Szabó Dezső: Az elsodort falu - letölthető regény e-könyv

Szabó Dezső:
Az elsodort falu

A regény voltaképpen öt-öt fejezetből álló trilógia. Az első rész azokat a kiegyezés utáni történelmi, társadalmi és közérzületi tényezőket mutatja be, amelyek a magyarságot szinte végzetszerűen belesodorták a világháborúba. A második a nemzet elvérzésének infernális tablója, míg az utolsó rész a jövő útjának keresése, a nemzeti forradalomé és a föltámadás reménységéé. A regény nagy lélegzetű társadalmi tablója, pacifizmusa, s az uralkodó osztályok kritikája mellett egyben szélső individualista, parasztromantikus, harmadik utas ideológiájának foglalata is.

„Tett akar lenni ez a regény. Kard, amelynek a hegye a történelem örök bűnei felé mutat. … Célja a magyarság fölrázása. Eszméi, eszközei, érvei: tömegekre hatók. … Sújtó, építő szerszámok az ő gondolatai. Kritikái igazságtalanságok, de az egyszerű ember számára is irány jelentenek, igazságai dogmák, de utat lehet törni velük.” - Németh László
Akár bele is olvashat az e-könyvbe, hogy kipróbálhassa, hogyan jelenik meg e-könyve a monitorán vagy e-könyv olvasóján!
Szabó Dezső: Az elsodort falu - részlet letöltése (EPUB)
Szabó Dezső: Az elsodort falu - részlet letöltése (MOBI)

Availability: Készleten

1490 Ft

Megvásárolt e-könyveit bármikor letöltheti E-Könyvespolcáról!

E-könyvét olvashatja monitoron, táblagépen, e-könyv olvasón,
vagy akár okostelefonon is!

E-könyveink EPUB, és Kindle olvasókra MOBI formátumban is elérhetőek!

%

Öt vagy több termék vásárlása után 10% kedvezményt adunk!

E-könyveinket banki átutalással fizetheti.

További információk

További információk

Cím Az elsodort falu
Szerző Szabó Dezső
Téma történelmi
Sorozat Nem
Típus Regény
Oldalszám 684
ISBN 9786155549137
Kiadó Hermész Média Kft.