John Collier
(1901-1980)
John Collier londoni születésű krimiírót, főleg a novellái tették híressé. Írt forgatókönyveket vagy regényt is, de igazából novellista volt. Csak pár regényt írt, de abból egyet még Szerb Antal lefordított magyarra a háború előtt.
Fiatalon megpróbálkozott a költészettel, majd a novellaírásra tért át. Novelláit a harmincas évektől olyan lapokban jelentette meg, mint a The New Yorker, Harper’s Bazaar, Atlantic Monthly vagy az Argosy. Majd az ötvenes évektől megjelennek a novellái az Ellery Queen’s Mystery Magazine vagy a Playboy lapjain.
Történetei néha tele vannak fantasztikus elemekkel, sokszor borongósak, szatirikusak és szellemesek. Előfordul, hogy keserűen végződnek vagy valami meglepő fordulattal. Írótársai mind méltatták Collier tehetségét Bradburytól Rold Dahl-ig. 1951-ben Edgar Díjat, majd 1952-ben Nemzetközi Fantasy Díjat kapott. Magyarul viszont kevésbé érdeklődtek iránta a szerkesztők és fordítók. Pár regényéből csak ez az egy jelent meg:
A majomfeleség, Franklin, 1935 (²Móra, 1990) [His Monkey Wife, 1930] ford. Szerb Antal
A regényt a Móra kiadó 1990-ben újból kiadta, s az akkori ajánlója így szól:
Collier regénye szórakoztató világba kalauzol bennünket. Mr. Fatigay Afrika egy eldugott vidékén tanítói állást vállal, hogy Londonban hagyott menyasszonyának időt hagyjon a döntő elhatározásra. Afrikai magányában egyetlen igaz, hű párja Emília, egy figyelemre méltó csimpánz, aki gazdája kedvéért az emberi gondolkodás bonyolultabb formáit is képes elsajátítani. A szerelem majom Londonban is elkíséri. Itt kezdődnek a bonyodalmak…
*
Novellák terén sem sokkal jobb a helyzet, pedig Colliernek több válogatáskötete is megjelent angolul (lásd lentebb). Ezekből egy sem jelent meg magyarul. Pedig ha összeállítanak „legjobb” 100-as vagy 200-as novella-listákat, azokon Colliernek rendszerint több novellája is szerepel. Az egyik ilyen híres novellája a Szerecsendió, ami szerencsére magyarul is megjelent.
Colliernek 13 különböző novellafordítását találtam magyarul, de 3-at kétszer, 1-et pedig háromszor is lefordítottak (az angol megjelenések sorrendjében:
1. A jó oldal, Izéhordák, 2003. ford. Szabó Kata [The Right Side, The Devil and All, Nonesuch Press, 1934]
2a. Boszorkánypénz, Utunk [Rom], 1972/11. sz. ford. Oláh Boróka [Witch's Money, New Yorker, 6 May 1939]
2b. Az az átkozott pénz, A háromnyakú palack titka, Dacia, 1972. ford. Vajda Béla (²Rakéta Regényújság 1975/8. sz. ; ³A halál ezer arca - A világ legjobb bűnügyi novellái V. 2006)
4. Mary, Mai angol elbeszélők, 1958. ford. Szőllősy Klára (²Gyalogszerrel a huszadik században, 1967; ³Rakéta Regényújság 1994/14. sz.) [Mary, Harper’s Bazaar, May 1939]
4a. Karácsonykor visszajövünk, Időnk, 1946/2. sz. ford. ALCION [Back for Christmas, New Yorker, 7 Oct 1939]
4b. Karácsonyra visszatér, Képes Kurír, 1947/14. sz. ford. H. F. (Hosszú Ferenc)
4c. Karácsonyra visszavárjuk, Rakéta Regényújság, 1992/51-52. sz. ford. Villányi György (²A fagyöngyös gyilkosság, 2007)
5. Aki ellenszegült Beelzynek, Rakéta Regényújság 1994/31. sz., ford. Négyesi Judit [Thus I refute Beelzy, Atlantic Monthly, Oct 1940]
6a. A jó boltos, Képes Hét, 1947/1-2. összevont szám [The Chaser, The New Yorker, Dec 28, 1940]
6b. A bájital, A Hét [Izr], 1963/35. sz. ford. Avidan-Ecker
7. Szerecsendió, IPM, 1978/8. sz. ford. Hunyady Judit [The Touch of Nutmeg Makes It, The New Yorker, 3 May 1941]
8a. Gyanú, Képes Hét 1946/2. sz. [De Mortuis, The New Yorker, July 18, 1942]
8b. Az orvos, Magyar Szó [Jug], 1971. aug. 29.
Collier-novella legkorábban 1946-ban jelent meg magyarul a Képes Hétben és az Időnk nevű szegedi időszaki magazinban. Nem nehéz észrevennünk, hogy Colliernek a magyarra fordított novelláinak 1934 és 1942 közé esnek az eredeti megjelenései, holott a brit szerző a későbbi években, évtizedekben is sok novellát írt, arról nem is beszélve, hogy Collier az Edgar Díjat a Fancies and Goodnights c. novelláskötetéért kapta (1951). Számos rövid története annyira ütős, hogy többször is tv-filmet forgattak belőlük. Így például a magyarul is olvasható novellái közül az Alfred Hitchcock bemutatja c. tv-sorozat megfilmesítette a De Mortuis (Francis M. Cockrell adoptálásában, 1956: 2. évad 3. epizód) és a Back for Christmas (Francis M. Cockrell adoptálásában, 1956: 1. évad, 23. epizód) c. rövid történeteit. A The Chasert pedig a Twilight Zone c. tévésorozatban (Robert Presnell adoptálásában, 1960, 1. évad, 31. epizód) vitték filmre.
A novellák kezdései:
A jó oldal:
Egy különösen sápadt fiatalember sétált a Westminster híd közepéig, és ott felmászott a korlátra. Egy nála néhány évvel idősebb, barna bőrű úriember tűnt elő szinte a semmiből – frakkban, gomblyukában vérvörös szegfűvel, felette hosszú, galléros köpenyt viselt, szemén monokli csillogott, állán apró, nyírott szakáll –, és megragadta a bokáját.
Az az átkozott pénz:
Foiral egy rakomány parafát hordott fel az öszvérrel az országútra, ahol a perpignani teherautó rendszeresen várni szokta. Most dolga végeztével útban volt vissza a faluba. Gyanútlan mendegélt az öszvér mellett, és nem gondolt semmire, amikor egy hosszú léptekkel haladó bolond érte utol, aki félig mezítelen volt, és olyan fajta amilyent itt a Pyrénées-Orientales körzetében még soha sem láttak.
Karácsonyra visszavárjuk:
– Doktor, karácsonyra biztosan vissza kell térniük hozzánk – mondta Sinclair őrnagy. Carpenterék nappalija tele volt barátokkal, akik eljöttek, hogy elbúcsúzzanak a doktortól és feleségétől. Kitöltötték a teát.
Mary:
North Hampshire dombos-lankás vidékén volt régen - és remélem, ma is ott van - egy falu, Ufferleigh nevezetű. Minden ház kertjében óriás almafa őrködött, és amikor ezek mind telistele voltak aggatva pirosló gyümölccsel, és a frissen kiszedett pityóka még ott feküdt ékesen a paszuly- meg káposztaágyások között, egy fiatalember érkezett a faluba, aki még sohasem járt ott azelőtt.
Szerecsendió:
Ásványtani intézetünket tucatnyi mamutcég támogatja, és a legtöbbjük állandóan küld hozzánk kutatókat. A könyvtár légköre bensőséges levegője dohányfüstös. Logan és én érkeztünk elsőnek így a nagy ablak-fülkében kaptunk, asztalt. A fülke végében, szemben a fallal, ahol a legrosszabb a világítás, egy kis asztalt tartottak fenn az újonnan jötteknek és a futó látogatóknak.
Aki ellenszegült Beelzynek:
Kinéztek a dolgozószoba ablakán. A kellemesen elhanyagolt, hosszú kert puszta földdarabban végződött. Egy kis víkendház volt ott, szépségesen haladva a tökéletes tönkremenés felé. Ez volt Simon búvóhelye. A kertvárosokban egymáshoz mindig túl közel ültetett alma- és körtefák összegubancolódott ágai szinte teljesen eltakarták. Néha látni lehetett, ahogy járkál fel és alá, hangosan beszélve és gesztikulálva, az olyan kisfiúk ünnepélyes bálványát megszemélyesítve, akik hosszú délutánokat töltenek kertek elfelejtett végében.
Gyanú:
Magas szikár ember volt Rankin doktor. A legújabb ruha is ódivatúan festett rajta, mint valami húsz év előtti fényképen. Valószínűiéig szögletes és lapos termetének köszönhette; olyan volt, mintha valami dobozgyárba állították volna össze. Mintha az arcát is fából esztergálták volna. Nagy, nehézkes keze különös módon csak fokozta az iránta való bizalmat abban a határmenti kis városkában ahol az emberek még hisznek abban, hogy minél majomszerűbb az orvos keze, annál alkalmasabb például olyan finom műtét elvégzésére, mint a mandula-operáció.
A jó boltos:
Alan Austen olyan ideges volt, mint a nyúl. Felkapaszkodott a kis mellékutca sötét lépcsőjén és sokáig keresgélt a furcsa homályos lépcsőházban, míg az egyik ajtón végre megtalálta a keresett címet. Benyitott egy szűk kis szobácskába. Jóformán semmi bútor sem volt benne. Egy ócska konyhaasztal és puhafa-szék, meg egy hintaszék. Az egyik mocskos sárga falon két kis polc, s rajtuk vagy tucatnyi tégely és üvegcse.
Öregember ült a hintaszéken és újságot olvasott. Alan szó nélkül átnyújtotta a névjegyet, amit hozott. Tessék helyet foglalni, mondta az öreg udvariasan, örülök, hogy van szerencsém.
