S. S. Van Dine: A titokzatos futó - letölthető krimi regény e-könyv

S. S. Van Dine:
A titokzatos futó

Egy elsőre értelmetlen, lassanként mindenkit elpusztító gyilkosságsorozattal van Philo Vancének dolga. A gyilkos sorra öldösi áldozatait, s mindegyik bűnténnyel kapcsolatban hátrahagy egyet Lúdanyó versikéi közül. A rejtély megoldásában az több időrendi táblázat és két rajz segíti a töprengőket.

Részlet az e-könyvből: "Ez a bűnügy – amelyben baráti szolgálatot teljesített John F. X. Markham, New York városának főügyésze mellett –, később úgy vált híressé, mint A futó-ügy. Ez a megjelölés – inkább az újságírórutin szülte, amely szükségesnek véli, hogy ismertetőcédulát ragasszon minden híres esetre – bizonyos értelemben téves is volt. Nem volt semmi atlétikaszerű a kísérteties események boszorkánytáncában, amely egy egész országot arra vitt rá, hogy ijedt megértéssel olvasgassa Liba Anyó Dalait (híres amerikai gyermekvers-gyűjtemény), sőt tudomásom szerint senki sem volt még csak legtávolabbról sem kapcsolatban az üggyel, akit például így hívtak volna. Mégis, nagyjában-egészében, a »futó« elnevezés megfelelő volt, mert ezt az alias-t használta a gyilkos legrettenetesebb tetteinél. Sőt: véletlenül éppen ez a szó vezette rá Vancet az igazságra s ezzel vetett véget a bűnügyek történetében ismert egyik legszörnyűbb bűntett-sorozatnak."
Akár bele is olvashat az e-könyvbe, hogy kipróbálhassa, hogyan jelenik meg e-könyve a monitorán vagy e-könyv olvasóján!
S. S. Van Dine: A titokzatos futó - részlet letöltése (EPUB)
S. S. Van Dine: A titokzatos futó - részlet letöltése (MOBI)

Availability: Készleten

890 Ft

Megvásárolt e-könyveit bármikor letöltheti E-Könyvespolcáról!

E-könyvét olvashatja monitoron, táblagépen, e-könyv olvasón,
vagy akár okostelefonon is!

E-könyveink EPUB, és Kindle olvasókra MOBI formátumban is elérhetőek!

%

Öt vagy több termék vásárlása után 10% kedvezményt adunk!

E-könyveinket banki átutalással fizetheti.

További információk

További információk

Cím A titokzatos futó
Szerző S. S. Van Dine
Téma krimi
Sorozat Nem
Típus Regény
Oldalszám 307
ISBN 9786155549274
Kiadó Hermész Média Kft.