"A legelső, ami szembetünik Zsilinszky Endre könyvének olvasásakor: ennek az írásnak egységessége. Politikai irodalmunk általában nem mondható szegénynek; a gondolatoknak, elképzeléseknek, reális és fantasztikus feltevéseknek tiszteletreméltó gazdagságával találkozunk benne, anélkül azonban, hogy politikai íróink végére járnának gondolataiknak, elképzeléseiknek és hipotéziseiknek: csupa torzó, kőből félig kiszabadított alak, szeszélyes töredék - többnyire a napi érdeklődés számára teremtve. - (Milotay István könyve külön dolog.) Értékes megkülönböztető jegye Zsilinszky Endre könyvének, hogy más fából van faragva: egy gondolatot, neki kedves és sok tekintetben termékenyítő gondolatot visz konzekvensül keresztül, minden vonatkozásban megtárgyal, a belőle adódó minden feltevésnek a végére jár, valósággal a magyar világteremtésnek új hét napját próbálja benne vászonra vetíteni. A másik megkülönböztető jegye ennek az írásnak: a benne megnyilvánuló erős meggyőződés. Valóságos prédikátori meggyőződés, annak az erős átérzése, hogy ami jelszó alatt az utolsó tíz esztendőben nálunk építő munkát kezdettek, «az újjáépítés», «a konszolidáció», «a kereszténység», «a neonacionalizmus» jelszavai elkoptak, közönybe fakultak, elhagyott temetőkeresztek módjára földbe süppedtek, szimbólumául valami nagy, egyetemes pusztulásnak, amelyből a magyar pusztulás gyorsabb tempójú sorvadásával szinte megkülönböztetően emelkedik ki." - Fenyő Miksa, 1931
