Algernon Blackwood
(1869-1951)

  Algernon Blackwood

Algernon Henry Blackwood egy angol novellista, regényíró, újságíró és rádiós volt. Shooter's Hill-ben született (ma London része). Apja postahivatalnok volt. A fiatal Algernon elvégezte a Wellington főiskolát. Majd kitelepült Kanadába, ahol farmer volt, majd szállodás, de volt hegedűtanár és New Yorkban a The New York Times újságírója is.

Blackwood valószínűleg csak nemzetközi hírneve miatt szerepelhetett az akkoriban még szocialista magyar Világirodalmi lexikonban. Tótfalusi István írt róla szócikket, aki azonban nem állt a helyzet magaslatán Blackwoodra nézve, mert ilyeneket írt: „Tanulmányait az edinburghi egyetemen és külföldön végezte. Később volt farmer Kanadában, dolgozott torontói szállodákban és gyárakban, majd a New York-i Evening Sun és Times c. lap munkatársa lett. Irodalmi pályája 1906-ban indult The Empty Ilouse and Other Ghost Stories ('Az üres ház és más kísértethistóriák') c. regényével, amely nagy sikert aratott. Későbbi regényeinek és elbeszéléseinek a középpontjában is rémületes titkok, természetfölötti jelenségek állnak.” (1. kötet, 1970). Jellemző módon, Tótfalusi egyetlenegy Blackwood-írásra sem tudott hivatkozni, ami megjelent volna magyarul.

Blackwoodot szerfelett érdekelték az okkultista tanok és a különféle titkos társaságok. Belépett a The Ghost Clubba, amit 1862-ben alapítottak Londonban és szintén tagja volt a Golden Dawn hermetikus rendjének, akár Arthur Machen, aki hasonló irodalmi babérokra tört, mint Blackwood.

Blackwood főleg a rémtörténeteiről ismert, irodalmi munkásságának nagy részét ez tette ki. Összesen 14 ilyen regényt és kisregényt írt, s mellette két regényt gyerekeknek. Egyébként Blackwood egész életében nem nősült, agglegény maradt.

Leghíresebb történeteit pályája elején írta: The Willows (A füzek), The Wendigo és a The Centaur (A kentaur).

*

Rövid történetek írásával már egészen fiatalon megpróbálkozott. Az első fiataloknak szóló története, A Mysterious House 1889-ben jelent meg. Viszont nem különösebben érdekelte a dolog, hiszen 1889 és 1904 között, azaz 16 év alatt mindössze 8 novellája jelent meg különböző lapokban. Az első rémtörténete A Haunted Island 1898-ban jelent meg a The Pall Mall magazinban.

1906-ban látott napvilágot a The Empty House and Other Ghost Stories c. novelláskötete, és elég sikeres lett. A kötet tíz novellát tartalmazott, s ezekből csak 2 jelent meg korábban magazinokban, a többit Blackwood mind kifejezetten ebbe a kötetbe írta. A zajos sikerre tekintettel, már 1907-ben követte a következő novelláskötet: The Listener and Other Stories. A kötet mind a 9 novelláját eleve ebbe a novelláskötetbe írta. A könyvben megtaláljuk két híres történetét: The Willows és a The Listener (mindkettő meg van magyarul). Megjelennek ezután olyan regényei is, mint a Jimbo (1909), The Human Chord (1910), The Centaur (1911) vagy a The Extra Day (1915). Írt ezek mellett néhány színjátékot is.

Shocks!John SilenceTales of the Uncanny and SupernaturalThe Centaur

Novellái a legkölönbözőbb magazinokban jelentek meg, mint például: Lloyd’s Magazine, The Century Magazine, The London Magazine, The Pall Mall Magazine, Pearson’s Magazine, Thrilling Mystery, Weird Tales vagy a The Strand Magazine. Lásd lentebb jobbra a Thrilling Mystery pulpmagazin 1937. márciusi példányának borítóját, amiben Blackwood The Man Eater c. novelláját adták.

Kétségtelen, hogy Blackwood leginkább novellista volt. A listák szerint mintegy 220 novellát és kisregényt jelentetett meg, thrilling mystery (march37)amiből 140 számítható a természetfölötti, rém- ill. kísértet-történetek közé. A két leghíresebb természetfölötti története a The Willows és a The Wendigo is leginkább kisregénynek mondható.

A The Listener után olyan novelláskötetei jöttek ki, mint a The Lost Valley and Other Stories (1910), Pan's Garden: a Volume of Nature Stories (1912), Incredible Adventures (1914). A The Doll and One Other c. kötetet Derleth kiadója az Arkham House adta ki 1946-ban, mindössze 3490 példányban. Ez két eredeti rémtörténetét tartalmazza. 1949-ben jelent meg Tales of the Uncanny and Supernatural c. novelláskötete, amely a korábbi gyűjteményének horror-novelláiból válogat.

Blackwood két okkultnyomozó karakterét is feltámasztotta. Előbb, 1900-ban jött Jim Shorthouse, akivel négy történetet írt, majd 1908-ban lépett elő John Silence, aki hat történetének volt a hőse. Róluk már volt szó a Krimi Birodalomban: Okkult detektívek

*

A The Willows c. kisregénye a korabeli Magyarországon játszódik. Két barát evez lefelé a Dunán kenuban. Kis expedíciójuk a Fekete-tengerig menne. Pozsony alá érve különös lápvidékre jutnak, majd partra szállnak egy kis homokos szigeten, melyen fűzfák nőnek. Ezek a fák a szélben baljóslatúan hajladoznak és a két utazó furcsa hangokat hall a szigeten, és mintha a fák is mozognának. Reggelre határozottan közelebb állnak sátrukhoz, mint este lefekvés előtt…

Sokan nem tudják, de a történet mögött egy valódi történet áll. Blackwood 1900-ban egy barátjával valóban kenun lehajóztak a Dunán. Erről a korabeli magyar lapok is beszámoltak. A Budapesti Hirlap írta 1900. júl. 27-én: „Angolok a Fiatal AlgernonDunán. Érdekes két vendége van fővárosunknak pár nap óta. Algernon Blackwood és Wilfrid A. N. Wilson, két vállalkozó szellemű angol újságíró, akik végig akarnak evezni a Dunán. Július 6-án indultak Donau-Eschingenből egy rendkívüli kezdetleges csónakon, az úgynevezett indián canoen [kenun!], a mely alig 60 centiméter széles és 5 méter hosszú. A két bátor utas az egész úton térden állva evez, miután leülniük lehetetlen az evezés miatt. Útközben Linzben, Bécsben és Pozsonyban nagyobb pihenőt tartottak, mely alkalommal soha sem szálltak szállóba, hanem mindig a magukkal hozott tábori sátorban aludtak, jó és rossz időben egyaránt. Algernon Blackwood igen gazdag ember, aki az egész út költségeit fedezi. Wilfrid A. N. Wilson pedig egész úton fényképez s a megtett út benyomásait megörökíti naplójában. Az út lefolyását pedig a New-York Herald hasábjain hozza majd nyilvánosságra, a mely világlapnak évek óta egyik londoni levelezője. Budapesten napok óta a Hunnia csónakázó egyesület vendégei, ahol Lisznyay és Petz igazgatók a tiszteletükre vacsorát is rendeztek. A két angol vendég tegnapelőtt elutazott a Balaton megtekintésére, melynek láttára táviratilag leküldették indián canoejukat, mellyel körül szándékozzák hajózni a magyar tengert. Innen még a Magas-Tátrába látogatnak el, onnan visszatérve pedig folytatják útjukat a Dunán egész Szulináig.” Jobbra egy fénykép a fiatal Algernon Blackwoodról.

*

A másik híres kisregénye szerzőnknek a The Wendigo. A történet a kanadai Ontario északnyugati részén játszódik, ahol két skót, az egyetemista Simpson és nagybátyja, Dr. Cathcart szarvas-vadászatra indul. Itt találkoznak két másik vadásszal. Ennek a történetnek az alapja egy algonkin legenda, mely egy természetfeletti lényről a Vendigóról szól. Ez egy erdőben élő hatalmas, bűzlő, csontsovány, akár agancsos kreatúra, aki képes akár embereket is megszállni. Néha az európai vérfarkasokhoz is hasonlítják. A lény emberhúst eszik. Simpson felfedezi történetben a lény nagyméretű lábnyomait. A Vendigóról szóló legkorábbi jelentést Paul Le Jeune francia jezsuita küldte Rómába 1636-ban. Ebben arról számol be, hogy egy indián nő transzban arról beszélt, hogy a szomszédos falut valami meg fogja támadni. A jelentés szerint a falut valóban meg is támadta egy vérfarkashoz hasonló lény. Egyébként a babona olyan erős volt, hogy Az Ujság nevű napilap még 1907. aug. 24-én is tudott adni egy rövid hírt erről, mint akkor igencsak élő babonás hitről: „Indián babonák. Hogy a kanadai indiánok még most is mennyire ragaszkodnak régi babonáikhoz, mutatja az alábbi szomorú eset, mely nemrég történt a keewatini kerületben. Egy fiatal indián leány megbetegedett s heves görcsökben vonaglott. Az indiánok ebből azt következtették, hogy a görcsöket Vendigo gonosz szellem hozza, ki a leányban lakik. Ha a leány természetes halállal hal meg, akkor a gonosz szellem kiszabadul belőle, elmenekül az erdőbe, minden vadat elijeszt, s a törzs éhen fog halni. Hogy tehát ez meg ne történhessék, a törzs tagjai egy haditanácson azt eszelték ki, hogy a leányt meg kell ölni. E tisztséggel a főnököt és a varázslót bízták meg, kik a leányt az egész törzs jelenlétében kötéllel megfojtották. A leány szülői még tekintélyes összeget is fizettek neki halban, prémekben stb. Az angol hatóságok e barbárizmusnak hírét vevén, a két gyilkost elfogatták s börtönbe zárták. A gyilkosok azt kérték, hogy ne ítéljenek fölöttük szigorúan, mert csak azt tették, a mit ez esetben apáik is tettek.

*

A természetfölötti fikciós irodalom talán legjobb modern kritikusa, S. T. Joshi szerint a korai, azaz az első világháborút megelőző korszak (tehát még Lovecraft előtt) rémtörténetírói közül Blackwood érdemel a legtöbb figyelmet (kivéve Dunsany lordja).

The Doll and One OtherThe Listener and Other StoriesThe Magic MirrorThe Wolves of God

Lovecraft 1925-27-ben írt Természetfeletti rettenet az irodalomban c. értekezésében bőven foglalkozik szerzőnkkel:

   „Mr. Blackwood zsenije kétségbevonhatatlan; eleddig ugyanis senkinek nem sikerült ily szakértelemmel, komolysággal és aprólékos pontossággal lejegyezni a hétköznapi tárgyak és történések idegenszerű felhangjait, vagy ily természetfeletti érzékkel részletrő1 részletre felépíteni a megszokotton túlmutató léthez vagy látomásokhoz vezető átfogó érzéseket és észleléseket. Anélkül, hogy alkalmazni tudná a puszta szavakban rejlő ördöngösség lehetőségeit, vitathatatlanul a hátborzongató légkör megteremtésének utolérhetetlen mestere; egyetlen száraz lélektani leírásból képes lényegében önálló történetet kerekíteni. legfőképp pedig tisztában van vele, hogy némely fogékony elme egyvégtében az álom határmezsgyéjén lakozik, és hogy mily elenyésző a különbség a valós tárgyak keltette képzetek, valamint a képzelet játékának eredménye között.
    Mr Blackwood jelentéktelenebb műveinek élét számos tökéletlenség csorbítja, melyek közül az erkölcsi didakticizmust, az esetlegesen előforduló ízetlen szeszélyességet, a természetfeletti jó szándék unalmasságát, valamint a modern "okkultizmus" zsargonjának túlzottan gyakori használatát lehetne kiemelni. Komolyabb alkotásainak legfőbb hibája az a fajta terjengősség és szószátyárság, mely a belső varázstól, színtől, elevenségtől mentes, kissé sivár újságírói stílusban megírt, a kísérteties élmények utolsó, leheletnyi árnyalatát is végletes precizitással ábrázolni akaró művek sajátja. Ám Mr. Blackwood főbb művei mindezek ellenére megütik a valódi klasszikusok színvonalát, és minden más irodalmi alkotásénál nagyobb meggyőző erővel sugallják az idegenszerű spirituális létezők szféráinak fenyegető közelségét.
    Mr. Blackwood műveinek jószerivel végtelen sora mind regényeket, mind rövidebb elbeszéléseket magába foglal, mely utóbbiak némelykor önállóan, máskor füzérbe szedve jelennek meg. A legjelentősebb közülük A füzek, melyben két tétlen utazó leírhatatlan lények iszonytató jelenlétét érzi meg egy elhagyott dunai szigeten. E műben tökélyre vitt művészetet és önmegtartóztatást tapasztalni, a maradandó élmény érzetét pedig egyetlen erőltetett mozzanat, egyetlen hamis hang sem bolygatja meg. Éppily rendkívülien hatásos, noha művészileg kevésbé kidolgozott novella A Wendigo, melyben egy gigantikus erdei démon létének szörnyűséges bizonyítékairól olvashatunk, mely rémségről Maine állam északi erdeinek favágói suttognak estelente. A mód, ahogy bizonyos lábnyomok bizonyos hihetetlen dolgokról árulkodnak, a tökélyre fejlesztett mesterségbeli tudást dicséri. A vendégfogadó szellemeiben valamely fekete térből származó rettenetes lényeket idéz meg egy varázsló, A hallgatózóban pedig egy ódon épületben settenkedő szörnyűséges lélekgyökről olvashatni, mely egy leprás halála után maradt hátra. A Hihetetlen kalandok című kötetben találhatók a szerző eddigi legsikerültebb novellái, melyek dombtetőkön lefolytatott rettentő éji szertartásokról, közhelyes díszletek mögött megbúvó titkos és iszonyatos fenyegetésekről, valamint az egyiptomi sivatag és a piramisok alatt szunnyadó sírkamrák felfoghatatlan titkairól számolnak be; mindezt oly leleményességgel és finomsággal, mely ott is meggyőzően hat, ahol a könnyedebb kidolgozás pusztán szórakoztatni lenne képes. Az elbeszélések némelyikét tulajdonképpen nem is lehet történetnek nevezni, inkább tűnő benyomások és az emlékezet eldugott zugaiból fel-felbukkanó álomfoszlányok leírásai. A cselekmény lényegében elhanyagolható. és a hangulatfestés dominál.
    A John Silence – különleges orvos című regény öt, egymással összefüggő történetből áll, melyek egyazon szereplő diadalútjának krónikáját mesélik el. Az elbeszélések némelyike, melyek összhatásán csupán elvétve ront egy keveset a szokványos detektívtörténetekre jellemző légkör – Dr. Silence ugyanis egyike azon jóságos zseniknek, akik rendkívüli képességeiket bajba került, arra érdemes embertársaik megsegítésére használják –, a szerző legkiválóbb írásai közé sorolhatók, és nyomatékos, s egyben maradandó hatást keltenek az olvasó képzeletében. A lelki invázió címet viselő nyitótörténet arról szól, miféle csapás ért egy túlérzékeny írót abban a házban, mely valaha sötét tettek színhelyéül szolgált, és hogyan űznek ki belőle egy egész ördöglégiót. Az Ősi varázslatok, a kötet talán legsikerültebb története szinte igézően életszerű beszámoló egy évszázados francia településről, ahol egykor az emberek macskák képében űzték tovább a Boszorkányszombat szentségtelen praktikáit. A bosszúálló tűzben iszonyatos elemet idéz meg a kiontott vér, míg a Titkos kultusz egy német iskoláról számol be, ahol egykor eluralkodott a sátánizmus kultusza, és mely még sok év elteltével is gonosz kisugárzással rendelkezik. A kutya táborhelye tipikus vérfarkastörténet, melynek hatását a moralizálás és a hivatásos "okkultizmus" gyengíti csak.
    Szövevényességük miatt ésszerűtlen egyértelműen a rémtörténetek közé sorolni a Jimbóhoz és A kentaurhoz hasonló fantasztikus történeteket, abszolút értelemben véve mégis hamisítatlanabb művészi értéket képviselnek azoknál. Mr. Blackwood e regényekben jut legközelebb az álmok szinte már kézzel fogható, legbelső lényegéhez, és a valóság és a képzelet határainak elmosásával teljességgel feldúlja a hagyományos világfelfogást.”

*

A füzek kA hallgatózó kAz elhagyott ház k

Algernon Blackwood hatalmas munkásságából magyarul egy kisregényre és öt novellára futotta (az angol megjelenések sorrendjében):

1. Az elhagyott ház, Düledék palota, Magvető, 2009, ford. Nagy Gergely [The Empty House, The Empty House and Other Ghost Stories, 1906] (Jim Shorthouse)

2. A füzek, Azilum 5-6 (2017), ford. Molnár András [The Willows, The Listener and Other Stories, 1907]

3. A hallgatózó, Azilum, 10. sz. (2018) ford. Poór Anikó [The Listener, The Listener and Other Stories, 1907]

4. A szoba lakója, Azilum, 2. sz. (2016) Somogyi Gábor fordítása [The Occupant of the Room, (ss) Nash’s Magazine, Dec 1909]

5. Az óra üzenete, Galaktika, 169. sz. (1994/okt.), ford. Pap Viola [The Message of the Clock, Nash's Magazine, Jun 1910]

6. Morton titokzatos halála, Világ-Krónika, 1912/11-12. sz. [The Singular Death of Morton, The Tramp, Dec 1910]

 A szoba lakója kAz óra üzenete kMorton titokzatos halála k

A megjelenések láthatóan teljesen össze-vissza történtek. Hiszen már 1912-ben is jelent meg magyarul tőle novella a Világ-Krónika c. hetilapban, majd 82 évnek kellett eltelnie, hogy egy újabb is kijöjjön szerzőnktől. A novellák felét a negyedévente megjelenő, színvonalas fanzin, az Azilum hozta. Természetesen jó lenne még, ha jönnének újabb magyar fordítások is. Legfőképpen a The Wendigo kisregénye és a John Silence novellákból...