31 - 40 elem, Összesen:178

Emelkedő irány beállítása
oldalanként

Horrorírók: Ray Russell

2017. szeptember 12., kedd 20:46:49 Europe/Budapest

Ray Russell kRaymond Robert Russell egy amerikai regényíró, novellista, szerkesztő és forgatókönyvíró volt. Chicagóban született. A leismertebb művei horror vonatkozásúak, de írt bűnügyi és sci-fi jellegű történeteket is.
Novellistaként kezdett. Az első rövidtörténete a The Lesser Sin (Esquire, 1953) volt. Russell 1964-től a Playboy irodalmi szerkesztője lett és ő szerkesztette a lap által kiadott válogatásköteteket is.

Tovább olvasom ►
Rovat: Horrorírók  Szerző: Longvale

Horrorírók: Peter Straub

2017. szeptember 3., vasárnap 22:16:57 Europe/Budapest

Peter Straub kPeter Straub egy amerikai horror szerző. Milwaukee-ban született. Straubot gyerekkorában súlyos baleset érte, amiből csak nehezen épült fel. Columbia Egyetemen diplomázott, majd rövid ideig angolt tanított. 1969-ben az írországi Dublinba költözött, ahol mellékesen elkezdett írni. 1971-72-ben költeményei jelentek meg. Első regénye a Marriages 1973-ban jelent meg. 1974-ben írt még egy hasonló stílusú regényt Under Venus c. alatt, ami azonban csak 1985-ben jelent meg. Az első természetfölötti elemeket tartalmazó regénye a Julia 1975-ben jelent meg. Írországban és Angliában tíz évig éltek feleségével, majd visszaköltöztek az Államokba.

Tovább olvasom ►
Rovat: Horrorírók  Szerző: Longvale

Krimi novellisták: Barry N. Malzberg

2017. augusztus 28., hétfő 22:56:02 Europe/Budapest

Barry N. Malzberg kBarry Nathaniel Malzberg egy amerikai író és kiadó. Leginkább sci-fi, fantasy és horror történeteiről ismert, pedig sok bűnügyi történetet is írt. 1960-ban diplomázott a Syracuse Egyetemen. 1963-ban megnősült. Az 1960-as évek közepén kezdett írni, főleg erotikus novellákat, majd 1967 és 1970 közt egy csomó erotikus regény írt álnéven. Az első sci-fi novellája, a We're coming through the window 1967-ben jelent meg a Galaxy-ban.

Tovább olvasom ►
Rovat: Krimi novellisták  Szerző: Longvale

Krimi akták: Shub-Niggurath

2017. augusztus 20., vasárnap 11:21:03 Europe/Budapest

Shub-Niggurath3 kShub-Niggurath s Cthulhu-mítosz egy istensége. Lovecraft a Suttogás a sötétben c. novellában azt „Erdő Urának” mondta. Shub-Niggurath-ot többször úgy írta le, mint Az Erdők Fekete Kecskéje, az ezer ivadékával. Igazából sohasem tért ki rá bővebben, csak utalt a varázslások idézésekor. Lovecraft egy olyan sötét, hím (vagy nőstény) istenséget képzelt el, vagy idézett meg, akinek előzménye benne van az emberiség legrégibb hagyományaiban.

Tovább olvasom ►
Rovat: Krimi akták  Szerző: Longvale

Krimi novellisták: Clark Howard

2017. augusztus 7., hétfő 0:40:12 Europe/Budapest

Clark Howard kClark Howard egy amerikai krimi író. 1932-ben született Ripleyben (Tennessee). Árvagyerekként nőt fel egy chicagói otthonban. Már fiatalon bokszolt, majd bandatag lett, s ezért javító intézetbe került. Innen a nagyanyjához költözött. A koreai háború idején besorozták még csatában is részt vett, mire 20 évesen leszerelték. Megpróbált Chicagóban újságírást tanulni, de egy szemeszter után otthagyta a főiskolát, mert professzora értéktelennek és publikálhatatlannak mondta írásait. De a professzornak fogalma sem volt róla, hogy Howard már két novelláját eladta new yorki magazinoknak. Howard jelenleg a kaliforniai Palm Springsben él.

Tovább olvasom ►
Rovat: Krimi novellisták  Szerző: Longvale

Krimi novellisták: Stacy Aumonier

2017. július 31., hétfő 17:02:50 Europe/Budapest

Stacy Aumonier kStacy Aumonier egy londoni születésű brit író volt. Az apja francia hugenotta eredetű családja tele volt művészekkel, tudósokkal. Jónevű iskolákat járt, ahol kitűnt krikettjátékosként. A 20. század elején, mint festő próbálkozott. 1907-ben feleségül vette Gertrude Peppercorn zongoraművésznőt, akitől 1921-ben egy fia született. Színpadi előadó-művészettel is próbálkozott. 1913-ban kezdett el történeteket írni. Rövid élet jutott neki, aki imádott élni. Szellemes ember volt, a társaságok kedvence. Kortársai elismerően nyilatkoztak róla. Mindössze 51 éves volt, mikor egy svájci szanatóriumban meghalt tuberkulózisban.

Tovább olvasom ►
Rovat: Krimi novellisták  Szerző: Longvale

Krimi akták: Tudományos felderítés, tudós detektívek

2017. július 10., hétfő 21:00:02 Europe/Budapest

kémikus detektív kA Helyszínelők c. amerikai tv-sorozat 2000-ben indult. Hamar nagy sikere lett. A sorozatban Las Vegas-i bűnügyi helyszínelők munkáját mutatta be, akik a bűncselekményeket tudomány segítségével oldják meg. A sorozat ezért főleg a bűnügyi laborokban játszódnak, ahol a legmodernebb technikai vívmányokat alkalmazzák a bűnügyek felderítésénél. Viszont sokan nem tudják, hogy közel száz évvel korábban indult útjára a detektívirodalmon belül a tudományos felderítés szerepe.

Tovább olvasom ►
Rovat: Krimi akták  Szerző: Longvale

Krimi írónők: L. T. Meade

2017. május 8., hétfő 22:59:20 Europe/Budapest

L. T. Meade kL. T. Meade Elizabeth Thomasina Meade Smith ír/brit írónő irodalmi álneve volt. Az írországi Brandonban született. Felnőttként Londonba költözött, ahol Alfred Toulmin Smith felesége lett 1879-ben. Termékeny szerző volt: 17 éves korától írt és több mint 300 kiadott könyv maradt utána.

Tovább olvasom ►
Rovat: Krimi írónők  Szerző: Longvale

Krimi akták: Hanaud felügyelő

2017. április 24., hétfő 19:40:12 Europe/Budapest

Hanaud kConan Doyle Sherlock Holmese amatőr detektív volt, csakúgy, mint korabeli társai. Ez a szokás megmaradt a 20. század elején is. Vannak itt a rendes magándetektívek mellett mindenféle amatőr, műkedvelő detektívek: tudósok, újságírók, orvosok, papok, írók, színészek, vakok, törpék, zsenik, művészek, grófok… szóval szinte mindenkik, csak hivatásos rendőrök nem! Ha játszik is szerepet rendőr a korabeli detektívtörténetekben, úgy a karaktere amolyan becsületes, néha akadékoskodó, butucska alak. Kifejezve, hogy az amatőr detektív mennyivel okosabb, rátermettebb. Ő tárja fel rendszerint a rejtély kulcsát a meglepett rendőr-felügyelőnek.

Tovább olvasom ►
Rovat: Krimi akták  Szerző: Longvale

Krimi akták: Till Mark detektív

2017. április 12., szerda 21:42:59 Europe/Budapest

A kéttestű ember kTill Mark detektív egy jobbára elfeledett német detektív-regényíró, Hermann Dressler alkotása. Dressler (Dreßler) 1882-ben született Lipcsében. Eleinte gyerekeknek írt mesekönyveket. Ezek már 1910-től megjelentek. Majd 1919-ben megjelent az első bűnügyi témájú regénye, a Der Detektiv. Das Brillant-Kollier. Egyébként termékeny szerző volt, mert rövid, 1910 és 1925 közötti működése alatt 46 könyvet adott, ki, melyek túlnyomó része detektívtörténet volt, de akadnak mesekönyvek és fantasztikus tárgyú regényei is.

Tovább olvasom ►
Rovat: Krimi akták  Szerző: Longvale

31 - 40 elem, Összesen:178

Emelkedő irány beállítása
oldalanként