Kaland

Részlet az e-könyvből: "Fáradtan hallgattam az öreg Kohokumu szakadatlan énekét; Polinéziának prométheuszi félistenéről dalolt, cselekedeteiről és kalandjairól, Mauriról, aki elválasztotta a szárazföldet a tenger mélységeitől, felemelte a menny boltozatát, mert az emberek csak négykézláb mászkálhattak alatta, és megállásra kényszerítette a napot, hogy aztán lassabban vonuljon az égen keresztül. Úgy látszik, a nap azelőtt a hatórai munkaidő híve volt, Maui pedig a tizenkét órás munkanap felett őrködött. – Íme, hallja Liliuokalani király meséjét Mauriról – szólt Kohokumu. „Maui, a nyughatatlan, hurkot vetett a Napnak, és harcolt vele. A tél pedig legyőzte a Napot, és Maui legyőzte a nyarat.” Én, a Hawaii-szigetek szülötte, jobban ismertem a hawaii mítoszokat, mint az öreg halász, bár nem volt olyan nagyszerű az emlékezetem, mint az övé, amely lehetővé tette, hogy órák hosszat mondja el énekeit..." A kötet tartalma: A vén halász meséi Ah Kim könnyei Alice gyónása A Kanaka-öbölben Makaloa gyékényén Kahekili csontjai A lábszárcsontok További információk

Jim Cleeve mindig is a "jó fiú" volt, sajnálatos módon azonban sok haszna nem származott ebbéli tulajdonságából. Ráadásul még Joan, a barátnője sem lelkesedik tiszta szívéből e tulajdonságáért. Jim megbántva és elhagyatottan útra kel, hogy szakítson régi életével, és a dél-montanai aranymezőkön próbáljon szerencsét. Az aranybányászok táborában azonban hemzsegnek a mindenre kész tolvajok és gonosztevők, és Jim csak önmagára számíthat, hogy hírnévre tegyen szert ezen a kemény vidéken. További információk

A tizennégy karátos autónak két hőse van: egy autó, melynek alváza aranyból készült, és a dilettáns sofőr, aki a szó szoros értelmében tűzön-vízen száguldozik ezzel a csodálatos géppel. A szokásos személycserék, eltűnt és visszatérő holttestek és ájultak, feje tetejére állított, de szellemes ötletek halmaza adja a regényt. A tizennégy karátos autó Rejtő Jenő ponyvaparódiái közül az egyik legszellemesebb és legszórakoztatóbb. Paródiák ezek, melyek lehetetlenné tették a ponyvát. Aki végigkacag egy P. Howard regényt, annak számára élvezhetetlen olvasmány lesz az olcsó, szellemtelen és ostoba ponyvaregény. További információk

Részlet az e-könyvből: "Pargiter Moon csodálatos napi szokásához híven, éppen fürdött. Ez a tény kézenfekvő lett volna bárki számára, aki ismerte Mr. Moon szokásait és emellett százméternyi körzetben tartózkodott, mert Mr. Moon azok közé tartozott, akik dallamosan fürdenek. Fejebúbjáig beszappanozva ült a kádban, míg ajkairól csak úgy harsogott egy erőteljes matróz nóta, – de olyan erőteljes, hogy a fürdőszoba volt az egyetlen hely, ahol Mr. Moon elénekelhette úgy, ahogy ezt a dal megkívánta. A fürdőszoba tele volt gőzzel és melódiával. A dal most érzelmesbe csapott át és így hallhatóvá vált az ajtón egy halk kopogtatás.." További információk

Részlet az e-könyvből: "Benne is működött az öröklött ösztön, valami leküzdhetetlen vágy, hogy öljön. Az utolsó Duane volt, utolsó hajtása ennek a harcoló texasi törzsnek. De sem apjának emléke, sem szelíd hangú anyjának prédikációja, sem előtte álló nagybátyjának intelme nem tudta megmásítani vérének ezt a sötét, szenvedélyes hajlamát. Az utolsó három év alatt valami érthetetlen indulat ébredezett benne, ami százszoros erővel lángolt föl most újra és lett úrrá rajta. – Igen, Cal Bain a városban van, teleitta magát whiskyvel és téged hajszol – ismételte az öregebbik férfi komor hangon. – Már másodszor történik – dünnyögte Duane, szinte csak magában beszélve. – Fiacskám, nem tudod elkerülni, hogy találkozzál vele. Hagyd itt a várost, amíg Cal kijózanodik. Semmi baja sincs veled, ha nem iszik.." További információk

Vegyünk egy szegény fiatal leányt, aki balladák műfordításából él, nem valami fényesen, miután a világ nagytőkései között igen elenyésző számban szerepelnek azok, akik vagyonukat ballada-műfordítással szerezték. Azután vegyünk elő egy öreg fegyencet, tisztítsuk meg a szívét gondosan minden bűntől, míg rábukkanunk valahol a belsejében az igaz emberi jóság drágakövére. A drágakő értéke legalább egymillió font sterling... További információk

Részlet az e-könyvből: "A látszólag járható út görgeteges lejtőnek bizonyult, a kerék alól sziszegve fröccsent szét a kavics, a kormány félrevágódott, s Morton hatalmas ívben zuhant ki a nyeregből. Nyögve, káromkodva és homokot köpködve kászálódott fel a vigyorgó Farrel előtt. A tiszt lassan csavarodó kormánnyal, lábával is segítve, baj nélkül húzott tovább ugyanazon az úton. – Így kell ezt csinálni… tanuld meg, öreg fiú… – Igen, de… golyó repült el a fülem mellett, attól zavarodtam meg… Farrel elvette a gázról a lábát és bokáig belemélyesztette a napsütéstől forró törmelékbe. – Morton, te álmodsz. Ideje, hogy elérjük a várost. A másik nyögve emelte fel a kerékpárját, s lassan tolta maga előtt. Piszkos arcával és bicegő lépéseivel ellenállhatatlanul humoros hatást keltett. – Jegyezd meg, hogy még alvás közben sem álmodom soha. Ha azt mondom, hogy rám lőttek, mérget vehetsz a szavaimra. – Persze… és a dörrenés…? Nem hallottam semmit. – Mert hangtompítós fegyvert használtak a bitangok. Az sokkal kisebb zajt csap, mint két motor." További információk

Charles Lorre (Nagy Károly) a kalandregény két világháború közötti virágkorának jeles szerzője. Légiós történetei és kalandos regényei mindig könnyed szórakozást nyújtanak a rejtői stílus és világ kedvelői számára. Részlet az e-könyvből: "Vessünk egy pillantást erre a kocsmára. Már ahhoz is igazán jóindulat kell, hogy ezt a helyiséget nemes egyszerűséggel kocsmának nevezzük. A helyiség ugyanis még röviddel ezelőtt teveistálló volt, és mióta az utolsó teve is eltávozott belőle, a tulajdonos nemigen tartott különösebb nagytakarítást. De hát – gondolta Ali ben Mahrun, a tulajdonos a légionistáknak ez is túlságosan megfelelő. A légionista ide inni jön, és akkor is iszik, ha tapéta van a falakon, akkor is, ha pókháló lóg a szájába. Mert itt csak két dolog a döntő: az, hogy a légionista szomjas legyen, meg az, hogy dühös. Ez a kettő kell ahhoz, hogy igyék. A légionista pedig mindig szomjas és mindig dühös." További információk

Részlet az e-könyvből: "Borzasztó monstrum volt, amelynek sem faját, sem nemét nem lehetett megállapítani. Magas, groteszkül szűk vállain rendkívüli, de ördögien vonzó arcú női fej ült. Ami kegyetlen, ördögi és embertelen létezik a világ sötét zugaiban, az mind ott lakozott azokban a drágakövekből alkotott szemekben, abban a sárga női arcban, amely aranyból készült, és amely mintha nem is tartozott volna az alatta álló hitvány lábacskákhoz, hanem testetlenül lebegett volna fölötte. Életnagyságú, üres arany-álarc, amely két apró békaszerű lábon áll –, ez volna józan, szabatos leírása ennek a tárgynak. – Undok jószág vagy – mormolta Sir Robert –. Ámbár nem hiszek semmiben, sem égben, sem föld alatt, kivéve az angol nép végtelen butaságában, vigyen el az ördög, ha tebenned nem hiszek. Mert annyi bizonyos, hogy attól a naptól fogva, amikor Vernon idehozott a szobámba, megfordult a szerencsém." További információk