G-J. Arnaud
(szül. 1928)
G-J. Arnaud francia krimi, scifi és kémregény író. A teljes neve Georges-Jean Arnaud (nem tévesztendő össze Georges Arnauddal, aki A félelem bére c. híres regényt írta). Arnaud egy igen termékeny szerzőnek számít, ugyanis mintegy 350 regényt írt, és nagyon sok írói álnevet használt, mint: Saint-Gilles, Georges Murey, Georges Ramos, Serge Sauvec, David Kyne, Ugo Solenza, Gilles Darcy, Serge Sovac, Frédéric Mado, Pierre Rabeau, Laure de Sevetan, Lilas Marny, Osman Walter, Gino Arnoldi, Manuel Mathias.
Ha azt hinnénk, hogy a mennyiség a minőség rovására ment, úgy nem lenne igazunk, legalábbis a műveinek egy részével szemben nem. Ugyanis számos irodalmi díjat is nyert, és nem csak krimi kategóriában! Arnaud krimi regényei főként a Special Police - Fleuve Noir sorozatban jelentek meg.
Leghíresebb és egyben legismertebb egy scifi/thriller sorozata, a La Compagnie des glaces („A Jég Társaság”). A történet alapja egy poszt-apokaliptikus látomás egy lehetséges sötét jövőről: a Holdunk felrobbant, s a törmelékei körbevették a Földet, ami egy új jégkorszak eljövetelét jelentette. Az egész földet elborította a jég, az emberek nagy kupolavárosok alatt élnek, melyeket vasutak kötnek össze. Éppen ezért ezen a jövendőbeli világon – diktatúraszerűen – nagy vasúttársaságok uralkodnak. A sorozat kiváló borítókat kapott és bár nagy népszerűségre tett szert, ezekből semmi nem jelent meg magyarul. Annak ellenére sem, hogy többen Arnaud hatalmas regényciklusát Asimov Alapítvány-sorozatához vagy Frank Herbert Düne-sorozatához hasonlítják. 2007/2008-ban a kanadaiak egy 26 részes filmsorozatot is csináltak belőle Grand Star címmel.
Arnaud nevét nálunk alig ismerik. Három regénye ugyan megjelent magyarul, de azok nem kimondottan könyvekben, melyek bármelyik könyvtárban fellelhetők lennének, hanem magazinokban és füzetekben jelentek meg.. Viszont mindhárom magyarul is olvasható regénye: krimi!
A következő regényei olvashatóak magyarul:
1. A hagyaték, Párizsi Krimi 2. sz. 1992 [La défroque, Special Police/1044. sz. 1973]
Luigi megöl egy embert, ám a nyomozás eredménytelen a rendőrség nem találja a tettest. A gyilkos úgy dönt, elhagyja hazáját, külföldre költözik. Bűnét meggyónja és úgy érzi, elnyerte a feloldozást. A gyónási titkot a pap örökre eltemette magában - gondolja. Ám egy napon döbbenten ismeri fel az abbét, aki civil ruhában tűnik fel a városban, ahol él. Luigi élete pokollá válik, fél attól, hogy a pap is felismerte őt. Cselekedeteit ettől kezdve csak a rémület vezérli és csakhamar újabb bűntényt követ el. Dél-Franciaország forró és különös atmoszférája, az őrületig hajszolt bűntudat és kétségbeesés süt e páratlanul izgalmas regény oldalain, amely kíméletlen önvizsgálatra készteti az olvasót.
Kezdés: "Luigi Sorgho már vagy négyszer eltolta cseresznyésládákkal megrakott targoncáját a kis kávéház teraszán álldogáló férfi előtt, és csak ekkor figyelt fel rá. A kis teherautó, amelyre a cseresznyésládákat fölpakolta, egy keresztutcában állt, alig száz méterre a piaci árveréstől..."
2. Karácsonyra meleg lesz, IPM, 1993/5. sz. [Noël au chaud, Special Police/1479. sz. 1979]
Kezdés: "Ha ment az úton, maga után vonszolva kerekes bevásárlószatyrát, Mallet-né mindig azt képzelte, rosszindulatú tekintetek követik minden házból; a függönyök mögött lapító asszonyok ingerültséggel vegyes szánakozással csóválják a fejüket, azt lesik, hogyan biceg a tavalyi combnyaktörése óta.
Raymonde gúnyosan elmosolyodott. A baleset után azt hitték, hogy végre megszabadulnak tőle. Egy hónap kórház, két hónap utókezelés. A nagy ház gazdátlanul, a kertben szabad rablás..."
3. Az internátus titka, IPM, 1993/3. sz.
Ennél nem tudtam megállapítani az eredeti francia regény címét. Valószínűleg ez is a "Special Police" elnevezésű krimi könyvsorozatban jelenhetett meg.
Kezdés: "Egy szokatlanul enyhe októberi hajnalon, miután meghallgatta az éjjeliőrök jelentését, Lionel Rousseau kiment az irodájából és terepjárójába szállt. Mindennap bejárta a vadasparkot, amelynek biztonságáért és berendezéseiért ő volt a felelős mint műszaki igazgató.
Jól megnézegette a fal minden méterét, míg végighajtott a kafferbivalyok, orrszarvúak és vízilovak között. A benti ellenőrzés után még kívülről is megkerülte a parkot, többnyire autóval, néha pedig gyalog és gumicsónakon.
A távolban ébredeztek az oroszlánok; ásítottak és őt bámulták. A két nőstény ott hevert a betonból öntött műsziklákon. A hímeket nem lehetett látni. Rousseau lassított, hogy megkeresse őket, és rájuk is talált valamivel messzebb, egy nagy, sáros kőkolosszuson. Nem szerette a ragadozókat, talán azért, mert neki kellett vigyáznia, nehogy elszökjenek. Sokkal jobban kedvelte a madarakat, amelyek százával tanyáztak a tó partján: hattyúk, koronásdarvak, pelikánok, rózsaszín flamingók és még másfajta gázló- és vándormadarak. Némelyik szabadon repkedett. A pelikánok például lejártak halászni a tengerre. A többieket úgy kötötték helyhez, hogy hol a hímnek, hol a nősténynek nyesték meg a fél szárnyát, hogy repülés közben ne tudjon egyensúlyozni..."
