Eugenie Marlitt: A második feleség - letölthető romantikus regény e-könyv epub és mobi formátumban.

Eugenie Marlitt:
A második feleség

Részlet az e-könyvből: "A tó bal partján kis halászfalu terült el; száz meg százéves hársak árnyékában szétszórtan álló nyolc alacsony ház, szalmafedeleik éppen csak a fák alsó ágain emelkedtek fölül. Falaikon a vető- és merítőhálókkal, ajtóik mellett, a keskeny kis falócákkal, déli oldalukon galagonya- és csipkerózsabokorral környezve csinosan váltak ki a part fehér széléből.
Ha a német fejedelem tudta volna, hogy az ártatlan Kis-Trianon ötlete végül Franciaország tündöklő királynéjának fejében megfogan, akkor e kis halászfalu bizonyára sohasem épült volna fel. De a fejedelem nem volt jós, ezért műve már csaknem száz éve állt a park tava mellett, kívülről a legkezdetlegesebb idillt képezve, ám bensejében a legkényesebb emberfiát is kielégítve.
A belépők talpa, amelyre még a part murvája tapadt, közvetlenül a dagadozó szőnyegekhez ért. Nehéz selyemszövetek csillogtak a párnás bútorokon és fedték el a falakat, itt-ott eltűnve a széles tükörlapok mögött. Ha kinn kacérkodtak is a szegénységgel és egyszerűséggel, a fehérre sikált asztalokon mégsem lehetett étkezniük, még kevésbé pedig az édes játék után falócákon megpihenniök.
A fejedelmi ház – amely sarjai egyikének köszönhette létét a kis halászfalu – ősidőktől fogva szilárdan ragaszkodott ama szokáshoz, hogy mindegyik trónörökös életének nyolcadik évében egy-egy hársfát ültessen. A tó bal partján levő, majálisrétnek nevezett kaszáló így történelmi nevezetesség lett. Csak ritkán pusztult el a fejedelmivé tett fák valamelyike; a majálisrét valóságos díszpéldányokkal rendelkezett. Szürke páncélos ősi daliák gyanánt az ég felé törve tartották maguk fölé hatalmas zöld pajzsukat, s megvédték az utánuk jöttékét és gyöngélkedőket.
A mai májusi napon Frigyes trónörökös számára következett el a faültetés fontos eseménye..."
Akár bele is olvashat az e-könyvbe, hogy kipróbálhassa, hogyan jelenik meg e-könyve a monitorán vagy e-könyv olvasóján!
Eugenie Marlitt: A második feleség - részlet letöltése (EPUB)
Eugenie Marlitt: A második feleség - részlet letöltése (MOBI)

Availability: Készleten

690 Ft

Megvásárolt e-könyveit bármikor letöltheti E-Könyvespolcáról!

E-könyvét olvashatja monitoron, táblagépen, e-könyv olvasón,
vagy akár okostelefonon is!

E-könyveink EPUB, és Kindle olvasókra MOBI formátumban is elérhetőek!

%

Öt vagy több termék vásárlása után 10% kedvezményt adunk!

E-könyveinket banki átutalással fizetheti.

További információk

További információk

Cím A második feleség
Szerző Eugenie Marlitt
Téma romantikus
Sorozat Nem
Típus Regény
Oldalszám 354
ISBN 9786155549700
Kiadó Hermész Média Kft.