Szórakoztató irodalom

Részlet az e-könyvből: "Eisenfuss Hektor leszerelt légionárius és nyugalmazott banksikkasztó harcias mozdulattal kezébe vette a kardját és sírva fakadt. Az emberrel előfordul olykor, hogy könnybe lábad a szeme. Még a férfiemberrel is. Nincs ebben semmi szégyellnivaló. Az azonban mindenesetre szokatlan, amikor egy nyugalmazott banksikkasztó fakad sírva. Méghozzá karddal a kezében. Ne vádoljuk azonban gyávasággal vagy gyöngeséggel Eisenfuss Hektort. Ez a feltűnően kutyanevű úriember már sokszor bebizonyította, hogy bátor és erős. Ha nem is fizikailag, de mindenesetre lelkileg. Könnyeit egyszerűen magyarázzuk azzal, hogy váratlanul szembekerült a múltjával. Ennek a múltnak gyönyörű bronzvörös haja volt, karcsú, hosszú, formás lába, mélytüzű, kékeszöld szeme, magas, pompás termete és csincsillabundája. " További információk

Részlet az e-könyvből: "Claudius úr huszonegy éves fiatalember volt akkor, telve szenvedéllyel s rajongással… Egy nőt szeretett, oly forrón, hogy én nem vagyok képes azt Önnek leírni. Volt egy barátja, kit egész bizalmával megajándékozott, s kiért nagyon sokat áldozott. Egy napon arra a meggyőződésre kellett jutnia, hogy a nő és a barát megcsalták, hogy mindkettő hűtlen lett hozzá. Ezt a férfiak szokása szerint csak vér moshatta le. Párbajt vívtak az áruló asszony miatt, s a barát egy lövést kapott a vállába. A seb magában véve nem volt ugyan veszélyes, ám az elgyengült szervezet cserbenhagyta őt. Dacára a legkitűnőbb orvosok fáradozásainak, többheti ágyban fekvés után meghalt… – De hát a nő, a nő? – Igen, a nő. Ő is elhagyta Claudius urat. Egy angollal utazott el." További információk

Részlet az e-könyvből: "Borzasztó monstrum volt, amelynek sem faját, sem nemét nem lehetett megállapítani. Magas, groteszkül szűk vállain rendkívüli, de ördögien vonzó arcú női fej ült. Ami kegyetlen, ördögi és embertelen létezik a világ sötét zugaiban, az mind ott lakozott azokban a drágakövekből alkotott szemekben, abban a sárga női arcban, amely aranyból készült, és amely mintha nem is tartozott volna az alatta álló hitvány lábacskákhoz, hanem testetlenül lebegett volna fölötte. Életnagyságú, üres arany-álarc, amely két apró békaszerű lábon áll –, ez volna józan, szabatos leírása ennek a tárgynak. – Undok jószág vagy – mormolta Sir Robert –. Ámbár nem hiszek semmiben, sem égben, sem föld alatt, kivéve az angol nép végtelen butaságában, vigyen el az ördög, ha tebenned nem hiszek. Mert annyi bizonyos, hogy attól a naptól fogva, amikor Vernon idehozott a szobámba, megfordult a szerencsém." További információk

Charles Lorre (Nagy Károly) a kalandregény két világháború közötti virágkorának jeles szerzője. Légiós történetei és kalandos regényei mindig könnyed szórakozást nyújtanak a rejtői stílus és világ kedvelői számára. Részlet az e-könyvből: "Vessünk egy pillantást erre a kocsmára. Már ahhoz is igazán jóindulat kell, hogy ezt a helyiséget nemes egyszerűséggel kocsmának nevezzük. A helyiség ugyanis még röviddel ezelőtt teveistálló volt, és mióta az utolsó teve is eltávozott belőle, a tulajdonos nemigen tartott különösebb nagytakarítást. De hát – gondolta Ali ben Mahrun, a tulajdonos a légionistáknak ez is túlságosan megfelelő. A légionista ide inni jön, és akkor is iszik, ha tapéta van a falakon, akkor is, ha pókháló lóg a szájába. Mert itt csak két dolog a döntő: az, hogy a légionista szomjas legyen, meg az, hogy dühös. Ez a kettő kell ahhoz, hogy igyék. A légionista pedig mindig szomjas és mindig dühös." További információk

A fiatal hölgy épp csak visszavonult szobájába, mikor hirtelen dulakodás zaja hallatszott, s a kiáltás: "Gyilkos"...majd revolver lövés dördült. A zárt szobát feltörve csak a lány vérző testére lelt apja és egyik szolgája. De vajon miképp nyerhetett egérutat az álnok gyilkos a lezárt szobából...? Erre a kérdésre keresi a választ az 'Operaház fantom'-ja szerzőjének klasszikus krimi regénye. További információk

Részlet az e-könyvből: "A látszólag járható út görgeteges lejtőnek bizonyult, a kerék alól sziszegve fröccsent szét a kavics, a kormány félrevágódott, s Morton hatalmas ívben zuhant ki a nyeregből. Nyögve, káromkodva és homokot köpködve kászálódott fel a vigyorgó Farrel előtt. A tiszt lassan csavarodó kormánnyal, lábával is segítve, baj nélkül húzott tovább ugyanazon az úton. – Így kell ezt csinálni… tanuld meg, öreg fiú… – Igen, de… golyó repült el a fülem mellett, attól zavarodtam meg… Farrel elvette a gázról a lábát és bokáig belemélyesztette a napsütéstől forró törmelékbe. – Morton, te álmodsz. Ideje, hogy elérjük a várost. A másik nyögve emelte fel a kerékpárját, s lassan tolta maga előtt. Piszkos arcával és bicegő lépéseivel ellenállhatatlanul humoros hatást keltett. – Jegyezd meg, hogy még alvás közben sem álmodom soha. Ha azt mondom, hogy rám lőttek, mérget vehetsz a szavaimra. – Persze… és a dörrenés…? Nem hallottam semmit. – Mert hangtompítós fegyvert használtak a bitangok. Az sokkal kisebb zajt csap, mint két motor." További információk

Részlet az e-könyvből: "Amíg majd egyszer meg nem írom Nagy Vazul szenzációs nyomozásainak történetét a nagyközönség számára, addig a felügyelőt inkább csak kollégái és az újságírók ismerik. Ezek viszont azt állítják róla, hogy a gondolatai is szögletesek. Szerintük Nagy Vazul képtelen szavakban kifejezni magát s ha nagyon fontos és sürgős közölnivalója van, addig keresgél megfelelő kifejezéseket, amíg a dolog elveszti aktualitását és a hallgatóság is eltávozik. Vazul azt állítja, hogy ez azért van így, mert gondolatai olyan masszívak, hogy nem bízhatja gyönge szavakra őket. Beugrott egy taxiba, amely az Árkádia-szálló felé robogott vele. A Körúton ezernyi ember imbolygott a ködben és a felügyelő mindegyikkel cserélt volna. A bizonytalanság érzése bántotta, – gyakran voltak ilyen önbizalom-vitái önmagával. Ebben az esetben pedig különösen rosszul érezte magát. Kellemetlen lett volna, ha az öregasszony rémlátásai valódinak bizonyulnak, akkor, amikor már nem lehet segíteni a dolgon. Nagy felügyelő úr titokban remélte, hogy Terleyné végre is természetes halállal halt meg s neki semmi dolga se lesz az üggyel. Valahogy szörnyen irtózott az egésztől. Valami mondhatatlan borzalom áradt ebből a rövid hírből és Nagy Vazul kettőt nem szeretett: a romantikát és a borzalmakat..." További információk

Részlet az e-könyvből: "Paul átvette az ékszerdobozt. Nem volt rajta a Sarazinok címere... valami modern csinálmány lehetett. De amikor felnyitotta, elveszett öröksége ragyogott rá; egy darabig néma áhítattal nézte. — Mademoiselle — mondta —, egy különös dolgot kell önnel közölnöm. — Hangja olyan furcsán csengett, hogy Ethel letette a teáskannát és rápillantott. — Ez a nyakék öt évszázadon keresztül a mi családunké volt... A „Sarazinok szerencséjé”-nek hívják. — Lehetetlen! — kiáltott fel Ethel mértéktelen csodálkozással. — Én Biarritzban vettem, egv régiségkereskedőnél. — Ön vette, természetesen, de egy királynő ajándékozta egyik ősömnek valamely vakmerő tette jutalmául. Ameddig birtokunkban van, megtartjuk földjeinket, kincseinket, szerencsénket, így szól a hagyomány. Ha elvesztjük: mindenünk elveszett. — De hát, hogy történhetett akkor?..." A szerzőről: Ír származású angol írónő, leánynevén Bithia Mary Sheppard. Kilgefinben született a XIX. század második felében, iskoláit Angliában végezte. Férjével sokat utazott keleten, kivált Indiában. Korán kezdett írni és hamarosan az egyik legolvasottabb szerző lett. Valóságos bestsellerekké vált regényei a legváltozatosabb helyszíneken játszódnak le, s mindig izgalmas, fordulatos meseszövésű, lírai hangvételű szerelmi történetek. Kellemes megjelenésű, nemes gondolkodású, tiszta erkölcsű hőseinek mindig ellenlábasaik is akadnak, akik boldogságuk útjában állnak. Egy-egy regényen belül is sokat utazhatunk, sokfelé járhatunk. Elragadó leírások tárják elénk a színes tájakat, városokat, azok nevezetességeit, a regények szereplőinek életkörülményeit, más-más szokásait, örömeit és bánatait... Hol Biarritz gazdag nyaralóinak világába csöppenünk, hol egy írországi kastélyba, hol Indián barangolunk végig, egyszer a legszegényebbek, másszor a leggazdagabbak társaságában. További információk

Részlet az e-könyvből: "– De hát kedves gyermekem, minek megy ki akkor Indiába? – Hogy nagybátyámnál és nénémnél éljek! – Ah! No az ön kedves bácsija és nénije nem fogják sokáig élvezni az ön társaságát. Megmondhatja nekik, hogy ezt én üzenem, és átadhatja nekik tiszteletemet. Ön igen jól tudja, hogy nagyon csinos. – Nem arról nem tudok – szóltam mélyen elpirulva –, és úgy hiszem, jobb lenne, ha ön nem gúnyolódna rajtam. Tudom, hogy csak tréfál. – Na hallja, nálam nincs értelme ilyen végtelen szerénységet színlelni – szólt Mrs. Rapper félig unott, félig mosolygó arckifejezéssel végigmérve. – Nálam az ilyesmi nem fog. – De kérem, én egészen komolyan beszélek. Amióta emlékszem, mindig azt mondták, hogy csúnya vagyok; mint kislány valóban ijesztően rút voltam. – Az meglehet – hagyta helyben hideg hangon útitársnőm –, de most, hogy felnőtt, beállt az ellenkezője. Ön valóban rendkívül szép." További információk