Kaland

Részlet az e-könyvből: "-Mein Herz, was willst du noch mehr! – mondta a főhercegnő, mire Pipi vállat vont, és azt mondta, hogy ha ilyen panaszai lesznek beszállítják majd a klinikára. Itt rendesen kell viselkednie, ha maradni akar. – Egy Vass nevű van itt. Azt mondja, hogy maga biztosan beszélni akar vele. A princessz elgondolkodott. Voltaképpen szó sem lehetett arról, hogy ő beszélni akarjon valakivel, aki egy Vass nevű. Egész generációk kihaltak a családban anélkül, hogy ilyesmi adódott volna. Ő most dohányozni akart. És különben is: családjuk a vikingekkel csónakon ment át Angliába Hódító Vilmos idején, és azóta az ügy nem került szóba. Legfőbb ideje tehát most már, hogy eldöntsék: van-e neki valami beszélni valója egy Vass nevűvel, aki annak idején nem a vikingekkel kelt át, és talán nem is a La Manche csatornán, akinek még az sem dicsőség, ha átkelt." További információk

Részlet az e-könyvből: "Martin, az új pincér megrezzenő térdekkel fülelt a műpálmafa mögül, amely a tejivó lagymatag légkörében, sárgult hegyű kardlevelekkel bóbiskolt. Egek! Két vendég csendes beszélgetését leste. A fekete bajuszos, aki rózsaszín nyakkendőjét keskeny átmérője után kaphatta emlékbe, egy kalap vagy selyemruha szalagjai közül, félszemét laposra húzta, és komoran így szólt: – Warinsnak estére meg kell halni! – Rendben van – felelte a másik. Ez kék csíkos inget viselt, egyetlen mogyoró nagyságú kávéfolttal a jobb oldalán. A kávéfolt kicsiny volt, csaknem divatos. – Warins halála csak egy jól irányzott szúrás dolga. – És a pisztoly, az kutya? – Nem kutya, de hangfogó kell rá. Ez bonyolulttá teszi az ügyet. Maradjunk csak egy pompás, jól irányzott tőrdöfésnél. A pincér már ment volna, hogy intézkedjék, de térdei olyan sűrű tremolóban rezegtek, hogy erőt kellett merítenie. És amíg merített, addig a két gyilkos tovább beszélt. – Hát legyen tőr! Esetleg görbe késsel a fejét levágni. Mi? – Nem rossz. De akkor délután kell Warinst megölni, mielőtt Maud megérkezik. Lehet, hogy itt mégis pisztoly lesz az igazi. – És hová lehet elrejteni az áldozatot? – Ez igaz! Hiába töröm a fejemet dél óta, nem jut eszembe alkalmas hely a Warins teteme számára. – Ha most megbeszéljük, akkor én levágom, mint a pinty…" További információk

Részlet az e-könyvből: "Már majdnem minden együtt volt a bűntényhez: a tettesek, a hatalmas örökség és az áldozat. Csak egy holttest hiányzott. Viszont gyilkosság hulla nélkül még a technika mai fejlettsége mellett is szinte elképzelhetetlen. Hogy a csudába szerezzen be valaki magánúton egy tetemet? Kétségtelen, hogy elhunyt embertársaink porhüvelye nem képvisel különösebb értéket, hiszen naponta tapasztalhatjuk, hogy élve sem valami féltett kincs, és mégis, ha arról van szó, hogy az embernek egy hullára lenne szüksége, kiderül, hogy ilyesmit majdnem lehetetlen szerezni..." További információk

Részlet az e-könyvből: "A tomboló vihar odafenn az őserdőt és a sziklacsúcsokat ostorozta, de hatalma nem terjedt ki a mélységre is, hol az óriás fenyők mozdulatlanok maradtak az éjjeli sötétben. Itt sem volt azonban csend, mert a folyó vize oly nyugtalanul csapkodott és háborgott medrében, hogy csak egy végtelenül éles fül hallhatta volna meg, hogy két magányos lovas halad a folyó partján lefelé; látni nem lehetett őket. Ha világos nappal lett volna, bizonyára magukra vonták volna minden egyes szembejövő csodálkozó pillantását, de nem netalán öltözékükkel vagy felszerelésükkel, hanem azért, mert mindketten valóban ijesztően magasak voltak. Sokáig lehetett volna a földgömb összes országaiban keresgélni, hogy két, ilyen egyformán magas és egyformán szikár alakra bukkanjon az ember." További információk

Részlet az e-könyvből: "Erdei út vezet Alebiországba. Erdőkön és mocsarakon át kanyarog, sűrű csaliton és búján zöldellő lombokon visz keresztül alig észrevehető ösvény. A nagy folyamnak nincsen olyan mellékfolyója, amely megmutatná az utat Alebiországba, ahol – mint ahogy a híre járja – vad és ismeretlen törzsek laknak, s ahol furcsa varázslatokkal és különös szokásokkal találkozik az ember. Itt, ezen a földön folyik a Gyémántfolyam. Egyszer egy fehérember vezetésével útra kelt egy expedíciós karaván ebbe az istenverte országba. Egy októberi reggelen, part menti gőzösön érkezett meg; teherhordókat és óriási mennyiségű mindenféle készleteket hozott magával. Négyen voltak, négy fehérember, akik közül az egyiknek fölöttébb nagy volt a tekintélye: középkorú, magas-termetű, széles vállú, vidám, barátságos arcú férfi volt. A négy férfi egyike egyáltalában nem titkolta, hogy nem volt szándékában, hogy az expedícióban részt vegyen. Ez is nagytermetű volt, de nehézkesebb testalkatú és formátlan arcú. Amíg a karaván az útra való nekikészülődéssel foglalatoskodott, addig ő azzal töltötte az időt, hogy óriási szivarokat szívott és az időjárást káromolta. Néhány nappal az expedíció útra kelése előtt félrevonta a vezetőt. – No, Sutton, – mondta – a dolog egy halom pénzembe került, és igazán nem szeretném, ha most ezt a maga valamiféle esztelensége miatt elveszíteném. Ezt egészen nyíltan megmondom önnek, és nincs oka, hogy ezért megharagudjék. Ha majd felfedezte a bányát, hát mintaköveket kell magával hoznia, de mindenesetre ott, a helyszínen alapos méréseket kell eszközölnie. Azt nem tudom, hogy hol a folyam. De hát magánál van az a vázlatos térkép, amelyet a portugál adott át nekünk…" További információk

Részlet az e-könyvből: "A marseillei rendőrkapitány előszobájába udvariasan nyitott be egy középkorú, erőteljes férfi, akinek egyenes, büszke tartása az elegáns polgári ruhában is elárulta katona-voltát. Barna arcáról a zuáv-csapatok valamelyik tisztjének lehetett volna tartani, ha a piros fez, melyet félrecsapva viselt, nem mutatta volna, hogy török. A szolgával beküldte névjegyét a rendőrkapitánynak, aki ezt olvasta róla: YERBA EZREDES a párisi török nagykövetség katonai attaséja. Természetes, hogy az előkelő látogatót azonnal bevezették a rendőrkapitányhoz, aki udvariasan megkínálta őt hellyel és előzékenyen kérdezte: – Miben lehetek szolgálatára, ezredes úr? – Nagyon bizalmas és kényes dolog hozott ide, – kezdte a török, – de az ön kipróbált zsenialitása, melyről már annyit hallottam, reményt nyújt arra, hogy a látogatásom teljes eredménnyel fog végződni… A marseillei rendőrkapitány hízott ettől a dicsérettől és nagyképűen fölfújta magát, miközben a ravasz és hízelgő török így folytatta: – Nagyszabású, körmönfont lopásról van szó, amely azonban: és ez a különös! lehet, hogy nem is lopás… – Ezt nem értem! – vágott közbe a rendőrkapitány hüledezve. – Lopás, és mégse lopás? – Azonnal megmagyarázom, – mosolygott a török. – Íme, az előzmények. Két fiatal francia bejutott valahogy a Yildiz-kioszkba s a fölséges Abdul Hamid megajándékozta az egyiket a gyémántos Medzsidje-rend csillagkeresztjével, melynek három-négy millió frank az értéke… " További információk

Malcolm Hay, a frissen végzett mérnök visszautasíthatatlan ajánlatot kap: rábíznák egy amerikai olajtársaság az"egzotikus" Ukrajnában fekvő olajmezőinek felügyeletét. Hamarosan azonban rá kell döbbennie, hogy az unalmasnak tűnő megbízatás elfogadásával a végóráit élő cári Oroszország hatalmi játszmáinak kellős közepébe csöppen. Wallace könnyed hangvételű kalandregénye a kommunista forradalmi robbanás előtt álló Oroszországba kalauzol bennünket, ahol földalatti forradalmárok, az arisztokrata elit és a fanatikus babonák által feltüzelt nép egyaránt a titokzatos zsidó üzletember, Izrael Kenszki még titokzatosabb varázskönyvét akarják megszerezni, s módszereikben nem válogatnak… E klasszikus történetet most átdolgozott, modernizált formában tárjuk az magyar olvasóközönség elé. További információk

Salgari "A Bermudák kalózai" sorozatában a két ősellenség, MacLellan és a kalóz márki újból összecsap, a tét azonban immár közelebb áll mindkettejük szívéhez... Részlet az e-könyvből: "MacLellan bárót, a korvett parancsnokát hatalmas indok hajtotta a fregatt elcsípésére… Halifax márki a fregatton igyekezett szöktetni előle menyasszonyát, akit elrabolt a bárótól. – Rajta!… Sortűz!… Ne engedjétek lélegzethez jutni – kiáltotta a parancsnoki hídról, s a korvett ágyúi csak úgy okádták a tüzet a menekülő után. – A batzi városháza tornyára! – kiáltotta mérgesen a korvett főtűzmestere. – Mi az ördög van velem, hogy ma egyetlen láncos golyóm sem akarja letépni az ellenség árbocait! Mit szólsz ehhez, fiam, kis Floc? – Azt hiszem, Sziklafejű mester, ma túlságosan sokat pipázott, s talán egy-két pohárral többet is fölhajtott a bostoni győzelem örömére! – válaszolta a gyerekképű, de izmos fiatal matróz. – Hogy az ördögök szánkázzanak a hátadon! Hiszen egész nap nem ittam egyebet két pohár cukros víznél! – Én úgy láttam, hogy annak a cukros víznek a fele pálinka volt… – Akkor rosszul láttál. A poulgueni bretonok csak félbretonok, fiacskám, jegyezd meg magadnak! De most aztán ne zavarj, mert lövök! – Csak lőjön nyugodtan, s vigye le a szárnyait annak a fregattnak. Akkor aztán a miénk. Sziklafejű csakugyan a kezébe vette a kanócot, s még egyszer ellenőrizve a célt, éppen el akarta sütni az ágyúját, amikor a fregattról hirtelen megelőzték..." További információk

Afrikában olcsó az emberélet. Ennek tulajdonítható, hogy könnyedén és félvállról beszélnek a halálról, sőt fölényes jókedvvel még katonai rangot is adnak neki. Úgy hívják: a kaszás őrvezető. További információk