a második novellája, a Magyar Szóban. Magyarországon először a Rakéta Regényújság közölt egy novellát tőle 1986-ban.

A The Terrapin novellája magyarul is olvasható A teknősbéka címmel. A novella keletkezéséről Highsmith egy külön kis esszét írt, ami magyarul is megjelent Egy történet csíráiról címmel:
    "A teknősbéka című novellámnak, mely elnyerte a Mystery Writers of America kitüntetését, és antológiadarabbá vált, két csírára is szüksége volt, hogy megszülessék. Az első egy anekdota volt, melyet egy barátnőm mesélt az egyik ismerőséről. Az efféle sztoriktól nemigen várhatja az ember, hogy termékeny csírákat tartalmazzanak, hiszen másodkézből való történetek. Legyen egy történet mégoly izgalmas, ám ha a szokásos fatális megjegyzéssel fűszerezik: „ebből káprázatos novellát tudsz írni”, szinte bizonyos, hogy semmiféle értékkel sem bír egy íróféle számára. Hisz egy történet, ha valóban az, nem szorul rá többé az írói fantáziára; az írói képzelőerő és gondolkodás művészi okokból áll ellent, akár ha bőrátültetést kísérelnének meg a szerzőn. Egy közismert anekdota szerint, mikor Henry Jamesnek egy barátja el akart mesélni egy történetet, az író már néhány mondat után leállította – a továbbiakban írói fantáziájára kívánt hagyatkozni.
     Így szólt hát a nekem felkínált történet: „Egy özvegyasszony, foglalkozása szerint reklámgrafikus, addig gyötri és nyaggatja tízéves fiát, sokkal kisebbeknek való ruhákban járatja, elvárja tőle, hogy féktelen csodálattal övezze, és dicshimnuszokkal halmozza el műveit, míg végül szabályos neurotikussá nyomorítja a kisfiút.” Rendben van, egész érdekes sztori. Az én anyám is reklámgrafikus volt (ha nem is olyan anya, mint a szóban forgó). A sztorit legalább egy éven át őriztem az emlékezetemben, ám a legcsekélyebb késztetést sem éreztem, hogy novellát formáljak belőle. Aztán egy barátaimnál töltött estén belelapoztam egy szakácskönyvbe, amely a teknősbékaragu elkészítésének förtelmes receptjét tartalmazta. A teknősbékaleves leírása ugyancsak undorító volt, de ebben legalább meg kell várni, míg az állat előbúvik páncélja mögül, hogy aztán egy éles késsel lenyisszantsuk a fejét. Az olyan olvasóknak, akik szerint a thriller műfaja egyre unalmasabbá válik, tán nem ártana néha belelapozni némely szakácskönyvbe, melyek tollas vagy páncélos barátainkkal foglalkoznak. Egy háziasszonynak bizonyára kőből van a szíve, ha elolvasván ezt a receptet, úgy dönt, hogy el is készíti azt. Ebben a leírásban a teknőcöt, melyet meg akarunk gyilkolni, elevenen kell belehajítanunk lobogó vízbe. A „gyilkolás” szó természetesen nem szerepel a szakácskönyvben, és ez nem is szükséges, hiszen ki vagy mi élhetné túl, ha zubogó forró vízbe lökik a testét?
     Egyszóval, mikor elolvastam a receptet, ismét eszembe villant a meggyötört kisfiú. Úgy terveztem, hogy a teknősbékát állítom a középpontba, egy levesbe szánt teknőcöt, akiről a kisfiú azt hiszi, hogy a mamája neki hozta játszótársul. A kisfiú büszkén mesél egy osztálytársának a teknősről, némi tekintélyt is szerez vele, és megígéri a pajtásának, hogy megmutatja neki. Aztán meg kell élnie, hogy a teknőc forró vízbe vettetik; egyre fokozódó keserűsége, anyja iránti egyre növekvő gyűlölete most csúcspontjára ér. Éjjel leszúrja az anyját, ugyanazzal a konyhakéssel, mellyel a teknősbékát trancsírozta az asszony.     
     Hónapokon, talán egy egész éven át szőttem a terveket egy szőnyegről, melyet egy hulla elrejtésére használnak – egy szép napon valaki összegöngyöli, kiviszi a házkapun, a látszat szerint a tisztítóba, ám valójában egy holttestet cipel benne. Szinte bizonyos voltam, hogy valaki ezt már megírta egyszer. Valahol valaki mesélte nekem – ebben nem voltam teljesen biztos hogy a hivatásos gyilkosok ilyesfajta eszközöket használnak, mikor a hullákat egyik helyről a másikra szállítják. És mégis, a dolog érdekelni kezdett, megpróbáltam elképzelni, hogyan festene a „hulla a szőnyegben” téma friss, szórakoztató és új felfogásban. Kézenfekvő lehetőség volt, hogy egyáltalán nincs is holttest a szőnyegben. Azt a valakit, aki a szőnyeget cipeli, gyilkossággal gyanúsítják, látták, amint elhurcolta (talán ellopta) a szőnyeget; röviden: a főalak amolyan csetlő-botló, groteszk figura lett a képzeletemben. A történet magva izgatni kezdett. Összekötöttem egy másik ötletemmel, melynek központjában egy író állt, aki csak nagyon vékony szálon egyensúlyozott a valóság és a saját maga által megálmodott epikus világ között, a kettő gyakran átmeg átjárta egymást. Az effajta íróalak csak akkor lehet szórakoztató – úgy értem, komikus értelemben –, ha képes azt a mindennapi és ártatlan skizofréniát megjeleníteni, mely mindenütt fellelhető az emberek körében. Így keletkezett Az elbeszélő című könyvem.
     A történet csírái így tehát lehetnek kicsik vagy nagyok, egyszerűek vagy bonyolultak, töredékesek vagy csaknem teljesek, csendesek vagy követelőén mozgékonyak. A legfontosabb, hogy felismerjük, ha feltűnnek. Magam már jól ismerem azt a bizonyos izgalmat, mely akkor fog el, ha egy történet csírája a szemembe ötlik, hasonlóan ahhoz az örömhöz, melyet egy szép vers olvasásakor érzünk. Sok dolog, mely ideálisnak látszik, hogy novella kerekedjék belőle, később érdektelennek bizonyul; a csíra növekedése elakad, az ötlet megmarad az emlékezet foglyának. Ám a világ tele van ötletek csíráival, enélkül nem is lenne elképzelhető; elbeszélések magvai hevernek mindenütt." (Beszélő, 1995/7. sz. ford. B. Z. A.)

A következő novellák jelentek meg nyomtatásban magyarul Patricia Highsmith-től (az eredeti megjelenések időrendjében):

1. A hősnő, Tizenegy, Holistic, 2007. ford. Baló András Márton [The Heroine, (ss) Harper’s Bazaar 1945]

2a. Ujjlenyomatok a karperecen, Képes Sport Újság [Jug], 1958/51. sz. (²Izraeli Képeslap [Izr], 284. sz. [1959]) [You Can’t Depend on Anybody, The Saint Detective Magazine, Oct 1956]
2b. Senkire se számíthat az ember…, Rakéta Regényújság, 1991/27. sz. ford. Hegedüs Anna

3. A teknősbéka, Tizenegy, Holistic, 2007. ford. Baló András Márton [The Terrapin, (ss) Ellery Queen’s Mystery Magazine, Oct 1962]

4a. Mrs. Afton kellemes, szép élete, Rakéta Regényújság, 1986/2. sz. ford. Rácz Lívia [The Gracious, Pleasant Life of Mrs. Afton, (ss) Ellery Queen’s Mystery Magazine, Feb 1963]
4b. Szelíd Aftonné, Tizenegy, Holistic, 2007. ford. Baló András Márton

5. Csigavonalban, Tizenegy, Holistic, 2007. ford. Baló András Márton [The Snail Watcher, (ss) Gamma #3 1964]

6. Megint egy híd, Tizenegy, Holistic, 2007. ford. Baló András Márton [Another Bridge to Cross, (ss) Ellery Queen’s Mystery Magazine, Dec 1964]

7. Amikor a flotta befutott Mobile-ba, Tizenegy, Holistic, 2007. ford. Baló András Márton [When the Fleet Was in at Mobile, (ss) London Life, Dec 3 1965]

8. Egy új faj nyomában, Tizenegy, Holistic, 2007. ford. Baló András Márton [The Quest for Blank Claveringi, (ss) The Saturday Evening Post, Jun 17 1967]

9. A csíny, Tizenegy, Holistic, 2007. ford. Baló András Márton [The Cries of Love, (ss) Women's Journal, 1968]

10. A barbárok, Tizenegy, Holistic, 2007. ford. Baló András Márton [Les barbares, (ss) La Revue de Poche, #17 1968]

11. Az üres madáretető, 2000, 2007/5. sz. (²Tizenegy, Holistic, 2007) ford. ford. Baló András Márton [The Empty Birdhouse, (ss) Ellery Queen’s Mystery Magazine, Jan 1969]

12a. Szárnyukat próbálgató madarak, Napút, 2004/5. sz. ford. Arató János [Poised to Fly, (ss) Ellery Queen’s Mystery Magazine Aug 1969]
12b. Felröppenni készülő madarak, Tizenegy, Holistic, 2007. ford. Baló András Márton

13. Bosszú tizenhét év után, Magyar Szó [Jug], 1974, nov. 17. [Who Dies, Who Lives?, (ss) Ellery Queen’s Mystery Magazine, Aug 1973, később A Curious Suicide címmel is]

14. Rómában, Rakéta Regényújság, 1989/15. sz. ford. Sarkadi Borbála [When in Rome, (nv) Ellery Queen’s Mystery Magazine, Oct 1978]