Eugenie Marlitt:
Schilling ház

Részlet az e-könyvből: "A Schillingek bizony nagyon is előkelő fényűzést fejtettek ki, s a család utolsó szeniorja, Schilling Ernő báró már rettegve állt fél lábbal az önokozta tönk örvénye fölött, mikor meghalt az a rokona, akinél a családi birtokok el voltak zálogosítva. Ez a haláleset mentette meg a Schilling nemzetséget a végső bukástól; a báró egyetlen fia elvette az elhunyt hátrahagyott leányát, s ezzel visszakerültek az összes birtokok a Schilling-házhoz. Ez 1860-ban történt.
Ugyanebben a nevezetes évben még egy másik esemény is előfordult, amely a szomszéd házban idézett elő valóságos örömrivalgást. A Wolfram családnak már egy-két emberöltő óta mindig csak egy-egy férfitagja volt, a legutóbbi ötven év alatt pedig egyetlenegy fiúörökös sem született a zárdabirtokon. A család utolsó sarja, Wolfram Ferenc városi tanácsos és főpolgármester ennek folytán szótlan, komor férjjé lett, akin meglátszott, hogy neheztelő harag rágódik a szívén. Egymás után öt leányka született, mindegyik éppen olyan „kiállhatatlan” kenderszőke volt, mint az anyjuk, mindegyiknek megvolt az a hajlandósága, hogy a szigorú apa elől remegve rejtőzzék a legsötétebb zugokba, mígnem rövidke lét után mindegyikük megszabadultan hajthatta szöszke fejecskéjét a koporsó fehér párnájára…"