Szépirodalom

A novelláskötet tartalma: IDŐTLEN BOLT FEHÉR HALÁL A FUVOLA A VESZÉLY BOLDOGASSZONY ARKÁDIÁBAN AZ EGYIPTOMI ARANYKÍGYÓ Ő VOLT TE CSAK DOLGOZZÁL A MESEKÖNYV KIS HERCEGNŐJE AZ APOSTOL AETERNA HUNGARIA VIASZFIGURÁK "Fellépése körülbelül egybeesett a Nyugat nagy nemzedékének fellépésével. Első novelláskötete már 1900-ban megjelent, de első sikerét csak 1911-ben érte el az Emberek a kövek közt c. regénnyel és az a műve, amelynek népszerűségét köszönhette, a Régi ház, 1915-ben jelent meg. A Nyugat-nemzedékkel nemcsak annyiban volt rokon, amennyire egy nemzedék tagjai elkerülhetetlenül rokonok szoktak lenni, ha tehetségesek: nyugatos volt a szó alapvető, a Nyugat-mozgalomtól független értelmében is, a nyugati irodalmak rajongója és követője volt; és «nyugatos» volt művészi szándékának mélyén is, a művészetről alkotott viziójában. Artisztikus író volt, a finom, lelkiismeretesen kidolgozott részletek, a tűnő és csendes hangulatok, az önmagukért megbecsült ritka szavak és hasonlatok írója, dekoratív tehetség és a szó nemes értelmében dekadens. Öncélú mondatokat írt, amelyek arra voltak rendelve, hogy ötvözött formásságukban a kontextusból kiszakítva is megállják a helyüket és megállítsák, elmerengésre hívják az olvasót, felkeltve benne a szépség szomorúságát és a távoli dolgok igézetét. Annak a stílusnak és stílusteremtő életérzésnek volt a hordozója, amely legmagasabb szintjét Babits Mihály fiatalkori verseiben és Kosztolányi Dezső és Tóth Árpád költészetében érte el.... A világháború után az irodalmat elhagyta a politika kedvéért. A leheletszerű finomságok írónője meglepően aktív és energikus közéleti embernek bizonyult. Olyan aktívnak és energikusnak, hogy sokan el is fordultak Tormay Ceciletől, az írótól. Ekkor alapította a Napkelet című folyóiratot, és ennek szellemi irányítója maradt haláláig. Mint szerkesztő, sokoldalúan megértő volt; munkatársait hatalmas közéleti befolyásával is jótékonyan támogatta." - Szerb Antal További információk

Részlet az e-könyvből: "Boldogság és remegés – a lelkemben és az ereimben, mint amikor csókolóztunk és a csókban borzalmasan egyesült a mi kegyetlen, bolond, nagy életünknek minden ereje, Luciano. És te, Lucianom, letépted magad az ajkamról, fölemelted az arcodat, fényben ragyogtál, megráztad hajadat, az ibolyasugaras koszorút, melyen én Medúza kígyóit és Dionisos szőlőlombjait láttam… Így maradtam, elterülve, megigézve, karjaimat kitárva. És a csók nem hozott enyhülést, ajkaink megint csak közeledtek, hogy egyesüljenek valami vakmerő kihívással, mint ahogy az a legédesebb. Mint akkor, mint még tegnapelőtt este – ma reggel sem tudok többet felőled, Luciano. Ha elutaztál, ha már repülsz az égben, vagy ha elhalasztottad az utazást és azért mégis távol tartod magad, én alkalmazkodom hozzád, alávetem magam a te akaratodnak. Szenvedésemből fakad az üdvösségem. Hinni akarom, amit mondtál, hinni akarok az én szerelmi hatalmamban is, a világegyetem utolsó csodájában… Boldog akarok lenni ebben a hitben és a várakozásban. Tervek nélkül, valami végtelen csöndességben, ahol szavaim csakúgy elhangzanak, mint a szívem verése. Ah, ha legyőzöm ma reggel a szenvedély halk ostromát, mikor te még talán a közelemben voltál, ha győzök és nem kelek útra vadul, hogy keresselek, amíg talán még nem késő, mindaz a szenvedés, mely most majd bekövetkezik, feloldódott volna és dallá változik…" További információk

"A legelső, ami szembetünik Zsilinszky Endre könyvének olvasásakor: ennek az írásnak egységessége. Politikai irodalmunk általában nem mondható szegénynek; a gondolatoknak, elképzeléseknek, reális és fantasztikus feltevéseknek tiszteletreméltó gazdagságával találkozunk benne, anélkül azonban, hogy politikai íróink végére járnának gondolataiknak, elképzeléseiknek és hipotéziseiknek: csupa torzó, kőből félig kiszabadított alak, szeszélyes töredék - többnyire a napi érdeklődés számára teremtve. - (Milotay István könyve külön dolog.) Értékes megkülönböztető jegye Zsilinszky Endre könyvének, hogy más fából van faragva: egy gondolatot, neki kedves és sok tekintetben termékenyítő gondolatot visz konzekvensül keresztül, minden vonatkozásban megtárgyal, a belőle adódó minden feltevésnek a végére jár, valósággal a magyar világteremtésnek új hét napját próbálja benne vászonra vetíteni. A másik megkülönböztető jegye ennek az írásnak: a benne megnyilvánuló erős meggyőződés. Valóságos prédikátori meggyőződés, annak az erős átérzése, hogy ami jelszó alatt az utolsó tíz esztendőben nálunk építő munkát kezdettek, «az újjáépítés», «a konszolidáció», «a kereszténység», «a neonacionalizmus» jelszavai elkoptak, közönybe fakultak, elhagyott temetőkeresztek módjára földbe süppedtek, szimbólumául valami nagy, egyetemes pusztulásnak, amelyből a magyar pusztulás gyorsabb tempójú sorvadásával szinte megkülönböztetően emelkedik ki." - Fenyő Miksa, 1931 További információk

"Mátyás király ... Különös, rejtelmes és mégis: derűsen és édesen zengő visszhangja van ennek a két szónak a magyar ember lelkivilágában. Mintha még ma is inkább a népmese Hunyadi Mátyása élne bennünk, mint a »történelemé«. De csak kevesen tudják, hogy a népmese Mátyása - az igazi. Engem e munkám megírására két izgalmas történetpolitikai kérdés ösztökélt. Az egyik: mi volt, mit jelentett Mátyás birodalma alig egy emberöltővel Mohács előtt s szinte félévezreddel Szent István után, hogyan illeszkedett bele, beleilleszkedett-e valójában az árpádi nagy államalkotás és birodalomépítés széles szemhatárába s egyben kimért, zárt rendszerébe, avagy azoknak volna igazuk, akik Mátyás alkotásában csupán egy kivételes államférfiúi és vezéri lángész egyszeri csodáját, gyönyörű, de terméketlen rögtönzését látják, a reális magyar erőket és lehetőségeket messze túlszárnyaló, óriási nemzeti áldozatok árán kikényszerített s eleve rövid életre termett üstökösi ragyogást, amely már előkészítője volt »nagyzásával«, tévedéseivel, túlságos vérvesztő áldozataival a mohácsi összeomlásnak?" További információk

"Amint átmentem napjaim egyik gyümölcstelen pusztáján: találkoztam egy magányos sírással. Ránéztem, és mintha már az én sírásom lett volna. A mindig új és mindig azonos századok egy örök testvérarcát hozta belém. És akkor azt a feladatot adtam fel magamnak: beteszem ezt a sírást egy teljesen képtelen mesébe, melyben egytől egyig létezhetetlenül lehetetlen alakok szerepelnek, melynek minden eseménye, képe, mozdulata soha meg nem történt, soha sehol fel nem található képzelgés. Vajon ezek a lehetetlen és valószínűtlen képzeletcirádák át tudják-e muzsikálni más anya gyermekeibe ezt a nagyon emberi, mély gyökerű, időtlenül örök sírást?..." További információk

"Azt akarom itt éreztetni és megértetni mindenekfölött, hogy a magyar célokon egyszerűen nem lehet változtatni. Ezért minden magyar korszak és nemzedék annyit ér, amennyire hű marad az árpádi és Szent István-i örökséghez." A mű végső soron három történetpolitikai tanulmány: Az eltévedt lovas maga a magyar nemzet, amely letévedt az ősi útról; az Európa ellenünk és önmaga ellen című rész Trianon szörnyű igazságtalanságát jelöli meg az új világomlás közeledő okaként; míg a harmadik, a Dunai kibontakozás elé az ésszerű, tartós, eszmei, elvi alapokat vázolja föl a magyar jövő számára. További információk

A novelláskötet tartalma: A NAIÁD HALÁLA MYTHOS A SYRINXRŐL MEGCSALÓDOTT ISTENEK A KENTAUR EGY KORINTHOSI SZERELEM AZ ELHAGYOTT OLTÁR AZ ARCFESTÉK SZERELEM KLONÁRION ÉS A REMETÉK A RABSZOLGA ISTENE A CSILLAG JEGYÉBEN "Fellépése körülbelül egybeesett a Nyugat nagy nemzedékének fellépésével. Első novelláskötete már 1900-ban megjelent, de első sikerét csak 1911-ben érte el az Emberek a kövek közt c. regénnyel és az a műve, amelynek népszerűségét köszönhette, a Régi ház, 1915-ben jelent meg. A Nyugat-nemzedékkel nemcsak annyiban volt rokon, amennyire egy nemzedék tagjai elkerülhetetlenül rokonok szoktak lenni, ha tehetségesek: nyugatos volt a szó alapvető, a Nyugat-mozgalomtól független értelmében is, a nyugati irodalmak rajongója és követője volt; és «nyugatos» volt művészi szándékának mélyén is, a művészetről alkotott viziójában. Artisztikus író volt, a finom, lelkiismeretesen kidolgozott részletek, a tűnő és csendes hangulatok, az önmagukért megbecsült ritka szavak és hasonlatok írója, dekoratív tehetség és a szó nemes értelmében dekadens. Öncélú mondatokat írt, amelyek arra voltak rendelve, hogy ötvözött formásságukban a kontextusból kiszakítva is megállják a helyüket és megállítsák, elmerengésre hívják az olvasót, felkeltve benne a szépség szomorúságát és a távoli dolgok igézetét. Annak a stílusnak és stílusteremtő életérzésnek volt a hordozója, amely legmagasabb szintjét Babits Mihály fiatalkori verseiben és Kosztolányi Dezső és Tóth Árpád költészetében érte el.... A világháború után az irodalmat elhagyta a politika kedvéért. A leheletszerű finomságok írónője meglepően aktív és energikus közéleti embernek bizonyult. Olyan aktívnak és energikusnak, hogy sokan el is fordultak Tormay Ceciletől, az írótól. Ekkor alapította a Napkelet című folyóiratot, és ennek szellemi irányítója maradt haláláig. Mint szerkesztő, sokoldalúan megértő volt; munkatársait hatalmas közéleti befolyásával is jótékonyan támogatta." - Szerb Antal További információk

Ahogy e regényéből és ekkoriban írt novelláiból is kitűnik, a fiatal Tormayt a dél, a mediterrán varázsa ragadta magával, de míg korábbi novellái csupán a görög és az olasz föld mesés idilljeit villantják fel, itt már a lélek mélységeibe is behatol. A kirobbanó sikerű regény szinte azonnal német, angol és francia nyelven is napvilágot látott, s Tormayt egyszerre a kortárs világirodalom megbecsült tagjává avatta. "Fellépése körülbelül egybeesett a Nyugat nagy nemzedékének fellépésével. Első novelláskötete már 1900-ban megjelent, de első sikerét csak 1911-ben érte el az Emberek a kövek közt c. regénnyel és az a műve, amelynek népszerűségét köszönhette, a Régi ház, 1915-ben jelent meg. A Nyugat-nemzedékkel nemcsak annyiban volt rokon, amennyire egy nemzedék tagjai elkerülhetetlenül rokonok szoktak lenni, ha tehetségesek: nyugatos volt a szó alapvető, a Nyugat-mozgalomtól független értelmében is, a nyugati irodalmak rajongója és követője volt; és «nyugatos» volt művészi szándékának mélyén is, a művészetről alkotott viziójában. Artisztikus író volt, a finom, lelkiismeretesen kidolgozott részletek, a tűnő és csendes hangulatok, az önmagukért megbecsült ritka szavak és hasonlatok írója, dekoratív tehetség és a szó nemes értelmében dekadens. Öncélú mondatokat írt, amelyek arra voltak rendelve, hogy ötvözött formásságukban a kontextusból kiszakítva is megállják a helyüket és megállítsák, elmerengésre hívják az olvasót, felkeltve benne a szépség szomorúságát és a távoli dolgok igézetét. Annak a stílusnak és stílusteremtő életérzésnek volt a hordozója, amely legmagasabb szintjét Babits Mihály fiatalkori verseiben és Kosztolányi Dezső és Tóth Árpád költészetében érte el.... A világháború után az irodalmat elhagyta a politika kedvéért. A leheletszerű finomságok írónője meglepően aktív és energikus közéleti embernek bizonyult. Olyan aktívnak és energikusnak, hogy sokan el is fordultak Tormay Ceciletől, az írótól. Ekkor alapította a Napkelet című folyóiratot, és ennek szellemi irányítója maradt haláláig. Mint szerkesztő, sokoldalúan megértő volt; munkatársait hatalmas közéleti befolyásával is jótékonyan támogatta." - Szerb Antal További információk

Hoffmann meséi és mesenovellái a csapongó képzelet és az emberi jellemek sokféleségének, olykor a reális társadalom helyzeteinek látványos keverése. Elbeszélései akár hátborzongatóak, akár humorosak, mindig meglepőek és mindig szórakoztatóak. A romantika legmaradandóbb erénye, az érdekesség ugyanúgy hozzátartozik ehhez az életműhöz, mint a lelket gyönyörködtető szépség. A romantikusokat lehet különbözőképpen megítélni. De E. T. Hoffmannt nem lehet nem szeretni. A kötet tartalma: A HOMOKEMBER DENNER IGNÁC A G. - I JEZSUITA TEMPLOM SANCTUS AZ ELHAGYOTT HÁZ A MAJORÁTUS A KŐSZÍV További információk