OKKULT DETEKTÍVEK

Az okkult detektív egy hagyományos detektív figura, akinek a története keveredik természetfölötti horror fikcióval. Természetesen ez a detektív járatos a természetfölötti, paranormális jelenségek terén, ismeri titkos társaságokat, a fekete mágiát és más hasonló tudományokat. Sokszor maga a detektív is rendelkezik paranormális képességekkel. Az első ilyen detektívek rendszerint kísérteteket hajszoltak. Mivel sok okkult detektívhős van az irodalomban, így a két leghíresebb és legjelentősebb alakjáról (Carnacki és Dresden) szólok csak részletesebben.

Mintegy hetven év kellett angolszász nyelvterületen, hogy tisztán kirajzolódjon végre ennek a nyomozónak az alakja. A műfaj egyik szakértője, Tim Prasil szerint az első kísérlet az okkult nyomozó figurájára a német E. T. A. Hoffman Das öde Haus c. 1817-ben megjelent novellája. A történet okkult nyomozója bizonyos „doktor K.”: „Olvasni kezdtem, a könyv egyre jobban érdekelt, de ugyancsak furcsán éreztem magamat, amikor mindenben amit a rögeszméről mond, magamra ismertem. A nagy rémület, hogy az őrültekházába vivő úton láttam magamat, észretérített és szilárd elhatározásra késztetett, amelyet gyorsan meg is valósítottam. Zsebre vágtam a kis tükrömet és elsiettem K. doktorhoz, aki híres volt az őrültek kezeléséről és meggyógyításáról meg arról, hogy mélyebben hatol be a pszichikai okokba, amelyek gyakran még testi betegséget is tudnak előidézni és ismét meggyógyítani. Mindent elmondtam neki, a legapróbb dolgot sem hallgattam el és könyörögtem, mentsen meg a rettenetes sorstól, amely engem fenyeget. Nagyon nyugodtan végighallgatott, de szemében nagy meglepődést vettem észre.” (Az elhagyott ház).
Prasil szerint következő okkultnyomozós történet Henry William Herbert 1840-ben megjelent novellája, a The Haunted Homestead volt. Ezt követte Fitz-James O'Brien detektívje, Harry Escott, aki a természetfeletti jelenségek szakértője. Egy szellem után nyomoz a The Pot of Tulips (1855) c. novellában. A What Was It? (1859) c. elbeszélésében a főhős egy láthatatlan lény után nyomoz, és ebben is felbukkan Escott (ez meg van magyarul is). Robert Bulwer-Lyttonnak a Kísértetjárás (1859) c. elbeszélésében egy kísértetjárta házban történik a nyomozás.

A korai okkult nyomozók még nem annyira a lelki jelenségek vagy spiritualizmus szakértői, hanem inkább orvosok, akik a pszichés megnyilvánulásokra koncentráltak. Samuel Warren az 1830-as években írt magazinban The Diary of a Late Physician fejcím alatt különböző sztorikat. És meglepően sok orvos-detektív lesz egészen Dr. John Silence-ig, sőt, azon túl is előfordulnak, mint H. M. Egbert Dr. Ivan Brodsky-ja, akivel 12 novellát írt 1910-11-ben. Max Rittenberg 1911-től 18 novellát írt Dr. Xavier Wycherley-vel, aki egy "gondolatolvasó". Alice és Glaude Askew 1914-ben jelentkezett nyolc részes történettel, melyek főhőse Aymler Vance, egy kísértetlátó. Majd bemutatkozik William Le Queux-től 1917-ben Dr. John Durston. Abraham Merritt, aki mint fantasy szerző ismert, a Burn, Witch, Burn! (1932) c. regényében szerepelteti az okkult nyomozós karakterét, Dr. Lowell-t. Rose Champion de Crespigny hat novellát írt Norton Vyse médium szereplésével: "Vyse okkult detektív, de több is okkult detektívnél: egyben pszichometrikus nyomozó is, vagyis olyan, aki ösztönösen megérzi a múltbeli történéseket, és még a jövőt is meg tudja jósolni, megérintve a kapcsolódó tárgyakat és embereket." (Barbara Roden).

A korai okkult detektívek történetében nagyrészt Tim Prasil ez irányú kutatásait használom (aki az 1817 és 1938 közötti éveket dolgozta fel), de csak az ismertebb szerzőket, a műfaj szempontjából jelentősebb írásokat, és csak azokat veszem itt sorba, akiktől valami legalább meg van magyarul is (Prasil listája az okkult detektívekről ettől jelentősen bővebb).

Sheridan Le Fanu a Zöld teában (1869) fellépteti dr. Martin Hesselius német orvost, aki szerepel A kísérő szellemben, a Harbottle bíró úrban és a Carmilla c. vámpírtörténetben is (de csak épp bekukkant ezekben a novellákban, s nem ő a főhős). Ő még nem igazi okkult nyomozó, hisz gyakorlatilag nem szakértője az okkultizmusnak, hanem a páciensei elmondása alapján szerez tudomást a titokzatos, okkult esetekről. Conan Doyle A goresthorpei kastély kísértetei c. novellájában szintén kísértetek után nyomoznak (Selecting a Ghost, 1883).

Prasil szerint Kipling The Mark of the Beast c. elbeszélésében (1890) feltűnő rendőrségi ember, Strickland is okkult nyomozó, aki egy természetfeletti rejtély után nyomoz. Ő szintén feltűnik a The Return of Imray c. novellában (1891) is (ezek megvannak magyarul). Kiplingnek egy 1909-es novellájában is megjelenik egy okkult nyomozó: Mr. Perseus.

Arthur Machen szintén szolgált egy korai okkult nyomozóval: Dysonnal. Feltűnik a The Inmost Light c. novellában. Majd 1895-ben a The Shining Pyramid és a The Red Hand c. novellákban és The Three Imposters c. regényben is (egy novella kivételével mindegyik meg van magyarul is). Dyson a természetfeletti rejtélyeket nyomozza. Nemrég kiadták a karakter ősszes esetét egy könyvben: The Dyson Chronicles (Greenville, 2014). H. G. Wells The Red Room c. novellájában (1896, magyarul: A vörös szoba) a főhős egy természetfeletti rejtély megoldásán dolgozik, mint detektívjelölt.

Bram Stoker Drakula-jában (Dracula, 1897) szereplő dr. Abraham Van Helsing-et is ide számítják, bár ő egy idős holland orvos, aki a vámpírizmus szakértője, azaz mégsem egy "igazi" okkult detektív. A Drakulá-val egyidőben jelent meg Richard Marsh angol író horror-története, a The Beetle (1897, magyarul: A skarabeusz, Pesti Napló, 1903), melynek főhőse egy arisztokratikus korai okkult detektív: Augustus Champnell, aki még visszatér Mars következő regényében és még öt novellájában is. L.T. Meade és Robert Eustace történeteiben is felbukkan John Bell korai okkult nyomozó. Conan Doyle The Brown Hand c. rövid történetében (1899) tűnik fel dr. Hardcare, aki orvos-detektívként vizsgál egy természetfeletti rejtélyt.

Hesketh Prichard és az anyja, Katherine alkotta meg Flaxman Low alakját, 13 rövid történetet írtak vele 1898-99-ben. Flaxman Low egy korabeli viktoriánus tudós álneve volt, aki fiatalon sportolt, majd később az okkult tudományok felé fordult. Flaxman egyben pszichikai detektív is (nem is volt tőle korábbi ilyen): „Mr. Low a hűvösödő estében érkezett, midőn a házat már bíborszín fényekben fürdette az alkonyat, s a szárazföld felől fújó szellő a fenyőgyanta illatát hintette szét a légben. Van der Voort a tágas hallban, kandalló tüze mellett fogadta vendégét. Megtermett férfiú volt, hófehér üstökkel, szemének kerekdedségét még inkább kiemelte okuláréja, ábrázatán nyájas, álmodozó kifejezés ült. Élethivatása a filológia volt, két legfőbb szórakozása pedig a sakk és egy-egy öblös tajtékpipa elfüstölése.” (A baelbrow-i rém). Mike Ashley a horror-irodalom egyik szakértője a Fighters of Fear: A Survey of the Psychic Investigator in Fiction c. tanulmányában Flaxman Low-ot teszi meg az első „igazi” okkult detektívnek [Shadow Fantasy Literature Review #21, August 1974]. Ugyanígy vélekedik Barbara Roden egy magyarul is olvasható tanulmányában az okkult detektívekről (Kísértetekre semmi szükség?, Kísértetek a Baker Streeten, 2006). Roden írja Flaxman Low alakjáról: "Low-t úgy képzelte el, mint a legigazabb Sherlock Holmes-i tradíció szerinti nyomozót: értelmiségi, érdeklődési körében jártas, éles szemű, képes kiolvasni olyan nyomok és jelek értelmét is, amit mások nem tudnak megfejteni, és mindig kész konzultálni azokkal, akik benne látják az utolsó mentsvárat. A fő különbség annyi, hogy míg Holmes nyomozása erre a világra korlátozódik, addig Low deduktív képességeit természetfeletti jellegű problémák megoldására veti be: ekkor születik meg az igazi okkult nyomozó [...]
Ezek a sztorik igyekeztek „valódi” helyszíneken megtörtént kísértethistóriák beszámolóinak tűnni, és ezt a cseles fogást csak fokozta az, hogy minden egyes történet kezdetén fényképet közöltek a kérdéses házról vagy helyszínről [...]
Hesketh-Prichard teljesen új területet tört fel. Aligha meríthetett ihletet más okkult detektívtörténetekből, miközben sztorijait írta – annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem léteztek mások."

Harold Begbie angol regényíró 1904-ben hat novellát írt egy bizonyos Andrew Latter nevű főhőssel, aki az "álomvilág" közvetítésével oldott meg megoldatlannak tűnő bűntényeket. Robert W. Chambers is produkált egy korai okkult nyomozót, Westrel Keen személyében, aki két 1906-ban megjelent novellában is szerepelt: Solomon’s Seal és a Samaris. Igazából az okkult detektív előtörténetének utolsó fejezetét Algernon Blackwood Dr. John Silence történetei zárták. 1908-ban jelent meg a John Silence c. novelláskötet, benne öt történettel (és még írt egy hatodik Silence-novellát 1914-ben). 2022-re mind a hat történet meg van magyarul. Blackwood maga is vonzódott az okkultista tanokhoz, titkos társaságokhoz. John Silence a lélek orvosa. Több esetében felhasználta Blackwood azokat a tapasztalatait amelyekre, mint titkos társaságok tagja tett szert. Silence segítője és egyben csodálója Mr. Hubbard (abban a korban szinte nem is lenne olyan irodalmi detektív, aki ne rendelkezne ilyen „fegyverhordozóval”). Silence inkább kinyilatkozásokat tesz a rejtélyek felfedezésénél, s hagyományos nyomozás itt kevés szerepet kap. Egyébként Blackwoodnak már korábban is volt egy okkult detektív karaktere, aki nem lett olyan híres, mint Silence: Jim Shorthouse (először 1900-ban tűnt fel), akivel négy novellát írt (kettő meg van magyarul).

***

Ilyen előtörténet után végül a huszadik század elején fellépett egy valódi okkult detektív, mely a műfaj minden elemének már megfelelt: William Hope Hodgson angol író (1877-1918) Thomas Carnacki nevű hőse. Carnacki-novellák a The Idler magazinban jelentek meg 1910-ben, majd összegyűjtve 1913-ban kiadta a Carnacki, the Ghost-Finder c. novelláskötetet („Carnacki, a szellemvadász”), benne hat novellával. A könyvet csak 1947-ben adták ki Amerikában, viszont ebben már kilenc Carnacki-novella került, ugyanis a The Premier Magazine közölt 1929-ben egy posztumusz novellát, de az igazi szenzáció az volt, hogy August Derleth talált még két kiadatlan Carnacki-elbeszélést Hodgson hagyatékában. Ellery Queen Queen's Quorum c. krimi-történeti munkája őt tekinti az első „okkult detektívnek”. Hiszen Carnacki, nem csak járatos az okkult praktikákban, hanem ugyanolyan járatos a detektívmunkában, nyomozásban. Kétségtelenül hatással volt Carnacki alakjára Le Fanu doktor Hesseliusa. Mindazonáltal Hesketh-Prichard, Blackwood és Hodgson detektívjeire egyformán hatott, és elkerülhetetlenűl hatott Conan Doyle Sherlock Holmes-figurája. Hodgson kilenc novellájából kettő olvasható magyarul.

„…Hodgson történetei leleményesek és lebilincselők, sőt az ember már-már szilaj játéknak is nevezheti őket, olyan szilárdan ragaszkodnak a lélegzetelállító kalandok és hajszál híján történő megmenekülések „fiús könyvek” tradícióihoz. Hogy mindez működik, arra bizonyíték az elbeszélések formája, mely következetes: Carnacki meghívja egy csapat barátját Cheyne Walk-i londoni házába, hogy azok meghallgassák legutóbbi kalandját…” (Barbara Roden: Kísértetek a Baker Streeten kötetből). Hodgson arcképét lásd lentebb jobbra. Richard Bleiler írja a The Monster c. tanulmányában: "Wells, Stoker, Marsh és Machen mind írtak a huszadik században is, de az első nagy huszadik századi szörnyteremtő William Hope Hodgson volt." (S. T. Joshi (szerk.): Icons of Horror and the Supernatural, 1-2. köt. 2007)

Thomas Carnacki-elbeszélések alapszituációja, hogy egy gondosan megválasztott társaság, egy négy főből álló csoport (Dodgson, Taylor, Arkright és Jessop) ellátogat az agglegény Carnacki londoni Cheyne Walk 427 alatt álló házába, ahol a mesterdetektív előadja legújabb esetét. Minden esetének központi eleme valami természetfeletti dolog, ám több esete zárul nem természetfeletti befejezéssel. A történetek elbeszélője Dodgson, Carnacki egyik barátja és csodálója.

A kísértetekről van, amikor megállapítja, hogy azok valóban azok, máskor meg csalást fed fel. A leleplezésnél alkalmazza a fényképezést és egy saját fiktív találmányát, az elektromos pentagrammát. Használ egy ugyancsak fiktív, ún. Sigsand kéziratot, mely a 14. századból származna. Ebből szed bizonyos ismereteket, melyek a természetfeletti hatásokkal szemben védenék.
Miután Carnacki elmeséli az aktuális esetét, rendszerint válaszol egy-két kérdésre, majd az „Out you go!” nem éppen tapintatos felszólítással (jelentése: Kifelé! vagy Induljatok!) faképnél hagyja a társaságot.

A legelső Carnacki novella a The gateway of the monster, és egy kísértetjárta ház miatt utazik hősünk Londontól húsz mérföldnyire:
„Két héttel ezelőtt levelet kaptam egy férfitól, akit nevezzünk Andersonnak, melyben találkozót kért tőlem. A megbeszélt időpontban érkezett, és mint kiderült, azt szerette volna, hogy vizsgáljak ki, illetve ha lehetséges, számoljak fel egy régóta fennálló és jól – túl jól – dokumentált ügyet, amit ő „kísértetjárásnak” nevezett. Nagyon részletes leírást adott, és végül, mivel úgy találtam, az ügyben van valami különleges, elvállaltam.
Két nap múlva, késő délután hajtottam a birtokra. Egy ódon házra leltem, amely meglepően távol állt a kisegítő épületektől. Anderson, a komornyik átadott egy a részemre itthagyott egy levelet, amelyben elnézést kért a távolmaradásáért, és az egész házat a rendelkezésemre bocsátotta a vizsgálat idejére. A komornyik nyilvánvalóan tisztában volt a látogatásom céljával, így a vacsora során, amit egyedül fogyasztottam el, alaposan kifaggattam. Régi, megbecsült alkalmazottként minden részletében ismerte a Szürke Szoba történetét. Sikerült tőle többet is megtudnom, főleg két dologról, amiket Anderson csak érintőlegesen említett. Az első, hogy az éjszaka kellős közepén többször is hallani a Szürke Szoba ajtaját kinyílni és hevesen becsapódni, miközben a komornyik tudja, hogy az zárva van, az egyetlen kulcs pedig a szobájában a kulcscsomón lóg. A második pedig, hogy az ágyneműt az ezt követő reggelen mindig az ágyról leszaggatva, a sarokba hajítva, csomóba gyűrve találják.
De elsősorban az ajtócsapkodás volt az, ami zavarta az idős komornyikot. Elmesélte, hogy sokszor, nagyon sokszor, csak éberen fekszik, remegve a félelemtől, és hallgatja; ahogy időről időre becsapódik az ajtó, újra és újra – Bamm! Bamm! Bamm! – mindennemű alvást lehetetlenné téve.
Andersontól már tudtam, hogy a szoba története százötven évre nyúlik vissza. Három személyt fojtottak meg benne – az egyik ősét, annak feleségét és gyermekét. Valóban így történt, nagy erőket mozgattam meg, hogy utánanézzek; szóval el tudjátok képzelni, milyen érzés volt, hogy egy ilyen meglepő ügyet kellett kivizsgálnom, ezért vacsora után elhatároztam, felmegyek, hogy vessek egy pillantást a Szürke Szobára.” (A gonosz kapuja).
Alább mindkét ilusztráció A gonosz kapuja novellához készült. A jobb oldali kép nagyítható. Carnacki a kép jobb szélén ül, s éppen meggyújtotta pipáját, hogy utánna nekilásson története elmeséléséhez.

A fütyülő szoba c. novellában egy Tassoc nevű úr az írországi Iastrae kastélyba hívja Carnackit. Tassoc vett egy házat, amiről kiderült a beköltözés után, hogy nagyon furcsa hely:
„– Van egy szobánk ebben a házban, – mondotta nekem Tassoc – amelyben igen érdekes füttyszó hallatszik. Bármikor elkezdődhet, soha nem lehet előre tudni, mikor kezdődik el, s addig folytatódik, amíg teljesen megfélemlíti az embert. De sem nem a szél, sem nem rendes emberi fütyülés. Különben meg fogod hallani magad is.
– Mindannyian revolvert viselünk – mondta a fitestvér.
– Oh, hát ennyire van a dolog? – kérdeztem én.
– Igen. Sokszor azt hisszük, valami természetfölötti erő működik közre, máskor azonban azt képzeljük, hogy valaki nagyon meg akar tréfálni bennünket.”

Máig vannak Hodgson Carnackijának rajongói. A Delta Vision kiadó már 2011 óta lebegteti Carnacki, a szellemvadász c. kötet megjelentetését. Egyébként Lovecraft nem volt megelégedve a Carnacki-kötettel és a rémtörténetről, mint műfajról írt esszéjében ezt írta: „Színvonalát tekintve messze alul marad a szerző többi művével összevetve.” Lovecraft azonban nem kedvelte a nyomozós detektívtörténeteket. Hodgson Carnackija azonban nem csak inspirált más szerzőket, hogy okkult-nyomozós történeteket írjanak, hanem a 20. század végétől jó pár szerző elkezdett újabb Carnacki-eseteket írni. Rick Kennett és A. F. Kidd négy új Carnacki-novellát írtak az 1992-ben megjelent No. 472 Cheyne Walk: Carnacki: The Untold Stories c. kötetükben. A francia Gérard Dôle számos Carnacki novellát írt, melyek a Les spectres de Cheyne Walk (2005) c. kötetben jelentek meg. Sam Gafford szerkesztésében két novelláskötet is megjelent: Carnacki: The New Adventures (2013) és Carnacki: The Lost Cases (2016), bennük jó pár elbeszélés, több szerzőtől (még Robert M. Price-től is). Brandon Barrows szintén négy új Carnacki-esettel jelentkezett 2016-ban a The Castle-Town Tragedy and Other Tales of Carnacki, the Ghost-Finder c. kötetében. William Meikle 2017-ben kiadta a Carnacki: The Edinburgh Townhouse and Other Stories c. novelláskötetet az általa írt elbeszélésekkel.

Hodgson egyébként kedvelte a természetfölötti rémtörténeteket. Sok ilyet írt, főként novellákat (Hodgsonnak csak öt novellája olvasható magyarul).

***

Vannak történetek, melyek az elején okkult nyomozósnak tűnnek, de végül mégsem azok. Például Conan Doyle egyik leghíresebb Sherlock Holmes kalandja, az 1902-ben megjelent The Hound of the Baskervilles (A sátán kutyája). Holmes ebben látszólag természetfölötti erőkkel kerül szembe, s már-már mindenki okkult erőkre gyanakszik, a végén mégis racionális magyarázattal szolgál. Ugyanez a helyzet Ellery Queen 1935-ben megjelent The Lamp of God (Az isten lámpása) c. kisregényével. Ebben Ellery Queen mesterdetektív vidéken nyomoz és megszállnak egy baljóslatú viktoriánus stílusú kétemeletes ház, a Black House melletti lakásban. Reggelre azonban a Black House szőrén-szálán eltűnik. Itt is besejli a történetet a természetfeletti, hogy Queen az okkult erők hatalmába került, és fekete mágiára gyanakodunk. Végre a detektív itt is racionális magyarázattal szolgál.

Van amikor az okkultizmusban nem járatos detektív kap olyan munkát, ami a legsötétebb mágia berkeibe vezet, mint William Hjortsberg 1978-as regénye, a Fallen Angel (magyarul: Angyalszív, 2008). A regényben Harry Angel magándetektívet azzal bízzák meg, hogy felkutasson egy 15 éve eltűnt énekest. A nyomozás egyre sötétebb helyekre visz, vudu-mágián át a sátánkultuszig. Dan Brown eddig öt regényből álló Robert Langdon sorozatában a professzor is rendszerint okkult rejtélyek, titkos társaságok, ezoterikus szimbólumok után kutat, fed fel rejtélyeket. Viszont Langdon bár járatos az okkultizmus tanaiban, főleg az illuminátusok és hasonló szervezetek titkos rendjében, maga nem hisz a paranormális képességekben, semmilyen okkult képességekkel nem rendelkezik, sőt ateista is.

***

Nem sokkal Hodgson után, Sax Rohmer is bepróbált egy figurát. Az ő álom detektívje, Morris Klaw régiségkereskedő, szintén okkult nyomozó, akivel 14 novellát írt 1913 és 1915 között. Klaw a nyomozásai során ún. „odikus erőt” is használ. A. M. Burrage angol horror-szerző is írt két novellát 1920-ben, aminek főhőse egy okkult nyomozó: Derek Scarpe. Majd 1927-ben írt tíz novellát egy Francis Chard nevű okkult nyomozóval. Uel Key okkult detektívje dr. Arnold Rhymer, aki öt novelklában segédkezik a Scotland Yardnak. Ella Scrymsour 1920-ban pedig egy női okkult detektívet alkot meg: Shiela Crerar-t, hat novellát írva vele.

A két világháború között az amerikai pulp írók legjobbjai közül is többen írtak okkult nyomozós történeteket. Elliott O'Donnell 1922-ben megteremtette a szellemvadász Damon Vane-t. Seabury Quinn 1925-ben megalkotta Jules de Grandin karakterét, E. Hoffman Price 1926-ban Pierre d’Artoist, Henry S. Whitehead 1929-ben Gerald Canevint. Robert E. Howard 1934-ben Steve Harrison rendőrnyomozót, Paul Ernst 1935-ben Ascott Keane-t, Manly Wade Wellman 1943-ban John Thunstone-t és Margery Lawrence 1945-ben Dr. Miles Pennoyert. Dennis Wheatley angol thriller szerző 1943-ban négy rövid történetet közölt Neils Orsen nevű okkult detektívjével. Arról nem is beszélve, hogy valódi okkultisták is beszálltak a ringbe: Dion Fortune 1926-ban jelentette meg a The Secrets of Dr Taverner c. könyvét a műfajban. Dr. Taverner egy hagyományos detektívfigura, akinek pszichikai kalandjait Dr. Rhodes meséli el. Aleister Crowley angol okkultista pedig több történetet írt egy Simon Iff nevű okkult detektívvel.

Seabury Quinn hőse Jules de Grandin szőke, kék szemű francia orvos, akinek az asszisztense és a történeteinek mesélője: Dr. Trowbridge. 1925 és 51 között több mint kilencven elbeszélésben harcol, kutakodik, nyomoz a titkos társaságok, farkasemberek, szellemek és boszorkányok ellen. Balra látható De Grandin doktor, ahogy annak idején a híres pulp-illusztrátor, Virgil Finlay elképzelte. Manly Wade Wellman hőse John Thunstone, egy gazdag, jóképű tudós, akiért oda vannak a nők. Thunstone titokzatos természetfeletti eseményeket vizsgál. Nyomozásai során ellentétbe kerül vámpírokkal, vérfarkasokkal és más természetfeletti lényekkel (akikkel szemben van egy titokzatos ezüst kardja). Wellman 2 regényt és 16 novellát írt Thunstone-val. Wellmannak amúgy volt egy korábbi - kevésbé ismert - okkult nyomozója is, Pursuivant bíró. 1938 és 41 között jelent meg ezzel a karakterrel négy novellája a Weird Tales pulp-magazinban. Keith Hilary Pursuivant egy nyugalmazott bíró, aki egy kisvárosban él. Okkultista tudós, aki természetfeletti rejtélyek ügyében nyomozgat és van egy ezüstpengéjű kardja, amit Szent Dunstan kovácsolt a X. században.

Az okkult detektívek műfaja azonban nem halt el a második világháború után sem, sőt a modern íróknál egyre nagyobb lángot vetett. Viszont a háború előtt az okkult detektívek rendszerint novellákban nyomozgattak, úgy a mai korban leginkább regények hősei.

Nem csak hagyományos krimi szerzők jöttek okkult detektívekkel, hanem science fiction írók is elkalandoztak erre (Mike Resnick, Rasnic Tem, Simon R. Green, Douglas Adams) vagy hagyományos horror-szerzők is, mint James Herbert, F. Paul Wilson, Payne Brennan, Clive Barker és Brian Keene.

Egyszerűen számos okkult detektívünk van a 20. század második felétől: John Burke hőse Dr Alex Caspian, Frank Lauria Dr Owen Orientet alkotta meg, Lin Carter két Anton Zarnak-novellát közölt 1988-ban és Joseph Payne Brennan egy csomó Lucius Leffing-novellát jelentetett meg 1962 és 1990 között. 1971-ben jelent meg a Leffing-novellákból a legelső válogatás: The Casebook of Lucius Leffing. A főhős nem csak okkult detektív, hanem kiváló lélekelemző és gyorsan rakja össze a részleteket:
„– Mit jelentsen ez? – kérdezte megrökönyödve a becsörtető csapat láttán.
Leffing felelet helyett kiütötte kezéből á kávéscsészét. A barna folyadék szétömlött a drága szőnyegen.
– Eunice, azonnal hívd a rendőrséget, tartóztassák le ezt a mániákust – követelte bosszús hangon az idős asszony.
– Tisztában vagyok vele, hogy tettem egy cseppet sem volt illő – mentegetőzött Leffing –. de ha ön megitta volna a kávét, már nem volna az élők sorában. A vegyelemzés ki fogja mutatni, hogy a kávéban gyorsan ölő növényi méreg van.” (Burkolt fenyegetés). Payne Brennan még egy további meglepetésekkel szolgál a Leffing novellákban: ő maga, Brennan a krónikása és jóbarátja Lucius Leffingnek a történetekben (ahogy a Philo Vance-regényekben maga Van Dine a titkára a zseniális detektívnek). "Míg más okkult nyomozók okkult erőkre, varázslatok ismeretére és mindenféle csecsebecsére, meg kellékre támaszkodtak, hogy elbánjanak a nyughatatlan holtakkal, addig Leffing klasszikus detektív, aki a megfigyelést, a dedukciót, a kutatást, az elemzést, a misztikus tanok nagyfokú ismeretét és a hihetetlen elfogadásának, meg a vele való prózai leszámolásnak a képességét alkalmazza." (Barbara Roden)

Aztán még a híresebb szerzőktől: Steve Rasnic Tem-től Charlie Goode, Brian Lumleytől Titus Crow, Robert Weinbergtől Sydney Taine, Simon R. Greentől John Taylor, Mike Careytől Felix Castor, Brian Keene-től Levi Stoltzfus, Clive Barkertől Harry D’Amour és hogy egy női szerzőt is említsek Laurell K. Hamiltontól Anita Blake, a vámpírvadász. Edward D. Hoch közel ötven Simon Ark-novellát írt 1955 és 2008 között (ezekből 2 jelent meg magyarul). Ark azt állítja magáról, hogy egy kétezer éves kopt pap, aki vadászik a Sátánra és az ő gonosz tevékenységére:
„– Simonnal ötven éve ismerjük egymást – világosított fel az indiai. – Hogy a mostani probléma felmerült, Simon volt az egyetlen, akihez fordulhattam. Ö szakértő a sátán rítusaiban.
Simonra vigyorogtam, s megkérdeztem: – Ugyanígy nézett ki ötven évvel ezelőtt is, Mr. Sanjan?
– Ugyanígy, igen. Talán egy kicsit öregebbnek látszott.
– Mi a titka a hosszú életednek, Simon?
– Vitaminok - válaszolta barátom mosolyogva…” (Malabar keselyűi)

Clive Barker okkult nyomozója Harry D’Amour, egy New York-i magándetektív. Két novellájában és több regényében is felbukkan: „D’Amour, az egykori detektív, akinek ügyei rendre metafizikai síkra terelődtek, mohón vágyott az értesülésekre. Az elkövetkező három hétben naponta legalább kétszer beszéltek, és D’Amour részletesen meg akart ismerni minden sátáninak bélyegzett megtapasztalást, kivált, ha New Yorkból eredt. Grillo képtelennek találta, hogy D’Amour ilyen mereven ragaszkodik a katolikus fogalomkészlethez, de belement a játékba. S igen, számos jelentésre ráillett ez a leírás. Két csonkításos gyilkosság Bronxban, ahol szögeket vertek az áldozatok kezébe és lábfejébe, meg egy hármas öngyilkosság egy brooklyni apácazárdában (ezek ügyében D’Amour már korábban nyomozott), valamint számtalan kisebb ügy (amelyekről ugyan nem tudott, ám azok láthatóan beleillettek egyik vagy másik tézisébe).” (Everville).

***

A huszadik század utolsó harmadától már tendenciózus okkult nyomozós válogatáskötetek is felbukkantak angol nyelven, rendszerint szakavatott bevezetőkkel az elején (Tim Prasil vagy Ramsey Campbell is írt ilyen előszókat). 1971-ben jelent meg a Horror Hunters c. válogatáskötet, benne nyolc novellával (Hodgson, Lovecraft, Leiber, Bloch, Sturgeon, stb.). Ezt 1976-ban követte a The Supernatural Solution kötet, kilenc novellával. Peter Haining 1986-ban megjelentette a Supernatural Sleuths: Stories of Occult Investigators c. válogatáskötetet, benne okkultnyomozós elbeszélésekkel. Olyan szerzőktől, mint Conan Doyle, Rohmer, Blackwood, Margery Lawrence, Dennis Wheatley vagy Payne Brennan novelláival. Stephen Jones 1999-ben kiadta Dark Detectives: Adventures of the Supernatural Sleuths c. novelláskötetet, limitált példányszámban. Tíz okkult nyomozós történetet tartalmaz olyan szerzőktől, mint Hodgson, Basil Copper, Kim Newman, Lumley, Clive Barker vagy Neil Gaiman.

Tim Prasil 2015-ben megjelentette Giving Up the Ghosts: Short-Lived Occult Detective c. kötetet. Ez 16 novellát tartalmaz és olyan okkult detektívek vannak benne, akiket jórészt elfeledtek mára, nem olyan híresek, mint Hodgson Carnackija, mert csak 2-3 történetet írtak ezekekkel a hősökkel megteremtőik: Fitz-James O'Brientól Harry Escott, Gelett Burgesstől Enoch Garrish, Algernon Blackwoodtól Jim Shorthouse, L.T. Meade és Robert Eustace-tól Diana Marburg, A. M. Burrage-től Derek Scarpe és Conrad Richtertől Matson Bell. Prasil szerkesztésében 2016-ban megjelent Those Who Haunt Ghosts: A Century of Ghost Hunter Fiction c. válogatáskötet 28 novellával, közte olyan szerzőktől, mint: Edward Bulwer-Lytton, Henry James, Charlotte Riddell, Ambrose Bierce, H. G. Wells, Arthur Conan Doyle, Algernon Blackwood, Rudyard Kipling, Sax Rohmer és H. P. Lovecraft.

***

Az okkult detektív műfajon belül is külön csoportot alkotnak azon okkult nyomozók, akik ugyan a korunkban tevékenykednek, de egy alternatív valóságban. Egy olyan világban játszódnak a történetek, ahol az okkult jelenségek bevett dolgai a mindennapi életnek. Ebben a világban, valódi mágusok, hercegek, boszorkányok, vámpírok, alkimisták stb. tevékenykednek. Ilyen Harry Dresden karaktere. Jim Butcher bestseller sorozatából, a The Dresden Files-ből 2000 és 2014 között 15 regényt és 15 novellát közölt. Ebbe a csoportba tartozik Randall Garrett amerikai író Lord Darcy figurája. Az első Darcy-regény 1967-ben jelent meg (Too Many Magicians). Garrett összesen három Darcy-regényt és tíz Darcy-novellát írt. Ezekből csak egy novella jelent meg magyarul. Kim Harrison Hollows-sorozatának főhőse Rachel Morgan, aki egy női magánnyomozó Cinncinnati városában, és mellesleg boszorkány. Harrison sorozata is roppant népszerű és már négy regény is megjelent a sorozatból magyarul. Ben Aaronovitch angol szerző Peter Grant-sorozata is igen népszerű. Ebből 3 regény van meg magyarul. A regények főhőse Peter Grant londoni közrendőr, aki felettese, Thomas Nightingale, Anglia utolsó bejegyzett varázslója tanítványa lesz, hogy sikerrel eredjen a gyilkosok nyomába.

Hogy kicsit bepillantsunk ebbe a világba, idézhetünk az egyik Darcy-novellából. Lord Darcy egy rejtélyes figura, a teljes neve sem tudható, angol arisztokratának tűnik a fellépése és úgy is öltözik. Asszisztense Sean O'Lochlainn mester, aki egy varázsló:
„Jaque kapitány odament az arisztokrata kinézetű úrhoz.
– Lord Darcy?
Lord Darcy, őkirályi felsége, Normandia hercegének főnyomozója bólintott.
– Az vagyok. Jaque Tolie kapitányhoz van szerencsém?
– Igen, mylord.
– A kollégáim – mutatta be lord Darcy az urakat –, Sean O’Lochlainn varázslómester, őkirályi felsége törvényszéki főmágusa; James Pateley doktor, törvényszéki sebész főorvos.” (A gravitáció törvénye)

Simon R. Green angol író még fokozza is ezt. A Nightside-sorozatában 12 regény jelent meg 2003 és 2012 között. A Nightside Londonnak egy sötét, rejtett belső kerülete, ahol az álmok és rémálmok egyaránt megvalósulnak. Itt mindig éjszaka van. A bejutás ide rejtve van, csak bizonyos látogatók jöhetnek át ide a normális világból. Itt a természetfeletti és a sci-fi szuper-technológia együtt létezik. A regények központi alakja John Taylor. akik természetfeletti képességekkel rendelkezik, egy olyan nyomozó, aki bármit meg tud találni. Nightside-t elsőként Lilith alapította, aki Taylor anyja volt.

***

Jim Butcher a Harry Dresdenjével gyakorlatilag tarol a modern okkult nyomozós regények közt, minden más hasonló regényt maga mögé utasított. Eddig két regény van magyarul a Dresden-aktákból. A lemaradt versenytársai, akik okkult nyomozós sorozatokat vagy okkult detektíves sorozatkarakterekkel írtak regényeket, se rosszak pedig: Ilona Andrews Kate Daniels sorozata, Kim Harrison The Hollows-sorozata, Simon R. Green Nightside-sorozata, Tanya Huff Vicki Nelson sorozata, Ben Aaronovitch Peter Grant sorozata, Douglas Adams Dirk Gently sorozata, F. Paul Wilson Repairman Jack sorozata vagy Mike Carey Felix Castor sorozata. Castor egy exorcista egy kísértetekkel elárasztott Londonban, de egyben magándetektív is, aki az eddig kiadott öt regényben a különbörő rejtélyes esetek után nyomoz.

Carlos Ruiz Zafón spanyol írónak Az Elfeledett Könyvek Temetője c. sorozatából már négy regény is megjelent magyarul. James Herbert angol horror szerző két regényt is írt a szkeptikus David Ash okkult detektívvel (Haunted, The Ghosts of Sleath). George C. Chesbro amerikai krimiírónak is van egy Mongo becenevű regényhőse, aki egy okkult detektív. Mongo igazi neve Dr. Robert Fredrickson, egy törpe termetű magándetektív és kriminológus. 1977 és 1995 között 13 Mongo-regényt írt. Jay Russell horror szerző létrehozott egy los angelesi okkult detektívet, Marty Burnst, aki először a Celestial Dogs c. regényében jelent meg. A történetben kavarodik a hard boiled a természetfeletti horrorral. Russel még két regényt és több novellát írt Burns-el.

***

Jim Butcher Harry Dresdenje (teljes nevén: Harry Blackstone Copperfield Dresden) nem csak egy chicagói detektív, hanem varázsló is (lásd fentebb egy illusztráción Dresden alakját). A sorozat első regénye a Storm Front (2000). Először 2011-ben adta ki az Ad Librum kiadó magyarul, Pusztító vihar címmel, Hoppál Eszter fordításában. De nem folytatták a sorozatot. 2018-ban a Delta Vision kiadó ugrott neki a sorozatnak, s meglehetősen ütemesen el is kezdte kiadni azokat:
1. Átokvihar, 2018. ford. Tüzér Judit [Storm Front, 2000]
2. Teliholdkór, 2018. ford. Tüzér Judit [Fool Moon, 2001]
3. Kísértő vész, 2018. ford. Tüzér Judit [Grave Peril, 2001]
4. Nyárlovag, 2019. ford. Tüzér Judit [Summer Knight, 2002]
5. Halotti lepel, 2019. ford. Tüzér Judit [Death Masks, 2003]
6. Vérrítusok, 2020. ford. Tüzér Judit [Blood Rites, 2004]
7. Tetemes gondok, 2020. ford. Tüzér Judit [Dead Beat, 2005]
8. Főbenjáró, 2020. ford. Tüzér Judit [Proven Guilty, 2006]
9. Fehér éjjel, 2021. ford. Tüzér Judit [White Night, 2008]
10. Apró szívesség, 2021. ford. Tüzér Judit [Small Favor, 2008]
11. Palástforgató, 2022. ford. Tüzér Judit [Turn Coat, 2009]
12. Változások, 2022. ford. Tüzér Judit [Changes, 2010]
12,5. Mellékesetek, 2023. ford. Tüzér Judit [Side Jobs, 2011]
13. Szellemjárás, 2024. ford. Tüzér Judit [Ghost Story, 2011]

De van magyarul egy Dresden-novella is.

Harry Dresden a chicagói rendőrség tanácsadója paranormális bűntények esetén:
„– Akkor meg mi maga?
– Mi áll az ajtón lévő táblán?
– Azt mondja: „Harry Dresden. Mágus.”
– Ez vagyok én – erősítettem meg.
– Igazi mágus? – kérdezte, és úgy vigyorgott hozzá, mintha be kellene avatnom a viccbe. – Varázsigék és bájitalok? Démonok és ráolvasás? Ravasz és könnyen haragra lobban ?
– Nem annyira ravasz. – Kicsavartam a kezéből a levelet, és nyomatékosan a csiptetős táblára néztem. – Aláírnám az átvételi elismervényt, ha lehet.
Az új postás vigyora eltűnt, mogorvaságnak adta át a helyét. A fickó átnyújtotta a táblát, hogy aláírhassam a papírt (megint egy késedelmi felszólítás jött a főbérlőmtől), és azt mondta:
– Maga bolond. Ennyi. – Visszavette a táblát, és elköszönt: – További szép napot, uram!
Néztem, ahogy elment.
– Tipikus – mormoltam magamban, miközben becsaptam az ajtót.
A nevem Harry Blackstone Copperfield Dresden. Megidézés csak saját felelősségre. Mágus vagyok, és egy chicagói belvárosi irodából dolgozom. Amennyire tudom, én vagyok az egyetlen nyíltan gyakorló, hivatásos mágus az országban. Megtalálnak az Arany Oldalakban, a „Mágusok” címszó alatt. Ha hiszik, ha nem, csak az én nevem áll ott.” (Átokvihar)

Az Átokviharban egy titokzatos kettősgyilkosság ügyében kérik a segítségét:
„A férfi negyvenes lehetett, és olyan alkattal bírt, amiről ordított, hogy folyamatos karbantartás eredménye. A jobb bicepszén egy szárnyas tőrt ábrázoló tetoválás sejlett, de félig eltakarták a szaténlepedő redői. Ökölbe szorított kezén mély hegek húzódtak, alhasán pedig egy ronda, vékony, ráncos sebhely éktelenkedett, ami késelés eredménye lehetett.
Szétdobált ruhák hevertek mindenfelé: a férfi szmokingja, a nő egyenes szabású, kis fekete ruhája és tűsarkúja. Volt még ott két kézitáska is, érintetlenül és szépen oldalra helyezve, valószínűleg a hordár tette oda.
Felnéztem. Carmichael és Murphy némán figyeltek.
Vállat vontam.
– Nos? – követelt választ Murphy. – Mágiával van dolgunk, vagy sem?
– Hát vagy az, vagy hihetetlenül őrületes szex volt – feleltem.
Carmichael felhorkantott.
Egy kicsit én is nevettem, és ennyi elegendő is volt az agyam ordító részének, hogy kinyissa az ajtót, amellyel visszatartottam. A gyomrom fellázadt, és felfordult. Kitántorogtam a szobából. Carmichael, ígéretéhez híven, hagyott egy rozsdamentes acélvödröt a szoba előtt. Térdre borultam, és egyenesen belehánytam.
Néhány perc alatt sikerült összeszednem magam, de nem akartam visszamenni abba a szobába. Soha többet nem akartam újra látni azt, ami odabent volt. Nem akartam látni a két embert, akiknek szó szerint kirobbant a szívük a mellkasukból.
Valaki mágiát használt ennek véghezviteléhez. Az illető pusztításra használta a mágiát, és ezzel megsértette az Első Törvényt…”

A Teliholdkórban egy fognyomokkal borított, szétroncsolt holttesthez hívják:
– Ébresztő, Dresden! – szólt rám. Hangja mogorván csengett.
Megtorpantam, és lenéztem. Vér. Temérdek sok vér. A lábam közelében kezdődött, ahol úgy nyúlt el, akár egy fuldokló ember karja, skarlát színnel fröcskölve be a poros padlót. Szemmel követtem a hosszú vérfolyamot egészen a nagyjából húsz centiméter mély tócsáig, ami egy halom szétszaggatott ruhát és cafatokra tépett húst vett körül. Bizonyára az volt a holttest.
Felfordult a gyomrom, és fennállt a veszélye, hogy a korábban elfogyasztott steak visszaköszön, de lekényszerítettem. Tisztes távolságot tartva körbejártam a holttestet. Úgy saccoltam, egy harmincas éveiben járó férfi lehetett. Nagy méretekkel rendelkezett, haját rövidre vágva, felzselézve hordta. Az oldalára esett, arca épp az ellenkező irányba nézett, mint ahol álltam. Karját feje köré fonta, lábát pedig felhúzta a létfontosságú szerveihez. Egy kicsi automata pisztoly feküdt két-három méterre, haszontalanul messze, ahol az áldozat nem érhette el.
Megkerültem a testet, hogy láthassam az arcát.
Akármi is ölte meg, nem ember volt. Az arca eltűnt, egyszerűen letépték. Valami leszaggatta a száját, kilátszottak vérfoltos fogai. Orra egyik oldalán hosszú hasíték éktelenkedett, és egy része a padló felé csüngött. Feje eldeformálódott, mintha hatalmas nyomás nehezedett volna a halántékára, amitől behorpadt a koponyája.
Szemének hűlt helye maradt. Kitépték a fejéből. Vagyis kiharapták. A szemüregek körül mindenütt szaggatott szélű agyarnyomok látszottak.”

***

A műfajnak már külön magazinja is van: Occult Detective Quarterly. Első száma 2016. őszén jelent meg. Évi két számot adnak ki. 2018 tavaszán jelent meg a 4. számuk.

A magyarra fordított okkultnyomozós novellákból természetesen nagyon gyengén állunk. Mindenesetre összeírtam párat, ha valaki további olvasmányok után kutatna a műfajban (a lista az eredeti megjelenések időrendjét követi):

1. E. T. A. Hoffman: Az elhagyott ház, Éjféli mesék, Franklin, 1927. ford. Sajó Aladár [Das öde Haus, 1817] (Doktor K.)
2. Fitz-James O'Brien: Mi volt ez?, Düledék palota, Magvető, 2009, ford. Totth Benedek [What Was It?, Harper's, Mar 1859]
3. Robert Bulwer-Lytton: A kísértetek háza, Kísértet-históriák, Kner, 1917, ford. Balázs Béla (²Kísértetjárás, 21 rémes történet, Európa, 1969, ford. Lénárt Edna) [The Haunted and the Haunters; or, The House and the Brain, Blackwood's, Aug 1859]
4. Sheriden Le Fanu: Zöld tea, 21 rémes történet, Európa, 1969. ford. Kászonyi Ágota [Green Tea, (nv) All the Year Round Oct 23, Oct 30, Nov 6, Nov 13 1869] (Martin Hesselius)
5. Rudyard Kipling: Az ezüstfakír, A Magyar Detektív, 1933/1. sz. jan. ford. Vécsey Leó (²A vadállat jele, A fantomriksa, Móra, 1991, ford. Hajnal Péter; ³A fenevad jele, Düledék palota, Magvető, 2009, ford. Bényei Tamás) [The Mark of the Beast, (ss) The Pioneer Jul 12, Jul 14 1890] (Strickland)
6. Rudyard Kipling: Imray visszatér, A fantomriksa, Móra, 1991, ford. Hajnal Péter [The Return of Imray, Mine Own People, New York: Hurst & Co., 1891] (Strickland)
7. Arthur Machen: A vörös kéz, Azilum, 10. sz. (2018), ford. Molnár András [The Red Hand, Chapman's Magazine of Fiction, Christmas 1895] (Dyson)
8. Hesketh Prichard: A baelbrow-i rém, Klasszikus rémtörténetek, Ventus Libro, 2011, ford. Béresi Csilla [The Story of Baelbrow (with Kate Prichard) [as by E. & H. Heron], Pearson's Magazine, Apr 1898] (Flaxman Low)
9. Arthur Conan Doyle: A barna kéz, Rejtelmes történetek, Eggenberger, 1909, ford. Reich Milton Oszkár (²A barna kéz, A gázember, Eri, 2006, ford. Tandori Dezső; ³A barna kéz, Jobb nem firtatni, Delta Vision, 2011, ford. Pócsi István) [The Brown Hand, The Strand, May 1899] (Dr. Hardarce)
10. Algernon Blackwood: Az elhagyott ház, Düledék palota, Magvető, 2009, ford. Nagy Gergely [The Empty House, The Empty House, 1906] (Jim Shorthouse)
11. Rudyard Kipling: A háziorvos, A fantomriksa, Móra, 1991, ford. Hajnal Péter [The House Surgeon, Harper's, Sep, Oct 1909] (Mr. Perseus)
12. William Hope Hodgson: A gonosz kapuja, csak elektronikusan, ford. Ardear, 2014 [The gateway of the monster, The Idler, January 1910] (Thomas Carnacki)
13. William Hope Hodgson: A fütyülő szoba, Az Ujság, 1910. márc. 27. [The whistling Room (ss) The Idler, Mar 1910] (Thomas Carnacki)
14. Joseph Payne Brennan: Burkolt fenyegetés, Magyar Szó, 1974. júl. 7. [The Intangible Threat, (ss) Alfred Hitchcock’s Mystery Magazine, May 1966] (Lucius Leffing)
15. Randall Garrett: A gravitáció törvénye, Alfred Hitchcock rejtélyes történetei, Kozmosz, 1988 ford. M. Nagy Péter [A Matter of Gravity, (nv) Analog, Oct 1974] (Lord Darcy)
16. Edward D. Hoch: Malabar keselyűi, Családi Regényújság, 1990/44. sz. ford. Varánus [The Vultures of Malabar, (ss) Alfred Hitchcock’s Mystery Magazine, Oct 1 1980] (Simon Ark)
17. Edward D. Hoch: A lélekvadász, Csapdában, 2001, ford. Vándor Judit [The Stalker of Souls, (ss) Stalkers, Dark Harvest, 1989] (Simon Ark)
18. Jim Butcher: Bombázók, Veszélyes amazonok, Fumax, 2018 [Bombshells, Dangerous Women, 2013] (Harry Dresden)