Lawrence Treat

(1903-1998)

Lawrence Arthur Goldstone new yorki születésű amerikai krimiíró álneve volt a Lawrence Treat (de később hivatalosan is felvette a Treat nevet).

Ügyvédként kezdte pályafutását, majd 1928-ban Párizsba utazott, ahol elhatározta, inkább író lesz. Sajátságos krimi-rejtvényeket kezdett írni, melyeket az olvasóknak kellett megfejteni a szövegből és rajzos illusztrációkból. Ezek a rejtvények összegyűjtve a Bringing Sherlock Home c. kötetben, 1930-ban lettek kiadva.

Visszatérve az Egyesült Államokba főállású író lett. Előbb különböző magazinokba írt Gordon Lord néven. A harmincas évek végén a Dime Detective és az Ace Detective magazinokban írt több rajzokkal illusztrált krimi-rejtvényeket. Első regénye még Goldstone név alatt a 1937-ben jelent meg Run Far, Run Fast címmel.

Egy kép Treat híres krimi puzzléiből: ahol a nyomok és különböző bűnjelek az illusztrációkban voltak elrejtve.

Kétszer nyert Edgar-díjat és 1945-ben az egyik alapítója volt (Clayton Rawson, Anthony Boucher és  Brett Halliday nevű társaival) az amerikai krimi írók szervezetének, a „Mystery Writers of America”-nak.

Treat-et elsőként kezdték érdekelni a rendőrségi eljárások, a nyomozati szakaszok és a nyomok laborelemzései, amit megpróbált hitelesen ábrázolni történeteiben. Az első ilyen típusú regénye – ami egyben mérföldkő a krimi-történelemben - a V as in Victim, 1945-ben jelent meg, s egy egész külön alműfajt teremtve meg a detektívirodalmon belül, amit police proceduralnak („rendőrségi eljárások”-nak) neveznek. A regény egy rutinnak látszó cserbenhagyásos gázolás esettel kezdődik.

Ezek amolyan több szereplős „nyomozós” krimik. A korábbi detektívtörténetekben rendszerint egy bűncselekményre vagy elkövetőre koncentráltak. A nyomozó lehetett detektív, vagy szinte bárki más, például egy író, ügyvéd, újságíró, tudós, magánnyomozó, régész vagy tényleg bárki más is. Addig a police proceduralban rendszerint egy ügyosztály vagy rendőrőrs munkáját követhetjük nyomon, a bűnügyi helyszíntől, a nyomok és bizonyítékok begyűjtésén, majd a kihallgatásokon át egészen az elkövető elfogásáig. A korábbi detektívregényekkel ellentétben itt többször fordul elő, hogy két teljesen különböző bűncselekmény után nyomoznak egy regényen belül, s azt követhetjük nyomon. Név szerint ismerjük ezekben a halottkémet, a laborosokat, a kerületi ügyészt, bírót, rendőrségi informátorokat, de néha az irattárost vagy bizonyíték-raktárost is, akiknek a korábbi detektív fikciókban nem vagy alig volt szerepük.

Több esetben fordul elő ezekben, hogy az elkövető személye ismert, s a regény arról a rendőrségi munkáról szól, hogyan gyűjtik be a terhelő bizonyítékokat, vallomásokat, aminek a végén sikerül a tettest bíróság elé állítani. Az új műfajt vitte tökélyre aztán Ed McBain az 1956-ban induló 87-es körzet regényeivel, amiért is McBaint „a rendőri eljárások mestere”-ként emlegetik.

Treat összesen 17 bűnügyi regényt és több mint 300 novellát írt. A krimi irodalmon belüli tekintélyére is jó példa, hogy Treat amerikai egyetemeken is tanította a bűnügyi regényírást.

A H as in Homicide c. novellájáért kapott elsőként, 1965-ben Edgar díjat, ami Ellery Queen's Mystery Magazine-ban jelent meg 1964. márciusban.

Goldstone 1940-ről kezdődően és immár Treat néven egy sor regényt és novellát írt, melynek a címe mindig az ábécé egy betűjével kezdődött és egy ilyen betűvel kezdődő szóra utalt, mint mondjuk: „GY, mint Gyilkosság” és hasonlók. Ezeknek voltak állandó szereplői: Bill Decker parancsnok, Mitch Taylor egy veterán rendőr, Jub Freeman labortechnikus és igazságügyi szakértő, Carl Wayard a pszichológia professzora és kutató, valamint new yorki rendőrök. Gyakran mind a négyen szerepeltek ugyanabban a regényben vagy novellában, de van, amikor csak kettő, sőt néha csak egy ezekből.

A több mint 300 novellája olyan nagyobb pulp és krimi magazinokban jelent meg, mint a Short Stories, Argosy, Clues Detective Stories, Detective Fiction Weekly. Ellery Queen’s Mystery Magazine, The Saint Mystery Magazine, Mike Shayne Mystery Magazine és az Alfred Hitchcock’s Mystery Magazine.

Nemzetközi hírneve ellenére magyarul egy regénye sem jelent meg, ami viszonylag könnyen magyarázható, hogy azon írók közé tartozott, akik a II. világháború után lettek híresek, és a fénykoruk az 1940/50/60-as évekre esett, s azokban az időkben nálunk nagyon kevés krimit engedélyeztek az illetékesek, kifejezetten „problémamentes” szerzőktől.

A rengeteg novellájából is csak ötöt találtam eddig magyarul:

1. Gyilkolj meg kétszer, Alfred Hitchcock rejtélyes történetei, Budapest 1988. [Murder Me Twice, Alfred Hitchcock’s Mystery Magazine, May 1957] ford. S. Kovács Judit
2. Gyilkosság hárfakísérettel, Ország Világ, 1991/19. sz. ford. Hegedűs Tibor
3. Régi ismerős, Magyar Szó [Jug], 1970. márc. 15. [The Man Who Got Away with It, (ss) Alfred Hitchcock’s Mystery Magazine, Sep 1957]
4. A kékszakáll hetedik felesége, 7 Nap [Jug], 1968/33. sz. ford. B. I. [Bluebeard’s Seventh Wife, The Saint Mystery Magazine (UK), Jan 1966]
5. A, mint alibi, csak elektronikusan, 2021. ford. Mező Szabolcs [A as in Alibi, (ss) Ellery Queen’s Mystery Magazine, February 1966] (Mitch Taylor; Bill Decker)

Sajnálatos, de az öt novellából csak egy tartozik a Decker/Taylor/Freeman-novellák közé, míg a többi Treat független novellája. Bizonyára a H as in Homicide c. Edgar-díjas novellája is magyar fordításért kiált...!
Ízelítőképpen, az A, mint alibi kezdete:
     "Decker hadnagy, a Gyilkossági Csoport szikár, szürke hajú, szürke szemű főnöke aprócska irodájában üldögélt a viharvert íróasztal mögött és öregnek érezte magát. Kiüresedettnek. Levitézlettnek. Megtépázottnak, erőt vesztettnek. Húsz évvel ifjabban tüzet és kénkövet okádva kergette volna beismerésbe ezt a túlsúlyos fusert.
      És most meg? Itt van Frank London, ez a sületlen, lődörgő népdalénekes, aki kiröhögi őt, kiröhögi a rendőrséget. Csődöt mondott a logika, csődöt mondtak a fenyegetések, csődöt mondtak a bevált trükkök. A fickót mindez még csak meg sem ingatta, Decker pedig már nem tudott merre mozdulni. Sem fel, sem le. Sem oldalra. Csupán vesztegen mélázhatott. Eredménytelennek minősíthette az esetet, berakhatta a Megoldatlan Ügyek közé, a szíve mélyén tudva, hogy kudarcot vallott.
       Decker hadnagy pusztán egyvalamiben volt biztos: Frank London ölte meg a lányt. Decker tudta, London pedig tudta, hogy tudja – ezért ült az arcán az a gúnyos mosoly. Jókora, kerek, túlméretezett arc, nagy achát szemekkel, piros léggömböket idéző pofákkal, és azzal az ajkát díszítő képtelen, szőke, kifacsart biciklikormány-szerű bajusszal."