Részlet az e-könyvből: "Erdei út vezet Alebiországba. Erdőkön és mocsarakon át kanyarog, sűrű csaliton és búján zöldellő lombokon visz keresztül alig észrevehető ösvény.
A nagy folyamnak nincsen olyan mellékfolyója, amely megmutatná az utat Alebiországba, ahol – mint ahogy a híre járja – vad és ismeretlen törzsek laknak, s ahol furcsa varázslatokkal és különös szokásokkal találkozik az ember.
Itt, ezen a földön folyik a Gyémántfolyam.
Egyszer egy fehérember vezetésével útra kelt egy expedíciós karaván ebbe az istenverte országba. Egy októberi reggelen, part menti gőzösön érkezett meg; teherhordókat és óriási mennyiségű mindenféle készleteket hozott magával. Négyen voltak, négy fehérember, akik közül az egyiknek fölöttébb nagy volt a tekintélye: középkorú, magas-termetű, széles vállú, vidám, barátságos arcú férfi volt.
A négy férfi egyike egyáltalában nem titkolta, hogy nem volt szándékában, hogy az expedícióban részt vegyen. Ez is nagytermetű volt, de nehézkesebb testalkatú és formátlan arcú. Amíg a karaván az útra való nekikészülődéssel foglalatoskodott, addig ő azzal töltötte az időt, hogy óriási szivarokat szívott és az időjárást káromolta.
Néhány nappal az expedíció útra kelése előtt félrevonta a vezetőt.
– No, Sutton, – mondta – a dolog egy halom pénzembe került, és igazán nem szeretném, ha most ezt a maga valamiféle esztelensége miatt elveszíteném. Ezt egészen nyíltan megmondom önnek, és nincs oka, hogy ezért megharagudjék. Ha majd felfedezte a bányát, hát mintaköveket kell magával hoznia, de mindenesetre ott, a helyszínen alapos méréseket kell eszközölnie. Azt nem tudom, hogy hol a folyam. De hát magánál van az a vázlatos térkép, amelyet a portugál adott át nekünk…"