Julian Symons

(1912-1994) 

Julian Symons egy zseniális figurája volt a huszadik századi krimi irodalomnak. Nem csak krimi regényeket és novellákat írt, hanem hadtörténeti, életrajzi munkákat, irodalmi kritikákat. Szerkesztett antológiákat, írt költeményeket és ami számunkra nagyon fontos, a krimi irodalom egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb esztétája, történésze és kritikusa volt. És mindegyik irodalmi ágazatban jelentőset alkotott!

Teljes nevén, Julian Gustave Symons 1912-ben született Londonban, bevándorolt orosz-zsidó szülők gyermekeként. Iskoláit korán abba hagyta. Ekkoriban inkább a költészet vonzotta. Egy lázadó költő, aki erősen kapitalista-ellenes: hiszen vonzották az orosz-zsidó Trockij eszméi. Épp emiatt be sem akart vonulni az angol hadseregbe a háború idején. Végül, 1942 és 44 között egy harckocsizó egységnél szolgált, ahonnan egy sérülés miatt leszerelték. A háború után aztán kinőtte ezt a trockista, költő-korszakát, ami számunkra nem is érdekes. Ugyanis Symons a hadseregből való leszerelése után elkezdett bűnügyi regényeket írni. Egy ideig reklámszövegeket is írt, de 1947-től főállású író lett.

Kitalált egy karaktert, Bland felügyelőt. Ő lett a főhőse első regényének, az 1945-ben megjelent: The Immaterial Murder Case-nek. Még két regényt írt Bland felügyelővel, majd az évek során további sorozathősei születtek: Crambo felügyelő, Francis Quarles és Sheridan Haynes. Crambóval és Haynessel két-két regényt írt. Majd 1967-ben elkezdte írni a Joan Kahn-Harper főhősű könyvet, amikből összesen 8 látott napvilágot 1987-ig. A sorozat első regénye a The Man Who Killed Himself (1967: „Az ember, aki megölte magát”) volt. Sorozatai mellett 1950 és 1996 között 19 független bűnügyi regényt is írt.

Regényei rendszerint valami megdöbbentő bűnesetről szólnak. Ezek egyformán ingadoznak a klasszikus detektívregény-klisék és a bűnregények közt, melyek nagy súlyt fektetnek a szereplők, bűnözők lelki életére. Symons is gyakran felcsillantja fekete humorát, ami sok kiváló krimi íróra is jellemző. Főleg krimiírói munkássága elején írt aranykori klasszikus detektív-történeteket, majd egyre inkább elmozdult a bűnregények felé. Ő maga is úgy osztotta fel a krimik két típusát, hogy voltak az aranykori klasszikus rejtvényfejtő regények, mint amilyeneket Christie, Carr, Van Dine vagy Gardner írt és a modern krimik, melyek a fő hangsúlyt a pszichológiára és az elkövetők motivációira teszik.

Írt több életrajzi könyvet, olyan szerzőkről, mint Conan Doyle, Agatha Christie, E. A. Poe, Dashiell Hammett vagy Kipling. 1958 és 68 között a The Sunday Times közölte a bűnügyi irodalomról szóló értékeléseit és kritikáit. Ebben az újságban tette közzé 1957-ben a 100 legjobb bűnügyi könyv listáját.

Több jelölése is volt az amerikai krimiírók szervezetétől, az MWA-tól Edgar Díjra, ami figyelemre méltó angol író esetében. De nemcsak jelölése volt, hiszen két alkalommal meg is kapta a díjat: 1961-ben The Progress of a Crime c. regénye kapta az év legjobb regényéért járó Edgar Díjat. Majd 1973-ban Special Edgars kapott a Bloody Murder – From the Detective Story to the Crime Novel: A History c. tudományos munkájáért. Még kapott Edgar jelölést 1967-ben a Crime and Detection c. munkájáért a ténykrimi kategóriában, 1979-ben a legjobb életrajzi mű kategóriában a The Tell-Tale Heart: The Life and Work of Edgar Allan Poe c. munkájáért és 1980-ban a legjobb rövid történet kategóriában a The Boiler c. novellájáért. Majd az MWA 1982-ben megválasztotta a krimiírás Nagymesterének is.

Symons volt az elnöke 1976 és 85 között a brit krimiírók szervezetének, a Detection Clubnak. Ez a szervezet a The Colour of Murder (1957) regényéért Arany Tőr Díjat adományozott neki, és 1990-ben neki ítélték a Cartier Gyémánt Tőrt is.

The detective story in Britain (1962) c. rövid munkáját használta Keszthelyi Tibor irodalomtörténész A detektívtörténet anatómiájában (1979) is forrásmunkaként. Sőt, Kronstein Gábor Búcsú egy műfajtól címmel írt róla egy rövid ismertetőt (Nagyvilág, 1976/3. sz.). Keszthelyi A krimi c. kötetében (1985) számos esetben ad idézetet Symons különböző krimi irodalommal kapcsolatos kritikai munkáiból.

Symons legjelentősebb krimi-történeti munkája Bloody Murder volt, ami eredetileg 1972-ben jelent meg, majd 1985-ben és 1992-ben is átdolgozta. Már az elején írja: „Könyvem leírja azt az utat, ahogy a detektívtörténetből kialakult a bűnügyi regény, mely utóbbi már egészen új érzelmi igényeket elégít ki.” Reális nézőpontból, briliáns logikával meg is védi az ún. rejtélyirodalmat, az olyan kritikusi finnyáskodó megjegyzésektől ill. olyan rosszindulatú tanulmányoktól, mint amilyet Edmund Wilson írt a krimi írókról. Az Edgar Díjas Bloody Murdert talán a legjelentősebb krimi történeti és esztétikai munkának tartom. Ezzel maga Symons is tisztában volt, például, amikor a könyv egyik helyén ezt írta: „Howard Haycraft Szórakoztató gyilkossága (1941) a legalaposabb összefoglaló tanulmányt nyújtja a publikáció kelte előtti detektívirodalomról, s ha némiképp elfogult az amerikai szerzők irányában, úgy az én művem nagy valószínűséggel helyre billenti az egyensúlyt.”

Természetesen a munka sok ellenvéleményt is szült, főleg amiatt, hogy Symons nem nagy „kímélte” a még élő krimi írókat sem. Sarkalatos véleményei, fanyar humorral írt megjegyzései mellett többen nem tudtak elmenni. Van egy másik réteg, mégpedig a másodvonalbeli krimiesztéták és kritikusok, kik képtelen meghajolni a szellemi nagyság előtt. Sőt, magukat önjelölt krimiszakértők is ugyanígy irigykedtek/irigykednek rá, hiszen Symons képes röviden, tömören, kristálytisztán, akár pár mondatban kifejezni, értékelni bármit: stílust, regényt, karaktert… másoknak ez sok oldalon nem sikerül, vagy csak frázisokat, bombasztikus jelzőket puffogtatnak, afféle kritika gyanánt. Symons képes valóban „mélyen” olvasni, s olyan lényeges dolgokat megmutatni, melyeket az átlag és nem átlag olvasók csak nagy nehezen vennének észre…

Julian Symons nemcsak közel negyven bűnügyi regényt, hanem nagyon sok novellát is írt. Ezek közt szintén sok az értékes, kiváló ötleteket tartalmazó vagy briliáns humorú történet. Ezeket összegyűjtve még életében három válogatáskötetet is kiadott. Az első a The Tigers of Subtopia: And other stories (1965) volt.

Novellái leginkább az Ellery Queen’s Mystery Magazine, Lilliput, The Evening Standard, Suspense oldalain jelentek meg. Sok novellájában feltűntek a regényeiből ismert főhősei, mint Francis Quarles és Bland felügyelő.

Talán a legérdekesebb sorozatkaraktere Francis Quarles, egy krikett rajongó londoni magánnyomozó volt, a történetek szinte mind a London Evening Standard-ban jelentek meg, majd később az EQMM többet újraközölt. Quarlesnek a Trafalgar Square-en volt az irodája és a legkülönbözőbb ügyek megoldására kérték fel. Regényt egyet sem írt ezzel a hősével, viszont elképzelhetetlenül sok Quarles-novellát, 87-et írt (nagyjából 1950 és 75 között)! Ezekből három válogatáskötet is megjelent: Murder! Murder! (1961), Francis Quarles Investigates (1965), The Detections of Francis Quarles (2006). Ez utóbbihoz Symons özvegye írt bevezetőt.

A németek 1968-ban forgattak egy hatrészes minisorozatot  Detektiv Quarles címmel, mely Francis Quarles eseteiből lett összeállítva. A főhőst  Eric Pohlmann játszotta. A sorozat első része A láthatatlan méreg volt, ami egy magyarul is megjelent novellájából készült.

* * *

Julian Symons magyarul megjelent munkái terén – bárhogy is nézem – elég siralmasan állunk. Szóval a következők vannak tőle magyarul:

Mocskos gyilkosság: A detektívtörténettől a bűnügyi regényig — A műfaj története, Tetthely, 1989/1–1990/4 [5 részben, Bloody Murder, 1985].

A Tetthely c. havi magazinnak más haszna alig volt azon kívül, hogy rögtön az első számában elkezdte közölni sorozatban a Mocskos gyilkosságot. Viszont az öt rész leközlése után, hirtelen abba is maradt. Így az egész terjedelme alig hatvan kéthasábos oldal összesen. Azaz sajnos nem a teljes könyv, hanem annak csak az első harmada jelent meg magyarul.

Regényeiből csak ez az egy jelent meg magyarul:

1. Lee Annácska nevén, ford. Rózsa György, Fekete Könyvek, 1988. [The Name of Annabel Lee, 1983]

A könyv angol/magyar borítóját lásd fentebb. A könyv fülszövege ez: „Lee Annácska nevén – Poe híres versének ez a sora különös jelentőségre tesz szert Dudley Potter életében, holott ő egyébként az I. Károly kori angol költőkkel foglalkozik. Egzaltált, Poe-rajongó anyja jóvoltából így hívják ugyanis azt a lányt is, aki felkavarja a csöndes mederben folydogáló professzori életét. Beköltözik hozzá, majd három hónap múlva ugyanolyan váratlanul eltűnik, Dudley úgy érzi, hogy kényszer hatására. Ebbe nem tud belenyugodni: a tanév kellős közepén otthagyja az amerikai kisvárosi egyetemet, és hosszú idő után hazautazik Angliába, ahol kellemetlen tapasztalatok várják, előbb összeverik és kirabolják, majd kiderül, hogy a férfit, aki a lány nyomára vezethetné, időközben meggyilkolták. De azért tovább nyomoz, eljut egy titokzatos házba a "tengerpart bús mezején", ahol megszólal a telefon és benne a lány hangja – talán magnetofonszalagról? Körös-körül Poe árnyéka kísért. A rejtély a társadalmi és a szexuális élet bizarr bacchanáliái közepette végül is New Yorkban oldódik meg, és két revolverlövés tesz a végére pontot.”

A sors fintora, hogy éppen a gyengébb regényeiből jelent meg ez az egy. Ettől tucatnyi jobb regényét ki lehetett volna adni magyarul. Elég rossz úton jár, aki az egyedül magyarra fordított regénye alapján írja le Symonst. Érdekes az is, hogy az Európa kiadó annak idején, miért pont ezt a regényét látta alkalmasnak kiadásra, mikor például ott volt a két díjnyertes regénye, a The Colour of Murder és a The Progress of a Crime is magyarul kiadatlanul?

Julian Symons novelláiból azonban eddig 14-et találtam magyarra fordítva:

1. Poloska, IPM, 1982/11. sz. ford. Aczél János [The Boiler, (ss) Ellery Queen’s Mystery Magazine, Nov 1979]

2. Útban Dover felé, Rakéta Regényújság 1985/32. sz. ford. Rácz Lívia [Night Drive to Dover, (ss) Argosy (UK) Jul 1971]

3. Shakespeare, a krimiíró, Rakéta Regényújság 1985/48. sz. (²Magyar Szó, 1985. dec. 22) ford. Rácz Lívia [Credit to William Shakespeare, (ss) Murder! Murder!, Fontana 1961] (Francis Quarles)

4. A világ legjobb sakkozója, Rakéta Regényújság 1986/9. sz. ford. Rácz Lívia [The Best Chess Player in the World, (ss) The tigers of subtopia, and other stories, 1982]

5. A gyilkos, Rakéta Regényújság 1986/13. sz. ford. Rácz Lívia [The Murderer, (ss) The tigers of subtopia, and other stories, 1982]

6. A szerep, Rejtély magazin, 1991/2. sz. (²Rakéta Regényújság 1992/31. sz.) ford. Német István [The Flaw, (ss) Winter’s Crimes 11, Macmillan 1979]

7. Szerelmi iszony, A világ legjobb bűnügyi novellái II. - Vérfagyasztó históriák, Sensus kiadó, 2003. ford. Bartos Zoltán [Love Affair, (ss) Ellery Queen’s Mystery Magazine, Nov 1969]

8. A Rák jegyében, Magyar Szó [Jug], 1971. márc. 7. (Francis Quarles)

9a. A láthatatlan méreg, Magyar Szó [Jug], 1971. márc. 14. [The Invisible Poison, (ss) Murder! Murder!, Fontana 1961] (Francis Quarles)
9b. A méreg, 7 Nap [Jug], 1971/34. sz.

10. A repülőtéren történt, Magyar Szó [Jug], 1971. márc. 21. [Airport Incident, (ss) Murder! Murder!, Fontana 1961] (Francis Quarles)

11. A bizonyíték, Magyar Szó [Jug], 1971. okt. 3. [Preserving the Evidence, (ss) The (London) Evening Standard, Sep 18 1952] (Francis Quarles)

12. A zongorahangoló, Új Szó - Vasárnap [Szlov], 1997/16. sz. ford. Sz. B. [The Unhappy Piano Tuner, (ss) Murder! Murder!, Fontana 1961] (Francis Quarles)

13. Véletlen halál, Új Ifjúság [Szlov], 1970/15. sz. ford. Z. E.

14. Közönséges gyilkosság, Új Ifjúság [Szlov], 1970/49. sz. ford. (p) [Time for Murder, 1961] (Francis Quarles)

Láthatólag a Rakéta Regényújság és a vajdasági Magyar Szó adta ki a legtöbb címet. Rajtuk kívül csak itt-ott, véletlenszerűen jelent meg egy-egy Symons-novella. Az eredeti magyar megjelenéseket tekintve, a novellákból 7 magyarországi és 7 határon túli megjelenés. A magyarra fordított novellák éppen fele Francis Quarles-történet. Elképzelhető, hogy a Magyar Szóban 1971-ben megjelent négy Quarles-novella mindegyike a Murder! Murder! (1961) c. kötetből származik (azaz ebben a kötetben 21 Quarles-novella volt, amiből 6 van magyarul). A The Boiler c. Edgar-díjas novellája szerencsére megjelent magyarul. A novella főhőse Harold Boyle, aki éppen egy ebédlőbe siet, de útját állja egy régi ismerőse, Jack Cutler, s ez a találkozás teljesen megváltoztatja Boyle nyugodt kis életét. Boyle csúfneve volt a "Bojler", a neve nyomán. Az IPM fordítója valamiért a főhős nevét átírta Harold Pollitzerre, és a csúfnevét Poloskára.

Symons 1994-ben rákban hunyt el.