A. M. Burrage
(1889-1956)

Horrorírók: A. M. BurrageAlfred McLelland Burrage 1889-ben született a Londonhoz közeli Hillingdon. Szülei mind a ketten írók voltak. Miután az apja 1906-ban meghalt, Burrage elkezdett novellákat írni. Olyan magazinokba jelentek meg a történetei az I. Világháború kezdetéig, mint a Vanguard Library, Chums, Short Stories Illustrated, The Weekly Tale-Teller vagy a Boys’ Life. Az első világháborúban a hadseregben szolgált.

 

A háború után folytatta írói tevékenységét. A novellái közt egyaránt voltak kalandos, humoros, természetfeletti és fiataloknak szóló történetei. Volt egy humoros sorozatkaraktere: Poor Dear Esme, aki számos novellájának hőse volt, melyek 1925 és 27 közt jelentek meg különböző magazinokban. Frank Leland néven fiatal fiúk számára írt elbeszéléseket (a Tufty c. sorozata elég népszerű volt). 
Burrage azonban máig a természetfölötti, fantasztikus, kísértet-történeteiről híres. Ilyen témájú novellái 1912-ben kezdtek felbukkanni, mint a The Kiss of Hesper, The Witch of Oxshott vagy a The Last of the Kerstons. Burraget a legjobb brit szellem-történetírók közé sorolják, M. R. James, Benson és Wakefield mellé. Horror novellái sokszor kifinomultak, ötletesek, ügyesen vannak megírva, néha megcsillogtatva szerzőjük fantasztikumát is. Volt egy másik sorozatkaraktere is 1927-ben, Francis Chard, de ő már egyáltalán nem humoros fickó: sötét, okkult kalandok hőse.

 Seeker to the dead - A. M. BurrageWarning Whispers - A. M. Burrage

Burrage összesen két természetfölötti horror regényt írt: Seeker to the Dead (1942) és a Don't Break the Seal (1946). Viszont nagyon sok ilyen természetű novellát írt, melyek rendszerint magazinokban jelentek meg. Életében két válogatáskötet jelent meg a rémtörténeteiből: Some Ghost Stories (1927) és a Someone in the Room (1931). Ezeket a történeteit A. M. Burrage vagy Ex-Private X néven jelentette meg. Kortársa, M. R. James is dicsérte Some Ghost Stories kötet novelláit.

Halála után viszont igyekeztek összegyűjteni magazinokban szétszórt rémtörténeteit. 1988-ban jelent meg a Warning Whispers: New Weird Tales c. válogatáskötet, Jack Adrian előszavával. Francis Chard kísértettörténeteit kiadták 1996-ban a The Occult Files of Francis Chard: Some Ghost Stories c. kötetben. Végül 2013-ban Classics From The Master Of Horror - A. M. Burrage Classic Collection címmel tíz kötet elektronikus könyvben gyűjtötték össze a rémtörténeteit.

A kísértet - A. M. BurrageÜzenet a túlvilágról - A. M. BurrageA panoptikum - A. M. Burrage

Magyarul eddig 10 különböző novellafordítását találtam, de azokból kettőt duplán fordítottak le:

1. Üzenet a Túlvilágról, A Magyar Detektív, 1928/11, ford. Benedek Géza

2a. A rádiókisértet, Magyarság, 1932. szept. 11. (²Tizenharmadika, péntek, A Magyar Detektív, 1934/9, sz. 3A kísértet, Tolnai Világlapja, 1942/22. sz.) ford. Vécsey Leó [The Shadowy Escort, (ss) The London Magazine, May 1928]
2b. Az üzenet, Ünnep, 1939/16. sz. (erősen rövidített!)

3. Senki háza, Az izgalom mesterei, 1944, ford. Bálint Lajos (²Vérfagyasztó históriák, Sensus, 2003) [Nobody's House, Some Ghost Stories, 1927]

4a. A panoptikum, Magyar Szó, 1960. szept. 22-től szept. 28-ig (6 részben) [The Waxwork, Someone in the Room, 1931, mint Ex-Private X]
4b. Fantasztikus gyilkosság, Természet és Társadalom, 1969/9. sz.

5. Bujócska, Budapest napilap, 1914. jan. 21.

6. A kiállhatatlan Bob, Budapest napilap, 1914. márc. 25.

7. A fiatalság, Budapest napilap, 1914. máj. 6.

8. A betörő, Budapest napilap, 1914. júl. 8.

Bálint Lajos Burrage egyik leghíresebb novelláját fordította magyarra. Egy kis előszóban így méltatta a szerzőt: "A. M. Burrage az angol bűnügyi irodalom egyik legfrissebb fantáziájú, színesen mesélő művelője. Fiatalkorában világ körüli utazást tett, útleírásai kitűnő megfigyelőképességről tanúskodnak. Leghíresebb könyve a Nobody's house, amelynek bevezető elbeszélését mutatjuk be kötetünkben." Vécsey Leó – A Magyar Detektív főszerkesztője – úgy jellemezte Burragét, mint "Anglia egyik legfelkapottabb novellistája", ennek ellenére csaknéhány novelláját fordították magyarra (igaz, abból kettőt Vécsey hetilapja). A Tizenharmadika, péntek c. novellát "kísérteties-történetként" közli Vécsey, s így jellemzi: "Az izgalmasan érdekes menetű, de vidám megoldású grand guignol-történetek sorából való az alábbi angol elbeszélés, ami a derűs ,,short story''-irodalom reprezentáns gyöngyszeme." A The Waxwork szintén elég híres novellája, ezt két különböző újság, az újvidéki Magyar Szó és a szlovákiai TéT is közölte két különböző fordításban magyarul.

A novellák kezdései:

Üzenet a Túlvilágról:"Azt hiszem, minden ember életében van egy bizonyos kor, amikor kedve támad valami szenzációs detektívtörténet megírására, ám – a kiadók, főleg pedig az olvasóközönség nagy szerencséjére – nem valósítja meg mindenki ezt az ötletét. Viszont azok között, akik mégis tollat ragadtak, bizonyára igen sokan vannak, – férfiak és nők egyaránt – akik nem jutottak tovább az elutasító levelek tömegénél."

Tizenharmadika, péntek: "Folyó évi április 13-ika sokáig emlékezetes dátum maradt Mrs. Serrald professzorné életében. Nemcsak azért, mert ekkor költözködött ki családjával együtt a tavak mellé, a cumberlandi új nyári weekendházba s a deszkafalú házikó berendezése után leesett és összetört a metszett velencei kristálytükör, hanem, mert ezen a napon, amely történetesen péntekre esett, helyesebben az ezt követő éjszakán, élete leghátborzongatóbban borzalmas perceit élte át."

Senki háza: "A nagy ház küszöbén vékony gyertya fényében farkasszemet néztek egymással. Éppen alkonyodott ezen a szeles, őszi délutánon, és Mrs. Park, a házfelügyelőnő gyertyát hozott magával, mikor kijött a kapuhoz, hogy a csengetésre ajtót nyisson. Az idegen mögött a nap utolsó sugarai átszivárogtak a sötét, alacsonyan szálló felhők között. Közöttük a léghuzatban a gyertya úgy lobogott, mint valami háromszögletű zászló, az előcsarnok sötétsége pedig közeledett és távolodott, mint holmi kíváncsi, de egyszersmind félénk szörnyeteg. A férfi magas és széles vállú volt, látszólag az ötvenes évei elején. Gondosan nyírt szürke bajuszt és szakállt viselt; fekete nyúlszőr kalapját pedig mélyen behúzta magas homlokába. Kabátja, mely külön kámzsával is bírt, egészen régi szabású volt, és talán ez okozta, hogy tényleges koránál öregebbnek látszott."

A panoptikum: "Míg a Marriner panoptikum egyenruhás segédei kifelé tessékelték a hátramaradt látogatókat a dupla üvegajtón át, az üzletvezető ott ült irodájában és Raymond Hewsonnal beszélgetett.
Az üzletvezető fiatalos külsejű, kövérkés, szőke és középmagasságú ember volt. Jó volt öltözve; értette a módját, hogy elegánsnak nézzen ki, de ne túlzottan, Raymond Hewson külseje az ellenkezőről tanúskodott..."