Tormay Cécile könyvcsomag - letölthető akciós e-könyv csomag

- 20%

Tormay Cécile könyvcsomag

"Fellépése körülbelül egybeesett a Nyugat nagy nemzedékének fellépésével. Első novelláskötete már 1900-ban megjelent, de első sikerét csak 1911-ben érte el az Emberek a kövek közt c. regénnyel és az a műve, amelynek népszerűségét köszönhette, a Régi ház, 1915-ben jelent meg. A Nyugat-nemzedékkel nemcsak annyiban volt rokon, amennyire egy nemzedék tagjai elkerülhetetlenül rokonok szoktak lenni, ha tehetségesek: nyugatos volt a szó alapvető, a Nyugat-mozgalomtól független értelmében is, a nyugati irodalmak rajongója és követője volt; és «nyugatos» volt művészi szándékának mélyén is, a művészetről alkotott viziójában. Artisztikus író volt, a finom, lelkiismeretesen kidolgozott részletek, a tűnő és csendes hangulatok, az önmagukért megbecsült ritka szavak és hasonlatok írója, dekoratív tehetség és a szó nemes értelmében dekadens. Öncélú mondatokat írt, amelyek arra voltak rendelve, hogy ötvözött formásságukban a kontextusból kiszakítva is megállják a helyüket és megállítsák, elmerengésre hívják az olvasót, felkeltve benne a szépség szomorúságát és a távoli dolgok igézetét. Annak a stílusnak és stílusteremtő életérzésnek volt a hordozója, amely legmagasabb szintjét Babits Mihály fiatalkori verseiben és Kosztolányi Dezső és Tóth Árpád költészetében érte el." - Szerb Antal

A csomag tartalma:
A régi ház, 200 o.
Bujdosó könyv, 746 o.
Emberek a kövek között, 147 o.
Viaszfigurák, 119 o.
Görög mesék, 98 o.
Álmok, 112 o.

Availability: Készleten

Normál ár: 3640 Ft

Kedvezményes ár: 2890 Ft

Megvásárolt e-könyveit bármikor letöltheti E-Könyvespolcáról!

E-könyvét olvashatja monitoron, táblagépen, e-könyv olvasón,
vagy akár okostelefonon is!

E-könyveink EPUB, és Kindle olvasókra MOBI formátumban is elérhetőek!

%

Öt vagy több termék vásárlása után 10% kedvezményt adunk!

E-könyveinket banki átutalással fizetheti.