Ray Russell
(1924-1999)

Ray Russell

Raymond Robert Russell egy amerikai regényíró, novellista, szerkesztő és forgatókönyvíró volt. Chicagóban született. A leismertebb művei horror vonatkozásúak, de írt bűnügyi és sci-fi jellegű történeteket is.

Novellistaként kezdett. Az első rövidtörténete a The Lesser Sin (Esquire, 1953) volt. Russell 1964-től a Playboy irodalmi szerkesztője lett és ő szerkesztette a lap által kiadott válogatásköteteket is.

SagittariusSardonicus and Other Stories (1961)Prince of Darkness (1971)Haunted Castle (1985)

Leghíresebb műve egy horror novella, a Sardonicus, ami a Playboy 1961. januári számában jelent meg. A történetből William Castle 1961-ben horror-filmet rendezett Mr. Sardonicus címmel (lásd lentebb egy jelenetet a filmből). A történet 1880-ban játszódik és egy angol orvosról, Sir Robert Cargrave-ról szól, aki volt szerelme, Maud Randall hívására elutazik Csehországba, egy eldugott hegyvidéki kastélyba. A hely gazdája, Sardonicus báró, aki egyben volt szerelme, Maud férje. Sardonicus fura alak: korábban kirabolta a saját apja sírját, hogy a beletemetett nyertes lutri-szelvényt megszerezze. Ekkor lefagyott az arca alsó fele, s azóta álarcot kell viselnie. Cargrave hamar rájön a kastély borzalmaira és Sardonicus kegyetlen hajlamaira. A báró meg akarja az orvossal operáltatni az arcát, cserébe egy szenvedélyes éjszakát ígér Cargravenak feleségével. Majd a meglepett orvost megpróbálja megfenyegetni...

Mr Sardonicus (film, 1961)

Stephen King a Sardonicust talán a legjobb modernkori gótikus történetnek mondta. Egyébként Russell modern gótikus rémtörténeteit 1985-ben kötetbe gyűjtve kiadták Haunted Castles: The Complete Gothic Tales of Ray Russell címmel.

Russell első regénye a The Case Against Satan (1963) volt. Egy démon által megszállt fiatal lányról szól. Ezután már csak öt regénye jelent meg: The Colony (1969), Sagittarius (1971), Incubus (1976), The Bishop's Daughter (1981), Absolute Power (1992). Azaz nem mondható éppen egy termékeny szerzőnek.

The Devil's Mirror (1980)Incubus (1976)The Case Against Satan (1963)100 Great Science Fiction Short Short Stories

A novellái főleg a Playboy, The Magazine of Fantasy and Science Fiction, If, Ellery Queen’s Mystery Magazine, Alfred Hitchcock’s Mystery Magazine, Rogue és az Escapade magazinokban jelentek meg. Mintegy nyolcvan körüli novellát írt, nagyrészt a saját nevén, de néha használta a Rex Fabian, Brian Rencelaw és Roger Thorne álneveket is. Ezek a történetei hozták neki a legnagyobb elismeréseket. Novellái különböző antológiákban megjelentek, de több saját novelláskötete is megjelent: Sardonicus and Other Stories (1961), Unholy Trinity (1964), Prince of Darkness (1971), The Book of Hell (1980), The Devil's Mirror (1980), Haunted Castles (1985). 1991-ben Ray Russell World Fantasy Életműdíjat kapott.

***

Xanadu (A Hét) kMezítelenül Xanaduban kEmberkomplexus k

Magyar nyelvterületen Russell munkássága gyakorlatilag ismeretlen. A novelláiból mindössze 5 található magyarul:

1a. Xanadu, A Hét (Izr), 1965/23-24. sz. (2 részben) ford. Ecker György [Naked in Xanadu, (nv) Playboy, Nov 1964]
1b. Mezítelenül Xanaduban, Rakéta Regényújság, 1979/2. sz. ford. G. Szegő Magda

2. A Fekete Elixir, csak elektronikusan, 2017, ford. Longvale [The Exploits of Argo 1 - The Black Elixir, (ss) Rogue, Apr 1961]

3. A hosszú éjszaka, 36 science fiction rövid novella, CodeX Könyvek 7. é.n. (2Marsyas Magazin #10, 1992. december) ford. Nemes Ernő [The Exploits of Argo 2 - The Long Night , (ss) Rogue, Apr 1961]

4. A szoba, 36 science fiction rövid novella, CodeX Könyvek 7. é.n. ford. Nemes Ernő [The Room, Playboy, Feb 1961]

5. Emberkomplexus, Galaktika, 194. sz. (2006/május), ford. Németh Attila [The Humanic Complex, F&SF, Dec 1978]

CodeX Könyvek sorozatot Nemes Ernő adogatta ki a saját költségén, házi sokszorosításban és kereskedelmi forgalomba sem került (kb. 1985 és 95 között valamikor, mert évszám ezekben nincs). Nemes a 36 science fiction rövid novella c. száz oldalas kötetben a kiváló 100 Great Science Fiction Short Short Stories c. kötetből fordított le 36 novellát. Az angol nyelvű kötet eredetileg 1978-ban jelent meg és Asimov, Greenberg és Olander szerkesztette (lásd fentebb a borítóját). Ebben két Russell-novella is volt, s mindkettőt át is ültette magyarra Nemes. Russell első magyarul megjelent novellája az izraeli A Hét hetilapban látott napvilágot 1965-ben. Számos novellája megérdemelné, hogy megjelenjen magyarul, különösen a Sardonicus, melyet Stephen King különösen fontosnak tart a horror irodalom műfajában.

CodeX Könyvek 7. kA szoba kA hosszú éjszaka k

 ***

Végül, mivel Russellnek nagyon kevés novellája van magyarul, lefordítottam egyet, mivel rövid és kiegészíti a Nemes Ernő által lefordított A hosszú éjszaká-t. Eredetileg a Rogue férfimagazin 1961. áprilisi számaban jelent meg a The Exploits of Argo c. írása [Argo tettei] Russellnek, ami két rövid elbeszélést tartalmazott. Ugyanez megjelent a Sardonicus and Other Stories c. noveláskötetben (1961), majd a szerző Prince of Darkness c. novelláskötetében is. Nemes nem tehet arról, hogy az első elbeszélést nem fordította le, ugyanis az Asimov és Greenberg szerkesztette 100 Great Science Fiction Short Short Stories (amiből fordított) novelláskötet csak a 2. elbeszélést közölte. Viszont kétségtelen, hogy jobban érthető A hosszú éjszaka az első elbeszélés elolvasása után. Alább közlöm Russellnek ezt a két rövid elbeszélését:

 Argo tettei
       
  1. A Fekete Elixír
    
   – Én Fekete Elixírnek hívom – mondta a tudós. – Ez egy olyan méreg, ami megőrzi az életet.
   – Ez kétségtelenül ellentmondás – mondta a fiatal Argo III, az Aszteroidák Császára.
   – Hadviselés, uram – mármint a harmincadik századi hadviselés – olyan alapokra épül, mint élet és halál. Ha a katonákat legyilkolják – akár a csatatéren vagy az űrhajók belsejében – ők már nem nyerhetnek háborút. Ha egy katonát beoltanak az én Fekete Elixíremmel, pontosan hét nappal az injekció után fog meghalni. De a hét nap alatt, semmi nem tudja megölni.
   – Érdekes – mondta Argo III. – De ez kivihetetlen, nem gondolja?
   – Nem uram. Nem gondolom. A katonára – az áramló Fekete Elixírrel a vénájában – lőhetnek golyókkal, érzéketlen a hősugárzásra, a mérgező gázok fojtogatására, végtagjait gránátok szaggathatják le, hasa szétrepedhet és a belei a földre hullhatnak, még mindig az ellenségre nyomul, könyörtelenül, feltartóztathatatlanul, elméje engedelmeskedik a hipnotikus parancsnak, teste nem tud hét napig meghalni – ennyi idő pedig elegendő a legtöbb manőver befejezéséhez. Ezen idő után felesleges a kórházba helyezés, élelmezés, ruháztatás, védelem és végül a leszerelés. Nagyon gazdaságos. És mivel a Rabszolga Világok korlátlanul ellátnak katonákkal, így millió ember halála is lényegtelen, amíg befejezik feladataikat, mielőtt meghalnak. Tizenöt évembe került az Elixír kifejlesztése és több ezer rabszolgát használtam fel a kísérletekben. A munkát édesapja, Argo II kívánságára végeztem.
   – Az Elixír megöli a fájdalmat is?
   – A fájdalomcsillapítók alkalmazása a kísérleteknél gyengítették az Elixír hatását. A tisztelt apja úgy fontolgatta, ez nem jelentős. Uram, mikor számíthatok munkám eredményének elismerésére?
   – Azonnal.
   A tudóst kikísérték trónteremből. Akár egy kolostor, olyan volt a laboratóriuma, ahol ő tizenöt évet töltött, így nem volt tudomása az új császár emberbaráti hajlamairól. A fiatal Argo gyűlölte a háborút. A tudós elismerése, következésképpen, ebben a formában a megvakítás, korbácsolás, megnyúzás, kínzás, összezúzás, felnyársalás, kibelezés, égetés és lefejezés (ez utóbbi után a feje figyelte a további dolgokat a testével, a közeli tálca látószögéből, soha nem szünetelve a szótlan sikoltozást, miközben a teste soha nem szűnt meg rángatózni és csapkodni). Mindez természetesen a Fekete Elixír bőkezű befecskendezése után történt. Velünk nem közölte észrevételeit, hiszen láthatólag csak sikoltozott, de feltehető, hogy büszke lehetett az Elixírjére, mivel csakugyan pontosan a hetedik napon halt meg.
   
   ford. Longvale
     
   
  2. A hosszú éjszaka
     
   Az egykori fiatal – most a kortól és kicsapongástól ráncos arcú – Argo III a bőrét mentette. A szörnyűségek után, amiket a Humanizmus, a Szabadság, a Fair Play, a Többség Akarata, az Amerikai Életmód és a Civilizáció Védelme nevében követett el, a felizgatott csőcselék fia, Argo IV vezetésével most őrá vadászott.
   Egyik aszteroidáról a másikra menekült, de ellenségei szorosan a nyomában voltak. Próbálkozott gondosan megtervezett álruhákkal és plasztikai műtétekkel, de a fia ügynökei által használt infraibolya, ultravörös és dimenziógörbítő kontaktlencsék minden álarcon átláttak. Annyira kimerült, hogy egy ízben már majdnem feladta magát, de elsápadt a hivatalos és szentesített kivégzési mód gondolatára: hét napig tartó haláltusa vár rá a Fekete Elixir hatása alatt.
   Most, hogy a hajója helyrehozhatatlanul tönkrement, a sötétben tapogatózva tapossa a Zéró Aszteroida hideg, szürke homokját. Ezt a nevet ő adta neki, mert lakatlan, nincsenek értékes fémei, még növényzete sincs, mivel a nap nem süt ide, lévén, hogy az óriás Jupiter örök árnyékban lévő oldalán helyezkedik el.
   Argo végcélja itt a sivatagban az Utolsó Varázsló barlangja. Az összes többi varázsló megsemmisült Argo Boszorkányság Elleni Szent Hadjárata alkalmával, de az a hír járta, hogy egyikük a Zéróra menekült. Argo titokban bízott benne, hogy a pletyka igaz és az Utolsó Varázsló még él.
   Úgy is volt: visszataszítóan öreg, beteg, mezítelen, tetőtől talpig mocskos volt, csak varázslat tartotta még életben, de élt.
   – Ah, te vagy az? – ezekkel a szavakkal üdvözölte Argot. – Nem mondanám, hogy meg vagyok lepve. A segítségemre van szükséged, mi?
   – Igen, igen – brekegte Argo. – Varázsolj nekem egy álruhát, amin nem tudnak átlátni. Könyörgöm, esedezem!
   – Miféle álruha legyen? – káricált az Utolsó Varázsló.
   – Biztos tudomásom van róla – mondta Argo –, mert kínvallatás során a varázslók bevallották, hogy minden emberi lény csak álember – hogy megfelelő ráolvasás átváltoztatja az embert farkasemberré, kutyaemberré, madáremberré, amivé csak a sejtstruktúrája lehetővé teszi. Egy ilyen lény képében felderíthetetlenül eltűnhetnék.
   – Ez valóban így van – mondta az Utolsó Varázsló.
   – De tegyük fel, hogy bogárember leszel, s akkor eltaposhatnak. Vagy halember, akkor meg itt fogsz vergődni haláltusádban ennek a barlangnak a földjén.
   – Még egy ilyen halál is – borzongott meg Argo – csak jobb lehet, mint a legális kivégzés.
   – Akkor rendben van – vont vállat az Utolsó Varázsló. Teátrális mozdulatokkal lengetni kezdte a karjait, és bonyolult szavakat mormogott.
   Akkor 2904 júliusa volt. Száz évvel később, 3004 júliusában Argo még mindig életben volt a Zérón. Az igazat megvallva azt egyáltalán nem állíthatta, hogy boldog volt. Valójában a Fekete Elixir okozta halál örömei után sóvárgott és reménytelenül álmodozott róla.
   Argo egy ritka lény, vámpírember lett. A vámpír csak vért iszik, és amikor az Utolsó Varázsló erei kiszáradtak, azzal a készlete ki is merült. Éhség és szomjúság emésztette Argot. Lassan, de billiószoros erővel emésztette, mert a vámpír halhatatlan. Meghalhatott volna, ha fakarót vernek a szívébe, de a Zérónak nem volt vegetációja, így nem akadt rajta fa sem. Megölhette volna egy ezüst pisztolygolyó, de a Zéró nem dicsekedett ritka fémekkel. Megölhette volna a Nap sugárzása is, de a Jupiter árnyéka miatt sosem látta a Napot. Végezetül Argot még egy csapás sújtotta: a vámpírok csak nappal alszanak, a Zérón pedig nem volt nappal.
   
   ford. Nemes Ernő