Szépirodalom

A jeruzsálemi Ben Hur, egy gazdag zsidó család fia, újra találkozik gyerekkori barátjával, a római légió parancsnokával, Messalával, aki szerint az új tanok, melyeket Krisztus hirdet, felforgathatják az egész Római birodalmat. További információk

Emma Bovary nyomorúságos kalandjai a tragédia szférájába emelkednek, mégpedig azért, mert egy közömbös, segítségre képtelen, vigaszt nem nyújtó világtól körülvéve, neki magának kellene a hitvány anyagból a gazdag és ritka értéket lepárolnia. És bele is fog a vállalkozásba, tudatlanul, vezető nélkül, nemes szórakozás híján, s kiszolgáltatva a tudatában kavargó természetes és mesterséges ösztönzőknek – hogy szükségszerűen csúfos kudarcot valljon vele; olyan kudarcot azonban, amely a következő fordulatban lehetővé tette, hogy Flaubert a legtalálóbban, a legtökéletesebben előadott történetet kerekítse ki belőle. A történet maga szinte banálisán egyszerű, tudatosan, akartan hétköznapi figurái egytől-egyig unalmas polgári alakok; hősnője lehetetlen hisztérika, aki regény álmait éppen nem Don Quijote-i módon valósítja meg az életben; hősei sokszor egyenesen undorító, taszító "férgek", akik a szenvtelen (impasszibilis) ábrázolásmód ellenére is hatalmasan kritikaivá teszik a művet. Flaubert azonban jóval többet adott, mint egy egyszerű, köznapi és tipikus történet nagyszerű leírását, regénybe foglalását. A Bovaryné klasszikus példa arra, hogy a regény sem egyszerű, egysíkú műalkotás: rétegei, egymást erősítő, de sokszor egymást tudatosan el is takaró rétegei, szintjei hallatlan bonyolult szerkezetet adnak a műnek, olyan formát, amely egyszerre és elválaszthatatlanul képes szinte vadromantikusan szenvedélyes, hatalmas érzelmi viharokat kiváltó hatásra és az objektív, konstatáló nyugalmú, eredeti értelemben vett epikai látásmód felkeltésére. A regény éppen többértelműsége, bonyolultsága miatt mindenkor a legkülönbözőbb olvasók kedvence volt: kezdők éppúgy örömmel kaptak rajta, mint irodalmi ínyencek. További információk

"Ennek a könyvnek maga a sors adta a nevét. Bujdosó volt olyan időkben, mikor a halál fenyegetőzött a magyar szenvedések minden hangja felett. Bujdosott és menekült a szülői házból, magányos kastélyon, kisvárosi villán, falusi udvarházon át. Bujkált szétszedve, könyvek lapjai között, idegen tetők tövén, kéménykürtőben, pincegádorban, bútorok mögött és elásva a föld alatt. Házkutató titkos rendőrök keze, vörös katonák csizmája járt felette. Csodára mégis megmaradt, hogy emlékeztessen, mikorra már behorpadt a kor áldozatainak a sírja, fű nőtt az egykori akasztófák gödrében és a kínzókamrák faláról lekopott a vér és a golyók írása. Most, hogy a könyvet odaadom Nemzetemnek, sok olyan adatot és részletet kellett elhagynom, melyek még nem bírják el a napvilágot, melyek élő emberek titkai. Talán eljön az az idő, mikor megszólalhat, ami ma néma marad. Mióta napról-napra feljegyeztem az eseményeket, idő múlt felettünk és világos lett sok minden, ami megfoghatatlan és sötét volt. De nem nyúlok a lapokhoz, érintetlenül hagyom rajtuk az akkori órák érveréseit. Ha tévedtem, legyenek elnézőek, akik a könyvet olvassák. A tévedéseim is tükrök: a kor tévedéseinek a tükrei. Nem a forradalmak történetét, nem is a politikai események szemtanújának a naplóját akartam megírni. Szóljon az én könyvem arról, amiről nem fognak tudni a jövő történetírók, mert azt át kellett élni. Szóljon arról, amiről nem tudhat az idegenből behurcolt forradalmak felidézői és politikai eseményeinek a szemtanúi, mert lelküktől távol állt minden, ami magyar." További információk

Hoffmann meséi és mesenovellái a csapongó képzelet és az emberi jellemek sokféleségének, olykor a reális társadalom helyzeteinek látványos keverése. Elbeszélései akár hátborzongatóak, akár humorosak, mindig meglepőek és mindig szórakoztatóak. A romantika legmaradandóbb erénye, az érdekesség ugyanúgy hozzátartozik ehhez az életműhöz, mint a lelket gyönyörködtető szépség. A romantikusokat lehet különbözőképpen megítélni. De E. T. Hoffmannt nem lehet nem szeretni. A kötet tartalma: A HOMOKEMBER DENNER IGNÁC A G. - I JEZSUITA TEMPLOM SANCTUS AZ ELHAGYOTT HÁZ A MAJORÁTUS A KŐSZÍV További információk

Ahogy e regényéből és ekkoriban írt novelláiból is kitűnik, a fiatal Tormayt a dél, a mediterrán varázsa ragadta magával, de míg korábbi novellái csupán a görög és az olasz föld mesés idilljeit villantják fel, itt már a lélek mélységeibe is behatol. A kirobbanó sikerű regény szinte azonnal német, angol és francia nyelven is napvilágot látott, s Tormayt egyszerre a kortárs világirodalom megbecsült tagjává avatta. "Fellépése körülbelül egybeesett a Nyugat nagy nemzedékének fellépésével. Első novelláskötete már 1900-ban megjelent, de első sikerét csak 1911-ben érte el az Emberek a kövek közt c. regénnyel és az a műve, amelynek népszerűségét köszönhette, a Régi ház, 1915-ben jelent meg. A Nyugat-nemzedékkel nemcsak annyiban volt rokon, amennyire egy nemzedék tagjai elkerülhetetlenül rokonok szoktak lenni, ha tehetségesek: nyugatos volt a szó alapvető, a Nyugat-mozgalomtól független értelmében is, a nyugati irodalmak rajongója és követője volt; és «nyugatos» volt művészi szándékának mélyén is, a művészetről alkotott viziójában. Artisztikus író volt, a finom, lelkiismeretesen kidolgozott részletek, a tűnő és csendes hangulatok, az önmagukért megbecsült ritka szavak és hasonlatok írója, dekoratív tehetség és a szó nemes értelmében dekadens. Öncélú mondatokat írt, amelyek arra voltak rendelve, hogy ötvözött formásságukban a kontextusból kiszakítva is megállják a helyüket és megállítsák, elmerengésre hívják az olvasót, felkeltve benne a szépség szomorúságát és a távoli dolgok igézetét. Annak a stílusnak és stílusteremtő életérzésnek volt a hordozója, amely legmagasabb szintjét Babits Mihály fiatalkori verseiben és Kosztolányi Dezső és Tóth Árpád költészetében érte el.... A világháború után az irodalmat elhagyta a politika kedvéért. A leheletszerű finomságok írónője meglepően aktív és energikus közéleti embernek bizonyult. Olyan aktívnak és energikusnak, hogy sokan el is fordultak Tormay Ceciletől, az írótól. Ekkor alapította a Napkelet című folyóiratot, és ennek szellemi irányítója maradt haláláig. Mint szerkesztő, sokoldalúan megértő volt; munkatársait hatalmas közéleti befolyásával is jótékonyan támogatta." - Szerb Antal További információk

A novelláskötet tartalma: A NAIÁD HALÁLA MYTHOS A SYRINXRŐL MEGCSALÓDOTT ISTENEK A KENTAUR EGY KORINTHOSI SZERELEM AZ ELHAGYOTT OLTÁR AZ ARCFESTÉK SZERELEM KLONÁRION ÉS A REMETÉK A RABSZOLGA ISTENE A CSILLAG JEGYÉBEN "Fellépése körülbelül egybeesett a Nyugat nagy nemzedékének fellépésével. Első novelláskötete már 1900-ban megjelent, de első sikerét csak 1911-ben érte el az Emberek a kövek közt c. regénnyel és az a műve, amelynek népszerűségét köszönhette, a Régi ház, 1915-ben jelent meg. A Nyugat-nemzedékkel nemcsak annyiban volt rokon, amennyire egy nemzedék tagjai elkerülhetetlenül rokonok szoktak lenni, ha tehetségesek: nyugatos volt a szó alapvető, a Nyugat-mozgalomtól független értelmében is, a nyugati irodalmak rajongója és követője volt; és «nyugatos» volt művészi szándékának mélyén is, a művészetről alkotott viziójában. Artisztikus író volt, a finom, lelkiismeretesen kidolgozott részletek, a tűnő és csendes hangulatok, az önmagukért megbecsült ritka szavak és hasonlatok írója, dekoratív tehetség és a szó nemes értelmében dekadens. Öncélú mondatokat írt, amelyek arra voltak rendelve, hogy ötvözött formásságukban a kontextusból kiszakítva is megállják a helyüket és megállítsák, elmerengésre hívják az olvasót, felkeltve benne a szépség szomorúságát és a távoli dolgok igézetét. Annak a stílusnak és stílusteremtő életérzésnek volt a hordozója, amely legmagasabb szintjét Babits Mihály fiatalkori verseiben és Kosztolányi Dezső és Tóth Árpád költészetében érte el.... A világháború után az irodalmat elhagyta a politika kedvéért. A leheletszerű finomságok írónője meglepően aktív és energikus közéleti embernek bizonyult. Olyan aktívnak és energikusnak, hogy sokan el is fordultak Tormay Ceciletől, az írótól. Ekkor alapította a Napkelet című folyóiratot, és ennek szellemi irányítója maradt haláláig. Mint szerkesztő, sokoldalúan megértő volt; munkatársait hatalmas közéleti befolyásával is jótékonyan támogatta." - Szerb Antal További információk

"Azt akarom itt éreztetni és megértetni mindenekfölött, hogy a magyar célokon egyszerűen nem lehet változtatni. Ezért minden magyar korszak és nemzedék annyit ér, amennyire hű marad az árpádi és Szent István-i örökséghez." A mű végső soron három történetpolitikai tanulmány: Az eltévedt lovas maga a magyar nemzet, amely letévedt az ősi útról; az Európa ellenünk és önmaga ellen című rész Trianon szörnyű igazságtalanságát jelöli meg az új világomlás közeledő okaként; míg a harmadik, a Dunai kibontakozás elé az ésszerű, tartós, eszmei, elvi alapokat vázolja föl a magyar jövő számára. További információk

"Amint átmentem napjaim egyik gyümölcstelen pusztáján: találkoztam egy magányos sírással. Ránéztem, és mintha már az én sírásom lett volna. A mindig új és mindig azonos századok egy örök testvérarcát hozta belém. És akkor azt a feladatot adtam fel magamnak: beteszem ezt a sírást egy teljesen képtelen mesébe, melyben egytől egyig létezhetetlenül lehetetlen alakok szerepelnek, melynek minden eseménye, képe, mozdulata soha meg nem történt, soha sehol fel nem található képzelgés. Vajon ezek a lehetetlen és valószínűtlen képzeletcirádák át tudják-e muzsikálni más anya gyermekeibe ezt a nagyon emberi, mély gyökerű, időtlenül örök sírást?..." További információk

"Mátyás király ... Különös, rejtelmes és mégis: derűsen és édesen zengő visszhangja van ennek a két szónak a magyar ember lelkivilágában. Mintha még ma is inkább a népmese Hunyadi Mátyása élne bennünk, mint a »történelemé«. De csak kevesen tudják, hogy a népmese Mátyása - az igazi. Engem e munkám megírására két izgalmas történetpolitikai kérdés ösztökélt. Az egyik: mi volt, mit jelentett Mátyás birodalma alig egy emberöltővel Mohács előtt s szinte félévezreddel Szent István után, hogyan illeszkedett bele, beleilleszkedett-e valójában az árpádi nagy államalkotás és birodalomépítés széles szemhatárába s egyben kimért, zárt rendszerébe, avagy azoknak volna igazuk, akik Mátyás alkotásában csupán egy kivételes államférfiúi és vezéri lángész egyszeri csodáját, gyönyörű, de terméketlen rögtönzését látják, a reális magyar erőket és lehetőségeket messze túlszárnyaló, óriási nemzeti áldozatok árán kikényszerített s eleve rövid életre termett üstökösi ragyogást, amely már előkészítője volt »nagyzásával«, tévedéseivel, túlságos vérvesztő áldozataival a mohácsi összeomlásnak?" További információk