Charles Lewis Grant
(1942 – 2006)
Charles Lewis Grant (1942 – 2006) amerikai regényíró és novellista főleg a horror és a dark fantasy műfajban tevékenykedett. Geoffrey Marsh, Lionel Fenn, Simon Lake, Felicia Andrews és Deborah Lewis álnevek alatt is írt. Mindössze 64 évesen halt meg szívinfarktusban.
Regényei mellett sok novellát is írt, kiváló novellista volt. A Nightmare Seasons c. novelláskötete World Fantasy Díjat kapott. Első horror regénye a The Curse (1977), amit olyanok követtek, mint a The Grave (1981), The Nestling (1982) vagy a Raven (1993).
Magyarul csak két regénye jelent meg, az se a jelentősek közül. A kilencvenes évek közepén a Door Kft, az akkoriban futó sikeres tévésorozat, az X-akták miatt kiadta két regényét, melyekben Grant a X-akták egy-egy részét regényesítette meg (többet ezen a kettőn kívül nem is írt).
1. Lidércek, Door Kft. 1995, ford. Kiss Marianne (Goblins, 1994)
"Aznap este a kocsma dugig volt kísértetekkel.
Grady Pierce érezte őket, de addig nem is törődött velük, míg a csapos ki nem töltötte az italokat.
A régi idők kísértetei voltak, azoké, amikor a regruták, többnyire újoncok, buszrakományszámra özönlöttek alapkiképzésre Fort Dixbe, begyulladva, avagy hányavetin, majd a kőkemény arcú és kőkemény szemű kiképzők, akik csak üvöltözve tudtak beszélni, kitaszigálták őket az ülésekről. A begyulladtak egészen elrettentek, a hányavetik pedig hamarosan nem hányták-vetették magukat oly önelégülten – mert abban a pillanatban, ahogy kurtára nyírták a hajukat, menten kiderült, hogy ez bizony nem afféle színes, szélesvásznú John Wayne-mozi.
Hanem a valóság..."
2. Forgószél, Door Kft. 1996, ford. Bihari György (Whirlwind, 1995)
"A nap fehéren, forrón izzott, a szél szüntelenül fújt.
Annie Hatch egyedül állt tanyaházának tornácán, egyik kezével szórakozottan simogatta a hasát, miközben azt igyekezett eldönteni, mit is tegyen. Hunyorognia kellett a késő délelőtti napsütéstől. A hőmérséklet máris harminckét fok közelében járt.
Szél surrogott a sivatag mélyén, és Annie, hosszú idő után először azt kívánta, bárcsak visszamehetne Kaliforniába..."
Grant kiváló novellista és antológia szerkesztő volt. Számos novelláját elismerték, méltatták. Ennek ellenére magyarul mindössze négy novellát találtam tőle, melyek magazinokban és válogatáskötetekben jelentek meg (a címek után a novellák kezdései):
1. Gyermekkacaj, oly édes, Lopakodó árnyak, Móra, 1989, ford. Merényi Ágnes [The Children, They Laugh So Sweetly, F&SF, Oct 1985]
"Éjfél után elállt az eső, visszavonult a sötétbe. Friss, fehér köd gomolygott elő, zúzmara kristályosodott az ágakra, a járdákon tátongó vak pocsolyákat lassan jégkéreggel vonta be az éjszaka. A fű kifehéredett a fagytól. A levelek mozdulatlanok. Gally roppan. A hajnal első szellője megzörrenti az ágakat; a sarkon egy macska fölborzolja szőrét, dühösen fúj..."
2. Árnyékok között, Árnyfal, 2004, ford. Kamper Gergely [A Crowd of Shadows, F&SF, Jun 1976]
"A KAPCSOLÓDÁS AZON MÓDOZATAI közül, amelyeknek az évek során szívesen hódoltam, a legtöbbhöz nem volt szükségem semmi kimerítőbb tevékenységre, mint mondjuk az autóvezetés, és egyiknek sem volt a leghalványabb köze sem a gyilkossághoz. Mégis, ami történt, megtörtént, én meg itt vagyok egyedül, ha nem is mindig magányosan, és elmélkedem, ha nem is mindig eredménytelenül. Sem börtönben, sem száműzetésben, diliházban vagy kórházban nem vagyok. Csillag-robbanásban találtam meg a helyem, és hacsak nem tudom egyenesbe hozni a dolgaimat, valószínűleg itt is maradok..."
3. Amikor azt mondod, szeretsz, Galaktika, 169. sz. (1994), ford. Pap Viola [Every Time You Say I Love You, F&SF, May 1981]
"A pirospozsgás naplemente az alvadt vér vörös árnyalatába hanyatlott. Az a néhány madár, amelyik az udvar szilfáin fészkelt, hallgatott, hadd hallassák hangjukat az estében a leveli békák, a tovasuhanó autók, meg egy molylepke, ami tompán verdeste a konyha hálóajtaját. Ken a molylepkét figyelte, mígnem hallani vélte annak visítását, aztán elfordult, s az asztal közepén álló üvegért nyúlt. A maradék burbon alig takarta el a fenék alját. Ken üveges szemmel meredt az italra. Azt eldönteni, hogy felemelje-e az üveget és pohárba öntse-e az italt, avagy felemeije-e az üveget és kiigya belőle, kimerítőbb volt, mint megtenni. Végighordozta tekintetét a hosszú, sötét, suttogásokkal átszőtt folyosón, mely a bejárathoz vitt. Aztán a fehér, kerek, kissé poros faliórán a kályha fölött. Majd a hasán összekulcsolt, remegő kezén....]
4. Hőség a Hawthorne Streeten, Átjáró, 2004/2. sz. ford. Pék Zoltán [Temperature Days on Hawthorne Street, The Little Magazine Spr 1974]
"A félhold alakú tornác szinte alig látszott ki a teljesen kizöldült aranyvirágok meg a hegyüknél már száradó borókabokrok alól. Az a leheletnyi szellő, ami lebbent, csak a vadászó méhek lusta zümmögésével kelhetett versenyre. Egy pók állhatatos munkával tőrbe csalt egy legyet az egyik hámló oszlop meg a roggyant tető alkotta árnyas szegletben, miközben a lépcső rácsos korlátján ólálkodó sáska imádkozva figyelte. A hangyák is erőltetett menetbe kezdtek, de a legalsó lépcsőn ülő férfi rájuk se hederített, arra várt, hogy a házból hallatszó haragos hangok lecsillapodjanak. Megdörgölte az arcát, meghúzkodta a tokáját, s közben az egész nyáron nem szűnő hőséget okolta a zajokért: a tűzhelyre odavágott edény csörömpöléséért, a kredencajtó csapkodásáért, a linóleumpadlón guruló üres konzervdoboz csöngés-bongásáért. Az éles hangok hallatán behúzta a nyakát, és végignézett az utcán, csodálkozva, hogy a szelíd emelkedőn álló házakból hogyhogy nem jött ki senki a veszekedés zajára..."
