Romantikus

Részlet az e-könyvből: "Kedves Rachel! Légy készen egy nagy meglepetésre. Akarsz-e csatlakozni ahhoz a társasághoz, melyet a jövő hónap 10-én Norvégiába viszek? Egyik résztvevőm lemondott, s ha óhajtanád elfoglalni a helyét, a te ajánlkozásodnak adom az elsőséget. Gyakran voltál rá kíváncsi, hogy mi módon élünk mi az úgynevezett »Boldogság völgyé«-ben. Nos, meghívlak most oda fizetővendég gyanánt. Jöjj és láss a magad szemével mindent, amire kíváncsi vagy. Ez a kirándulás nagyon egészséges változás lesz számodra a londoni szezon taposómalma után. A vidék képe nagyszerű, az élet valóban árkádiai, a levegő pedig testet-lelket felfrissítő. Ott ugyan nem lelné helyét a te kényes szobalányod, arra sem nyílna alkalom, hogy pompás kalaptollaidat fitogtasd. Egy vastag bot s egy pár erős cipő váltja fel a kényelmes kocsik helyét." További információk

Részlet az e-könyvből: "Holnap majd adok neked egy csekket és azzal elmégy egy elsőrendű szabóhoz és rendelsz magadnak néhány ruhát! Mi hasznom van egy szép lányból, ha nem akar szépen felöltözködni, hogy vele büszkélkedhessek? - Hát igazán szépnek tartasz, atyám? - kérdezte kissé félénken. - Persze, hogy szépnek tartalak! Majd beküldöm arcképed a lapoknak, ha fellépésed kissé biztosabb lesz és majd megtanulod, hogy kell a legtöbbet mutatni. Ne feledd el, hogy legalábbis egy peert óhajtok férjedül, senki mással nem elégszem meg. Most tisztában vagy elveimmel és nézeteimmel és remélhetőleg nem lesz köztünk vita. - De atyám - vetette közbe félénken, szép szemeit ráfüggesztve - s ha én szegény embert szeretek?! Akkor hogyan leszünk? - Bolondság! - mondta nyersen. - Szegény ember! Szegény ördög! Szerelem. Ostobaság, melyről csak rossz regényekben olvasunk!" További információk

Részlet az e-könyvből: "Az utolsó pillanatban rántotta el valaki. Fiatal, feltűnően fehérbőrű, világosszőke lány volt. India sok feketehajú, olajbarnabőrű nője után szinte valószínűtlenül hatott ez az ezüstös fehérség. – Miért nem vigyáz? – kérdezte szinte szemrehányóan a lány. Steve Broock zavart mosollyal köszönte meg a lány kedvességét. – Katonatiszt vagyok, aki egyenesen India dzsungeléből csöppent ide a londoni forgatagba. Úgy látszik, a civilizáció nagyobb veszedelmet jelent az ember számára, mint a vadon. Ott napokig bolyongtam vezető nélkül és íme, London szívében az ön segítsége nélkül letaposott volna egy megvadult autó. A leány mosolygott és tovább akart menni. De Broock gyengéden megfogta kezét. – Nem volna hajlandó tovább is vigyázni rám? A lány elpirult. – Ne haragudjon! – mentegetődzött Broock. – Olyan régóta nélkülözök minden kedvességet, női gyengédséget. Ha már megmentette az életemet, vigyen abba egy kis szépséget is. Steve Broock kapitány vagyok… – Sajnálom, kapitány úr… én éppen most jövök a hivatalomból. Fáradt vagyok. Ilyenkor haza szoktam menni. – Tegyen kivételt a kedvemért. Bemegyünk egy bárba és megiszunk egy csésze teát. Vagy szívesebben jönne moziba? A lány elnevette magát. – Kapitány úr, ez nem lovasroham, ahol ilyen gyorsan intézik el a dolgokat. Londonban még mindig bizonyos társaságbeli feltételei vannak egy lány és egy férfi ismeretségének… – Méltányolja kényszerhelyzetemet. Ha most nem használom ki az alkalmat, talán soha többé nem fogom látni! – Édesanyám vár otthon. Nyugtalan lesz, ha nem jövök. Mindig pontosan érkezem haza. – Telefonáljon neki! – Nem! De tudja mit? Holnap találkozhatunk. – Remek! Nézzük meg együtt a Colosseum új revüjét. A hallban várnám háromnegyed nyolckor…" További információk

Részlet az e-könyvből: "Nem ismerte meg, mert Airdrie hajótörést szenvedett s több évet töltött egy lakatlan szigeten, az itt átélt nélkülözésektől és szenvedésektől megöregedett és úgy megváltozott, hogy még Rosamund sem ismert rá. - Én tudom, megismertem volna, ha az én férjem lenne - mondta Annie mély meggyőződéssel. - De kié hát a gyerek? - Hát Airdrie-é. - Ezt már régen tudjuk. De hát ki az anyja? - Magától értetődik, hogy Rosamund. - Nem tudtam - Annie fülig elvörösödött -, hogy Rosamundnak gyermeke volt. - No, most tudod, de ne gondolj semmi rosszat, mert ő Ardrie-nek törvényes felesége: öt év előtt a törvény szabályai szerint egybekeltek. Mi ezt nem akartuk elhinni, s a te kedves nagynénéd elhitette Rosamunddal s velem is, hogy a gyermeke meghalt." További információk

Emma Bovary nyomorúságos kalandjai a tragédia szférájába emelkednek, mégpedig azért, mert egy közömbös, segítségre képtelen, vigaszt nem nyújtó világtól körülvéve, neki magának kellene a hitvány anyagból a gazdag és ritka értéket lepárolnia. És bele is fog a vállalkozásba, tudatlanul, vezető nélkül, nemes szórakozás híján, s kiszolgáltatva a tudatában kavargó természetes és mesterséges ösztönzőknek – hogy szükségszerűen csúfos kudarcot valljon vele; olyan kudarcot azonban, amely a következő fordulatban lehetővé tette, hogy Flaubert a legtalálóbban, a legtökéletesebben előadott történetet kerekítse ki belőle. A történet maga szinte banálisán egyszerű, tudatosan, akartan hétköznapi figurái egytől-egyig unalmas polgári alakok; hősnője lehetetlen hisztérika, aki regény álmait éppen nem Don Quijote-i módon valósítja meg az életben; hősei sokszor egyenesen undorító, taszító "férgek", akik a szenvtelen (impasszibilis) ábrázolásmód ellenére is hatalmasan kritikaivá teszik a művet. Flaubert azonban jóval többet adott, mint egy egyszerű, köznapi és tipikus történet nagyszerű leírását, regénybe foglalását. A Bovaryné klasszikus példa arra, hogy a regény sem egyszerű, egysíkú műalkotás: rétegei, egymást erősítő, de sokszor egymást tudatosan el is takaró rétegei, szintjei hallatlan bonyolult szerkezetet adnak a műnek, olyan formát, amely egyszerre és elválaszthatatlanul képes szinte vadromantikusan szenvedélyes, hatalmas érzelmi viharokat kiváltó hatásra és az objektív, konstatáló nyugalmú, eredeti értelemben vett epikai látásmód felkeltésére. A regény éppen többértelműsége, bonyolultsága miatt mindenkor a legkülönbözőbb olvasók kedvence volt: kezdők éppúgy örömmel kaptak rajta, mint irodalmi ínyencek. További információk

Részlet az e-könyvből: "Ötven, sőt száz mérföldet tesz meg a Karrhan lakatlan, néma magányban, s az utazó, aki már megszokta ezt a vadregényes tájat, szinte megdöbben, midőn a folyó egy merész kanyarulatánál a jobb parton egy nagy, egyedül álló bungalót pillant meg. S néma sivatagok kegyetlen ámítója, a délibáb űzi itt szeszélyes játékait! Ez egy valóságos, kőből épült, erős ház, amely a külső jelek után ítélve nem is lakatlan. A partba vágott lépcsők előtt csinos karcsú csónak himbálódzik, a kitűnően ápolt kert és a narancsliget szakértő kezekre vall s a hosszú istálló előtt a hatalmas cserfák árnyékában néhány telivér arabs ló nyugtalankodik. A folyóra néző széles verandát gyékények fedik s egyik sarkában kényelmes bambusznád karosszékek és asztalok állanak. A díszítést állatbőrök, agancsok, majomcsontvázak s vicsorító tigris- és aligátorkoponyák szolgáltatják, amelyek fantasztikus összevisszaságban függnek a falakon. Nem is olyan régen egy áprilisi estén ketten ültek kint a verandán: egy nagy párduc és egy fiatal hölgy. A fiatal hölgy természetesen én voltam, Diana Barrington, közönségesen csak Ranee, egy tizennyolc éves fiatal lány. Jaina, a párduc játszótársam még azon időtől fogva, amikor mint tehetetlen kis jószágot kaptam Haszantól, a gazdatisztünktől. Milyen szelíd és kezes az én Jainám s milyen gyönyörű! Valóságos szépség, amit a másik verandalakóról nemigen lehetne állítani. Én is fiatal, karcsú és hajlékony vagyok ugyan, de bőröm színtelen, vonásaim élesek, ruházatom pedig egyáltalán nem mérkőzhetik meg Jaina pompás bundájával. Szegényes fehér ruhácskám ódivatú s kopott bőrövem és a különös arany karkötők, amelyeket sovány barna karomon viselek, éppen nem emelik ifjú bájaimat. Hangulatom az este nem volt valami derűs, s mialatt Jaina a lábamnál szunyókált, én d’Aubignénak A reformáció története című könyvét a térdemen pihentettem s révedező tekintettel néztem a messze elterülő tájat s az égboltot, amelyre a lenyugvó nap csodás színeket varázsolt. Hogy miért vagyok rosszkedvű? Erre a kérdésre minden további gondolkozás nélkül megfelelhetek. Meguntam ezt a lélekölő, egyhangú életet ebben a viharvert, kiállhatatlan bungalóban, amely, mióta gondolkozni tudok, az otthonom. Igen nyomasztóan hat ez a magány a kedélyemre! Ameddig a szem ellát, sehol egy emberi hajlék, s a néma csendet legfeljebb az ökör kolompja, rovar zümmögése vagy egy páva kellemetlen rikácsolása szakítja félbe. S így teljék az egész életem? Ma lettem tizennyolc éves. Tizennyolc év elmúlt az életemből minden említésre méltó esemény nélkül. Vajon ilyen színtelen s egyhangú lesz-e a következő tizennyolc is? Sohasem fogok más környezetbe jutni, más arcokat látni, örökre rejtély marad előttem az a nagy ismeretlen, amely ott, a bíborpírban fürdő dombok mögött rejtőzik s amelyet a nagyvilágnak neveznek? Fájdalom, hiába vágyódom több szórakozásra, mint amennyit a tigrisek lakta dzsungel s az álmosan hömpölygő folyam nyújthat… s ez a vágyakozás talán nem természetellenes egy fiatal lánynál, aki egész életét India mélyében, egy bungalóban töltötte, s akinek hallgatag apján s egy öreg szolgálón kívül, soha más társasága nem volt." További információk

Előkelő kastélyban álarcosbálra gyűlnek a meghívott vendégek, történelmi vagy egyéb fantáziadús jelmezekben. Az egyik környékbeli fiatal lány cowboyként jelenik meg, míg társa rabló jelmezét ölti. Az estély közben eltűnnek a házigazda aranykincsei... További információk

A Gizella grófnő Marlitt talán legsikeresebb regénye, mely a múlt századvég óta folyamatosan rabul ejti az olvasóközönséget. A regény kulcsszavai: vagyon, szerelem, intrika, elszegényedés, remény, gazdagság. Gizella, a fiatal lány rokonainak múltbeli bűnei miatt kényszerülne szenvedésre, de erős akarata, a szerelembe és a jövőbe vetett hite megteremtik számára a lehetőséget a boldogságra. A fordulatos meseszövés mellett a századvég életének, a polgárság és az előjogokat élvező arisztokrácia konfliktusainak hiteles ábrázolása jellemzi a regényt. További információk

Részlet az e-könyvből: "Félek a fekete lányoktól. Nagyon is szépek, nagyon is kívánatosak. A szemük csupa sötét fényesség, csupa titok. Csakhogy amíg lányok, maguk sem tudják az önmaguk titkát. Csak sejtik; majd ha asszonyok lesznek, akkor nyilatkozik meg az előttük teljes valóságában. Némelyik úgy várja ezt. Vágynak, sietnek férjhez menni, hogy mindent megtudjanak, hogy élvezzék ezt a gyönyörű életet. Át akarják ölelni egészen, úgy, mint egy férfi, minden kell nekik, csak az anyaság nem! Á, az förtelmes, kínos, utálatos, pedig titokzatos; mindent tönkretesz, a termetet, az arcszínt, a férfiak illúzióját, és megbarnítja a fekete hajat…" További információk