Vajner fivérek

Arkagyij Alexandrovics Vajner (1931-2005) és Georgij Alekszandrovics Vajner (1938-2009) két szovjet-orosz író volt, akik közel egy tucat bűnügyi regény/kisregényt írtak közösen. Mindketten Moszkvai születésűek. Arkagyij az öregebb: a Lomonoszov-egyetem jogi karán végzett 1953-ban. Később a rendőrség vizsgálati osztályának egyik vezetője lett. Erős testalkatú, amolyan bunyósfigura kinézetű ember volt, ami igaz is, hiszen kiváló szabadfogású birkózó volt. Az öccse, Georgij, aki viszont mérnöki végzettséget szerzett 1960-ban. Azonban mégis újságíróként dolgozott és a TASZSZ tudósítója volt. 1990-ben a családjával az Egyesült Államokba települt. Mindketten tagjai voltak az 1970-es évek elejétől a Szovjet Írók Szövetségének.

Az új proletár államban 1930 körülire gyakorlatilag betiltották a detektívirodalmat. Ebben nagy szerepe volt Makszim Gorkij vezette diktatórikus új irodalmi elitnek. Persze benne volt a szépírók régi önámítása: ha nem lennének „ponyvák”, az emberek nyilván az ő „műveikre” fanyalodnának, vásárolnák azokat. Még az 1950-es években írt Nagy Szovjet Enciklopédia is teljes egészében elítélte a detektívregényeket. A merev álláspont fellazulása csak a hruscsovi érában volt lehetséges. Ekkor lépett fel Arkagyij Adamov orosz író a Lityeratúrnája Gazeta hasábjain a Nagy Szovjet Enciklopédia állásfoglalásával szemben. Persze Adamov is bennfentes volt, aki külön engedéllyel tanulmányozhatta a rendőrség működését. Adamov 1956-ban jelentette meg, a magyarul is kiadott (1958) A tarkák c. regényét, ami gyakorlatilag az első "szovjet" detektívregény lett.

A kommunista írószövetség pedig meghátrált. Mást nagyon nem is tehetett, hiszen az első szovjet bűnügyi szerzők – akár nálunk is – volt nyomozótisztek, főrendőrök, elhárító tisztek voltak, akik kedvet kaptak az íráshoz. És az ő kezükben nemcsak jelképes kapcsolatok, hatalmi szálak voltak. Julian Szemjonov, aki leginkább kémregényeket írt, jó kapcsolattal rendelkezett a KGB-vel, de a többi szovjet bűnügyi szerző sem "akárki": Nyikolaj Leonov bűnügyi nyomozó, Jakov Naumov KGB-tiszt volt, Anatolij Bezuglov és Jurij Klarov jogászok és akadémikusok voltak, a kiváló Mihail Csernyonok népbíró volt. A cseppedt sem fedhetetlen jellemű Lev Sejnyin, Hruscsov egyik kedvenc szerzője, 1939-től vezette a Szovjetunió ügyészségét (Sejnyin zsidó volt, 1951-ben a rács másik oldalán találta magát - mint oly sokan a sztálini diktatúrában -, s egy kiadós verés után, a készülő cionista perben, készségesen köpte be a többi prominens zsidót).

Adamov után jelentkeztek más szovjet szerzők is, egy új típusú detektívvel, a szovjet nyomozóval. Ezek a regények eleinte inkább rendőrregények voltak, sokszor kémszállal, imperialista ügynökkel. Alaposan megmutatva benne a rendőri munkát, és semmilyen rokonszenvet nem mutatva a bűnt elkövetőkkel szemben. Maga a nyomozó személye sincs túl körülírva, szépítve. Természetszerűleg a szovjet detektív jó kommunista, sokszor leszerelet világháborús katona (ahogy az amerikai regényekben előszeretettel vietnámi veterán). Persze, hogy józan életű, családos (néha emlegeti a feleségét), és még véletlenül sem küzd családi problémákkal, nem valami züllött, alkoholista depressziós pacák, mint az újabb skandináv krimikben megszoktuk a nyomozót.

Az igazi „robbanás” azonban a 60-as évek második felében következett be, mikor már igazi bűnügyi regények is születtek s a boltokban nyugati szerzők oroszra fordított bűnügyi regényei is kaphatók voltak.

Ebben az időszakban kezdett publikálni a két orosz-zsidó Vajner testvér. Arkagyij teljesen hasonló utat járt be, mint a magyar-zsidó Berkesi András, aki az ÁVH vizsgálótisztje volt, majd a Kádár-korszak támogatott szerzője, aki leginkább kémregényeket írt. De hát a Szovjetunió nagy ország volt, s kommunizmus ellenére rengeteg tehetséges emberrel, íróval egyaránt. A Vajner fivérek pedig nagyon is azok voltak.

Arkagyijt a szovjet rendszerváltás idején Jelcin berakta a Kegyelmi Bizottságba, akik az elítéltek mentelmi jogait vizsgálták, de onnan ki kellett rakni, mert azt a normális, ősi elvet vallotta, hogy a bűnösöknek a börtönben a helyük. Az akkori Szovjetunióban a Vajner fivérek számítottak a legnépszerűbb bűnügyi szerzőknek. Azok voltak ők a krimiirodalomban, mint a Sztugackij fivérek science fiction irodalomban. Nem úgy alkották könyveiket, mint a két Ellery Queen, hanem a fejezeteket felváltva írták.

Első kisregényük egy megtörtént bűnügyet feldolgozó Csaszi dija misztyera Kelli („Mr. Kelly órája”) a Nas Szovremennyik nevű lapban jelent meg 1967-ben. 1968-ban a kriptokommunista Ogonyok újság közölte az Oscsupju v polgyeny („Alkonyat délben”) c. rövidebb regényüket. Mindkét mű főhőse Sztaniszlav Tyihonov felügyelő.

A magyar Világirodalmi Lexikon 16. kötetének a Vajner fivérekről írt szócikkének írója így méltatta: „Tyihonov felügyelő alakjában a személyesség, az emberi megnyilvánulások, az érzelmi-indulati kitörések bemutatásával merőben megváltoztatták az addig megszokott ábrázolásmódot. Hősük számára ugyanis lényegessé válik az üldözötthöz való személyes viszony alakulása, miközben énje, egyénisége mégsem oldódik fel a nyomozói hivatásban.” (1994).

A harmadik regényükről pedig ezt írja: „Irodalmi igénnyel megírt Ja, szledovatyel (A gyilkos ismeretlen) c. regényükkel megújították a szovjet detektívregény műfaját, kialakult formáit.” Az eredeti orosz cím tükörfordítása: „Én, a nyomozó...”, ami sokkal jobb lett volna magyar címnek is, tekintve a történetet. Ugyanis egy névtelen „Nyomozó” a regény főhőse, akinek sosem tudjuk meg a nevét. A regény zseniálisan van megalkotva: hivatalos dokumentumokból, kihallgatási jegyzőkönyvekből, ügyiratokból áll, rövid megszakításokkal a Nyomozó töprengéseivel, gondolataival. A jelentéseket, jegyzőkönyveket sokszor kezdi így „Én, a Nyomozó…”. A regény elején a Nyomozó egy táviratot kap, amiben értesítik, hogy a Krímben egy fejen lőtt férfihullát találtak. Ezzel veszi kezdetét a gyilkos utáni üldözésnek, akit a Nyomozó csak „Banditának” nevez. A regényt az orosz bibliográfiák általában nem sorolják a Tyihonov regények közé (van amelyik igen), de éppen ő is lehet a névtelen nyomozó. A 2016-os Tyihonov felügyelő c. orosz tv-sorozat ezt a regényt is feldolgozta, mint Tyihonov-esetet. De mivel a Vajner fivérek következetesen nem adtak nevet a főhősnek, én nem számítottam a Tyihonov-regények közé.

Majd megint közöltek két Tyihonov-regényt: Vizit k Minotavru („Látogatás a Minotaurusznál”) és Gonki po vertikali („Hajsza a magassági kör mentén”). Ezek egyike sem jelent meg magyarul.

Aztán egy olyan regénnyel folytatták, ami több szempontból eltért a korábbi öt regényüktől. Nem a saját korukban (tehát a hatvanas évek vége, hetvenes évek elején játszódik), hanem harminc évvel korábban, egyfajta történelmi krimi és egyben értékes korrajz, úgy elmondva azt, hogy előtte sehol nem olvashattak erről.

A Szmena c. újság 1975-ben közölte sorozatban Meszto vsztrecsi izmenyity nyelzja („A találkozás helyét megváltoztatni tilos”) c. ezen regényüket, amit rá egy évre Era miloszergyija („Kegyelmi időszak”) címmel adtak ki könyvben. Ez utóbbi cím jobban is hangzik, ha a regény témájára gondolunk: Moszkva, közvetlenül a második világháború befejezése után, 1945 őszén, mikor alig volt rendőr a városban, s a bűnöző bandák uralták az éjszakákat. Vajnerék kísérleteztek is ezzel a regényformával, s némi vontatottsága ellenére ez lett a leghíresebb könyvük, mert az orosz nyelvű olvasók akkoriban úgyszólván ki voltak éhezve az ilyen történetekre (amin még nagyot lendített a belőle készült filmsorozat). A nemrég idézett Világirodalmi Lexikon írja erről a regényükről: „A szerzőpáros a 2. világháború befejezését követő időszakról, a rendőrség létszámának csökkenése miatt 1945 őszére erősen megromlott közbiztonságról, a bűnözés elszaporodásáról írt könyvében. A bűnügyi történet leple alatt, az 1970-es évek cenzurális viszonyait némiképp kijátszva egyrészt a korabeli társadalom korrajzát adták, másrészt a moszkvai szervezett alvilág csaknem szociológiai pontosságú képét festették meg. A nyomozás szálait követve lényeges pszichológiai és etikai kérdések vetődnek fel, melyekre végül is az emberiesség a megoldás.” A regény azzal kezdődik, hogy a fiatal Vlagyimir Sarapov főhadnagyot a moszkvai szervezett bűnözés ellen felállított osztályra helyezik, amit Gleb Zseglov százados vezet. A regény végül A "Fekete macska" bandája címmel jelent meg magyarul.

Sarapov főhadnagyot rendszerint Vologyának szólítják a regényben, ami a Vlagyimir becézése, ezzel is utalva fiatal korára (hiszen mindössze 22 éves). A Sarapov név persze ismerős lehet a Vajner-regények magyar olvasói számára is. Például felbukkan Sötétben tapogatózva c. regényben, ami 1966-ban játszódik. Itt már Tyihonov felügyelő felettese. Majd az Orvosság a félelem ellen c. regényben pedig Sarapov már tábornok. Egyébként a magyarul nem olvasható Látogatás a Minotaurusznál c. regényben, Tyihonov egy világhírű Stradivari-hegedű ellopása után nyomoz, melyben Sarapov már Moszkva rendőrfőnöke.

A "Fekete macska" bandája után három Tyihonov-regényt jelentettek meg, melyekből csak egy jelent meg magyarul: Orvosság a félelem ellen. Ebben is kísérleteztek, van benne egy misztikus, sci-fis szál, ami kár volt. Majd a közös irodalmi munkásságukat két független bűnügyi regénnyel fejezték be. Róluk is elmondható, mint sok krimi szerzőről, mondjuk McBainről, hogy amiket munkásságuk első felében (a „lendület” éveiben) írtak jobbra sikeredtek, mint amiket a munkásságuk második felében, melyeket feleslegesen túlbonyolítottak, erőltetetten próbáltak újításokat behozni, túlszárnyalni a korábbi regényeiket.

A 80-as évek második felétől külön-külön is adtak közre könyveket, de ezekben nem Tyihonov-történetek és nem is tartoznak a közös munkásságukhoz. Jó pár kisregényük előbb jelent meg orosz lapokban folytatásokban, s csak később jelentek meg könyv alakban is. Olyan lapok közölték regényeiket, mint a Nas Szovremennyik, Ogonyok, Szmena, Iszkatyel és a Szovjetszkaja Milicija.

A Vajner fivérek kicsit olyanok voltak, mint Amerikában az Ellery Queen-páros: sok szempontból irányt mutattak a szovjet szocialista etikai krimi és krimiírás főbb ismérveinek vonatkozásában. Erősségük a rendőri munka és rendőri módszerek bemutatása, ami természetesen eltér a nyugati rendőri munkától. Bizonyos értelemben Ed McBain 87-es körzetének eseteihez társíthatók, viszont Vajneréknek valóban első kézből való információik voltak. A szocialista krimi általában kerüli az aranykori klasszikus angolszász krimik azon elemét, hogy egy „belső körben” történik a gyilkosság, amit a detektív a jelenlevők folyamatos kikérdezgetésével old meg. Inkább egyfajta hajszák ezek a gyilkos után, viszont Vajnerék képesek voltak némely történetükben ezt a klasszikus krimi-elemet is alkalmazni. A korábbi szerzőktől bátrabban nyúltak a témákhoz, realisztikusan lefestve a bűnügyeket. Igazi krimiket írtak, melyekből eltűnt a korábbi évek imperialista ügynöke, mint elkövető.

A Vajner fivérek által kidolgozott új szovjet detektív természetesen nem hasonlítható – s nem is annyira a szerzők, mint inkább a szovjet irodalom-ideológusok szerint – a nyugati irodalom detektívjével. Sem a mystery-stílusú rejtvényfejtő detektívvel, sem a pisztolyt rángató, pofozkodó erőszakos hard boiled-féle detektívvel. Igor Sajtanov írt egy elemzést az Én, a nyomozó...c. regényükről, s pontosan erre igyekszik felhívni a figyelmet: "«Jó nyomozó vagyok. Mindenkit gyanúsítok.» – ez a híres Hercule Poirot, Agatha Christie regényhősének kedvenc szavajárása. A szovjet detektívregényben a nyomozó következetesen ellentmond ennek a hősnek, amikor bizalmat követel, amikor arról beszél, hogy nem szabad minden emberben tudatos bűnözőt vagy hamis tanút látni." Majd kicsivel arrább, elhatárolja a másik oldaltól is: "Én, a nyomozó… – a cím úgy hangzik, mintha ellentmondásban állna egy másik alapelvvel: Én, a bíró. Ez volt a címe Mickey Spillane híres amerikai bestsellerének. A klasszikus nyugati detektívregényben a nyomozó már régen megkapta azt a jogot, hogy ne csak az eseményeket derítse fel, hanem sorsokról is döntsön. Eleinte ez csak a kegyelemadás jogára vonatkozott, de aztán természetszerűen kiegészült a kivégzés jogával is. Maga a nyugati magándetektív is pontosan így értelmezi a szavakat: Én, a bíró."

A tanulmány végefelé Sajtanov még így méltatja Vajner fivérek regényeit: "A Vajner szerzőpáros detektívregényei tükrözik a műfaj mai szovjet reprezentásaiban végbemenő változásokat, és nagyban meghatározzák a műfaj hazai színvonalát. Ezek a változások a detektívregénynek az irodalom felé közeledése jegyében zajlanak, melynek határait a klasszikus detektívregény önként elhagyta, Egyidejűleg megbomlanak annak a szovjet detektívregényben kialakult sémának a körvonalai is, amelyek között a nyomozó személyisége, emberi énje gyakran háttérbe szorult." [Én, a nyomozó... és az ember, Szovjet Irodalom, 1975/8. sz. ford. Kovács Péter]

Ha a szovjet detektívregényekből kihúznánk a mai olvasó által kicsit zavaró, de a kor elvárta rövid zöngéket a szocializmust emlegető, dicsőítő, Leninre hivatkozó megjegyzésektől (ahogy Karl May vadnyugati regényeiből is kihúzták a német felsőbbrendűséget hirdető szólamait), úgy valószínűleg modernebb és a mai közízlésnek megfelelőbb olvasmányokat kapnánk.

Hiszen a Vajner fivérek a szocializmus időszakában meggyőződéses kommunisták voltak, akár a kémregényíró Julian Szemjonov vagy a sci-fi író Ilja Varsavszkij. Látták ugyan a szocializmus árnyoldalait, buktatóit, de meg voltak győződve, hogy ez orvosolható, megreformálható. Érdekes, miután felbomlott a Szovjetunió és megdőlt a szocializmus, gyorsan alkalmazkodtak az új helyzethez. Arkagyij lánya, Natalja Darjalova tulajdona volt a moszkvai Darja-TV nevű szórakoztató csatorna.

Az oroszoknak bár lenne okuk rossz szemmel nézni a kommunista időkre, valahogy mégis valamiféle enyhe nosztalgiával tekintenek erre a korszakukra. A Vajner-fivérek regényei pedig reneszánszukat élik ma is. 2000-ben már, új modern borítókkal jöttek ki a regényeik, de 2015-ben aztán egészen fantasztikusan jó borítókkal kerültek újból kiadásra. Lásd fentebb ezekből öt borítót.

***

Több regényüket az oroszok megfilmesítették. A Ja, szledovatyel-ből 1971-ben készült mozifilm. A Vizit k Minotavru alapján két mozifilm is készült 1974-ben és 1987-ben. A Gonki po vertikali-ból 1983-ban forgattak filmet. A Lekarsztvo dija Nyeszmejani-ból megint két film is készült: 1978-ban és 1989-ben (a 78-as változatot nálunk „Orvosság a félelem ellen” címmel vetítették). A Gorogy prinyal!-ból 1986-ban csináltak filmet.

A legnagyobb dobásuk természetesen a Meszto vsztrecsi izmenyity nyelzja c. ötrészes tv-sorozat volt, ami 1979-ben készült el (lásd a filmsorozat poszterét balra). A filmsorozat magyar címe A Fekete Macska bandája lett. A Magyar Televízió 1-es csatornája 1981. július 21.-étől kezdte adni magyar szinkronnal a sorozatot (1984-ben és 1987-ben is megismételték). Sztanyiszlav Govoruhin kiváló filmet rendezett: realisztikusan bemutatva a háború utáni nyomort, a moszkvai alvilág figuráit: betörőket, zsebtolvajokat, prostituáltakat, gyilkosokat. Ilyen regény és film az sztálini időkben elképzelhetetlen lett volna. Gleb Zseglov szerepét a híres költő és énekes, Vlagyimir Viszockij és Vlagyimir Sarapovot Vlagyimir Konkin alakította. Karp, a „Púpos”, a Fekete Macska banda főnökének szerepére az örmény Armen Dzigarhanjant szerződtették. A film mai szemmel is zseniális alkotás, kiváló ábrázolása annak a kornak és eseményeknek, amelyről szól.

A legújabb fejlemény is érdekes, mert az oroszok 2016-ban elkészítettek egy kilenc részből álló tv-sorozatot Tyihonov felügyelő címmel. Mindegyik rész egy-egy Vajner-regény/kisregény alapján készült. Mihail Jefremov, az akkor 53 éves orosz színész játszotta benne Tyihonovot (lásd a filmsorozat poszterét jobbra).

***

Az orosz bibliográfiák mintegy 11 bűnügyi regényükkel és kisregényükkel számolnak (ezekből hat van magyarul). Írtak ezen kívül közösen még pár novellát, cikket is. Tyihonov felügyelő hét regény és kisregény főhőse (ezekből négy van magyarul). Mindig az első megjelenést vettem figyelembe a listánál, mindegy hogy könyv vagy folyóírat, mert ebben a sorban írták meg a regényeiket-kisregényeiket: 

1. Órák Max úrnak, Irodalom, sport, művészet: a Szovjetunió melléklete, 1972/2-12. sz. (11 részben) ford. Török Piroska [Часы для мистера Маргулайса (Csaszi dija misztyera Margulaisza), Наш современник, 1967, № 10 - 40-64. № 12 - 32-80. old. Könyvként: Часы для мистера Келли (Csaszi dija misztyera Kelli), 1970] kisregény (Tyihonov felügyelő 1)

2a. Nyomozás magánügyben, Dolgozók Lapja, 1969. ápr. 22. – jún. 13. [45 részben] ford. Kassai Ferenc (Tolna Megyei Népújság, 1969. ápr. 26-tól, Petőfi Népe 1969. máj. 15-től, Békés Megyei Népújság 1969. máj. 18-tól, Kelet-Magyarország 1969 máj-tól, Nógrád 1969. júl. 7-től) [Право ходить по земле (Pravo hodity po zemlje), Советская милиция,, 1968, №1-3. Új címen: Ощупью в полдень (Oscsupju v polgyeny), Огонёк, 1968, № 7-13. Könyvként: 1969] kisregény (Tyihonov felügyelő 2)
2b. Gyilkosság a grundon, Szovjetunió, 1969/7 – 11/12. sz. (5 részben) ford. Szegő Imre
2c. Sötétben tapogatózva, Európa, 1979. ford. Nikodémusz Elli

3. A gyilkos ismeretlen, Európa, 1974. ford. Grigássy Éva [Первая публикация (Pervaja publikacija) Огонёк, 1969, № 14-24. Könyvként: Я, следователь… (Ja, szledovatyel…) 1972] kisregény

4. NEM JELENT MEG MAGYARUL [Визит к Минотавру (Vizit k Minotavru), Искатель, 1971 № 6, 1972 № 1, Könyvként: 1972) regény (Tyihonov felügyelő 3)

5. NEM JELENT MEG MAGYARUL [Гонки по вертикали (Gonki po vertikali) 1974] regény (Tyihonov felügyelő 4)

6. A "Fekete macska" bandája, Európa, 1987. ford. Árvay János [Ме́сто встре́чи измени́ть нельзя́ (Meszto vsztrecsi izmenyity nyelzja), Смена, 1975, № 15-23. Könyvként: Эра милосердия (Era miloszergyija) 1976] regény

7. Orvosság a félelem ellen, Zrinyi, 1985. Kalmár В, György [Лекарство против страха (Lekarsztvo protiv sztraksza), Искатель, 1976 № 1-2. Könyvként: Лекарство для Несмеяны (Lekarsztvo dija Nyeszmejani) 1978] regény (Tyihonov felügyelő 5)

8. A szolgálatot átvettem!, Szputnyik, 1981/6. sz. ford. Herczeg György és Szabó György (rövidítve) [Город принял! (Gorogy prinyal!) 1980] kisregény (Tyihonov felügyelő 6)

9. NEM JELENT MEG MAGYARUL [Телеграмма с того света (Telegramma c togo szveta) 1987] kisregény (Tyihonov felügyelő 7)

10. NEM JELENT MEG MAGYARUL [Петля и камень в зелёной траве (Petlja i kameny v zeljenoj trave) 1990] regény

11. NEM JELENT MEG MAGYARUL [Евангелие от палача (Evangelije ot palacsa) 1991] regény

Ahhoz képest, hogy a magyar tévé már 1981-ben leadta A "Fekete macska" bandája c. filmsorozatot a könyves megjelenés csak több évvel később, 1987-ban követte. Bratka László írt akkoriban egy elismerő recenziót a regényről: "Megismerjük a moszkvai alvilágot, szinte szociológiai pontosságú leírást nyújtanak az írók az alvilág olykor évszázados tradícióra visszatekintő „intézményeiről", tipikus figuráiról, megismerjük a specializálódott „szakmákat”, fortélyaikat.
Az elegáns éttermekben kivilágos-kivirradtig dáridóztak, akik tehették, közben az emberek többsége nyomorúságos fejadagokon tengődött, és talán a biztos pusztulás várt azokra, akik elvesztették, vagy akiktől ellopták a zsebtolvajok az élelmiszerjegyet.
Izgalmas kérdéseket vet fel Zseglov és Sarapov állandó vitája. Zseglov azt vallja, hogy a cél szentesíti az eszközt, és ha meg van győződve valaki bűnösségéről, még attól sem riad vissza, hogy „manipuláljon” a bizonyítékokkal. Sarapov viszont amellett száll síkra, hogy teljesen törvényesen kell lefolytatni az eljárásokat.
Feszült, izgalmas cselekmény, korrajz, szociológiai ismeretek, izgalmas kérdések felvetése – ezt adja a „Fekete Macska” bandája című könyv."  (Szovjetunió Melléklete, 1988/5. sz.).

Az Oscsupju v polgyeny-nek három különböző magyar fordítása is született. A Nyomozás magánügyben-nek adom a korabeli hírlapos ajánlóját is. Ezt gyakorlatilag több vidéki lap is leközölte sorozatban 1969. tavaszán-nyarán. Csodával határos módon meg van magyarul az első regényük, egyben az első Tyihonov-regény is: az Órák Max úrnak címmel. Itt is adom a regény első oldalát és az ajánlóját.

A szolgálatot átvettem! c. kisregény a moszkvai rendőrség egy napjáról szól. A Szputnyik nevű havilap 21 kéthasábos oldalon közölte. Igor Szmirnov illusztrálta a rajzaival. Lásd lentebb a kisregény első oldalát, s mellette Szmirnov egy rajzát  novellához.