Részlet az e-könyvből: "Kedves George! Micsoda szerencse! Nagyapát megsimította a szél, és most mind a két lábára megbénult. Elhiszed-e? A hír olyan jó, hogy szinte igaz se lehet – és mégis úgy van. Nekem ne is beszélj ezentúl arról, hogy nincs Gondviselés!
Az orvos – aki afféle félszeg falusi kamasz – váltig mondogatta, hogy a nagyapa sokkal több húst eszik, mint amennyit magas vérnyomása mellett bírna a szervezete: így hát ezzel is a Gondviselésnek tartozunk. Magunk közt mondva: az öreg gentleman attól dühödött meg féktelenül, amit „rendetlen életmódom”-nak szokott nevezni és éppen nagy veszekedés közepette tagadta meg egy kisebb pénzbeli kérésem teljesítését – amivel alighanem arra akart kényszeríteni, hogy álljak odább egy házzal, – amikor hirtelen összeroskadt, mint az üres zsák, és valószínűleg nem sok kenyeret eszik meg már ebben az árnyékvilágban. Most szorgalmasan ápolom, és elég sok bajom van vele.
Megérted-e, hogy mit jelent ez a „baleset” nekünk? Gazdagságot, George! Mert bizonyára emlékszel még, hogy mit írtam legutolsó levelemben a gyémántokról?
Nos, amit úgy írtam meg, mint föltevést: az ma már egészen bizonyos, hogy megtörtént. Az öreg nagyon megijedt, mikor a Levy-bank bukása megingatta a tőzsdét, és eladott vagy 100,000 font árú értékpapírt, a pénzen pedig gyémántokat vett. És ezeket a gyémántokat itt rejtette el valahol a házban vagy a kertben. Eleinte csak mesének tartottam a dolgot, de mikor az öreg betegsége alatt átböngésztem az iratait és följegyzéseit, meggyőződtem róla, hogy valóban megtörtént a vásár. Most már csak az van hátra, hogy megtudjam: hová dugta el a gyémántokat. Ami aligha lesz nehéz, mert most korlátlan úrnője vagyok a háznak.
...
Ezt a furcsán „szerelmes” és cinikus levelet egy 28 év körüli fiatal hölgy írta. Karcsú és magas, szinte fejedelmi jelenség és oly szembetűnően szép, hogy akárhol megjelent, rögtön az érdeklődés középpontjába került..."
