Stanislas-André Steeman
(1908-1970)
Stanislas-André Steeman egy belga illusztrátor és író volt. Bár a családja flamand eredetű volt, ő mégis francia nyelven írta regényeit. Élete nagy részét Liège-ben töltötte. Kivételes tehetség volt már fiatalon, hiszen már 15-18 évesen jelentek meg írásai, sőt két regénye is (1927 és 28-ban). 1928-33 között a belga La Nation újságírója volt.
A La Nation egy másik újságírójával, Herman Sartinivel (aki Sintair néven alkotott) közösen 1928-ban kiadtak egy bűnügyi regényt Le Mystère du zoo d'Anvers címmel („Az antwerpeni állatkert rejtélye”). Közösen még négy regényt írtak 1932-ig.
1930-ban két olyan regénye is megjelenik, melyeknek egy bizonyos Aimé Malaise felügyelő a főhőse. Ezzel a felügyelővel összesen négy regényt írt 1932-ig.
A híres francia kalandregény-díjat, a Prix du roman d'aventures-t 1930-ban alapították, és azóta is kiadják minden évben egy regénynek. 1930-ban Pierre Véry Le Testament de Basil Crookes c. regénye kapta a díjat, ami magyarul is megjelent. 1931-ben a legnagyobb meglepetésre az akkor mindössze 23 éves Stanislas-André Steeman kapta meg a díjat Six hommes morts c. regényéért. A díjjal egyébként 100.000 frank is járt.
A regény (és a többi korai regénye) a híres francia Le Masque c. detektívsorozatban jelent meg. A Le Masque-t 1927-ben alapították. Steeman regényének főhőse Wenceslas Vorobeïtchik, akinek úgymond beceneve Monsieur Wens, aki egy magándetektív. Nem ez volt az első felbukkanása, ugyanis néhány 1930-ban megjelent novellának már Wens volt a fő karaktere. A szerzőnk 13 regényt adott ki 1958-ig, melyeknek Wens volt a főhőse.
Wens egy finom, ironikus és diszkrét úriember, kicsit Doyle Sherlock Homeséhez hasonló. Olyan magándetektívet alakít, aki korábban rendőr volt, de nem igazán büszke rendőri múltjára. Egy magas, karcsú, elegáns, szemüveges és nagyon intelligensnek ható figura, s nem csoda, hogy 1975-ben a „Nagy detektívek” tv-sorozatban a L'inspecteur Wens: Six hommes morts c. epizódban Wenst az akkor 35 éves intelligens amorózó típusokat alakító Roger Van Hool játszotta. Érdekesen búcsúzott legfőbb karakterétől Steeman az 1958-ban megjelent La morte survit au 13 c. regényében. Ez ugyanis nem egy újabb esete vagy utolsó nagy ügye volt Wensnek, hanem visszatért a főhőse gyerekkorába, mikor Wens csak tíz éves volt.
Volt még egy kései sorozatkaraktere is Steemannak, Désiré Marco, de vele csak három bűnügyi regényt jelentetett meg 1951 és 1961 között. Ezeken kívül 1927 és 1964 között 15 független, nagyrészt bűnügyi regényt írt. Ferenczi László írta a Világirodalmi Lexikon 15. kötetében Steemanról: „Detektívregényei népszerűségét Belgiumban csupán G. Simenon múlta felül. Kitűnő elbeszélő, bonyolult, több szálon futó logikai játékok kedvelője; a deduktív módszert követő Wenceslas Vorobeitchik nyomozó alakja több művében is visszatér…”
A kritikusok szerint a karrierje csúcspontjához 1939-ben érkezett, s akkor is még csak 31 éves volt. Ebben az évben jelent meg a L'assassin habite au 21 c. regénye, amit egyben legjobb regényének is tartanak. Egy sorozatgyilkos tartja rettegésben Londont, aki az áldozatai mellett hagy egy névjegykártyát „Monsieur Smith” néven. Strickland főfelügyelő nyomoz az ügyben, s az ügy hamar megoldódni látszik, mert a szálak egy családi penzióba vezetnek a Russell Square 21-ben. Csakhogy mindig leleplezik a lakók közt a feltételezett gyilkost és le is tartóztatják, majd újabb gyilkosság történik…
Steemannak volt egy fia, Stéphane Steeman (1933-2015), aki a belgák egy elismert humoristája volt.
A francia bűnügyi irodalomban Émile Gaboriau, Gaston Leroux és Maurice Leblanc utáni új nemzedékhez sorolták Steemant Pierre Véry-vel és Simenonnal együtt. Róluk szólva írja Keszthelyi Tibor: „A később fellépők közül Pierre Véry (1900-1960) szerzett elsőnek nevet, Basil Crookes végrendelete, Saint-Agil eltűntjei, Télapó meggyilkolása, a Vörös kezű Gupi című műveivel, amelyek közül néhányat meg is filmesítettek. Stanislas Andre Steeman (1908) több műve szintén bekerült a műfaj történetébe: A halálos szerződés, A gyilkos a 21-ben lakik, Mr. Wens ütőkártyái. Mindketten, ahogy mások is - Jean Bomart, Yves Dartois, Pierre Boileau, Pierre Apestéguy, Noel Vindry -, elfogadják a rejtélymese angol mesterek által kidolgozott szabályait.” (1979) Vérynek a Basil Crookes végrendelete valóban követi az angol rejtély-regény szabályait, de mesterhez illő fokon. Viszont Steeman regényeiben megvan a hajlam éppen az angol mystery-irodalom szabályainak humorossá tételének, ami éppen a Keszthelyi által emlegetett A halálos szerződés és A gyilkos a 21-ben lakik c. regényekben is érződik.
***
Henri-Georges Clouzot híres francia filmrendező és forgatókönyvíró, aki A félelem bérét is rendezte, a háború alatt két Steeman regényt is megfilmesített. 1941-ben készült a Le Dernier des six c. film, aminek Clouzot csak a forgatókönyvét írta, a filmet Georges Lacombe rendezte. Ez Steeman díjnyertes Six hommes morts regényéből készült. A filmben Monsieur Wens nyomozó alakját Pierre Fresnay francia színész (1897-1975) keltette életre.
Egyébként a Six hommes mortst már az britek korábban, 1935-ben megfilmesítették, The Riverside Murder címmel, de az korántsem sikerült ilyen jól, mint a francia változat. A forgatókönyvét Selwyn Jepson írta, aki meg a nyomozót Philip Winton felügyelőnek nevezte el.
Clouzot 1942-ben jelentkezett a következő filmmel, melynek nem csak a forgatókönyvírója, hanem a rendezője is volt: L'assassin habite au 21. Clouzot átírta rendesen a regényt, ugyanis nála a gyilkos Monsieur Durand néven jelentkezik, arról nem is beszélve, hogy a nyomozás vezetője Wenceslas Vorobeïtchik, azaz Wens rendőrfelügyelő! Ez nyilván azért volt, hogy az előző film egyfajta „folytatása” legyen ez a film, hisezn ennek is Pierre Fresnay volt a főszereplője. Lásd lentebb a film plakátját és mellette egy jelenetet a filmből. Clouzot amúgy filmre vitte Steeman Légitime Défense c. regényét (1942) is 1947-ben, ami azonban nem krimi, hanem egy házaspár életét megmérgező féltékenységről szól. A filmet 1982 októberében adta a magyar televízió Bűnös vagy áldozat? címmel.
Ezeken kívül Steemannak jó pár regényét megfilmesítették, melyek közül még kettőt említenék meg: Mystère à Shanghai, ami 1950-ben készült Roger Blanc rendezésében, és a La Nuit du 12 au 13 c. regény felhasználásával. Érdekes módon a filmben felbukkan szereplőként maga Steeman is, mint Matriche könyvelő. A filmben szerepel két nagy sorozatkaraktere: a kábítószer-ellenes ügyosztály nyomozója, Aimé Malaise és persze Monsieur Wens. De szerepet kap a filmben egy helyi detektív is, Mr. Wu a sanghaji rendőrségről. Mivel az eredeti regény a La Nuit du 12 au 13 Antwerpenben játszódott, a film hatására Steeman átírta a helyszínt Sanghajba.
A másik film Dortoir des grandes (1953), amit a magyar televízió 1971 júliusában adott a Lányok hálóterme címmel. A film 18 Fantômes (1952) c. regény alapján készült, aminek a harmadik sorozatkaraktere, Désiré Marco felügyelő volt a főhőse, akit a filmben Jean Marais alakított. A történet egy előkelő leánynevelő-intézetben történik, ahol holtan találnak egy kislányt, de egyértelműnek látszik, hogy gyilkosság történt.
A már említett Les grands détectives sorozatban forgatott tévéjáték, a L'inspecteur Wens: Six hommes morts (1975) műsorfüzetes ajánlója (fentebb).
***
Steemannak négy regénye van meg magyarul:
1. A halálos szerződés, Palladis, Félpengős regények, 1932. ford. Kosáryné Réz Lola [Six hommes morts, 1931] (M. Wens 1)
2. Végzetes éjszaka, Palladis, Félpengős regények, 1933. ford. Vándor Iván [La Nuit du 12 au 13, 1931] (M. Wens 2)
3. A láthatatlan ellenség, Pesti Hírlap könyvek, 1935. ford. Csermely Gyula [L'Ennemi sans visage, 1934] (M. Wens 7)
4. Családi penzió a 21. szám alatt, Igazság [Rom], 1969. márc. 8 és máj. 9. (44 rész) ford. Keresztesi R. Miklós [L'assassin habite au 21, 1939]
A Magyar Hírlap korabeli ajánlója így méltatta Steeman magyarul elsőnek megjelent regényét: „A görög sorstragédiák komor szele csapja meg az olvasót, amíg Stanislas A. Steeman „A halálos szerződés“ című felpengős regényének lapjait forgatja. Baráti hűség, pénzvágy és szerelem szédítő körforgásban kergetik egymást, izgalmas, sötét kalandok ját szódnak le a mind szövevényesebbnek látszó titokzatos bűnügy körül, amelynek rejtélyét egy izgatóan érdekes asszony alakja teszi még bonyolultabbá. Ez a regény valóban azok közül való, amiket lehetetlen letenni kezünkből, míg végig nem olvastuk.” (1932.10.28).
A Végzetes éjszaka korabeli ajánlója így szól: „A dúsgazdagnak vélt Aboody fenyegető levelet kap, hogy a 12-ikéről 13-ikára virradó éjszakán meghal, ha nem változtat bizonyos dolgokon ... Aboody maga mellé veszi a titkos rendőrség legügyesebb felügyelőjét és bezárkózik vele az irodájába. A legnagyobb óvatossággal és elővigyázattal őrködik a két férfi az irodában, melynek utcai bejáratát is szemmel tartja a kirendelt rendőr s úgy látszik, hogy semmise történik – amikor éjfél után egy óra tájban három lövés dördül el a bezárt irodában. Az őrt álló rendőrt, ahogy kinyitja az ajtót, félre löki egy sötét alak – és villámgyorsan eltűnik: a rendőr csak éppen egy pillanatra látta az arcát.
Aboody halott, a detektív-felügyelő két sebet kapott s vívódik a halállal, úgy, hogy ki se hallgatható. Ki a gyilkos?… A rendőrség mindenkit gyanúsnak talál. A vizsgálóbíró kihallgatja a pénztárost, aki sikkasztott és ennél fogva gyanúsítható, hogy ő gyilkolta meg a főnökét.
De mégse ő a gyilkos és a nyomozás tovább folyik. Kiderül, hogy Aboody rossz viszonyban élt csodaszép feleségével, aki bánatában ópiumszívó lett – a gyilkosság éjszakáján azonban elment hazulról és csak harmadnapra került meg. Vele volt az ópiumcsempész kínai üzletének segédje, aki szintén gyanús, akár a segédjük, Aboodynak titkára…”
Szerencsére megjelent magyarul a Családi penzió a 21. szám alatt c. regény is, amit sokan Steeman legjobb regényének tartanak. A kolozsvári Igazság nevű magyar napilap adta sorozatban. Hozzáteszem, hogy Steemannak mind a négy magyarul megjelent regénye az életművének legjelentősebb darabjai közé számíthatók!
