Freeman Wills Crofts

(1879-1957)

Freeman Wills Crofts

Freeman Wills Crofts egy dublini születésű ír krimi író volt. Apját korán elvesztette. Fiatalon a nagybátyja mellé került tanoncnak. Vasúti mérnök lett. 1912-ben feleségül vette egy helyi bankár lányát. A szabadidejében detektívtörténeteket olvasott, leginkább R. Austin Freeman és Eustace történetei hatottak rá. 1919-ben egy hosszabb betegségből való lábadozása alatt megírta a The Cask („A hordó”) címmel első detektívregényét, ami egy mai szemmel nézve is jól megírt regény, és roppant népszerű lett. Annyira jól sikerült, hogy Mike E. Grost kiváló amatőr krimi-esztéta úgy tartja, ez Crofts mindmáig legjobb és legjelentősebb műve.

Az elkövetkező több mint harminc évben Crofts folyamatosan írta krimi regényeit, novelláit, sőt színművet és rádiójátékot is írt. 1929-ben otthagyta mérnöki karrierét és Angliába költözött és ezen túl már főállású íróként írta könyveit. Crofts a detektívregények aranykorának nevezett 1920/30-as évek legnagyobb írói közé került. Úgy tartották, hogy a harmincas években Crofts egyike volt Nagy-Britannia „Big Five” csapatának, azaz az öt legjobb krimi írója közé tartozott (a többi négy: Agatha Christie, D. L. Sayers, H. C. Bailey és R. Austin Freeman).

Keszthely Tibor írta: „Freeman Wills Crofts (1879-1957) A hordó-ja világsikert hozott, megnövelte a műfaj olvasótáborát. A szerző specialitása a megtámadhatatlan alibi fokozatos felmorzsolása. Századunk hetvenes éveiben a televízió képernyőjén sziporkázó amerikai Columbo hadnagy pontosan ezt a bűvészmutatványt végzi el a szemünk előtt.” (A detektívtörténet anatómiája, 1979). Raymond Chandler is azt nyilatkozta, hogy a krimi írók között „a részletekkel Freeman Wills Crofts törődik a legalaposabban”.

Való igaz, Crofts könyveinek alapvető jellemzője volt, az aprólékos kidolgozás, az események lépésről lépésre követése és az ún. alibi-rejtvény megoldása. Crofts ugyanis regényeiben az elkövetőnek teljesen tökéletesnek látszó (és természetesen hamis) alibit biztosít, amit a nyomozás soron fokozatosan építenek le. Egyébként nem felejtette el korábbi hivatását sem, mert több regényében és novellájában központi szerepe van a vasúti menetrendeknek vagy játszódnak pályaudvarokon és vasútvonalakon.

Freeman Wills Crofts: The CaskFreeman Wills Crofts: Inspector French's Greatest CaseFreeman Wills Crofts: The Sea Mystery

Crofts legjobbnak tartott regényei: The Cask; The Groote Park Murder; The Starvel Tragedy; The Sea Mystery; The box office murders Sir John Magill's Last Journey; The 12.30 from Croydon; Mystery on Southampton Water és a Found Floating. A szerzőnek óriási tekintélye volt a maga korában. Regényeinek felépítése és stílusa számos kortársát és új bűnügyi szerzőket is inspiráltak. Sokan vettek át tőle elemeket ill. az általa megteremtett detektívregény-írás hagyományát, mint Milton M. Propper, Helen McCloy vagy akár Georges Simenon a Maigret-regényeiben, de hatott még az olyan hard-boiled szerzőkre is, mint Dashiell Hammett és Raymond Chandler, bár Crofts csak pályafutása elején írt olyan regényeket, melyek főhőse egy magánnyomozó volt (mint a The Cask vagy a The Cheyne Mystery). Ezzel tisztában volt Crofts is, mert Van Dine-hez hasonlóan ő is írt egy útmutatót: How to Write a Detective Novel címmel („Hogyan írjunk detektívregényt”). Azonban az idők múlásával már a neve nem csengett olyan jól, a harmincas évek más nagy detektív regényíróira inkább emlékeztek, mint Crofts-ra. Julian Symons krimi esztéta már nem volt különösebben hízelgő véleménnyel az általa teremtett iskoláról.

Crofts 1924-ben jelentette meg az Inspector French's Greatest Case c. regényét, ami kezdő regénye lett a Joseph French felügyelő eseteit bemutató regényeinek. 34 regényéből 30-at ennek a sorozatkarakterének szentelt (a többi négy független regénye). French felügyelő volt a Scotland Yard legzseniálisabb nyomozója.

Freeman Wills Crofts: The Box Office MurdersFreeman Wills Crofts: A szürke autóFreeman Wills Crofts: A szürke autó
Freeman Wills Crofts: Death on the WayCsak egy kis géphibaFreeman Wills Crofts: Csak egy kis géphiba

Magyarul mindössze két regénye jelent meg Freeman Wills Croftsnak. Mindkettő a French felügyelő sorozatába tartozik:

1. A szürke autó, Nova, 1942, ford. Bodor György [The box office murders, 1929] (French felügyelő 05)

2. Csak egy kis géphiba, Nova, 1943, ford. Illés Jenő [Death on the way, 1932] (French felügyelő 09)

Mike Grost pozitívumként értékeli, hogy A szürke autóban Crofts nem negatív figuraként ábrázolta az egyik zsidó szereplőt, mert a korabeli brit krimikben a zsidók, négerek vagy más idegenek rendszerint sötét alakok voltak....

*

Freeman Wills Crofts: Murderers Make MistakesFreeman Wills Crofts: Many a SlipFreeman Wills Crofts: Murderers Make Mistakes (1947)

Crofts a regényei mellett egy sor novellát is írt (azok többsége is French-történet). Az első rövid története a The Mystery of the Sleeping Car Express (1921) volt. Novellái olyan magazinokban jelentek meg, mint a The Evening Standard, MacKill’s Mystery Magazine, Pearson’s Magazine, The Cornhill Magazine és az Ellery Queen’s Mystery Magazine. A háború után aztán ezekből a novellákból több válogatáskötet is megjelent, mint a Murderers Make Mistakes (1947), Many a Slip (1951) és a Mystery of the Sleeping Car Express and Other Stories (1956).

Freeman Wills Crofts: A vadászbálFreeman Wills Crofts: Az az átkozott fegyvertok

Magyarul mindössze 3 novellája jelent meg, abból kettő szintén French felügyelő történet:

1. A vadászbál, ford. Bóday Pálné, Rakéta magazin, 1990/Tél [The Hunt Ball, (ss) Holly Leaves, Nov 21 1937] (French felügyelő)

2. Az az átkozott fegyvertok, Magyar Szó [Jug] 1969. nov. 9.

3. Egy csapással, Izraeli Képeslap [Izr], 297. sz. (1959) [Boomerang, Many a Slip, 1955] (French felügyelő)

A Rakéta Magazin így mutatta be a történetet: „A fordított rejtély R. Austin Freeman óta sok szerzőt vonzott. Mivel ez a műfaj először is bemutatja a tettest és a bűntényt, az olvasó teljes mértékben a nyomozás folyamatára összpontosíthatja figyelmét. Ennek a közelmúltban az amerikai „Columbo” televíziós sorozat volt az egyik legsikeresebb példája. Minden egyes epizódban valamely neves gyilkos elköveti a maga „tökéletes bűntényét”, hogy aztán a zilált külsejű, csökönyösen kitartó rendőrtiszt módszeresen kinyomozza.
French detektívfelügyelő angol-ír származású alkotója, Freeman Wills Crofts sok élvezetes angol detektívtörténetet írt hagyományos formában, de a „Vadászbál” című műve a fordított rejtély műfajának talán legremekebb alkotása.