Részlet az e-könyvből: "– Mit hallott ön Bamanguatoban az öcsém útja felől? – kérdezte Sir Henry, amint én szünetet tartottam, hogy megtöltsem a pipámat, mielőtt Good kapitánynak felelnék.
– Azt hallottam, – feleltem, – és soha sem említettem máig egyetlen élő léleknek sem… azt hallottam, hogy Salamon Bányáihoz igyekezett.
– Salamon Bányáihoz? – kiáltott föl mind a két hallgatóm egyszerre. – Hol vannak azok?
– Nem tudom, – feleltem, – de hogy hol gondolják, hogy vannak, azt tudom. Egyszer láttam is a velük határos hegyek csúcsait, de százharminc angol mérföldnyi sivatag volt köztem és köztük – arról pedig nincs tudomásom, hogy fehér ember – egynek a kivételével – valaha is átkelt volna rajta… De talán legjobb lesz, ha elmondom önöknek Salamon Bányáinak a legendáját, ahogyan én ismerem, – ha az urak megígérik, hogy az én beleegyezésem nélkül nem adják tovább. Beleegyeznek? Okom van rá, hogy ezt kikössem.
Sir Henry bólintott, Good kapitány pedig azt felelte:
– Természetesen, feltétlenül.
– Nos hát, – kezdtem, – amint az urak is gondolhatják, az elefántvadász rendszerint nyers természetű ember, és nem igen törődik egyébbel, mint a megélhetésével, meg a kafferek szokásaival. Itt-ott azonban mégis összeakad valakivel, aki mindenféle hagyományokat szed össze a bennszülöttektől, és megkísérli, hogy holmi töredékes történetet állítson össze erről a sötét világrészről. Ilyen ember volt az, aki először mondta el nekem Részlet az e-könyvből: "Salamon Bányáinak a legendáját. Ennek már jóformán harminc esztendeje. Akkor történt, amikor a legelső elefántvadászatomra mentem oda Matabele-tartományba. Evans volt a neve, s a következő esztendőben agyontaposta szegényt egy megsebesített bölény. Ott van eltemetve a Zambezi-zuhatagok közelében. Emlékszem, hogy egy este elmondtam Evansnak, hogy micsoda csodálatos bányaműveket találtam, amint kudu-ra és antilopgímre vadásztam Transvaalnak abban a részében, melyet most leidenburgi kerületnek neveznek. Az utóbbi időben, amint látom, rátaláltak már erre a területre, és aranyat bányásznak ott, de én már évekkel azelőtt ismertem. Nagy, széles szekérút van ott belevágva a kemény sziklába, s az út egyenesen a bánya vagy tárna nyílásához vezet. Bent abban a tárnában halomszámra hever az arany-kvarc, mintha összezúzásra készítették volna oda; ami azt mutatja, hogy az egykori bányászok – akárkik voltak is – sietve hagyták el a bányát, melynek mintegy húszlépésnyi része építettnek is látszik, és mondhatom, hogy szép építmény lehetett."
