Harlan Coben
(1962- )

Harlan Coben egy élvonalbeli amerikai thriller író. Newarkban született (New Jersey) egy zsidó családban. Livingston járt főiskolára, majd a nagyapja által alapított utazási cégben dolgozott. Jelenleg is New Jersey-ben, egy huszonötezres kisvárosban, Ridgewoodban él feleségével és négy gyermekével. Coben ránézésre egy langaléta, leginkább Dr. Frankenstein szörnyteremtményére hajazó alak, valójában megnyerő, rokonszenves figura, aki már főiskolás korában elkezdett írni. Első regénye, a Play Dead 1990-ben jelent meg. Ezt 1991-ben a Miracle Cure követte, ami orvosi thriller és magyarul is megjelent. 2016-ban jelenik meg a 26. regénye, és regényei eddig 43 nyelven és több mint 60 millió példányban láttak napvilágot.

Két nagy sorozatkaraktere van Cobennek, az egyik Myron Bolitar, a másik Myron unokaöccse, Mickey Bolitar. Myron Bolitarral 11 regényt adott ki 1995 és 2016 között, kezdve a Deal Breakerrel. Myron egy nagyon magas, 190 feletti fickó, akit kedvelnek a nők. Korábban sikeres kosárlabdázó volt, majd amolyan sportügynök lett, aki védi az ügyfelei érdekeit s mit ad isten, a szerző néha sejtetően célozgat Myron zsidó származására: „Myron szülővárosa, Livingston új volt, és főként zsidó családok laktak benne. Korábban szántóföld terült el az egyforma kétszintes házak helyén. Ridgewood régi, viktoriánus stílusú házakkal volt tele, a lakók többnyire angolszász felmenőkkel büszkélkedhettek.” (Dermesztő csend). Ájjj, nem is tudom kiről mintázhatta Bolitart a nyakigláb Coben? Myron régi egyetemi szobatársától, III. Windsor Horne Lockwoodtól, azaz Wintől bérelte az irodáját. Win az angolszász középosztálybeli amerikai mintapéldánya, kiváló golfozó és dúsgazdag, aki gyakran keveredik barátja nyomozós ügyeibe (2021-ben Lockwooddal is inditott egy sorozatot Coben). Szóval érdekes és meglepő karaktereket alkotott a sorozatnak, de a beeső más szerepelők is sokszor nagyon mulatságosak. Ezek a regények nemcsak kiváló thrillerek, hanem sokszor nagyon humorosak is. Mickey Bolitarral 2011 és 14 közt 3 regényt adott ki, de ezek inkább ifjúsági thrillerek. Westville kisvárosa körüli  erdőben élő Wilde nevű fickó a legújabb sorozatkaraktere, s már két regény is van vele.

Független regényt 1990 és 2016 között 18-at jelentetett meg. Ezek közt talán a legsikerültebbek a Tell No One (2001), The Woods (2007), Hold Tight (2008) vagy a Caught (2010). A Tell No One-ból 2006-ban a franciák Ne le dis à personne címmel csináltak egy nem is rossz filmet François Cluzet bravúros főszereplésével (Luc Besson volt a producere). A filmet nálunk Senkinek egy szót se! címmel forgalmazták (lásd lentebb a film poszterét, mellett Coben látható Lee Child íróval egy közönségtalálkozón). Több regényéből készült újabban - aránylag nézhető - tévésorozat.

FilmHarlan-Coben-Lee-Child.

Harlan Cobennek úgyszólván mindegyik regénye izgalmas, profi munka. A szerző mestere a bonyodalomkeltésnek. Több esetben alkalmazza a bevált receptet: van egy rejtély, rendszerint, sötét folt az egyik főhős múltjában, ami most előjön, de mi nem tudjuk, és ahogy Coben előadja, úgy majd meg esz a fene bennünket, hogy mi is megtudjuk, mi az. Coben kiváló szerző, de nem aggathatjuk rá a rendkívüli vagy zseniális jelzőket is. Többször alkalmazza ugyanazt a receptet. Néha már annyira igyekszik bonyolítani a szálakat, hogy már fáj, és hihetetlen. Bár a megszállott thrillerrajongók mindig azt kapják, amit remélnek, hisz Coben jó szakember, mestere a thriller írásnak. Nagyon izgalmas olvasni regényeit, de közülük többnek a története annyira szerteágazó, sokszor szétszórt, hogy gyakorlatilag el is felejtjük később tartalmát.

CaughtTell No OneDeal BreakerFade AwayPlay Dead

Harlan Coben számos díjat is nyert regényeivel, a magánnyomozós kategóriában kiosztott Shamus-díj esetében a Fade Away (1996) c. Bolitar-regény megkapta 1997-ben a Shamust a legjobb puhafedeles regény kategóriában. A következő Bolitar-regénye, a Back Spin (1997) is kapott egy Shamus jelölést 1998-ban. A Deal Breaker (1995), Tell No One (2001), Caught (2010), Shelter (2011) c. regényei mind kaptak jelölést különböző kategóriákban az Edgar díjra, de magát a díjat eddig csak a Fade Away kapta meg 1997-ben, a legjobb puhafedeles regény kategóriában. De ugyanebben a kategóriában kapta meg Deal Breaker is az Anthony díjat.

***

Bűnösnek nyilvánítvaNincs üzletHat évDermesztő csendAz ördög játszótere

Magyarul 25 regénye és egy novellája jelent meg (az amerikai megjelenések sorrendjében):

1. Dr. AIDS, Charta, 1992. ford. Szabó Olimpia [Miracle Cure, 1991]

2. Nincs üzlet, Jaffa, 2015. ford. Galamb Zoltán [Deal Breaker, 1995] (Myron Bolitar 1)

3. Necces, Jaffa, 2016. ford. Galamb Zoltán [Drop Shot, 1996] (Myron Bolitar 2)

4a. El ne áruld senkinek, Punktum, 2002. ford. Szentgyörgyi József [Tell No One, 2001]
4b. Senkinek egy szót sem, Kelly, 2010. jav. ford. Szentgyörgyi József
4c. Senkinek egy szót sem, RD (rövidített), 2002. ford. Komáromy Rudolf

5a. Lidércnyomás, RD (rövidített), 2004. ford. Révbíró Tamás [Gone for good, 2002]
5b. Örökre eltűnt, Jaffa, 2022. ford. Farkas Veronika

6. Nincs több esély, Jaffa, 2014. ford. Illés Róbert [No Second Chance, 2003]

7. Az ördög játszótere, Kelly, 2006 (Az ártatlan címmel 2021, Jaffa) ford. Illés Róbert [The innocent, 2005]

Super D tündöklése és bukása, Jaffa Kiadó, 2014 (csak elektronikusan) [The Rise and Fall of Super D, The Innocent, Dutton, 2006] [Myron Bolitar novella]

8. Dermesztő csend, Kelly, 2008. ford. Illés Róbert [Promise Me, 2006] (Myron Bolitar 8)

9a. Az erdő, Kelly, 2009. ford. Illés Róbert [The Woods, 2007]
9b. Az erdő, RD (rövidített), 2008 ford. Hodinka László

10. A kisváros titkai, Jaffa, 2023. ford. Csáki Judit [Hold Tight, 2008]

11. Vér a véremből, Jaffa, 2011. ford. Illés Róbert [Long Lost, 2009] (Myron Bolitar 9)

12. Bűnösnek nyilvánítva, Jaffa, 2012. ford. Illés Róbert [Caught, 2010]

13. Végakarat, Jaffa, 2012. ford. Illés Róbert [Live Wire, 2011] (Myron Bolitar 10)

14. Maradj mellettem, Jaffa, 2013. ford. Illés Róbert [Stay Close, 2012]

15a. Hat év, Jaffa, 2013. ford. Illés Róbert [Six Years, 2013]
15b. Hat év, RD (rövidített), 2014. ford. Pelle Csilla

16. Hiányzol, Jaffa, 2014. ford. Illés Róbert [Missing You, 2014]

17. Az idegen, Jaffa, 2015. ford. Galamb Zoltán [The Stranger, 2015]

18a. Nem versz át, Jaffa, 2016. ford. Galamb Zoltán [Fool Me Once, 2016]
18b. Nem versz át, RD (rövidített), 2017. ford. M. Nagy Miklós

19. Hazatérsz, Jaffa, 2017. ford. Galamb Zoltán [Home, 2016] (Myron Bolitar 11)

20. Ne engedj el!, Jaffa 2018. ford. Holbok Zoltán [Don't Let Go, 2017]

21. Szökevények, Jaffa, 2019. ford. Tábor Zoltán [Run Away, 2019]

22. Senki fia, Jaffa, 2020. ford. Dési András György  [The Boy from the Woods, 2020] (Wilde 1)

23. Win, Jaffa, 2021. ford. Holbok Zoltán [Win, 2021] (III. Windsor Horne Lockwood 1)

24. Egyezés, Jaffa, 2022. ford. ford. Holbok Zoltán [Match, 2022] (Wilde 2)

25. Úgyis megtalállak, Jaffa, 2023. ford. Szécsi Noémi [I Will Find You, 2023]


Az idegenNincs több esélySenkinek egy szót semEl ne áruld senkinekAz erdő

 

VégakaratVér a vérembőlHiányzolDr. AIDSMaradj mellettem

Coben tudtommal csak két novellát írt. Az első az Entrapped volt, a Mary Higgins Clark Mystery Magazine 1997 tavaszi számában. A másik pedig a The innocent 2006-os kiadásának bónusznovellája volt. A Super D tündöklése és bukását a Jaffa kiadó a facebook oldalán tette közzé, díjmentesen. A 11 Myron Bolitar regényből meg van magyarul 6 (és az egyszem novella is).

A Kelly kiadó 4 Coben könyvet adott ki 2010-ig, de elég nyögvenyelősen. Az utolsó, amit kiadtak, a Senkinek egy szót sem volt, úgy hirdetve, hogy Cobennek „egy új” regénye, miközben a 2002-es magyar kiadást dobták megint piacra, megváltoztatva korábbi címét, és itt-ott átirkálva a szöveget (a címváltoztatás amiatt éppenséggel jogos volt, hogy a regényből készült francia film is az új címen jelent meg). 2011-ben a Jaffa kiadó vette át a Coben könyvek kiadását, és elég dinamikusan 2011 és 2023 eleje között 20 regényt is kiadtak a szerzőtől. A Reader's Digest Válogatott Könyvek kiváló sorozatában is megjelent Coben 5 regénye rövidítve. A 24 Coben-regényből tízet Illés Róbert, ötöt Galamb Zoltán és hármat Holbok Zoltán fordított.

A Senki fia 2020 márciusában gyakorlatilag egyszerre jelent meg angolul és magyarul. A regény egyik főhőse, Hester Crimson sztárügyvédnő, aki nem ismeretlen már a Coben-olvasók közt, ugyanis már jó pár regényében előfordult: The Final Detail (1999), Senkinek egy szót sem, Lidércnyomás, Dermesztő csend, Az erdő, Hold Tight (2008), Bűnösnek nyilvánítva és a  Senki fia (kettő nem jelent meg magyarul!). A másik főhős, a Westville városka körüli erdőben magányosan élő Wilde, akit harminc évvel korábban, gyerekként magára hagyva találtak a fák között. Senki nem ismeri történetét. Őt kérik fel egy eltűnt lány felkutatásában. Wilde tkp. Coben új és meglepő sorozatkaraktere, akivel több regényt tervez szerzőnk.

Ugyanígy egy reményteli sorozatkaraktere lesz a dúsgazdag és kiváló származású III. Windsor Horne Lockwood, akit a barátai Winnek neveznek. Ő egy ugyancsak fondorlatos bűncselekmény nyomába ered, ami kapcsolódik unokahúuga húsz évvel korábbi elrablásához.

NeccesNem versz átHazatérszNe engedj el!Szökevények

Senki fiaEgyezésWinOrokre eltunt